Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-13 / 135. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 13. www.ujszo.com Kiss Nándor elmondása szerint az árvízből még házasságok is születtek Egy csicsói történet Míg összeért a körgát A kulcsodi gátszakadást, ellentétben a pátival, azonnal megpróbálták elzárni, hiszen a víz a terepviszonyok miatt nagy területeket és értékeket veszélyeztetett az Alsó-Csallóköz- ben. Ez hatalmas műszaki és logisztikai feladatnak bizonyult és több száz ember és gép éjjelnappal tartó megfeszített munkája nyomán 18 nap után, csak július 5-én sikerült. A munkában számos nagyvállalat emberei és gépei, valamint a katonaság egységei vettek részt. Első lépésben az átszakadt gát két csonkját szilárdították meg kövekkel, hogy megakadályozzák a rés további szélesedését. A 85 m széles távolságon, a rohanó víz felett, a katonaság utászalakulatai pontonhidat építettek, hogy lehetővé tegyék a közlekedést. A katonai búvárok félkörben utat nyitottak az ártéri erdőben: robbantással távolították el a fákat. Az anyaghordás megkönnyítésére ideiglenes kikötőket hoztak létre Szapnál, Kiskeszinél és további kettőt Csicsó közelében, ahova vízi úton szállították a követ, illetve rakták teherautókra a körgát építéséhez szükséges anyagot. A gátépítéshez szükséges kő nagyobb részét azonban a közúton szállították éjjel-nappal a dévényi kőbányából. Közben hatalmas felhőszakadás is akadályozta a munkát. Az átszakadt töltés mindkét végén az ártéri oldalon elkezdték építeni a körgátat, amelyet eredetileg 390 méterre terveztek és három, kővel megrakott uszály elsüllyesztésével akartak lezárni. A víz sodrása azonban olyan erős volt, hogy hatalmas mélységet mosott az épülő körgát és az elsüllyesztett uszályok között, így új nyomvonalat kellett kijelölni. Június 30. és július 2. között újabb 7 megrakott uszályt süllyesztettek el, amelyek már jól leültek a fenékre és a víz sodrását a főmeder felé terelték. Három nappal később a körgát két íve összeért. Végső hossza 671 méter volt. További 11 napon keresztül még tömí- tették a gátat, hogy csökkentsék az átfolyást, szivárgást. Időközben a gátszakadáson 1,1 milliárd köbméter víz ömlött ki és elöntött 55 ezer hektár területet. Az egész elárasztott területet átlagosan 2 méter magas víz borította, a szél gyakran méteres hullámokat korbácsolt. A víz a gátszakadás elzárása után is csak fokozatosan húzódott vissza. A mélyebben fekvő területeken több ezer hektáros medencék alakultak ki. A megrekedt vizek levezetése aránylag hosszú ideig tartott, mivel a Duna és mellékfolyóinak vízállása még hosszú hetekig magas, az időjárás júliusban továbbra is csapadékos volt. A teljes ármentesítés augusztus végéig elhúzódott, amelynek során három helyen felrobbantották a Vág- Duna menti gátakat, hogy gyorsítsák a víz levonulását. A patronált régió 1965 nyarán az egész ország feszülten figyelte a televízió és rádió tudósításait a dunai árvízkatasztrófáról. Még le sem vonult az ár, megmozdult az egész ország a károsultak megsegítésére. Csehországi és északi szlovák városok, járások, szocialista nagyüzemek vállaltak védnökséget egy-egy árvíz sújtotta település felett. A szocialista hiánygazdaság keretei között az ország vezetése nagy erőfeszítések árán megfelelő mennyiségű építőanyagot juttatott az árvíz sújtotta területekre. Mindenütt új utcák, házsorok épültek až összedőlt vályogfalú házak helyén. Az újjáépítéshez állami támogatást kaptak a megrongált házak tulajdonosai. A falvakból szinte teljesen eltűntek a régi, nádfe- deles épületek. Az ekkor épült, négyzet alaprajzú házakra jellemző, hogy magas alapra építették őket, néhány lépcsőfok vezet a földszintre is, mintha a tulajdonosaik az újabb árvíztől akarták volna megóvni ingóságaikat. Ekkor jelentek meg az első lapos tetős, emeletes lakóépületek ezekben a falvakban, teljesen megváltoztatva a településképet. A nyári szünet alatt az evakuált gyerekeket morvaországi és észak-szlovákiai pionírtáborokban, szakszervezeti üdülőkben helyezték el. Sokan közülük az 1965/1966-os tanévet is az ott kialakított bentlakásos iskolában járták ki, mivel az iskolaépületek felújítása sok helyen még el sem kezdődött. A szülőket rendszeresen autóbuszokkal szállítottak látogatásra. A diákok csaknem pontosan egy évvel az után, hogy az árvíz elöntötte a falvakat, térhettek haza otthonukba. A nemzetiségek együttélésére is jelentős hatással volt az árvíz az akkori Csehszlovákiában. Az ország többségi cseh és szlovák lakosságának nagy részében először tudatosult a második világháború óta az a felismerés, hogy a déli országrészben nagyszámú magyarság él. Ugyanakkor a magyar szülők körében vegyes érzéseket keltett a gyerekek elszállítása cseh és szlovák vidékekre, ahol nem értik a környezet nyelvét. Még két évtized sem telt el az óta, hogy csehországi munkaszolgálatra hurcolták a magyarok tízezreit, és ezek a fájó élmények addig kimondatlanok és földol- gozatlanok voltak. Idővel azonban megnyugodtak a kedélyek, a magyar szülők döntő többsége elengedte a gyerekeit, és később elismeréssel szólt a gondoskodásukról. Az érintett falvak lakossága hálás volt a távolabbi régiókból érkezett brigá- dosok, munkások ezreinek is, akik az árvízkatasztrófa sújtotta falvak újjáépítésén dolgoztak. Az ár lefolyása Az évszázad árvize a Duna mente többi országát is súlyosan érintette. Magyarországon hatalmas erőket vetettek be az árvíz elleni küzdelembe 1965 tavaszán, nyarán, ennek köszönhetően a folyó magyarországi szakaszán nem történt gátszakadás. A károk mégis több mint százmülió forintot tettek ki. A Duna jugoszláviai szakaszán 1965. június 10. és június 26. között 5 helyen szakadt át a gát, és ugyanakkor a Dráván is történt két gátszakadás. A szerzőnek a napokban jelenik meg Az árvíz, Gűta, 1965-1966 című könyve a Fórum Kisebbségkutató Intézet gondozásában ANGYAL 8ÉLA AZ ÁRVÍZ GUTA, 1965-1966 Az 1965-ös árvíz a Csallóköz 20. századi történetének egyik fontos epizódja. A nagy narratí- va mögött ott vannak a személyes históriák is, amelyekből jóval többet tudhatunk meg a puszta tényéknél. Kiss Nándor csicsói lakos elbeszélése következik. NAGY ZSÓFIA „Kulcsod végén megálltam, nem tudtam tovább menni motorral. Van ott egy nagy legelő. És ahogy ott hömpölygőit a víz, hozta a fákat, bokrokat. Ez annyira természetellenes volt, olyan hihetetlen kép, amilyet az ember csak ritkán lát. Meg a Duna szaga a faluban, az is furcsa volt. Ha az ember kimegy a folyóhoz, és ott érzi, az más. De akkor bejött hozzánk a Duna” - emlékszik vissza az 1935-ös születésű Kiss Nándor, aki 1953-tól élt Csicsón. Az árvíz idején a komáromi hajógyár munkása volt: „Hazaküldtek mindenkit, aki árvizes faluban lakott, illetve ahol gondot jelentett a víz. Nem dolgoztunk, hanem otthon volt mindenki, és a töltésen szolgáltunk.” Azon a bizonyos napon „Kedden volt a szakadás. A családomat - az ötéves fiamat és az állapotos feleségemet - már korábban elvittem Nagyöl- vedre. Ott lakott a sógorom, ott helyeztük őket biztonságba. Én itt voltam a faluban. Fogtam a motorbiciklit, mikor mondták, hogy elszakadt a töltés, hogy megnézem, Balonyon mi van: ott voltak a feleségem szülei. De csak Kulcsodig tudtam menni, mert akkor Kulcsod mögött már vastagon folyt át a víz. Az emberek ott jajveszékeltek, akik ott lejjebb laktak, a falu alsó részén. Hogy gyorsan segítsünk, legalább a bútorokat kihordani. Hát, abban segítettünk.” Csicsót tehát csak később érte el a víz, volt némi idő arra, hogy az embereket és az állatokat is biztonságban tudják: „Az evakuálás megkezdődött, estére a falu nagy részét kiürítették. A katonaság, meg én nem tudom, ki mindenki volt ide beosztva. Elvitték az embereket ide-oda- amoda, az állatokat is. Csütörtökre bejött a víz. Akkor a falu már nagyjából üres volt. Csak pár ember maradt. Este kikapcsolták a villanyt, mert kezdtek kidőlni a villanyoszlopok. Hát, vártunk, kuksoltunk. Aztán jöttek át Magyarországról a katonák, kétéltűvel. Oroszok, magyarok. A szlovák katonák is itt cirkáltak, kétéltűekkel. Keresték, hogy nincs-e valaki bajban, állatot kell-e kimenteni. Még találtak állatokat. Tehát innen, Csicsóról elég szervezetten ment a telepítés. Meg azt hiszem, a többi faluban is, ezzel nem volt gond.” Az elbeszélő szerint nyugalom és fegyelem jellemezte az embereket: „Nem volt nagy pánik. A Duna menti emberek mindig együtt éltek ezzel. Nagyon benne volt már a levegőben. Akkor még kisebb volt a töltés, majdnem egy méterrel. Hát, aztán amikor 70-80 centire volt a töltés koronájától a víz, meg az a rengeteg buzgár, amit láttunk: gondoltuk, hogy nem sokkell neki, és átszakad.” A faluban ragadva Kiss Nándor azon kevesek közé tartozott, akik saját otthonukban vészelték át a nagy vizet. Akaratán kívül ragadt a faluban, de nem bánta meg: „Itt maradtunk körülbelül harmincán, harmincötén. Főleg öregek, akik nem akartak a jóistennek se elmenni. Maradt egy erdész is, meg két-három asztalos. Azok rögtön nekiálltak ladikot gyártani. Ami fa volt, abból. Az erdésznek volt rádiója, azt hallgattuk, meg kártyáztunk. Mit csináltunk volna? Az orvos körbement az egypár öreg között. Akinek kellett, vittek ételt. A templom és a kocsma szárazon maradt. Az öreg üzlet mórépület volt, összedőlt. Vittük át az árut a másikba, közben azért tettünk félre egy-két üveget, hogy legyen. De érdekes, akkor részeg embert nem lehetett látni. Se kiabálás, se veszekedés. Csend volt, nyugalom, *J§ u , mW "Sfl Kiss Nándor: „Nem volt nagy pánik. A Duna menti emberek mindig együtt éltek ezzel." (A szerző felvétele) ment az élet úgy, ahogy. A templom mellett volt az iparszövetkezet műhelytelepe, ott összpontosultunk. Ott főztek, ott volt katlan. Minden nap volt egy kis főzés. Elvoltunk. Kenyeret meg hoztak a katonák. Valahonnan, ha jött a kétéltű, hoztak egy rakás kenyeret.” Az evakuálás során a faluból az állatokat is elvitték, csak a baromfi és a kutyák maradtak. Az elbeszélő szerint érdekes módon még a zűrzavarban is ügyéltek arra, hogy számon tartsák az állatok sorsát: „Végül minden egyes állat visszajött a faluba. Megvolt, hogy melyik faluból hova vitték az állatokat, és ha el veszett is néhány, nem sok. Ha elveszett, akkor adtak helyette egy nagyjából ugyanolyan súlyút. Ugyanez történt a szövetkezet állataival is.” Persze, rengeteg állat elpusztult, a vadállomány nagy része. „De aztán ezt helyrehozták. Kaptunk hatvan fácántyúkot, meg öt vagy hat kakast. Azok ki lettek telepítve: öt-hat évre rá százával voltak.” Veszteségek, nyereségek Sok minden elveszett, nem csak az állatok. Kiss Nándor arra emlékszik a leginkább, ami számára a szakmája miatt fontos volt: ,A régi töltés öleli körbe a lioni rezervátumot. Működött ott egy szivattyú, még 1906-ban gyártották Budapesten. Gyönyörű gőzgép volt, egész jól működött. Aztán az ár után azt a gyönyörű berendezést elvitték az ócskavasba. Abból most a töltésen olyan szép műemlék lehetne, de hát elvitték. Technikus szemmel nézve nagy kár, hogy nem lett megmentve.” Természetesen rengeteg ház is odaveszett: „Az öreg falu nem úszott meg, de az új rész, ami a háború után épült, az mind víz alá került. Igaz, hogy háború után úgy építkeztek, hogy csak egyméternyi téglát tettek a betonalapra, tovább pedig mórból építkeztek, mert ugye nem volt nagyon pénz. Aztán ezek összedőltek. Sok ember úgy volt, hogy összedőlt a háza, vége a világnak. De szerencsére nem így lett”. Körülbelül másfél-két hónap alatt lement a víz, az emberek kezdtek visszaszivárogni a faluba. Megkezdődött a falu szanálása, katonák, építőmunkások, műszaki szakemberek érkeztek: „Minden falu kapott két járást - tehát két járásból küldtek segítséget. Jöttek kőművesek, ácsok, villanyszerelők, mindenféle szakemberek. Etetni és elszállásolni kellett őket a faluban. Abban az évben sok ház felépült, és a következő karácsonykor már mindenki a sajátjában lakott. Cégek, ruhagyárak küldtek rengeteg ruhát. Szerszámokat, lapátot. Persze, volt harag meg nézeteltérés, hogy ez többet kapott, az jobbat kapott. A rossz nyelvek meg azt mondták, hogy akinek vacak háza volt, így lett tisztességes háza. Azoknak szokták mondani, hogy jól teszik, ha minden nap kimennek, és megcsókolják a töltést.” Egy kis összeesküvés-elmélet „Csallóközben addig kavicsos utak voltak. Csicsó, Ko- lozsnéma, Kulcsod, Megyer felé csak kavicsosak. Egy betonút volt, a Komárom-Dunaszerda- hely-Pozsony vonalon. Az árvíz után épültek ki az aszfaltutak. Rögtön megcsinálták. A vízvezetéket lefektették, a villanyt újratelepítették. Azt is mondták, hogy ez volt az ország lelkiismerete, mivel hogy katonák lőtték el a töltést. Hát, nem tudom, ezt már sose fogjuk megtudni. Mindenesetre a nagy baj mellett elég szerencsésen jöttünk ki az egészből.” Kiss Nándor elmondása szerint az árvízből még házasságok is születtek: ,A csicsóiakat Udvarára telepítették. Magánházaknál voltak, nyár volt: dolgozgattak. Fiatal lányok odakerültek, ott voltak egy háznál, és ott összeakadtak a fiúkkal, majd ide jöttek Csicsóra. Talán két- három házasság is így köttetett, árvizes kapcsolatból.” Elsüllyesztett uszályok Kulcsodnál (Szlovákiái Magyar Adatban
