Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-09 / 131. szám, kedd

Képviselők, akik szavazatukkal a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari vb-t támogatták O urna Lefkaritis Hayatou de a tekintélyes konzervatív brit Sunday Times online kiadásán köz­zétett több titkos korabeli hangfel­vételt, amelyeket annak idején az újság magukat lobbicsoportnak kiadó riporterei készítettek. A felvételek egyikén elhangzik a FIFA végrehajtó bizottságának botswanai tagja, Ismail Bhamjee részéről, hogy a 2010-es világ- bajnokság helyszínéről 2004-ben tartott voksolás után a testület tagjai megbeszélték egymás­sal, hogy ki hogyan szavazott. Bhamjee azt állította, a zárt ajtók mögött lezajlott szavazatszámlálás során szándékosan félreszámol­hatták a voksokat, és bár igazából Marokkó nyert, a dél-afrikaiakat hozták ki győztesnek. Oroszország és Katar nem áll le Ezek után abszolút elképzelhető, hogy a FIFA korrupciós botránya minden eddiginél komolyabb dolgokat derít majd ki, márpedig (Fotó: SITA/AP) ha kiderülne, hogy Oroszország és Katar is csalással szerzett ren­dezési jogot, az alapjaiban felbo­ríthat mindent. A szakértők sze­rint Oroszország esetében nagy merészség lenne bármit is lépni, hiszen a világbajnokságig már csu­pán három év van hátra. De azért akadnának olyan országok, ame­lyek fejlett infrastruktúrájuknak köszönhetően akár most is képe­sek lennének elvállalni egy 2018- as rendezést. Katar esetében azonban fel is lélegezne talán a világ, hiszen megszűnhetnének az embertelen körülmények között dolgoztatott munkások problémái, azon sem kellene aggódni, hogyan lehet 40- 50 fokos kánikulában meccseket rendezni, de azon sem, hogy a no­vember-decemberre tervezett vébé miként borítaná fel a teljes európai fútballrendszert. Az oroszok részéről mindenesetre Alekszej Szorokin, a szervezőbi­zottság vezetője, illetve a katari szervezőbizottság is azt közölte, tartja magát a megállapodáshoz, és minden ugyanúgy folytatódik, ahogy az eredeti megállapodás szól. John Whittingdale brit kulturális miniszter már jelezte, ha a FIFA felkérné Angliát, akkor készek len­nének a beugró szerepre, hiszen az országban minden feltétel adott. Sőt, a hírek szerint a szavazás első fordulójában elvérző ausztrálok is látnának fantáziát a beugrásban. Vád alatt áll Eltiltották a közügyektől Bűnösnek találták Villa Llona Érzik Makudi Oroszország és Katar még retteghet Ha támadhatatlan bizonyítékok lesznek a korrupcióra, a FIFA-botrányba belebukhat akár a két következő vb-rendező is nemzetközi szövet­ség botrányai egyre nagyobb méreteket öltenek, az amerikai igazságügyi minisz­térium eddig 14 FIFA-tisztségvi- selőt és cégvezetőt vádolt meg 47 vádpontban, az elnökválasztás előtt pedig hét magas rangú FIFA-tiszt- ségviselőt tartóztattak le korrupció vádjával. A frissen megválasztott Sepp Blatter lemondott, közben egyre-másra derülnek ki szaftos részletek a korábbi világbajnoksá­gok odaítélése kapcsán. Az infografikán azon 23 sportve­zető látható, akik négy és fél éve, 2010 decemberében szavaztak a 2018-as és a 2022-es vb helyszíne­iről. Közülük már csak heten van­nak a helyükön: az UEFA francia elnöke, Michel Piatini, a belga Michel D’Hooghe, a ciprusi szö­vetség tiszteletbeli elnöke, Marios Lefkaritis, az UEFA alelnöke, a török Senes Érzik, az Afrikai Lab­darúgó-szövetség (CAF) kameruni elnöke, Issa Hayatou, az egyipto­mi szövetség alelnöke, Hany Abo Rida és az orosz szövetség korábbi elnöke, Vitalij Mutko. Az összes többi tisztségviselő már vagy nem tagja a végrehajtó bizottságnak, vagy valamilyen fokú vádeljárás­ban érintettek. Jack Warner lehet a FIFA-botrány kulcsszereplője, és egy esetleges vádalku után akár koronatanúja is Lemondott / Visszavonult / Elhunyt Q Nyomozás folyik ellene O Hivatalban van Q Kikényszerítették Ogura Grondona a távozását Mong-joon Beckenbauer Thompson Blatter Piatini D'Hooghe a Lassan két hete, hogy a svájci ügyész­ség bejelentette, vizsgálatot és bün­tetőeljárást indít a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari labdarúgó-világbaj­nokság odaítélésének körülményei miatt. gyanú szerint ez a pénz kerülhetett Warnerékhez, hogy biztosítsák a megfelelő számú szavazatot. Marokkóval kibabrálhattak De az is elképzelhető, hogy mindez egyszerű szemfényvesztés volt csu­pán, és nem is kellett sok embert bevonni a csalásba, elég volt meg- bundázni a szavazatszámlálásért felelősöket. Filmforgatókönyvért kiált az eset, ha valóban így történt, Közben tegnap Domenico Scala, a FIFA felügyelő és számvizsgáló bizottságának függeden elnöke azt közölte, amennyiben bizonyítékot találnak arra, hogy a 2018-as és a 2022-es vb-helyszín kijelölését megvesztegetéssel érték el az oro­szok és/vagy a katariak, akkor a bűnöst megfoszthatják a rendezési jogtól. „Ha bizonyítható lenne, hogy Oroszország és Katar a megvásá­rolt szavazatoknak köszönhetően nyert, akkor a pályázatokat utólag is érvényteleníteni lehetne. De ed­dig még nem találtunk erre vonat­kozó tényeket” - nyilatkozta Scala a svájci Sonntags Zeitungnak adott interjújában. Printz László Még nincs bizonyíték www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2015. JUNIUS 9. FIFA-BOTRÁNY H Warner kitálalna A megvádolt sportvezetők közül is kiemelkedik Jack Warner, az észak- és közép-amerikai futball- szövetségeket tömörítő konföderá­ció (CONCACAF) egykori elnöke és a FIFA korábbi alelnöke, aki azt ígérte, mindent, amit tud, elmond a nyomozóknak. Márpedig az ő vallomása különösen érdekes lehet, hiszen a trinidadi politikus elké­pesztő pénzek felett diszponált. Mármint olyan összegek felett, amelyekkel hagyta magát meg­vesztegetni, így kaphatta meg or­szága a semmiből a 2001-es Ül 7- es világbajnokság rendezési jogát (ahol véletlenül éppen a Warner érdekeltségébe tartozó cégek épí­tették a stadionokat), de nagyot kaszált a 2006-os németországi vb jegyeladásából, és a világbajnoksá­gon részt vevő trinidadi válogatott játékosainak reklámjogokból szár­mazó bevételeiből is komoly pén­zeket nyúlt le. Mivel nem zárták ki, állítólag 1,2 millió dollárt kapott Katartól azért, hogy rá szavazzon a 2022-es vb­pályázat elbírálásakor, ezek után felmerül a gyanú, hogy az oroszok felé is tartotta a markát. Teixeira leoz © • - - > / £ Blazer Adamu \ Bin Hammam Mutko Warner Salgucro Blazer is szerette a kenőpénzeket A másik kiemelt rossz fiú Chuck Blazer, a FIFA végrehajtó bizott­ságának egykori tagja és a CONCACAF főtitkára, akit 2013- ban bűnösnek találtak, miután egy vizsgálat során bevallotta, hogy 1993-ban azért fogadott el kenő­pénzt a marokkóiaktól, hogy az észak-afrikai ország rendezhesse az 1998-as világbajnokságot. De Blazer azt is elismerte, hogy a végrehajtó bizottság több tagjával együtt annak idején beleegyezett abba, hogy jó pénzért Dél-Afri- kára adja a voksát a 2010-es vébé helyszínéről döntő szavazáson. Warner ráadásul ezt meg is erő­sítette, azt állítva, hogy 10 millió dollárt kapott a dél-afrikai kor­mánytól. A helyi sportminiszter, Fikile Mbalula ugyanakkor úgy emlékszik, hogy ezt az összeget a karibi fútballélet fellendítésére és az afrikai gyökerek ápolására adták. A dél-afrikai Sunday Times ugyanakkor tud egy 2007-es levele­zésről, amelyben a FIFA és a dél-af­rikai kormány egyeztetett az összeg átutalásáról. Az újság úgy tudja, hogy Jerome Valcke FIFA-főtikár arról érdeklődött e-mailen, hogy mikor érkezik a pénz a dél-afrikai kormánytól és megjegyezte, az ösz- szegről Joseph Blatter FIFA-elnök és az ország akkori államfője, Thabo Mbeki már egyeztetett. A

Next

/
Thumbnails
Contents