Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)

2015-08-12 / 186. szám, szerda

16! KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2015. augusztus 12. I www.ujszo.com Közel huszonöt éve zenélnek együtt a Credit együttes tagjai A zenekar minden egyes tagja kipróbálta magát más formációkban is A Credit együttes 2016-os naptára is tele van (képarchívum) NÉMETI RÓBERT A leleszi Credit együttes tagjainak vériben van a zene. Szüleik is zenéltek, 1991-ben alapítottak együttest, és azt remélik, gyerekeik is a zene­karban fognak játszani. LELESZ JVC néven indult az együttes, pár hónappal később felvették az EX-90 nevet. Megalakulásuk után pár hó­nappal beneveztek a dunaszerdahe- lyi Rock-Missió zenei vetélkedőbe, ahol különdíjat kaptak. „Kezdetben egészen más volt az együttes felépí­tése, mint ma. Az első pár hónapban velünk zenélt Pandy Ivett, aki akkor még csak tízéves volt. Nem sokkal később, 1992 januárjában a zenekar két újabb taggal bővült” - mondta Dobránsky Márk, a Credit billentyűse. 1994-ig Credit néven zenéltek bálokban és esküvőkön. „1994 után rövid szünetet tartot­tunk, majd a banda alapító tagjaival saját dalokkal álltunk elő Hangos Híradó néven. Nagy sikerekről ál­modoztunk, de 1996 nyarán mégis a szórakoztatóiparban kötöttünk ki. Akkor csatlakozott hozzánk az együttes új énekesnője, Végső Dóra, aki mindössze két évig volt velünk, 2007-ben Majzer Katalin vette át a helyét” - tette hozzá Dobránsky. Az együttes fennállása óta három éne­kesnő váltotta egymást, de az alapító tagok végül úgy döntöttek, férfiéne­kest keresnek. „Sok változás után mára stabilizálódott a helyzet. Sze­rencsére rengeteg fellépésünk van, de amikor csak időnk engedi, öröm­zenélünk is. A dobosunk, Flóri tagja a szintén bodrogközi Southern Comfort bandának is, nemrégiben új albumot adtak ki, és videoklipet is forgattak” - mondta az együttes Credit együttes A megalakulás éve: 1991 Az együttes vezetője: Dobránsky Márk Tagok: Kiss Flórián dobos, Compoly Szilárd basszusgitáros, Binó Tibor gitáros, Dobránsky Márk billentyűs billentyűse, és hozzátette, a Credit minden egyes tagja kipróbálta magát más formációkban is. Tavaly Cser­háti Zsuzsa emlékkoncertet szer­veztek a királyhelmeci szüreti ün­nepségen, melyen környékbeli ze­nészek léptek fel. „Olyan sikere volt a koncertnek, hogy Szepsiben is meg kellett ismételnünk. Jártunk már sok helyen, a legtávolabb Lausanne-ban, egy svájci kisvárosban voltunk. Itt két héten át, minden este tizenegytől hajnali öt óráig játszottunk. Igazi él­mény volt” - zárta Dobránsky Márk. Legközelebb a nagykaposi Erdé­lyi János Vegyes Kart mutatjuk be. Magyar felirat a kassai vasútállomáson Lecsófesztivál és halászléfőző-verseny Nagykaposon A lecsófőző versenyre háromfős csapatok nevezhetnek be, minimum 10 liter ételt kell elkészíteniük (Képarchívum) NÉMETI RÓBERT A jövő év végére befejezik a vasútállomás felújítását. Már most is rengeteg változás láthatá a félkész épületben. Az állomáson magyarul is tájékoztatják az utasokat. KASSA A kassai vasútállomás két rész­ből álló felújításának első szaka­szát 2011-ben, második részét pe­dig tavaly októberben kezdték meg. Az 55 éves épület beltere egy új emelettel, mozgólépcsőkkel, csomagmegőrzővel, a mozgás- korlátozottak számára külön fel­vonóval és többnyelvű utastájé­koztató rendszerrel bővül. Ezelőtt csak szlovák vagy legfeljebb angol feliratok voltak az állomáson, ma­gyar nyelvűeket legutoljára az elő­ző, közel 60 éve lebontott állomás épületében olvashattak az utasok. Lapzártáig nem kaptunk választ az illetékesektől arra a kérdésünk­re, lesznek-e további magyar fel­iratok az épületben. LECZO ZOLTÁN A nagy érdeklődés miatt meg kellett változtatni az esemény helyszínét. NAGYKAPOS A hónap utolsó hétvégéjén rende­zik meg a hagyományos Lecsófesz­tivált, egy héttel később a csapatok az ugyancsak nagy múltra visszate­kintő halászléfőző-versenyen mér­hetik össze tudásukat. Soltész Andrea, a Nagykaposi Városi Hivatal tervezési osztályá­nak vezetője lapunknak elmondta, a település augusztus 29-én és 30-án ad otthont a rendezvény kilencedik évadjának, melynek keretében az 5. LecsóFolk fesztivált is megszerve­zik. A szombati lecsófőzőversenyre háromfős csapatok - melyeknek minimum 10 liternyi ételt kell el­készíteniük - augusztus 28-ig ne­vezhetnek, a feltételekről a város weboldalán, a www.vkapusany.sk honlapon található bővebb felvilá­gosítás. A versenyzőknek nevezési díjat nem kell fizetniük, sőt a tele­pülés 7-7 euró támogatást ad a csa­patoknak az alapanyagok megvá­sárlásához. Az eseményen fellép az Őszirózsa énekkar, a Semjéni Ci­gányzenekar, a Vánok gyermek folklórcsoport, a Fabotó citeraze- nekar, a buzitai citerazenekar és a magyarországi One life dance, majd a Motíva és a Republic együttes koncertezik, és Peter Cmorík, illet­ve Bangó Margit is színpadra áll. Másnap Rúzsa Magdi és a Peter Bič Projekt koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, a családi nap keretében kirakodóvásár, játszó­ház, kézműves- és íjászbemutató, valamint számos szórakoztató program várja a látogatókat. Egy héttel később sportnapot tar­tanak Nagykaposon, akkor rende­zik a síkfútóversenyt és a halászléfőző-versenyt is. A neve­zés feltételei szintén a város web­oldalán találhatók. Szeptember 5-én Katus Attila tart foglalkozást, de lesz veteránautó- és motorbemuta­tó, íjászverseny és rengeteg más sportesemény is. Az osztályvezető tájékoztatása szerint két éve a ren­dezvényeket még a helyi szabadtéri színpadon tartották, ám a nagy ér­deklődésre való tekintettel a hely­színt meg kellett változtatni, a fesz­tivált és a sportnapot - illetve a ver­senyeket - a sportpályán rendezik meg. Egyelőre csak a váróterem üvegfalán olvasható magyar tájékoztatás (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents