Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-09 / 131. szám, kedd

12 SERIE A FOCITIPP ■ 2015. JUNIUS 9. www.ujszo.com A Juventus ismét leiskolázl Fotók: SITA/AP, TASR/AP Serie A: A monopolyzó pincértől a: A 2000-es évek elejét-közepét hozta vissza a Serie A 2014/15-ös idénye. Korántsem azért, mert a világ legjobb futballistái elözönlöt- ték volna a Calciót, mint akkoriban, hanem mert a Juventus ismét legyalulta a teljes mezőnyt. Hozzátehetjük, hogy - megint - ellenfél nélkül, de hát senki nem mondta a Romának, hogy tavasszal he­teken keresztül maradjon nyeretlen, vagy Rafael Beníteznek, hogy májusra középcsapatot faragjon a scudettóért indult Napoliból. izgalmak elma­radtak mind a tabella első, mind a hátsó felében, még­sem neveznénk érdektelennek a mögöttünk hagyott szezont. A liga adott egy Bajnokok Ligája-döntőst Európának, egy potenciális jelöltet (Paul Pogba) az átigazolási világre­kord megdöntésére, és a második legjobb góládagot a topligák közül - a dicsfényét vesztett olasz labda­rúgásba repesve belerúgok most tehát visszahőkölhetnek egy picit. Adagemberből sorozatgyilkos A Breaking Bad című kultikus so­rozat főszereplője, egy hétköznapi kémiatanár olyan karakterátalaku­láson megy át, melyet nem nagyon láttunk eddig képernyőn; a csetlő- bodó kisemberből hatalommániás gyilkos lesz, akinek kezdetben még szurkol a néző, a végére viszont inkább elfordul tőle. Hasonló tör­ténetet élhettek meg a Juventus drukkerei is, csak éppen fordítva. A kispadon az imádott Antonio Contét váltó, a Juvéra az emlé­kezetes Muntari-gól (vagyis nem gól) óta csúnyákat mondó Massi- miliano Allegrit tüntetés és tojás­zápor fogadta nyári kinevezésekor (volt olyan szurkoló, aki megsem­misítette a klubkártyáját!), hogy aztán a simán bevasalt bajnoki cím és kupagyőzelem után milliónyi mea culpa szálljon felé. A 47 éves szakember Conte örökségét foko­zatosan átalakítva vezette csúcsra a torinói társaságot, néhány kiemel­kedő teljesítményt nyújtó futbal­listája (elsősorban Paul Pogba és Carlos Tévéz) mellett őt illeti meg a legvastagabb boríték a győzelmi prémiumból. A Juventus átalakulása Mit csinált? Szép lassan elhagyta Conte unalmas 3-5-2-jét, és ta­vasszal leginkább a 4-3-1-2-es had­renddel kaszabolta le az ellenfele­ket. Finomhangolta a rendszert, többet rotált elődjénél, és a Cqnte által az európai pódiumon eről­tetett, de hatástalan, háromvédős felállás helyett visszaállt a négyesre, ami végül berlini BL-döntőt ért. A csapat azt is elbírta, hogy Tévezen kívül nem akadt megbízhatóan termelő csatára, Arturo Vidal ed- digi leggyengébb olaszországi idé­nyét futotta, az Alessandro Nesta óta a legelegánsabbnak tartott védő, Andrea Barzagli nyolc, a Serie A-szinten elit box-to-box kö­zéppályás, Kwadwo Asamoah hét hónapot volt kénytelen kihagyni sérülés miatt. Szólni kell még Andrea Pirlóról: a hét törpéből Szundi szerepére kapható középpályás idén sokszor jelentett hátrányt a csapatnak, zse­niális passzai vagy szabadrúgásgóljai minimálisan kompenzálták a las­súságából és védekezési hiányossá­gaiból fakadó hendikepet. Mégis, újabb nagy egyéniségét veszítheti el a Calcio a 36 éves király távozásával. Futottak még, ha egyáltalán futottak... Másodiknak futott be (17 pontos lemaradással...) az a Roma, amely tavaly Rudi Garcia irányításával a semlegesek kedvencének számított az Olaszországban szokotthoz ké­pest látványos futballja miatt. Nos, mindebből semmi sem maradt 2015 májusára. A kezdőben még mindig ott pöffeszkedett a 39 (!) éves Francesco Totti, aki vénségére kis túlzással csupán áhított labdából volt képes gólt rúgni, még Morgan de Sanctis kapus is több kilométert futott nála meccsenként. Jellemző adat, hogy a házi gólkirályi címhez 8 találat elég volt Tottival egyetem­ben a szerb Adem Ljajicsnak, és hogy a 22 millió euróért vett argen­tin szélső, Juan Iturbe kettő, azaz kettő gólig jutott. Visszatérve Gardára: az elmúlt idényben még szimpatikusnak tar­tott tréner siránkozó és mindenért mást hibáztató nyilatkozatai miatt sok szurkoló megbecsülését elvesz­tette. Sőt, a híresen elkötelezett római ultrák az egyik tétmeccsen olyat tettek, ami korábban elkép­zelhetetlen lett volna: saját csapa­tuk ellen szurkoltak. Okkal tehető fel a kérdés ezek után, hogy a vi­harba lett ilyen körülmények kö­zött második a Roma? Isten hozott a Campionatóban, kedves olvasó! Ami az elmúlt esztendőben a bordó-sárga fővárosi klub volt, az idén a strandkorlátkék: A Szeret­hető Csapat. Szenvedélyes - vagy, hogy Ruud Gullittól lopjunk jobb jelzőt -, szexi fútballjával a Lazio visszacsábította a tifosikat a Stadio Olimpicóba. Ha nem is az ezred­forduló környéki, világválogatottal egyenértékű játékosállománnyal, de a rómaiak újra feltették ma­gukat a focitérképre az Európá­ban ismeretlen, Itáliában eddig kiscsapatokat irányító Stefano Pioli munkájának köszönhetően. No meg a középpályásoknak: a » Érdekesebb statisztikák A kapusok közül a chievós Albano Bizzarrié a leghatékonyabb védési mutató (a kapujára tartó lövések 74,5%-át fogta). Akárcsak az elmúlt évben, idén is az udinei Allan nevéhez E R í E A fűződik a legtöbb labdaszerzés (3,9/meccs). Nem kell hozzá különösebb szakértelem, hogy megjósoljuk, kedvenc tevékenységét hamarosan egy nagycsapatnál folytathatja. A legtöbb sárgát az interes Juan Jesus gyűjtötte (14), a legtöbb pirosat (3) pedig a korábbi barcelonai bekk, a mexikói Rafa Márquez a Veronából. A szezon egyik felfedezettje, az empolis Mirko Valdifiori adta a legtöbb kulcspasszt (87), a sikeres cselek számának listáját az argentin-olasz Franco Vázquez vezeti 131-gyel. Az ellenfél kapuja előtt a torinói Fabio Quagliarella akb'vkodott leginkább, aki 123 lövéssel próbálkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents