Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)

2015-08-25 / 197. szám, kedd

6 | GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2015. augusztus 25.1 www.ujszo.com u GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK 10 százalékkal több turista Szlovákiában Pozsony. Összesen 1,894 millió turista érkezett Szlovákiába az idei első fél évben, amivel az első hat hónapban mért látogatottság túlszárnyalta a 2013 -as rekord­évet - derül ki a Statisztikai Hi­vatal adataiból. Külföldről 734 ezer turista érkezett, ami 10,4 százalékos növekedést jelent. 12 százalékkal több magyar, 22 szá­zalékkal több osztrák turista láto­gatott Szlovákiába, de nőtt a cseh (12%-kal) és a lengyel (9,4%-kal) vendégek száma is. Az országban 1,16 millió szlovák állampolgár töltötte szabadságát, ami 9,5 szá­zalékos növekedést jelent. Az előző évhez képest a kínai turisták könyvelték el a legnagyobb nö­vekedést, számuk 115 százalékkal ugrott meg. Idegenforgalomból 924 millió euró bevételt sikerült összegyűjteni, ami 27 millió eu- róval több, mint 2014 első hat hó- napjában. (JASR) Sztrájk a Cseh Légitársaságnál Prága. Szerdától péntekig sztráj­kolnak a Cseh Légitársaság (ČSA) utaskísérői. A cég vezeté­se, amely nem ért egyet a sztrájk­kal állítja, hogy a légitársaság já­ratait ez nem fogja befolyásolni. A légiutas-kísérők a tervezett bércsökkenés miatt fognak sztrájkolni, a cég és a szakszer­vezetek egyelőre nem tudtak megegyezni az új kollektív szer­ződéseken. A ČSA évek óta nem is hajlandó tárgyalni a béreme­lésről, ugyanis állítj a, saj át . légiutas-kísérői még jelenleg is többet keresnek, mint a konku­rens Travel Service-nek dolgozó utaskísérők. (TASR) Jövőre megszűnik a Nemzeti Vagyonalap Pozsony. A gazdasági minisztéri­um törvénytervezete szerint 2016. január 1 -jével megszűnik a Nem­zeti Vagyonalap (FNM). „A tör­vénytervezet célja, hogy felszá­molja a vagyonalapot, amelyik már betöltötte a privatizáció leve­zénylésében vállalt szerepét. A jö­vőben már nem várható érdemi magánosítás, legalábbis akkora volumenben, mint az elmúlt idő­szakban, ezért nincs szükség az 1991 j úniusában életre hívott FNM-re” - olvasható a szaktárca indoklásában. A vagyonalap fel­adatait és jogkörét a gazdasági tár­ca veszi át. (JASR) Újra nyereséges a kassai acélmű Kassa. A kassai US Steel a tavalyi évet 17 millió euró adózás utáni nyereséggel zárta, ez jelentős ja­vulás, hiszen 2013-ban 369 millió eurós veszteséggel zárt. A cég forgalma 2,25 milliárd euróra rú­gott. „A bizonytalanság és a poli­tikai feszültségek kiszámíthatat­lanná tették a vállalkozást régi­ónkban. Emellett versenyképes­ségünket rontotta a villamos energia túl magas ára” - nyilat­kozta George F. Babcoke, a cég leköszönt elnöke. Az amerikai kézben levő vállalat Szlovákia legnagyobb munkaadója az üzleti ágazatban: tavaly év végén 10300 főt foglalkoztatott. (JASR) Pénzinjekció a Twin City irodanegyedre Pozsony. A Szlovák Takarék- pénztár (SLSP) 6 éves futamidőre 27 millió euró hitelt nyújt a HB Reavis ingatlanfejlesztőnek, hogy befejezze a fővárosi központi buszpályaudvar közelében épülő, mindent igényt kielégítő Twin City irodanegyedet. Az első épület vár­hatóan már őszre elkészül, ami 16 ezer négyzetméternyi területtel bővíti Pozsony irodapiacának kí­nálatát, az első fázisban összesen 65 ezer négyzetméter bérbe vehető területet adnak át. (JASR) 15 ezer új gépkocsi semmisült meg Tioncsin. Két hét telt el az észak­kínai Tiencsinben történt iparterü­leti robbanás óta, az autógyártók is lassan összeszedik veszteségeiket. A legfrissebb számok szerint több mint 15 ezer autó vált semmivé órák alatt. A Toyota a hírek szerint 3449 autót kénytelen leírni, több­ségében helyi gyártású autók vol­tak, így a rendelések átadásai is csúsznak. A Toyota luxusmárkája, a Lexus szintén érintett volt a tűzben, ők 783 autót vesztettek el. A Volkswagen ugyancsak komoly károkat kénytelen elkönyvelni, 2746 darab autójukból lett csupasz vasdarab a robbanás után. A francia Renault-nak is voltak autói a kikö­tőben, veszteségeik 1500 autóra rúgnak. Az indiai Tata, amely tu­lajdonolja a Jaguar Land Rover márkákat, 5800 értékes autót vesz­tett el. A dél-koreai Hyundai 4000 darab új autóját írhatja le. A kínai autóimport nagyjából 40%-a ezen a kikötőn keresztül zajlik, az elmúlt évben 500 ezer autót fogadott ez a vámterület. (hvg.hu) AKTUÁLIS közEpArfolyamok VALUTA [ ÁRFOLYAM | VALUTA I ÁRFOLYAM Angol font 0,7302 Lengyel zloty 4,2428 Cseh korona 27,068 Magyar forint 315,23 Hon/át kuna 7,5603 Román lej 4,4458 Japán jen 137,80 Svájci frank 1,0777 Kanadai dollár 1,5236 USA-dollár 1,1497 VÉTEL­ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA 1 FORINT Sbarfaank 1,15-1,08 27,83-26,21 326,00-297,92 OTP Bank 1,18-1,08 28,21-25,83 327,79-300,16 Postabank 1,17-1,09 27,97-26,08­Szí. Takarékpénztár 1,17-1,09 27,75-26,21 328,16-299,89 Tatra banka 1,16-1,10 27,84-26,22 326,30-301,50 ČSOB 1,16-1,10 27,71-26,34­Általános Hitelbank­­­Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Jó minőség, kisebb hozam SUSLABÉLA A szlovákiai szőlőtermesztő körzetekben már elkezdődött a szüret. Idén az átlagosnál kevesebb lesz a termés, elsősorban az óriási szárazság miatt. Azonban a minőséggel nem lesz gond. Az országban mintegy 18 ezer hektárra tehető a szőlészetek kiter­jedése, viszont a jelzett területnek megközelítőleg alig a felén folytat­nak intenzív termelést. Az országban hat szőlőtermesztő terület található, melyek közül 5800 hektárjával a Kis- Kárpátok körzete a legnagyobb kiterjedésű, mögötte a dél-szlovákiai következik a maga 5300 hektárnyi területével. „Az idei szőlőtermés egészségesnek mutatkozik, így a borgazdák jó minőségű alapanyag­hoz juthatnak. Egyes helyeken már szedik az Irsai Olivért. Az átlagosnál azonban kevesebb lesz a termés, el­sősorban az óriási szárazságok miatt. A szőlőszemek kisebbek, nem annyira nedvdúsak, a fürtök súlya ki­sebb a vártnál. Az átlagba nem soro­lom bele az elmúlt évet, mivel az ki­Idén a hőségtől összeaszalódott a szőlő (tomáš Benedikovič felvétele) mondottan gyatra volt a szőlőtermést illetően. Ha a tízéves, jó közepes át­lagot veszünk, akkor ahhoz képest 15-20%-kal lehet kevesebb az idei termés. A szárazságok a minőségnek jót tettek, a mennyiségnek azonban nem” - tájékoztatta lapunkat Pavel Ďurišin, a Szlovákiai Szőlőtermesz­tők Szövetségének igazgatója. A szüret éppen a meleg időjárás­nak köszönhetően a vártnál mintegy 10-12 nappal korábban indult be. A szőlőnek igencsak árt a hűvös, szeles és esős időjárás, főképpen a virágzás időszakában, mert akkor azok nem termékenyülnek meg kellőképpen. „Az elmúlt napok csapadékos idő­járása lényegében már nem nagyon befolyásolja az idei termést, esetleg valamelyest még a későbben érő faj­tákra lehet hatása. Mindenesetre ez az eső már nagyon kellett, elég volt a nagy szárazságból” - részletezte a szőlőtermesztő gazda. Szlovákiában a leggyakrabban termesztett fajták a Müller Thurgau, a zöld veltelíni, a kékfrankos, a Rizling, a szentlőrinci, valamint a Cabemet Sauvignon. Egy-egy eredményesebb évben az országban mintegy 50 ezer tonnányi szőlő is megterem, amelyből 320-350 ezer hektoliter bort állíta­nak elő. A nagybani borexport nem jellemző az országra, viszont az im­port annál inkább. „Még a közös csehszlovák állam idején Szlováki­ából évente mintegy 200 ezer hek­toliternyi bor jutott el a csehországi régiókba. Most meg az a helyzet, hogy Szlovákia éves borimportja el­éri az 500-600 ezer hektolitert, ami jócskán több a hazai előállítású bor­nál” - mondta a borgazda. SE: az Énei a cseh EPH-t választotta Az olasz Enol megkezdte az exkluzív tárgyalásokat a cseh Energetický a Prúmyslový Holding (EPH) csoporttal a Szlovák Villamos Művek (SE) 66 százalékos többségi tulajdonrészének eladásáról. Pozsony. A csomag iránt a magyar MVM-Mol konzorcium is érdeklő­dött, továbbá a kínai CNNC társaság is. A J & T pénzügyi csoportba tarto­zó EPH energetikai holding tavaly megvásárolta a Ruhrgas és a Gaz de France cégektől a Szlovák Gázművek (SPP) 49%-os tulajdonrészét, majd eladta a szlovák államnak, amely így egyedüli tulajdonos lett. Az ügylet részeként az EPH az orosz földgázt szállító Eurostreamben többségi cso­magot szerzett. Az olasz Énei ugyan tárgyalhat az eladásról, azonban a ki­sebbségi tulajdonrészt birtokló állam képviseletében Robert Fico kor­mányfő többször kijelentette, addig nem egyeznek bele a tulajdonváltás­ba, ameddig az olaszok nem építik fel a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkját - várhatóan 2017-ben és 2018-ban ké­szül el. Ezért nem kizárt, hogy az Énei a kiválasztott érdeklődőnek emiatt két részben adná el a csomagját, a máso­dikat csak azt követően, ha teljesítik a Fico-kormány feltételét. Az olaszok 9 éve vásárolták meg 840 millió euróért az SE többségi tu­lajdonrészét, amelyen most az anya­cég kedvezőtlen anyagi helyzete miatt szeretnének túladni. (TASR, ú) MEGRENDELŐLAP - HAGYOMÁNYOS MAGYAR KONYHA darab 8€ + postaköltség Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Redakcia Új Szó Szerkesztőség, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1.; E-mail: marketing@ujszo.com; Tájékoztatás: 02/59 233 266 Hagyományos magyaros konyha A szakácskönyv a magyar konyha minden jobb magyar étteremben felszolgált alapfogásainak elkészítési módját ismerteti, ügyelve a közérthetőségre. A receptek alapján készült ételeket Patyi Árpád fotóművész ínycsiklandozó felvételei mutatják be. A kiadvány 64 oldalas. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2015. augusztus 31-ig tart.

Next

/
Thumbnails
Contents