Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-19 / 140. szám, péntek
12 DlGlTÁUA ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 19. www.ujszo.com Kézmozdulatok alapján azonosítanának Eltörölnék a jelszavakat MTl-HÍR Jelszavak helyett egyedi mozdulatsorok és egyéb személyes jellegzetességek alapján azonosítaná felhasználóit a Google. Az új technológia gyakorlatilag feleslegessé tenné a bonyolult j elszavakat. Az I/O fejlesztői konferencián bemutatott technológia a már bevált módszerek helyett az alapján azonosítaná be a készülék tulajdonosát, hogy az milyen mozdulatokat tesz a kezével, hogyan gépel, és általában miként viselkedik. A keresőcég szerint ez az eljárás tízszer biztonságosabb, mint az ujjlenyomat-olvasás. A Google munkatársai 16 különböző intézmény 25 szakértőjével dolgoztak együtt a projekten. Összesen 1500 alany adatai alapján fejlesztették ki az új eljárást, ami egyébként teljesen szoftveres: elég egyetlen frissítés a már kapható telefonok operációs rendszerén, és azok rögtön szuperbiztonságossá válnak. A Google még kísérleti stádiumban tartja a fejlesztést, az azt kidolgozó részleget vezető Regina Dugan azonban reméli, hogy a közelj övőben alkalmazható tech- nológialeszbelőle. A gesztusalapú személyazonosítás egyáltalán nem olyan úttörő fejlesztés, mint elsőre tűnhet. A NSA egy nagyon hasonló technológiája például lehetővé tenné, hogy az amerikai nemzetbiztonság szakemberei mindössze az okostelefon-fel- használókat az ujjmozgásuk alapján azonosítva leszűrjenek körözött személyeket. Kukázna a jelszavakat a Google új fejlesztése, sőt, a PIN-kódoktól is megszabadítaná a felhasználókat (Képarchívum) Két lábbal tapossak a felhasználok jogait Újra perük a Facebookot MTl-HÍR Bíróság elég állítja a belga privátszféra biztonságáért felelős bizottság (CPP) a Facebookot. A vád szerint a közösségi oldal követi az internetezőket a világhálón, és olyan emberek böngészési szokásait is megfigyelte, akik nem tagjai az oldalnak. A cég elmondása szerint meglepettek és csalódottak emiatt a „színpadias lépés” miatt, mivel a héten terveztek tárgyalást lebonyolítani a felügyeleti szervvel. A CPP szerint ugyanakkor a Fa- cebook nem szolgáltatott kielégítő válaszokat a múlt hónapban felmerült adatvédelmi kérdésekre, így a lépés jogos. A bírósági ügy egy a múlt hónapban kibontakozott botránynak a folytatása: a CPP úgy fogalmazott, hogy a közösségi oldal „lábbal tiporja” az európai adatvédelmi törvényeket, és nem hajlandó egyértelműen válaszolni az adatgyűjtő tevékenységével kapcsolatos kérdésekre. Nagy botrányt kavart továbbá a Facebook áprilisi bejegyzése, melyben beismerték, hogy egy belső hiba miatt olyan internetezőktől is gyűjtöttek be adatot, akik nem az oldal regisztrált tagjai. Mark Zuckerberg, a Facebook vezére (Képarchívum) (Képarchívum) A gyártói lista élén a Samsung pozíciója stabil, a cégnek pedig sikerült stabilizálnia az eladásokat 336 millió okostelefon fogyott az év első negyedében, ez csaknem 20 százalékos növekedés Okostelefon-eladások a világban: piacvezető a Samsung 336 millió - ennyi okostelefont vásárolt az emberiségjanuár és március között, ha pedig ehhez a számhoz hozzávesszük a hagyományos mobilokat is, a szám 460 millió darabra ugrik. A legfontosabb konklúzió: nagyon messzire kerültünk attól a világtól, amikor az okostelefon luxuscikknek számított, ma már ezek a készülékek is olyan mindennapivá váltak, mint a tej és a kenyér - legfeljebb tovább tartanak. ÖSSZEFOGLALÓ A piac tehát 19,3 százalékkal nőtt éves szinten az első negyedében 2014 hasonló időszakához képest, ez igen egészséges bővülésnek számít a már tavaly is hatalmas darabszám fényében. A Gartner szerint a leggyorsabban növekvő régiók: Ázsia (Kínát és Japánt kivéve), Kelet- Európa, Közel-Kelet és Észak- Afrika. Ezek a régiók mozgatták a piacot, összességében a fejlődő országok 40 százalékos növekedést mutattak, ebből pedig a helyi márkák és a kisebb kínai gyártók tudtak győztesen kikerülni - értékesítéseik 73 százalékkal (!) nőttek, kombinált részesedésük pedig 38 százalékról 47 százalékra emelkedett. Android vs. iOS A piac királya persze továbbra is az Android, a platform már több negyedévvel ezelőtt elérte ä 82-83 százalékos részesedést, amely az új iPhone kiadásakor ugyan benézett 80 százalék alá, de összességében ezen a szinten stabilizálódott, sem érdemi növekedésre, sem zsugorodásra nem érdemes nagy összegben fogadni. Nem változott a helyzet az első negyedévben sem, az Android 78,9 százalékát viszi a piacnak, 265 millió darab okostelefonon futott ez a rendszer. A második helyet (immár hosszú évek óta) az Apple iOS-e foglalja el, az új eladások 17,9 százaléka, több mint 60 millió telefon futtatta ezt a rendszert. A gyártó továbbra is érzi a nagy kijelzős modellek piaci sikerét, ahhoz azonban az iPhone 6 tavalyi piaci rajtja sem volt elegendő, hogy a platform áttörje a 20 százalékos részesedést az előző negyedévben 19,74 százalékig jutott a platform, ez most szépen visszaolvadt 18 százalék alá. A részesedés egyébként még 2011-ben volt a csúcson (23,61 százalékkal), azóta kétszer jutott 20 százalék fölé az iOS. A két nagy platform által szabadon hagyott piaci rés a negyedévben tovább zsugorodott, ez 2012 végén 10 százalék alá, mára pedig 3,23 százalékra esett. Ennek nagy részét a Microsoft-féle Windows Phone tölti ki, 2,46-os részesedése számottevő visszaesés az egy évvel ezelőtti 2,69-hez képest is. A Windows Phone- os telefonok eladásai ugyan szerény mértékben, 7,58 millióról 8,27 millióra emelkedtek (9 százalékos növekedés), ez messze elmaradt a teljes piac 19 százalékos bővülésétől. Csupán összehasonlításképp: e 12 hónap alatt a WP-eladá- sok 690 ezer darabbal nőttek, miközben az Android mintegy 38 millióval tudott bővülni ugyanezen periódusban. A gyártók rangsora A gyártói lista élén a Samsung pozíciója stabil, a cégnek pedig sikerült stabilizálnia az eladásokat, az éves szintű visszaesés már nem olyan drámai, mint az előző negyedévekben, 85,5 millióról 81,1 millióig csúszott csak. A Gartner szerint a következő negyedévekben a jól pozícionált A-sorozat és a Galaxy S6 is megránthatja az eladásokat, a cég másfél éves mélyrepülése ezzel vissza is fordulhat. Ahogy már a cég negyedévesjelentéséből is sejtettük, a nagy győztes a negyedévben (ahogy az előző negyedévben is) az Apple, amelynek nagyobb méretű telefonjait kiéhezve várta a piac, és az iPhone 6 megjelenésével azonnal rá is vetették magukat a vásárlók a termékekre. Az Apple legnagyobb piaca egyébként már Kína, ahol hajszállal sikerült (darabszámban) megelőzni a Xiaomit is. A látványos növekedéssel a gyártó a Samsung nyomába eredt, a.tavaly még 40 millió darabos értékesítési ollót sikerült 20 millió darabra zárni. Nagy kérdés persze, hogy mi következik a nagy kijelzős modell után, sikerül-e az egyszeri hatásra ráduplázni valamilyen további újítással és tovább növelni a 60 millió fölé emelkedett értékesítést. A harmadik helyre a kombinált Lenovo-Motorola kapaszkodott fel, az egyesített cég azonban nem tudott a piac tempóját tartva növekedni, hiába emelkedtek az eladások 16,7 millióról 18,9 millióra, a részesedés 5,9-ről 5,6 százalékra esett. Hajszállal lemaradva következik a Huawei, a kínaiak dinamikusan tudták növelni eladásaikat (13,4 millióról 18,1 millióra). A top 5-öt az LG zárja a Gartner adatai szerint, a második számú délkoreai gyártó szintén jó ütemben tudta bővíteni az értékesítést, 11,2 millióról 15,4 millióra. Az üstökösként növekvő Xiaomi csupán kicsivel maradt le, ahogy a TCL (Alcatel) és a ZTE is bőven 10 millió fölött tudott értékesíteni - a Sam- sung-Apple-duó mögött tehát továbbra is igen kiegyenlített a verseny, (hwsw)