Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-13 / 187. szám, csütörtök
I HOBBI ÚJ szó 2015. augusztus • www.ujszo.com A hiúzanya csak annyi vadat fog el, amennyit ő és a szaporulata elfogyaszt. Egy öreg hiúz is leggyakrabban csak az éhsége csillapításáért öl. Róla is elmondható, hogy gazdálkodik a vaddal, és nem akarja azt a területéről kipusztítani. Valószínűbb, hogy az évek múlásával már nem olyan vad és játékos, mint fiatal korában, és minden bizonnyal lustább és kényelmesebb is lesz. Az viszont tény, hogy a leütött prédából leggyakrabban csak a „minőségi" húst fogyasztja el, főleg csak a combokról. A következő étkezéshez inkább újra öl. A vadállományban a legtöbb kárt a fiatal hiúzok okozzák. A prédával úgy játszanak, mint macska az egérrel. A fiatal hiúz gyakran nem tudja, mit kezdjen magával. A ragadozóösztöne nagyon erős, ezért passzióból - pusztán élvezetből is öl. Előfordul, hogy leüti a vadat és ezt követően hozzá sem nyúl. Természetesen a vadászokat bosszantja, ha pár napon belül több, hiúz által leölt vadat találnak, és azokon nem látszik semmilyen szelekciós vagy étkezési nyom. Néhány évvel ezelőtt az egyik vadász- területen két éjszaka alatt három őzet ölt meg hiúz, és közben egyikhez sem nyúlt hozzá. Egy másik erdészetnél a mellékelt fényképen látható hiúz három hét alatt 12 őzet és 2 szarvasborjút ütött le. A vadász, aki a hóban hagyott nyomai alapján követte a hiúzt, leválasztotta és ösz- szegyűjtötte a hiúz által leölt vadak fejét és kiállította azokat. Ezt a hiúzt végül kutyák segítségével sikerült elejteni. Már nyugdíjas erdész az illető. A hiúz vadászatát a ragadozó szokásainak megismerésével kezdte. A vad nyomozása közben nemegyszer 30 km-es utat is megtett egy nap alatt Mindezt nehezen járható terepen és hóban. Ha felfedezte, hogy egy hiúz a körútjai során a vadászterületének állandó vendége lett, kinyomozta szokásait, majd kapcsolatba lépett a vadászvendéggel, és kitűzték a vadászat idejét A hiúz vadászatához kutyákat használt, méghozzá a hegyes vidékeken jól bevált, szívós cseh bajszos vizslákat (český fúzač). A hiúznyom követéséhez mindig falkában használta őket. Ha nem volt más, gyakran beváltak az egyszerű „falusi bundások'' is. Csak az vök a fontos, hogy a kutyák bátrak legyenek. A falkaszellem és a túlerő a kutyáknak általában megfelelő bátorságot kölcsönzött, és a hiúzt felhajtották valamelyik fára vagy sziklára, ahol a vadász számára az elejtése nem vök más, mint célba lövés. Az erdészünk három hiúzt lövetett vendégekkel, és ő maga tíz hiúzt ejtett el hasonló módszerrel. Mindezek ellenére hiúzzal szemtől szemben csak egyszer találkozott (tf) gy felnőtt nőstény a saját területén ľ"' nagyon körültekintően választja ki az L . áldozatait, és kije- I lenthetjük, hogy kíméli is őket. Ez főleg a vemhes hiúzokról mondható el, amelyek a préda után szívesebben járnak a területük távolabbi részeibe. Elsősorban azért, hogy a vadászatukkal ne árulják el a búvóhelyüket, vagy később a kölyöknevelés alatt ne kelljen messze járni az élelemért és ezzel veszélynek kitenni a magukra hagyott kölykeiket. A szakirodalom szerint a hiúz képes megölni kisebb kutyákat is. A cseh bajszos vizsla a maga izmos testével nem éppen a kisebb fajtákhoz tartozik. Arról nem is beszélve, hogy a pórul járt kutyák is mindig falkában és túlerőben voltak. A hiúz a kutyákra mancsának fentről mért, villámgyors ütésével támad, miközben kieresztett karmaival maga felé rántja a kutyát. Ha a támadás oldalról éri az állatot, a karmok a kutya tüdejéig hatolhatnak. Egy ilyen sérülés hamar a kutya halálával végződik. Ez bizony ellentmond a szakirodalom állításának, mely szerint a hiúz tompa karmai csak sekély felületi sérüléseket okoznak. Magam is elmondhatom, hogy meglehetősen gyakran járok a szlovák hegyekben és erdőkben, de hiúzzal csak egyszer találkoztam, akkor is egy másodperc tört részéig tartott az egész. Természetesen ebben közrejátszanak a hiúz kiváló érzékszen/ei és az óvatos, „embert respektáló" magatartása is. A találkozás ritkaságát meghatározza az is, hogy a szabad természetben a hiúz állománysűrűsége igen csekély. Nem létezik túlszapo- rodás. A meglehetősen nagy otthonterületéről (kb. 10 ezer hektár) a szaporulatot és az esetleges betévedő jövevényeket a területet uraló hiúzok kímélet nélkül eltávolítják. A vele való találkozásban a szerencse játssza a legnagyobb szerepet, jó példa erre az a magyarországi vadász, akivel pár éve egy farkasra és vaddisznóra szervezett társasvadászaton vettem részt az Eperjest (Prešov) északról szegélyező hegyekben. A hajtás után magyar kollégám tettetett közönnyel mondta, hogy semmit sem látott, csak egy hiúz váltott át tőle egy kőhajításnyira, meg-megállva, vigyázva, nehogy az olvadó hó beszennyezze őmacskasá- ga kényes bundáját. Mutatva a nyomokat, engem nyomban elkapott a vadászláz, de a helyi vadászok, akiknek nem állt módjuk a hiúz hátrahagyott nyomait megvizsgálni, egyszerűen nem hitték el a „vadászkalandot", mivel közülük még egy sem akadt, aki hiúzt látott volna a területen - bár tisztában voltak az állandó jelenlétével. Erősen Az erdészek és vadászok többsége nagyon jól tudja, hogy a hiúz természetben betöltött szelekciós feladata túlidealizált és jelentősen fel van nagyítva. Azt, hogy a hiúz ragadozóként a túlélése érdekében vadászik, minden vadászterület használója számára természetes és elfogadott tény. A baj ott kezdődik, amikor a hiúz túlzásba viszi a csülkös vad vadászatát. Szó sem lehet itt semmiféle szelekcióról, hiszen a hiúz szinte minden vadat megölt, amellyel találkozott. Az eddigi feltételezések szerint a hiúznak a fennmaradása érdekében hetente egy őzre van szüksége. Matematikailag - pusztán élelemszükséglet szempontjából - igaz lehet ez a tétel, de ha a hiúz vadászszenvedélyét is belekalkuláljuk, valószínűleg jóval többet pusztít el. Lám, ez a példány három hét alatt 14 vadat ölt meg. Legnagyobb macskaféle ragadozónk az életét nem adja olcsón, nagy harcos. Ha a kutyák túl közel kerülnek hozzá, főleg a sziklák között, a hiúz egyszerűen szikláról sziklára ugrik, míg a kutyák kénytelenek egyenként körbefutni az akadályokat. Amelyik kutyához a hiúz felülről közel kerül, azt nagy eséllyel meg is öli. Leggyakrabban éppen a falusi bundások jártak így pórul, amelyeknek közel sincs olyan vadászgyakorlatuk, mint a vizsláknak. De bizony nem egy cseh bajszos is elvérzett a küzdőtéren. A hiúz élvezetből is öl 1 Vadászat | XI li kétlem, hogy a vadászok az esetleges engedélyezett vadászattal a hiúz populációjának alakulását károsan tudnák befolyásolni, ne adj'lsten, veszélyeztetni. Sokkal jobban veszélyezteti a hiúzt a farkas erős térhódítása, és az ezt követő konkurenciaharc, valamint a hiúz alkalmi illegális vadászata. Szerintünk a hiúz egész évre kiterjedő védelme csak az illegálisan meglőtt vagy befogott egyedek eltitkolását eredményezi. A sikeres hiúzvadászat a szerencsés elejtőnek életre szóló élményt ad. A magányosan járó hiúznak olyan kiválóak az érzékszervei, hogy az őt vadászó embernek csak minimális esélyt ad arra, hogy észrevétlenül a közelébe jusson. Ha egy hiúz a hegygerinc vagy valamelyik sziklás kiszögellés közelében lefekvéshez vagy napozáshoz készülődik, igen körültekintően jár el. Alaposan körbejárja a fekvőhelyét, meggyőződve a biztonságáról, majd pár száz méter után saját nyomán visszatér, és hosszú, felfelé irányuló ugrásokkal foglalja el a fekvőhelyét. Ha a farkasok, kutyák vagy az ember nyomozza őt, mindig felülről figyeli az eseményt, és időben távozik. Éles látása és hallása csalhatatlan. Néhány vadásznak sikerült hiúzt ejteni farkasra vagy disznóra szen/ezett társasvadászaton. Akadt, akinek véletlenül jött be a les alá, más egyszerűen összeakadt vele a cserkészúton. Dögön hiúzt lőni elég nehéz, mert a hiúz a dögre nem nagyon jár vissza, a friss húst szereti. Február végétől áprilisig, amikor a tél viszontagságai és a párzás már kimerítette, gyakrabban megesik, hogy vissza-visszajár az akár általa elejtett vagy a farkasok által hátrahagyott dögre. Régebben kisebb- nagyobb sikerrel ebben az időben csapdázták csapóvassal vagy hattyúcsapdával. Kegyetlen módja volt ez a vadászatnak, amely során a szelekció szóba sem jöhetett. Ma már minden ilyen próbálkozás tilos, és ha a rókáknak kihelyezett „szelektív" Larzén- csapda véletlenül hiúzt fog, az kimeríti az orvvadászat tényét. Takács Frigyes Ing. Marian Šebo
