Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-22 / 142. szám, hétfő

www.ujszo.com EGESZSEG ■ 2015. JUNIUS 22. EZ-AZ 13 Amiért minden este megéri szexelni A szexuális együttlét remek élmény: az ilyen­kor termelődő hormonok jó hatással vannak a hangulatunkra és számos módon a testi egész­ségünkre is. Nézzük ezeket az előnyöket! egyértelműek, az ok-okozati összefüggés még mindig nem világos, úgyhogy a szakmai fó­rumokon ezen vizsgálatok foly­tatását várják. Csökkenti a stresszt Csökken a fajdalomérzetünk Felesleges a fejfájásra hivatkoz­nunk, sőt, mondjunk akkor is igent! A csikló és a vaginafalak stimulálása ugyanis endorfint, kortikoszteroidokat és más ter­mészetes fájdalomcsillapítókat szabadít fel bennünk - ezek hatá­sára pedig kevésbé érezzük szex közben a fej- vagy izomfájdalma­kat. Az orgazmus előtt megindu­ló hormonroham még akár két napig is eltarthat. Barry Komisaruk The Science of Orgasm című könyvében azt is említi, hogy a segédeszközöknek is hasznát vehetjük: ezeket hasz­nálva fájdalomküszöbünk kétsze­resére emelkedik, a G-pont kör­nyékét ingerelve pedig fájdalom­küszöbünket akár 50 százalékkal is feljebb tornázhatjuk. Csökkenti a mellrák kockázatát Felizgult állapotban, illetve or­gazmus közben tombol szerveze­tünkben az oxitocin és a DHEA. Ezen két boldogsághormon hatá­sára - állítja egy tanulmány - szervezetünk megúszhatja a rá­kot, hiszen azon nőknél, akik egy hónapban többször is szexeinek, kisebb eséllyel alakul ki a mell­rák. Szívünk is jól működik majd A kardiológusok a szexet közepes intenzitású edzésnek tartják, ami körülbelül annyira tartja fitten szívünket, mint a séta. De a szex is olyan, mint egy edzés: minél intenzívebben végezzük, annál jobb lesz a szívünk egészsége is. A kipróbált pózok is fontosak: ha mi vagyunk felül, az a szív szem­pontjából jobb, mert több moz­gást igényel. Az orgazmus itt bo­nusszal jár: a csúcsponton szí­vünk 110 felett verhet, ami olyan a sport szempontjából, mintha kocognánk. » ... azonférfiaknál, akik legalább heti négyszer ejakulálnak, 33 százalék­kal kisebb eséllyel jelent­kezik a prosztatarák Védi a férfiak prosztatáját A katolikus papok nagyobb eséllyel hunyhatnak el prosztatrákban, ennek pedig több kutatás szerint a cölibátus lehet az oka. Egy 2003-as, ausztrál férfiakkal végzett vizs­gálat például azzal az eredmény­nyel zárult, hogy azon férfiak­nál, akik legalább heti négyszer ejakulálnak, 33 százalékkal ki­sebb eséllyel jelentkezik a prosz­tatarák. Míg az eredmények Mindazon férfiak és nők, akik egy régóta várt, stresszes nap előtt két héten belül szexeitek, könnyebben tudtak beszélni emberek előtt és jobb volt a szóbeli készségük is. Előadásaik alatt például kevésbé nőtt szisztolikus vérnyomásuk (ez a vérnyomásmérés eredményében az első szám) és gyorsabban állt vissza eredeti szintjére is. Az elmé­letek szerint ez azért van így, mert a szexhez komplex agyi aktivitás szükséges. Javítja az immunrendszert A Wilkes University mérései sze­rint azon diákok szervezetében, akik heti egyszer-kétszer szexeitek, mintegy 30 százalék­kal több olyan antitest volt, amely képes leküzdeni a fertőzé­seket. Egy 2004-es német vizs­gálat ugyanerre mutatott rá: a felizgult állapot és az orgazmus hatására a férfiak szervezetében több olyan fehérvérsejt termelő­dik, amely javítja az immun- rendszer erősségét. A menopauza okozta tüneteket is elfelejthetjük New Jersey-i kutatók arra figyel­tek fel, hogy azon menopau­za utáni nőknél, akik tíznél többször szexeitek évente, sokkal kevésbé tapasztalható a vaginális atrópia, azaz szárazság - ez pedig egészséges szöveti viselkedésről árulkodik. A szexuális izgalom hatására ugyanis vér áramlik a vaginába, ezzel pedig oxigén és tápanyagok árasztják el. (hazipatika) EGY HET A SZEPASSZONNYAL Június 22-24. - a Hold a Szűz jegyében van A Szűz a hasnyálmirigyet, a vékony- és vastagbelet, vala­mint az emésztést javítja. Minden testi funkcióját ser­kentse egy nagy pohár lan­gyos vagy meleg vízzel. A hagyományos kínai gyógyászat szerint júniusban a vé­konybelet kell erősíteni. A bél nyálkahártyája minden nyál­kahártyát be­folyásol, és fontos az im­munrendszer szempontjából is. Ezért a belső környezetnek lú­gosnak kell len­nie, mert a savas környezetben szapo­rodnak az élesztő- és pe­nészgombák. Igyekezzen, hogy az étrendjét jó minő­ségű, kellő mennyiségű ros­tot tartalmazó élelmiszerek alkossák. Ide tartoznak a le­veles zöldségek, elsősorban a spenót, a káposzta, minden friss zöld levél, hagyma, fokhagyma, krumpli, búza­csíra és korpa, citrom, for­rásvíz, zöld tea, gyógytea keserű gyógynövényekből. A bélparaziták ellen a metélő­hagyma és az üröm hat (nem alkalmas terhes nők­nek!). Végezzen hasmasszázst - körkörös mozdulatokkal az óramuta­tóval megegyező irányba masszírozza a hasát. Hasznos tanács: egyenesed­jen ki, és húzza be a hasát. nánt, diót, magvakat és krumplit, káliumot tartal­maznak, amelyek megőrzik a vizelet pH-értékét. Ha dagadnak a bokái, készítsen főzetet petrezselyemgyökér­ből, egyen sárgarépát, póré­hagymát, uborkát vagy hagymát, vízhajtó hatá­suk van. Vízhajtó a zöldborsó is, amely segít vesebetegség, szív- és keringési betegség ese­tén. Alkalmas az idő a sütés­június 25-26. - a Hold a Mérleg jegyében van A Mérleg a vesére, a vértisz­tításra és a testnedvek egyensúlyára hat. Igyon, fő­leg vizet, ezzel több folya­dék folyik át a húgyutakon, tudatosítsa, hogy a legtöbb salakanyag a szervezetből a vizelettel távozik. A vesének jót tesz az uborka, felfrissíti és hidratálja a szervezetet. Egyen paradicsomot, ba­Június 27-28. - a Hold a Skorpió jegyében van A Skorpió a ne­mi és a kiválasztó szerveket, a húgyhó­lyagot, a végbelet és a szexualitást befolyásolja. Reggelire egyen zabpelyhet vagy rizskását - energiát ad, és segíti a kiválasztást. A reggeli a sikeres nap alapja. A zabpehely az ol­dódó rost forrása, amely lassítja a zsír és a koleszte­rin felszívódását a vérkerin­gésbe. Ha gyenge a vízhó­lyagja, igyon csalán-, kuko­ricahaj- és medvefű-teát. A jövendő kismamák kímél­jék magukat, ne emeljenek nehezet, és pihenjenek. (www.krasnapani.cz) Sztárok életmódja Beleszeretett a futásba így nyilatkozott tavaly Pindroch Csaba, miután megtette a Vivicittá Városvédő Futás tíz kilométeres távját. A színművész, filmszínész az Életfa Program nagyköveteként rendszeresen vesz részt az egészséges és tudatos életmódot népszerűsítő ren­dezvényeken. Akkoriban épp egy maratonira készülve azt is el­mondta, hogy nem új ez a szerelem, nem most kezdett futni, de az utóbbi időben vált komolyabbá a dolog. Barátja, Csőre Gábor a 42. születésnapjára lefutotta a 42,195 kilométert, és a verseny végén nyilvánosan átadott neki egy váltóbotot azzal, hogy ősszel neki kell teljesítenie a maratonit. A színész, akinek 2002-ben a vet - Várnai Tamás filmren- Valami Amerika című vígjá- dezőt alakította -, 2009-ben ték hozta meg az igazi hírne- pedig a kézilabdázó Marian Cozma haláláról szóló Szíven szúrt ország című filmben kapott szerepet, már előzőleg is hallatott magáról a sport kapcsán. 2013-ban sztárven­dége volt a zánkai Fighters’ Run akadályfutó-versenynek, akkor 7 kilométert vállalt. Már akkor elárulta, hogy ha­sonló kihívásban még nem volt része, de elszántsága ab­ból is fakadt, hogy távlati céljai vannak. Két esztendeje félmaratonit teljesít, a követ­kezőben pedig nekivág a a 42 kilométernek. Egyébként a Pindroch Csaba és Verebes Linda színészházaspár, akik­nek két gyerekük van, több éve tagja az Életfa Programnak is. Ahogy teltek a évek, ő is rájött hogy tö­rődnie kell a testével: a szí­nész önfejlesztési tréningjé- nek fontos részét a keleti mozgásművészetek is, ame­lyek segítik ellazulni, a léböjtkúra pedig megtisztítja a szervezetét a salakanyagok­tól. Sőt, ha jól gazdálkodik a néhány napos kúrával, a gondolatat is tisztábbá, vilá­gosabbá válnak. Az egészsé­ges életmódot illetően el­mondta, hogy nagyapja és apja is inspirálták, előbbi kő­kemény ember volt, 45 évig dolgozott vájárként. Édesapja meg sokáig nem törődött az egészségével, aztán kezébe vette a sorsát, elkezdett spor­tolni. (urbán) A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461, Reklámmenedzser: Mezőlaky Dóra, tel.: +421 2 59 233 248, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mezolakyova@petitpress.sk fotók: Fotolia, képarchívum, Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Thumbnails
Contents