Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-23 / 169. szám, csütörtök
8 I KULTÚRA 2015. július 23. I www.ujszo.com Nem kiszámítható pályán Szabó Mátyás vizsgafiimje Karlovy Varyban debütált, az elengedhetetlen hajtány Szlovákiából érkezett Szabó Mátyás Karlovy Varyban (Fotó: kviff) BARTALDÓRA Szabó Mátyás, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatója az iskolából kilépve máris Karlovy Varyba kapott meghívást. Diplomafilmjét, a Határt a fesztivál Futurs Frames nevű válogatásban mutatták be. A Határ különleges hangulatú rövidfilm egy rabról és arról, mit jelent valójában a szabadság. Az egyetemen 6x6-os képzésében vettél részt, amelynek lényege, hogy a rendezők, forgatókönyvírók, operatőrök, vágók, hangmesterek és gyártásvezető-producerek a hároméves alapképzésben végig stábokban dolgoztak, és így készítik a filmjeiket is. Mit adott ez neked? Az első pillanattól kezdve a filmkészítés különböző szegmenseit képviselő emberekkel tudtunk együtt gondolkozni, ami nagyon erősen alakította a gondolkodásomat. Tudtam, hogy a film nem arról szól, hogy rendezőként egyedül mindent megcsinálok, és csak a színészekkel való munkára fókuszálok. Sok kis apró dolog van; a vágó jó ritmiist tud adni egy filmnek, a hangmérnök képes fokozni a hatást. A képzés lényege számomra az volt, hogy kinyitotta a figyelmemet ezekre az apróságokra. A Határban is fontos a hangkulissza és a vágás ritmusa. Milyen mértékben alakította a forma a történetet? A társ-forgatókönyvíró, Szöllősi Barnabás keresett meg egy ötlettel, és nagyon tetszett az a motívum benne, hogy a szereplő állandóan mozgásban van, de egyébként nem nagyon találtam rajta fogást. Próbáltam hozzá valamilyen érdekes szimbólumot találni, ami nagyon fizikaivá teszi az egészet. És beugrott a hajtány. Innentől kezdve elkezdte írni magát a film, és jöttek a képek, például az a rész, amikor a fiú és a lány hajtá- nyozik. Éreztem, hogy ebből furcsa, bizarr helyzet fog kialakulni. Milyen más filmek jártak a fejedben, miközben a forgatókönyvet írtad? A kritikák magyar film- történeti hagyományt emlegetnek. Ezzel nem értek egyet. Amikor odaadtam a forgatókönyvet az operatőrnek, rögtön mondta, hogy csehszlovák hangulata van, és én is így gondolom. A filmre nagyon jellemzőek a hangnemváltások. Hogyan próbáltad megtalálni az egyensúlyt a humor és a dráma között? Már az egyetemen nagyon szerettem kísérletezni, kicsit játszani és szlalomozni a műfajok között. A Határ elején azért nagyobb a feszültség, mert egy elfojtott, klausztrofób helyzetet szerettem volna megteremteni, de ugyanakkor az is érdekelt, hogyan lehet kiszakadni a thrilleresebb irányból. Szeretem, ha egy film nem kiszámítható pályán mozog, hanem váratlanul meglepi a nézőt. Nagyon karizmatikus a főszereplő és persze Csuja Imre karaktere is. Nem könnyű egy fiatal rendezőnek egy ekkora színészt felkérni, hogy ingyen szerepeljen, de meggyőztek, hogy hívjam csak fel Csuja Imrét. Találkoztunk, elvitte a forgatókönyvet, majd egy óra múlva felhívott, hogy elolvasta, nagyon tetszik neki, vállalja. Eredetileg nem Patkós Márton lett volna a főszereplő. Egy héttel a forgatás előtt derült ki, hogy a színész, akit kiválasztottam, mégsem tudjönni. Eszembe jutott Marci, nehezen, de sikerült rábeszélnem. Furcsa véletlen, hogy ő pont az Örkény Színházban volt gyakornok, ahol a Hamletben Laer- test játszotta, Polonius pedig Csuja volt. Ugyan a Határban egy rabról és egy őrről van szó, számomra ez sok tekintetben mégis egy apa-fiú viszonyt idéz. Csuja egy őrt játszik, aki szerethető ember, mégis zsarnokoskodik Majdán felett. A végén éppen ezért okoz traumát neki, hogy meg kell lépnie valamit, amit egyébként nem tenne meg. Megfordulnak a viszonyok, a végén adott egy szabad ember, akinek ugyan lánc van a kezén, de van saját döntése, az őrnek viszont a szabályokat kell követnie. Úgy tűnik a rövidfilmek egyre fontosabbak lesznek Magyarországon: telt házas a Friss Hús Fesztivál, sikeresek az SZFE diplomafilm-vetítései. A rövidfilm belépő a nagyjátékfilmhez, gyakorlás vagy lehet önálló alkotás, ami sok emberhez eljuthat? Egy jó rövidfilm erős belépő tud lenni. Izgalmas a forma, de az osztályunkban igazából mindenki „a nagyot” várja. A Határnak nem volt iszonyat nagy büdzséje, úgyhogy el kellett dönteni, és mi az, ami elengedhető. Arra büszke vagyok, hogy elég jó kompromisszumokat hoztunk, tehát a rövidfilmes jelleg végül is jót tett a filmnek. Elég jól ráérez- tiink, mi az, amire muszáj költeni. Ilyen volt például a hajtány, amit végül Szlovákiából szereztünk be. Reisz Gábor szerint nem biztos, hogy jót tesz a nagy nyilvánosság a főiskolás rövidfilmeknek, mert a rendezők még nem állnak készen erre. Az, hogy ott lehettél Karlovy Varyban az ígéretes pályakezdőket szondázó válogatásban, mit jelenthet számodra a későbbiekben? Egyetértek: nem egészséges, hogy az egyetem egyből nyilvánosan vetíti a filmeket; volt olyan érzésem korábban, hogy ezeket nem kellene még közönségnek mutatni. Azoknak a filmeknek inkább csak a hibáiból tudtam tanulni. Három év után, az alapképzés végén egy diplomafilm bemutatásának már nagyobb a létjogosultsága. Egyébként azt várom a fesztiválszerepléstől, hogy ha majd pályázok a nagyjátékfilm-tervvel, elhiszi a döntőbizottság, hogy képes vagyok megvalósítani a forgató- könyvemet, és megadják a lehetőséget. Kis költségvetésű filmet tervezek, de nagyon frusztráló folyton szívességköröket tenni, szóval szeretném mindenkinek normálisan honorálni a munkáját. A következő filmem még csak ötlet, aminek látom az elejét és nagyjából a közepét. Onnan indulunk el, hogy a Határ Majdánjá- hoz hasonló szereplő belekerül egy furcsa tréfában, erre ösztönösen rosszul reagál, és egyfajta keresésbe kell fognia... New York. Életének 85. évében, helyi idő szerint kedden New Yorkban meghalt Edgar Lawrence Doctorow amerikai író. Halálát tüdőrák okozta. Doctorowot a legjelentősebb kortárs amerikai írók között tartották számon. Világhírnevét az 1975-ben megj elent Ragtime című regényének köszönhette, amelyben az 1910-es évek botrányoktól, utcai harcoktól és ragtime-tól hangos Amerikáját ábrázolta sajátos írói technikával. A több szálon futó cselekményben valós és kitalált szereplők sorsát követhetjük nyomon, feltűnik a könyv lapjain Ho- udini és Henry Ford, emellett koldusszegény bevándorlók és milliomosok, anarchisták és sztrájkoló E. L. Doctorow (1931-2015) munkások életébe pillanthatunk be. A Ragtime lüktető, eleven, nagyon érzékletes próza élvezetes stílusban megírva, nem véletlen, hogy szerepelt a 20. század 100 legjobb angol nyelvű regényének listáján. A könyv alapján Milos Formán rendezett nagy sikerű filmet 1981-ben. A Ragtime 1979- ben magyarul is megjelent, Göncz Arpád fordításában. Az író későbbi műveinek színhelyéül többnyire szeretett és jól ismert szülővárosát, New Yorkot választotta, ám azt egy interjúban visszautasította, hogy regényeit egy New York-ciklus darabjainak tekintsék. „Azt gondoltam, hogy magáról az életről írok. Képzeletemben azonban, úgy látszik, az élet és New York egy és ugyanaz” - nyilatkozta. Sajátos technikájú, a mesét a tényregénnyel ötvöző történelmi regényeiben szinte kivétel nélkül a jelenkori Amerika gyökereit kereste. Nagy sikert aratott az 1930-as évek Amerikáját megelevenítő Vöcsök-tó (1980), az író bronxi gyermekéveit feldolgozó Világkiállítás (1985), valamint a Billy Bathgate, a gengszterinas (1988) melyből Dustin Hoffman, Bruce Willis és Nicole Kidman főszereplésével film is készült. (MTI) PENGE Az antropológia nem extrém sport? A Typotex Szokatlan szempontok című sorozatának nyitódarabja volt az Egy zöldfülű antropológus kalandjai, melyben Nigel Barley kameruni kalandjairól mesél. A soroSÁNTA SZILÁRD KRITIKAI ROVATA zat kilencedik könyve visszakanyarodik az ismert antropológushoz, ám a nyugat-afrikai élmények helyett a szerző új szerelme, az indonéz Szu- lavézi szigeten található toradzsa kultúra bemutatása a cél. Pontosabban: az egzakt, katalogizáló leírás helyett az ismeretlen kultúrával való találkozás vicces történeteinek füzére ez a könyv. A vaskalapos, mindentudó, száraz és a vizsgált népcsoporttól, kultúrától távolságot tartó antropológusok munkamódszerét tudatosan kerülő Barley olyan könyvet tett le az asztalra, melyben az egyedi élmények, tapasztalatok, próbálkozások és tévutak alapján körvonalazódik a toradzsa kultúra mássága, emellett ugyancsak sokat megtudunk a saját, nyugati, keresztény, felsőbbrendűséget hirdető kultúránk nézőpontjának viszonylagosságáról is. A ’ 80-as években meglehetősen ismeretlen terepnek számított a Szu- lavézi sziget mélye,a használhatatlan bédekkerek és nem létező térképek korában (fiatalabb olvasóinknak: az internet és a mobiltelefonok előtti világban) az utazás aprólékos tervezése lehetetlen volt. A saját magán is jókat kacagó Barley viszontagságos utazásai, hajmeresztő kalandjai és szórakoztató sztorijai egyáltalán nem felszínesek: a tudásanyagot úgy plántálja az olvasójába, hogy közben annak nevetőizma folyamatosan dolgozik. Nem veszélytelen vállalkozás ez a mindent poénra kihegyező történetmesélés, mert könnyen automatizálód- hat, és ellentétes hatást válthat ki, de most szerencsére nem ez a helyzet, szerzőnk ugyanis nagy természetességgel, könnyedséggel sztorizik, és a poénbombák a megfelelő időzítésnek köszönhetően nagyot szólva robbannak fel. A könyv meglehetős késéssel kerül a magyar olvasók elé, azonban örömmel tapasztaltuk, hogy a történetek semmit sem veszítettek frissességükből. Köszönhetünk még egy fontos fölismerést a mókás antropológusnak, mégpedig azt, hogy mi, nyitott szemmel és szívvel utazgatok, egy kicsit mind antropológusok vagyunk. Nigel Barley: Az antropológia nem extrém sport. Fordította: Walsh Máté Gergely. Typotex Elektronikus Kiadó Kft., 2015. 300 oldal. Értékelés: 9/10 Meghalt E. L. Doctorow
