Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)

2015-09-22 / 218. szám, kedd

6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2015. szeptember 22.1 www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Mégis maradhat a Sberbank Végtelen spórolás a lakásvásárlásra Pozsony. Az idén tavasszal fel­röppent hírekkel ellentétben mégis Szlovákiában maradhat az orosz Sberbank. „A szlovákiai ki­vonulásról máig nem született meg a döntés, és jelenleg semmi­lyen hivatalos tárgyalások nem folynak az ügyben. Korábban voltak ezzel kapcsolatban bizo­nyos megbeszélések, és talán ajánlatok is érkeztek, semmi sem utal azonban arra, hogy a Sber­bank a közeljövőben megválik a szlovákiai leányától”-nyilatkoz­ta Rastislav Murgaš, a Sberbank Slovensko vezérigazgatója, aki úgy gondolja, hogy a bank Szlo­vákiában marad. Az orosz Sber­bank bankcsoport igazgatótanácsi alelnöke, Szergej Gorkov idén májusban jelentette be, hogy fon­tolgatják a kivonulást Szlovákiá­ból, Magyarországról, Szlovéniá­ból és Szerbiából is. Gorkov ezt azzal indokolta, hogy a Sberbank Európe tavaly 400 millió eurónyi betétet veszített el, miközben a legtöbb betétes Szlovákiában és Csehországban fordított nekik hátat. Lapértesülések szerint a Sberbank Slovensko iránt érdek­lődők között lehetne a Penta és a J&T is, az említett pénzügyi cso­portok egyelőre azonban nem kommentálták az ezzel kapcsola­tos híreket. (SITA) Pozsony. Szlovákiában ugyan egyre könnyebb lakáshoz jutni, aki azonban az ehhez szükséges pénzösszeget kizárólag a fizeté­séből szeretné előteremteni, az továbbra sincs könnyű helyzet­ben. Marek Gábris, a ČSOB elemzője szerint a szlovákiai át­lagbérből élőknek egy egyszobás lakás megvételéhez 4,5 évnyi bé­rüket kellene teljes egészében megtakarítaniuk, a háromszobás lakások esetében pedig 8,5 éven keresztül kellene minden egyes centet félretenniük. (SITA) Az olajnál is többet hoznak a zöldalapok London. A University of Edin­burgh Business School 1400 be­fektetési alapra kiterjedő elem­zése szerint a környezetbarát alapok az elmúlt időszakban lé- nyegesenjobban teljesítettek a fosszilis tüzelőanyagokba (kő­olaj, földgáz) fektető alapoknál. A portfolio.hu szerint a 2014 de­cemberével bezáródó két évben a zöldalapok több mint 14%-kal teljesítették felül vetélytársaikat, ráadásul a népszerű és legkere­settebb alapokhoz viszonyítva is versenyképes hozamot tudtak felmutatni. (ú) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK I VALUTA ÁRFOLYAM I VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,7243 Cl Lengyel zloty 4,1866 n Cseh korona 27,053 11 Magyar forint 310,12 n Horvát kuna 7,6363 Román lej 4,4210 Japán jen 135,50 o Svájci frank 1,0906 n Kanadai dollár 1,4831 n USA-dollár 1,1250 n VÉTEL ­ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA 1 FORINT Sberbank 1,17-1,10 27,89-26,26 324,17-296,25 OTP Bank 1,19-1,09 28,26-25,88 323,31-296,06 Postabank 1,18-1,10 28,04-26,14­Szí. Takarékpénztár 1,18-1,10 27,80-26,26 323,89-295,99 Tatra banka 1,18-1,11 27,88-26,26 322,03-297,55 ČSOB 1,17-1,11 27,77-26,39­Általános H italbank 1,17-1,10 27,91-26,28 325,29-297,28 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: Az őszi mélyszántást nem helyettesíti a tavaszi Lazább talaj-jobb termés Gazdaságos öntözés modem berendezésekkel „Ha kevesebbet kérsz, nagyobb az esélyed a támogatásra" Szeptember 24-én keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! ŰJ SZÓ Bevadíthat a Jaguar Pozsony. Ha a Jaguar Land Rover úgy dönt, hogy valóban Szlovákiában építi fel az új autógyárét, az az egész szlo­vák gazdaságra rányomja majd a bélyegét - ismerte el Peter Kažimír pénzügymi­niszter. A beruházás akár agy százalékponttal is hozzájárul­hat a GDP-növekedóshez. A 2008-tól az indiai Tata Group tulajdonában levő Jaguar Land Ro­ver és a szlovák kormány egyelőre még csak az új gyár építéséről szóló szándéknyilatkozatot írta alá, a vég­leges döntés az ígéretek szerint szeptember végéig születhet meg. Pozitív döntés esetén a gyártás 2018- ban kezdődhet, az 1,5 milliárd eurós beruházás pedig 4 ezer embernek biztosíthatna munkát. A döntés azonban az egész gazdaságra rá­nyomja a bélyegét. Itt az őszi előrejelzés A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) tegnap tette közzé legújabb gazdasá­gi előrejelzését. Eszerint Szlovákia idén 3,2, jövőre pedig 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számíthat. Ez utóbbi jelentős romlásnak számít, hi­szen az IFP korábbi előrejelzése még 3,7 százalékos bővülést jelzett 2016- ra. „Szlovákia legfontosabb gazdasá­gi partnereinél nem túl rózsás a hely­zet, épp ezért a külső tényezők miatt kénytelenek voltunk visszafogni a növekedési kilátásokat” - ismerte el Kažimír, hozzátéve azonban, hogy épp a Jaguár tervezett beruházása mi­att szinte lehetetlen pontos előrejel­zést készíteni a jövő évre. „Ha a Ja­guar Szlovákia mellett dönt, az or­szág gazdasági növekedése jövőre a 4 százalékhoz közelíthet” - állítja a Szlovákia várható gazdasági mutatói | Mutató 2014 2015 2016 | GDP-növekedés 2,4 3,2 3,1 Infláció-0,1-0,2 0,9 Reálbér-növekedés 4,2 2,5 2,2 Munkanélküliség 13,2 11,5 10,6 Az adatok százalékban értendők. • Forrás: IFP pénzügyminiszter, aki szerint az au­tógyártóval továbbra is tárgyalnak. Az új autógyártó megjelenésén kí­vül a szlovák gazdaság moteljának a belföldi kereslet növekedése és a be­ruházások számítanak. Mivel Szlo­vákiának idén hatalmas mennyiségű uniós támogatást kell felhasználnia ahhoz, hogy ne essen el tőlük, a be­ruházások várhatóan 8 százalékkal nőnek az elmúlt évhez képest. Ekko­ra bővülésre 2011 óta nem volt példa. Több ezer új állás A dinamikus gazdasági növeke­dés már meglátszik a foglalkozta­tottságon is. Az IFP friss előrejel­zése szerint idén 41 ezer új munka­hely jöhet létre, ami nagyjából hét­éves rekordnak felel meg. „A fog­lalkoztatottság szinte az összes ága­zatban nőtt” - nyilatkozta Kažimír, ; hozzátéve, hogy a munkanélküliség ennek köszönhetően idén 11,5 szá­zalékra eshet vissza. Jövőre újabb 24 ezer munkahely jöhet létre, a pénzügyminisztérium becslése szerint a munkanélküliségi mutató így akár már 2017-re egy : számjegyűre csökkenhet. Megugranak a bérek A reálbérek idén a gazdasági vál­ság óta mért második legnagyobb növekedést produkálhatják: tavaly­hoz képest 2,5%-kal nőhetnek. Az átlagos bruttó nominálbér így idén elérheti a 879 eurót, jövőre pedig már áttörheti a 900 eurós határt. Az inf­láció idén azonban még nem nő, ami elsősorban az energia- és élelmi­szeráraknak köszönhető. Kažimír szerint jövőre ugyanakkor már eny­he, nagyjából 1 százalékos áremel- I kedés várható. (vív) Szétverték a Volkswagent Hatalmas zuhanással indítot­ták a hetet tegnap a Volks­wagen autógyár részvényei, miután egyértelművé vált, hogy a társaság trükközött dízelautóival, amiért akár 18 milliárd dolláros büntetést is kaphat. Wolfsburg. Közel félmillió autót kell visszahívnia a Volkswagennek, miután kiderült, hogy a német autó­gyár olyan szoftverrel szerelte fel négyhengeres Volkswagen és Audi dízeljárműveit, amelyek csak a kör­nyezetvédelmi ellenőrzések során produkálnak megfelelő eredményt, a hétköznapokban viszont a megenge­dettnél akár negyvenszer több káros anyagot eregetnek a levegőbe. Mindenkit átvertek „A Volkswagen olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járművébe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag­kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások” - közölte az Egyesült Ál­lamok Környezetvédelmi Ügynök­sége (EPA). Eszerint az amerikai tisztalevegő-törvény előírásait a 2009 és 2014 között gyártott dízel Volkswagen Jetták, Bogarak és Golfok, a 2014-es és 2015-ös Volkswagen Passatok, valamint a 2009 és 2015 között gyártott Audi A3-asok sértik meg. Ezek a tipusok a megengedett mértéket akár 40-szer (SITA/AP-felvétel) meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogén-oxidokat, amelyek súlyos­bítják az asztmát és más légúti be­tegségeket. Az EPA szerint a Volks­wagenekben és az Audikban egy „kifinomult” algoritmus észleli, ha az autók kibocsátásteljesítményét tesztelik, és ilyenkor kibocsátást csökkentő módba kapcsol, amikor azonban vége van a tesztnek, akár a határérték 40-szeresére is ugorhat az autók emissziója. Az EPA szerint az érintett gépjárművek vezetés szem­pontjából biztonságosak, a tulajdo­nosoknak nem kell azonnali lépése­ket tenniük, ám az ügynökség meg fogja követelni a Volkswagentől, hogy térítésmentesen hajtsa végre a szükséges javításokat. Ez tömeges visszahívást vetít előre. A Volkswagen közölte, hogy na­gyon komolyan veszi a dolgot, és együttműködik a hatóságokkal. Mar­tin Winterkorn, a Volkswagen elnök­vezérigazgatója hivatalos közlemé­nyében sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy csalódást okoztak az ügyfele­iknek, és megígérte, felderítik az ügyet. Az érintett típusokat vissza­hívják és megjavítják. 18 milliárdos büntetés Az amerikai tisztalevegő-törvény értelmében a rendelkezéseket meg­sértő gyártó gépkocsinként akár 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, igy a Volkswagenre kiszabandó bírság elméletileg elérheti a 18 milliárd dollárt. Ez jóval nagyobb összeg, mint amit például tavaly november­ben a Hyundai és Kia volt kénytelen fizetni a túl alacsony üzemanyag­fogyasztási értékek feltüntetése mi­att. A két koreai gyártó akkor ezért 300 millió dollárt fizetett. A Volks­wagen amerikai eladásainak mint­egy ötödé dízelüzemű jármű. A Volkswagen részvényei a teg­napi tőzsdenyitás után fél órával 16 százalékos mínuszban voltak, de a nap folyamán tovább hízott a vesz­teség, dél körül már 20 százalék fe­letti mértékben csökkent a rész­vény ára. (TASR, MTI, vív) A Jaguar Land Rover beruházásának köszönhetően Szlovákia gazdasági mu­tatói is vonzóbbak lehetnek a vártnál (SiTA/AP-feivétei)

Next

/
Thumbnails
Contents