Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-03 / 203. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2015. szeptember 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Antiszolidaritás Fico csak akkor papol szolidaritásról, ha az uniótól akar valamit MARIÁN LEŠKO 4** & A ország biztonsági M tanácsa túl komoly yLS M és fontos szerv A «k m A ahhoz, hogy egy kormányfő akkor hívja össze, amikor ettől belpolitikai hasznot remél. Ez a mondat nem igaz, amikor Robert Fico a kormányfő, s így a biztonsági tanács elnöke is. 2009-ben Iveta Radičová és Ivan Gašparovič került az elnökválasztás második fordulójába. Az első Fico-kormány rendkí-, vüli ülésre hívta össze a biztonsági tanácsot, azzal az ürüggyel, hogy Magyarországról szélsőséges erők és eszmék szivárognak be Szlovákiába. Annyi történt, hogy a hatvannégy vármegye mozgalom néhány tagja átjött Szlovákiába. A biztonsági tanács szerint ez alapjaiban rengette meg az ország biztonságát. A 2010-es választások előtt a tanács úgy határozott, hogy ha Orbán Viktor elfogadja a magyar állampolgársági törvényt, Szlovákia ellentörvényt fogad el. Szlovákia olyan ellentörvényt fogadott el, amely sokkal több problémát okoz számos polgárának, mint a magyar állampolgársági törvény. A választások előtti populista tradíció jegyében Fico most is összehívatta a biztonsági tanácsot. Szlovákia messze nincs olyan helyzetben, mint Görögország, ahova néhány hónap alatt 200 ezer menekült érkezett, vagy mint Olaszország, ahova 110 ezer. A menekültek nem özönlöttek el bennünket úgy, mint Magyarországot, Szerbiát vagy Macedóniát, és nem ostromolnak úgy minket, mint például Németországot, ahol az év végéig 800 ezer menekülttel számolnak. Fico nem is azért hívta össze a tanácsot, hogy megvitassák, Szlovákia hogyan segíthetne a migránsok útvonalán fekvő tranzitországoknak vagy a befogadó nyugati államoknak. Épp ellenkezőleg. Azt akarta, hogy a tanács megerősítse azt, amit egyébként ő kormányfőként már bejelentett: senki ne ábrándozzon arról, hogy Szlovákia szolidaritást vállal vele. Fico csak akkor szónokol szolidaritásról, amikor Szlovákia akar valamit a nyugati államoktól. Amikor tőlünk szeretne valamit az unió, akkora szlovák szuverenitás a kormány jelszava. Mint ahogy Fico mondta: egy országnak szuverén joga eldönteni, hogy akar-e gondoskodni valakiről. : Ha az összes uniós tagállam erre az ; álláspontra helyezkedne, az az unió vége lenne. Ez azt jelentené, hogy a tagországok nem tartanák tisztelet- ; ben az általuk aláírt nemzetközi szerződéseket és a menekültjogokról szóló genfi szerződést. Azt jelentené, hogy nem tartják tiszteletben az unió i emberi jogokról szóló chartáját és a i nemzetközi menekültügyi élj árás szabályait. Meglehet, Robert Ficó- nak módfelett tetszene egy olyan világ, amelyben az uniós szabályokból és nemzetközi szerződésekből minden ország csak azt tartaná be, ame- : lyik az ínyére van, ám Szlovákiának egy ilyen világban körülbelül öt percig lenne esélye a túlélésre. Andrej Kiska államfő kijelentése szerint szolidaritást kell vállalnunk azokkal az emberekkel, akik a biztos ; halál elől menekültek el otthonukból. ; Az emberséges hozzáállásra vonat- i kozó polgári felszólítás azt kéri a ; szlovák kormánytól, „azonnal fo- ; gadjon el olyan lépéseket, amelyek- : kel enyhíti a menekülthullámnak leginkább kitett országok terheit”. Egy ilyen felszólítást nevezhetnénk : naivnak. De nem erről van szó: ez ; Szlovákia jól felfogott nemzetbiz- : tonsági érdeke. A szerző a Trend hetilap kommentátora Közel-Keleti pályaudvar (MTI-felvétel) Povondra úr és a menekültek KOCUR LÁSZLÓ P ovondra úr portás. Karéi Čapek kiváló, Harc a szalamandrákkal című disztópiájának kisembere. Ő az, aki mindig azzal intézi el a sajtóból érkező, a világhódító szalamandrák újabb térnyeréséről szóló híradásokat, hogy Csehországnak nincs tengere, a szalamandrakérdés így nem is érintheti. Akkor hiszi csak el, hogy a helyzet komoly, amikor unokájával a Moldva partján sétálva, a Nemzeti Színház épületénél lát kiemelkedni a folyóból egy szalamandrát. „Gyerünk haza. Ez a vég” - mondja ekkor. A menekültkérdés, amely korábban szűk államigazgatási és szakpolitikai terület volt, a menekülthullám kicsúcsosodásával párhuzamosan szivárgott be pillanatok alatt a közbeszédbe. Azoknak is markáns véleményük van róla, akik nem tudnák megmondani, mely országokkal határos Irak, vagy legalább megközelítőleg megmutatni egy vaktérképen, merre lehet Szíria. A menekültek több szempontból is olyanok lettek, mint a foci, egyrészt mindenki őket rúgja, másrészt mindenki ért hozzájuk. Szerencsére kvalifikált véleményeket is hallani, ám mivel ezek a maguk bonyolultságában próbálnak a helyzetre reflektálni, nem vernek akkora visszhangot, mint az egy mondatban összefoglalható Facebook- bölcsességek. Ezek alá jó odafröcsögni valamit, meg nyomnunk egy láj- kot a szegény hősieknek is, persze, megérdemlik. Egyébként meg hajlamosak vagyunk Povondra urak lenni, sörrel a kezünkben nézve a híradók felvételeit a csempészhajókon uralkodó irgalmatlan körülményekről, fényképgalériákat kattintgatva a pengedrót alatt pokrócba csavarva áttolt gyerekekről, hírportálok „percről percre” tudósításait olvasva a Keleti pályaudvar „ostromáról”. Hát igen, szörnyű-hümmöghetjük a következő sör előtt a kanapéról. Szegény emberek! - mondhatjuk, mielőtt rámennénk a cuki kiskutyás oldalra. De jó, hogy ez nem nálunk van! - sóhajthatunk fel őszintén. De! Nálunk van. Tévedtek, akik Povondra úrhoz hasonlóan azt hitték, hogy mivel mi, Magyarországtól eltérően még tranzitország sem vagyunk, a menekültkérdés csak a bősiek és az apát- újfalusiak problémája. Tegnap reggel éppen Komáromban fogtak el egy menekültekkel/bevándorlókkal (a nem kívánt törlendő) teli furgont. Az embereket az érsekújvári idegenrendészetre vitték. Menekültekkel teli furgont fogtak tegnap Párkánynál is. így ez most már a komáromiak, az érsekújváriak meg a párkányiak problémája is. Már minimum azzal mindannyiunk problémáj a volt a menekültkérdés, hogy a megoldás ránk háruló részét közpénzekből fedezik, így a feltartóztatott furgonok a kismácsédiakat és a rimaszombatiakat is érintik. Ha másban nem, abban valószínűleg közmegegyezés van, hogy a helyzet ilyetén alakulásáról, arról, hogy a menekültek naponta ezrével áradnak Éurópába, mi, európai „kisemberek” nem tehetünk. A következményeket azonban nekünk is viselnünk kell. A menekültek/bevándorlók már itt vannak. Elmenni nem fognak. Nem azért jöttek. (Hogy miért, az más kérdés...) Ami számunkra már rövid távon is aggasztó lehet, az Európa impotenciája a menekültkérdés kezelése terén. Ez a mindennapokban éppúgy megmutatkozik, mint a nagypolitikában. Amikor azt látjuk, hogy a 215 ezer fős hadsereggel, 98 ezer fős csendőrséggel, és 150 ezer fős állami rendőrséggel rendelkező Franciaország nem tudja megakadályozni, hogy pár fegyvertelen migráns elfoglaljon egy kétvágányos alagutat, s mindezt arra hivatkozva, hogy azt egy magáncég üzemelteti, oldja meg, ahogy akarja, akkor nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk. Amit a politikusok művelnek, az ugyanez, nagyban. Bár elég célzatos és demagóg, mégis igazat kell adni Robert Ficónak abban, hogy ha Görögországnak pénzre van szüksége, akkor 24 órán belül képesek összehívni egy uniós csúcsot, ha meg emberek halnak meg az autópálya szélén, akkor nem történik semmi. A közös, uniós fellépés menekültügyben egyelőre beláthatatlan távolságban van. Mindez a menekülteket/bevándorlókat vajmi keveset izgatja. Ok csakjönnek és jönnek. Napjában ezrével. Ha majd a vén Európa, saját töketlensége miatt nem tud velük mit kezdeni, ennek az ellenkezője fog történni. Ezért sem lehetünk Povondra urak. Miért éppen Európa a migránsok úti célja? FELEDY BOTOND "■T # lehetne tenni a 'm megtelt táblát, a I Keleti pályaudvar- JL nál Többezermenekült torlódott fel amiatt, hogy vonatra szállt Ausztria vagy Szlovákia irányába, mint korábban. Persze nem azért, hogy Bécsben vagy Pozsonyban telepedjenek le, hanem hogy eljussanak Németországba. Berlin hozzáfogott a nehéz, de nem lehetetlen feladathoz, hogy előkészítse több százezer menekült befogadását. A menekültek akár évtizedek óta Németországban élő rokonai egyre csak bíztatták a Közel-Keleten maradt családtagjaikat, hogy lehet és érdemes is jönni. Igaz, arról ők is keveset tudhattak, hogy a schengeni határokon belüli közlekedés mégsem olyan egyszerű úti okmányok nélkül. Németország egyelőre nem sok követőre talált Európában, a tranzitállamok pedig kifejezetten másképp értékelik a menekülthullámot, mint északabbi vagy nyugatabbi szomszédaik. A napi több ezer menekült szétfeszítette az uniós és nemzeti kereteket. Az első SMS-ek, Facebook- bejegyzések most futnak be az úton lévő vagy még közel-keleti menekülttáborban veszteglő következő hullámhoz tartozókhoz, hogy mégsem lehet simán Németországig robogni. Azonban egy szír vagy iraki menedékkérőnek nem sok mérlegelnivalója van. Hiszen feltehetnénk azt a kérdést, hogy miért jönnek a keresztény-zsidó kultúrkörbe tartozó Európába ezek a tömegek, miközben az Arab-félszigeten számtalan gazdag muszlim olaj állam van, ott a történelmi-kulturális hagyományok közelebb állnának hozzájuk. Igen ám, de Szaúd-Arábiának és a kicsi, gazdag Öböl-menti monarchiáknak régóta nagyon rossz hírük van, már ami a külföldi „vendégmunkások”, vagyis bevándorlók fogadását illeti. Alapvetően a hőségben végzett nehéz fizikai munkára hívtak be Ázsiából számtalan dolgozót, azonban az ő társadalmi sorsuk nem hasonlít az európai menekültekére. A jogvédő szervezetek beszámolói alapján gyakorlatilag rabszolgasorban élnek, kiszolgáltatva munkaadó gazdáinak és a hatóságok végtelen önkényének, és annak, hogy bármikor kirakhatják őket. Hiába a (többé-kevésbé) közös hit, nincs erre alapozott szolidaritás. Egyébként is, részben ezek az olajállamok pénzelik azokat a milíciákat, amelyek a mai napig gyilkolják egymást és a polgári lakosságot a konfliktuszónákban. A gazdag arab államoknak esze ágában sincs befogadni tömegeket. Izrael térsége érthetően nem kerül szóba, igazából Irán sem, ahol szintén másodrangú polgárok lennének. Oroszország senkit se biztatott soha bevándorlásra (a „kelet-ukránokat” kivéve); repülőgépre pedig nem tudnak feljutni a menekültek okmány nélkül, hogy a világ távolabbi, fejlettebb tájai felé, például az US A-ba vagy másfelé vegyék az irányt. Marad tehát a szárazföldi-vízi útvonal Európába, amely az egyetlen elérhető, békés és a többihez képest relatív befogadó terület. Úgy is mondhatjuk, hogy az uniós tagállamok az emberi jogi kötelezettségeik miatt nem mehetnek el sose addig, ameddig Rijád, Moszkva vagy Teherán elmegy, így a menedékkérők számára középtávon is Európa lesz a úti cél. Erre kell tehát felkészülni, felkészíteni az intézményrendszert, és összehangolni végre a nemzeti, uniós és nemzetközi joganyagot- amit eddig kényelmesen elmulasztottak a tagállamok, a nyomás hiányában. Hát most lehet dolgozni, és ez csak a nulladik lépés lesz. Utána jön a sok évtizedes, eddig kevés jó példával rendelkező befogadási folyamat. Amikor kiderül, hogy a 15 éves lányát a muszlim hagyományos család beíratja-e úszótanfolyamra vagy még az iskolából is kiveszi.
