Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-12 / 186. szám, szerda
KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2015. augusztus 12., szerda 15. oldal A Mailáth-kastély helyreállítását tizennyolc éwel ezelőtt kezdték el, az épületben működő szakközépiskola több jelentős helyi rendezvény házigazdája (Képarchívum) ti FÓKUSZBAN Élet a Mailáth- kastélyban Perbenyik. A Perbenyiki Szakközépiskolának otthont adó Mailáth-kastélyt 1899-ben gróf Mailáth József megbízásából építették át, emeletet húztak rá és bővítették. A munkálatokat Hubert József budapesti műépítész vezette. Ekkor a kápolnát is átalakították, ennek üvegképeit a kor egyik legnagyobb magyarországi mestere, Róth Miksa készítette. Mailáth gróf a feleségével 1928-ig lakott a kastélyban, ezután évekig üresen állt. Az épület 1938 után a katonaság tulajdonaiéit, 1944-ig méntelep-parancsnokság működött benne. A háború után a kastélyban gyermekotthon volt, majd 1952-ben itt nyílt meg a Bodrogköz első magyar tanítási nyelvű gimnáziuma. A mezőgazdasági szakközépiskola 1962-ben költözött az épületbe. (leczo) Megújult a nagykaposi Copus LECZO ZOLTÁN A korábbi lap sem formájában, sem tartalmában nem felelt már meg az elvárásoknak. NAGYKAP08 Megújult az Ung-vidéki település városi újsága, a nagykaposiak ezentúl nemcsak egy formailag, hanem tartalmilag is megváltozott, korszerűbb lapból tájékozódhatnak. A városi hivatal által kiadott Copus több évtizedes múltra tekint vissza, az önkormányzati közlönyt az elmúlt években rendszeresen 1500 háztartásba juttatták el. Petrikán Péter polgármester elmondta, a lap sem formájában, Az ingyenes kiadvány ezentúl megújult formában, nagyobb példányszámban, negyedévenként jelenik meg (A szerző felvétele) sem tartalmában nem felelt már meg az elvárásoknak, ezért változtatásokra volt szükség. A most kiadott színes, gazdagon illusztrált újság nagyobb teijedelmű, a példányszám növekedett, és a hivatal alkalmazottaiból új, négytagú szerkesztőbizottság alakult. Tapasztalt szakembert bíztak meg az új arculat kialakításával, az ő tervei alapján készülő városi lógót és az egységes grafikai megoldásokat valószínűleg az önkormányzati intézmények is használni fogják. Az eredeti célkitűzésekhez hasonlóan a közlöny most is kétnyelvű lesz, de az előzőektől eltérően nem minden írást jelentetnek meg szlovákul és magyarul is. Az újságban közérdekű ügyekkel, megoldásra váró problémákkal, megvalósítandó tervekkel, valamint a település aktuális történéseivel szeretnének foglalkozni, ugyanakkor javítani szeretnék a városvezetés és a polgárok közötti kommunikációt is. A kiadványban ezentúl állandó rovatok lesznek, melyekben egyebek mellett a városi hivatalban és az önkormányzatban folyó munkáról, a helyi oktatási intézmények tevékenységéről, valamint a kulturális és sporteseményekről számolnak be. Petrikán Péter tájékoztatása szerint az újsággal kapcsolatosan várják a lakosok visszajelzéseit, akiknek a javaslatait a lap készítése során mindenképp szeretnék figyelembe venni. Az ingyenes kiadvány most 2000 példányban jelent még, de elképzelhető, hogy a példányszám emelkedni fog. A lapot továbbra is minden családhoz ingyen juttatják el. Az átjárókapu építésén Is több önkéntes dolgozott (Képarchívum) Egy 3500 éves átjárókapu másolatát is felépítik az ősi település helyén NÉMETI RÓBERT önkéntesek dolgoznak az alsómislyei bronzkori település helyén, ahol egy bronzkori lakéhely pontos mását, valamint egy 3500 éwel ezelőtti átjárókapu másolatát építik fel. ALSÔMISLYE „A ház természetes alapanyagokból készül. Falait vastagabb gerendák és az azokat körbeölelő vesszők alkotják, melyeket több rétegnyi vályogvakolat borít. A ház teteje nádból készült, kemence is kerül az épületbe” - nyilatkozta a TASR-nek Ján Rákos, a Kelet-szlovákiai Múzeum archeológusa. A ház Kelet- Szlovákia egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyén, egy bronzkori település alapjain áll, ahol még ma is láthatók az egykori felépített épületek körvonalai. A munkálatokban önkéntesek, valamint különféle polgári társulások tagjai segédkeznek, akik eredeti állapotába szeretnék visszaállítani a területet. Az Al- sómislyéhez közeli Várhegy tetején 2012-ben egy bronzkori gerendaház pontos mását építették fel, ahol azóta minden évben megszervezik a Visszatérés a Várhegyre rendezvényt. A hagyományőrző program a kézművesipar fejlődését mutatja be a bronzkortól egészen napjainkig. A várhegyi dombon három és fél ezer évvel ezelőtt kialakult település a térség egyik legjelentősebb hatalmi központja volt. A Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete 1977 óta vizsgálja az őskori temetkezési helyet, a Kelet-szlovákiai Múzeum pedig 25 éve dolgozik a bronzkori település feltárásán. )