Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-03 / 152. szám, péntek
8 KULTÚRA 2015. július 3.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Jövő héten szabadegyetem Jászó. Festői környezet és gazdag műsor válj a az érdeklődőket a XVIII. Jászói Nyári Szabad- egyetemen július 6. és 12. között. A tábor szervezői olyan réteget próbálnak megszólítani, amely be tudja fogadni az igényes irodalmi, történelmi, földrajzi, társadalomtudományi és zenei értékeket. A műsorkínálat megtekinthető a csemadok.sk és a moldava.sk honlapon, valamint a Facebookon. A jászói tábor az anyanyelvi művelődést, a nemzeti önismeretet, az önbecsülés fejlesztését, a közösségszervezés gyakorlatának elsajátítását, a hagyományőrzést és a családi jellegű programokat helyezi előtérbe. (k) A Whitworth lett az óv brit múzeuma London. A Manchesterben működő Whitworth művészeti galériát nevezte meg az év brit múzeumának az Art Fund művészeti alapítvány. A brit független szervezet „lenyűgözőnek” nevezte az intézményt, amely „bebetonozta helyét a nemzet kulturális színpadának szívében”. A Whitworth 125 éves történetének legnagyobb volumenű átalakításán esett át tavaly. A 15 millió font költségű munkálatok során kétszeresére bővítették a múzeum épületét és összekapcsolták azt a környező parkkal. Stephen Deuchar, az Art Fund igazgatója és a díjat odaítélő zsűri elnöke az elmúlt évek egyik nagyszerű múzeumi teljesítményének nevezte a Whitworth átalakulását. Köszönőbeszédében Maria Bals- haw, a galéria igazgatója elmondta, hogy a februári újra- nyitás óta 210 ezren keresték fel az intézményt, ami rekordnak számít a korábbi 180 ezres éves látogatószámot nézve. Az Art Fund művészeti alapítvány elismerése a világ legnagyobb múzeumi és Nagy-Britannia legjelentősebb művészeti díja. (MTI) Fél percben az élet Ma búcsúztatják Ladislav Chudíkot, minden idők egyik legjelesebb szlovák színészét SZABÓ G. LÁSZLÓ Utolsó színpadi szerepében, az össztánc kávéházi főpincóreként - darabbeli partnereihez hasonlóan - egyetlen szava sem volt Ladislav Chudíknak. Nyitott és zárt, elrendezte a székeket és az asztalokat, kirakta, majd összeszedte a hamutálakat, kávét főzött, tett-vett a pult mögött, és táncolt egyet, de csak nagyon rövidet. Az életét táncolta el abban a fél percben. Méltósággal, eleganciával, s azzal a szomorú beletörődéssel, hogy „ennyi volt, kár, hogy nincs tovább, de a véget is el kell fogadni”. Május elején, ligetfalui lakásához közel, egy tóparti vendéglő teraszán beszélgettem vele legutóbb. Egészen pontosan: inkább csak én beszéltem, felhozva régi emlékeit. Jirí Krejčík remek filmjét, az Éjféli misét, amelyben az általa is annyira csodált Bara Margittal játszott, s egykor szemérmes mosollyal mesélte: mennyire megbabonázta magyar kolléganője kifinomult szépsége. Kilencvenegy évesen, egyre inkább érezve, hogy nincs már sok hátra, csak a film címére emlékezett. Hogy magyar filmben is játszott egyszer, Rényi Tamás Az idők kezdetén című rendezésében, amely 1946 könyörtelen telét idézi meg, arra ugyan felcsillant a szeme, de hozzáfűzni nem tudott már semmit. Távolodott mindentől. A múlt minden lényeges fejezetétől. Egyszer szakácskodott is a Magyar Televízióban, a Főzőcske vendégeként, hoztam fel neki, hátha mosolyt csalok az arcára. A mosoly is elmaradt. Mintha fel sem fogta volna a szavaimat. 1996 nyarán, szintén a Magyar Televízióban magyarul énekelt, próbálkoztam tovább. „Akácos út, ha végigmegyek rajtad én...” Azóta sem láttam meghatóbb „szerelmi könnyes vallomást” egy hetven fölötti férfiembertől, aki nem szégyelli kimutatni az érzelmeit. Sokakat meglepett ezzel az ajándékával. Ladislav Chudík magyarul énekelt, hibátlan kiejtéssel. Moszkvai kollégáMindigtisztán mondta magyarul: „Viszontlátásra!" ja, Vjacseszlav Tyihonov, A tavasz 17 pillanata című anno népszerű szovjet tévésorozat Stirlitze halkan dúdolgatott mellette. Látni lehetett az arcán, hogy ő is ámulattal hallgatja szlovák kollégája megejtő éneklését, s bár az „orosz ügynök” semmit nem értett a szövegből, a lényeget biztosan felfogta, hiszen Chudík úr szívét-lelkét beleadta a dalba. Ilyen színész volt ő! Minden sze(Gábriel Kuchta felvétele) repében ott volt a lelke. Még a negatív figurákban is, mert megfogalmazni azokat is csak úgy tudta, ha előbb megfejtette őket. A megfejteni pedig az ő esetében, mint minden jeles színész esetében annyit jelentett: belebújni a bőrébe, a zsigereibe, feltérképezni érzelmi tartományát, s belelátni a gondolataiba. Hviezdoslav Színház, 1996 ősze, Eszenyi Enikő Shakespeare vígjátékát, az Ahogy tetsziket rendezi. Ádám, az idős, emberséges szolga, aki szeretett úrfiját követi a bujdo- sásban: Ladislav Chudík. Valósággal itta fiatal rendezőnője szavait, s úgy követte őt a próbák sűrűjében, mint Orlandót az ardennes-i erdőben. Fiatal kollégáit zavarba ejtő precizitással dolgozott a szerepen, tartásával, arisztokratikus megjelenésével adva igazi súlyt neki. Rengeteg figurát megformált hosszúra nyújt pályája során. A drámairodalom klasszikus és mai hősei mellett még a népek tanítóját, Co- menius mestert is, a Sokolovo című háborús drámában Ludvík Svobo- dát, a később köztársasági elnökké lett egykori ezredest is. De a csúcs, színészi pályájának legfényesebb koronája élete végéig a Kórház a város szélén bölcs és becsületes Sova doktora maradt. Ennek köszönhette Európa határain túli népszerűségét is, hiszen még Kínából is kapott elismerő leveleket. Magyar közönségét felettébb szerette. A két ország közti legzavarosabb politikai időkben, a nyolcvanas években sem veszítette el irántunk érzett rokonszen- vét, s ha alkalma adódott, remekül zsonglőrködött „konyhaszinten” jól működő magyar szókincsével. Nyelvtudását s emlékezetét minden alkalommal próbára tette, ha találkoztunk. Sok évvel ezelőtt elkísérhettem őt egy kora reggeli, vízparti sétájára. A Duna holt ágánál gyúrtuk a kilométereket, amikor halkan megjegyezte: úgy érzi, azért a kórházban töltött nem kevés időért, a több mint tíz műtétért meg fogj a még ajándékozni őt az élet. Nem a sok munkájáért, hiszen mások is rengeteget dolgoznak, mondta, hanem azért a sok kínért, fájdalomért, amit ágyhoz kötve kellett elviselnie. És így is lett. Ladislav Chudík, minden idők egyik legjelesebb szlovák színésze 91 évet élt. Május 27-én lépett a 92. esztendejébe. S most egy borzalmas tüdőgyulladás végzett vele. Jön még egy film, amelyben utolsó szerepét játszotta, a Dominik Dán regénye alapján forgatott Vörös kapitány. Egy titokzatos papot formál meg benne. Tehát lesz még viszontlátás. Csak felejtés nem. A kiváltságosok úgy mennek el, hogy maradnak. Demcsák Zsuzsa megírta a családon belüli erőszak „bédekkerét” JUHÁSZ KATALIN A családon belüli erőszakról húszévesen, édesanyámtól hallottam az első megdöbbentő statisztikai adatot. A munkahelyén került szóba a téma, és az irodában ülő három kolléganő egy emberként meresztette rá a szemét: nem értették, miért furcsállja, hogy mindegyikük családjában elcsattan néhanap egy-két pofon. Azaz négy családból háromban úgy tartják, hogy a férfiak már csak ilyenek. Ha felbőszítik őket, ütnek. Azóta huszon-egynéhány év telt el, és egyre több nő mer beszélni a bántalmazásról, akár nagy nyilvánosság előtt. Köztük úgynevezett celebek is. A legújabb kitárulkozás Demcsák Zsuzsa tollából jelent meg A másik életem címmel, az Athenaeum Kiadó gondozásában. A tévés műsorvezető kálváriájáról feltehetően az is hallott, aki nem olvas bulvársajtót. Ez a könyv - negatív prekoncepcióm ellenére - szíven ütött. Nemcsak azért, mert jól van megírva és szerkesztve (ez utóbbi Hevesi Judit érdeme), hanem mert a szerző saját vívódásai és jogi harcai mellett más nők történeteit is elénk tárja. Az interneten keresett és talált interjú- alanyokat, és pszichiátert, ügyvédet is megkérdezett. Fokozatosan feltárul a pokol, amelyben Demcsák Zsuzsa hosszú éveken át élni kényszerült. Nem szenvelegve mesél fétjével való kapcsolatának romlásáról és saját érzéseiről, hanem már-már hideg tárgyilagossággal vezet végig a stációkon. A személyes fejezetek közé ékeli az álnéven szereplő sorstársakkal készített inteijúkat. Némelyikük még súlyosabb megaláztatásokat élt át, mint a szerző. A kötet legérdekesebb fejezetében arról esik szó, hogy vannak ugyan európai szintű jogszabályok, amelyek védik a családon belüli erőszak áldozatait, de mindez csak papíron létezik, a gyakorlatban nem igazán. A megszólaltatott ügyvédnő például kimondja, hogy a lelki terror önmagában nem számít bűncselekménynek, a hatósági eljárás megkezdéséhez „kell” egy erőszakos cselekedet. Ám a négy fal között történteket nehéz bizonyítani. „Amit az emberek nemek közti különbségnek neveznek, valójában pusztán vagy szocializációs különbség, vagy esetenként ezzel összefüggésben jellem kérdése” - írja Demcsák Zsuzsa, aki szépen levezeti a női önbecsülés elvesztésének folyamatát, kezdve az első intő jelekkel, például az anyagi függőség kialakulásával, ami megnehezíti a párkapcsolatból való kilépést. Aztán a verbális agresszió különböző szintjei következnek, majd a kóros féltékenység, amiről kevesen tudják, hogy betegségnek számít.„A szerelemben eggyé válik két ember, tehát az érzelmi kapcsolat az énhatárok feláldozásával j ár. Vagyis a két ember között gyakorlatilag megszűnnek a határok. Ismerjük a másik gyengéit, ezzel együtt elfogadjuk és szeretjük, mint ahogy saját gyengéinket is elfogadja a partnerünk. És ha - akár valóságosan, akár csak a fantáziánkban - megjelenik egy harmadik fél, aki potenciálisan elcsábíthatja a másikat, ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy ezek az énhatárok sérülékennyé, sebezhetővé válnak, amitől meggyengülünk, és úgy érezzük, akár létünk is veszélybe kerülhet.” A tűpontos leírás Haraszti László pszichiátertől, a téma elismert szakértőjétől származik. Ezek után az olvasó szinte normálisnak tartj a, hogy a féltékeny férj mindent megtesz a nő megtartásáért, akit sok esetben tulajdonának vél... A másik életem nem szokványos „celebkönyv”, hanem egy komoly téma alapos kivesézése. Fehér holló a magyar könyvpiacon.
