Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-09 / 131. szám, kedd

S3 BAJNOKOK LIGÁJA FOCITIPP ■ 2015. JÚNIUS 9. www.ujszo.com 8 ábra arról, miért nyert a Barcelona 1 A Barcelona már a mérkőzés 4. percében ■ megszerezte a vezetést. A bekapott gól elsősorban a Juven­tus két középpályásának, Arturo Vidalnak és Paul Pogbának róható fel. A védekezés egyik legfonto­sabb alapelve kimondja, hogy a védőnek mindig a kapuhoz vezető legrövidebb utat kell védenie, eb­ben hibázott ezúttal a két játékos, akik nem a kapu felé eső oldalról fogták ellenfelüket, így aztán le is maradtak Iniestáról és Rakiticről. Rakitie B orzasztó kemény meccsre kényszerí­tette a Ju­ventus a jóval esélyesebb Barcelonát a Bajnokok Ligája döntőjében. A második félidő elején még döntetlen volt az állás, és a meccs lélektana az olaszok felé látszott billenni. Ekkor teljesen egyenrangú félként küzdött a két csapat, de az adok-kapokból a Bar­celona jött ki jobban, és Suárez góljára a Juventus már nem tudott válaszol­ni. Nyolc ábra segítségé­vel tekintjük át, hogyan alakult a mérkőzés, mik voltak a legfontosabb pillanatok. 3 A Juventus legnagyobb problémáját az átrendeződés \ okozta. Transition playnek, magyarul átrendeződés- 1 ■ nek nevezzük azt a folyamatot, amelynek során egy csapat feladata és szerepe a labda elvesztése vagy megszerzése miatt átalakul védekezésből támadásba, vagy fordítva. A képen jól látszik, mi a gond. A jól védekező olaszok hiába szereztek labdát, i sokszor Morata kivételével az egész csapat a labda vonala mögött ' helyezkedett, szemben a Barcelona-fallal, nagyon messze az ellenfél kapujától. Hiába szereztek labdát, nem tudtak hatékonyan átmenni támadásba, mert a csatároknak a kapunak háttal, visszafelé mo­zogva kellett várniuk a labdát. 2 Massimiliano Allegri úgy taktikázott, hogy ■ csapatának akkor van a legjobb esélye, ha a szélek irányába szorítja ki az ellenfelet. Emiatt a Juventus három, legmagasabban játszó játékosa, a középpályás Vidal, és a két támadó, Tévéz és Morata támadta le szemből Busquetset, hogy a Barca ne a pá­lya közepén, hanem csak a szélső hátvédei segítségével építhesse fel a támadásokat. Busquets 6 A második félidőre úgy jött ki a Juventus ■ a pályára, hogy sokkal több kockázatot vállalt, mint az elsőben. Ennek legfőbb jele a félpályáig feltolt védelem volt, hiszen ezzel a lépéssel mind a középpályások, mind a támadók sokkal közelebb kerültek a Barce­lona kapujához, és - a 3-as képpel ellentétben - a csatárok immár a kapuval szemben állva támadhat­tak, nem a kapunak háttal állva kellett várniuk a labdát. 5 A két csapat közt döntő különbséget jelentett az is, hogy a Barcelona jóval hosszabb időszakokon keresztül ■ tudta ellenfele térfelén tartani a labdát, mint a Juven­tus. Ezzel nemcsak fizikailag, hanem idegileg is fárasztotta az olasz csapatot, megfejelve azzal a körülménnyel (3. kép), hogy ha a Barcelona el is vesztette a labdát, azt a kapujától távol tette, és mi­vel a Juventus teljesen betömörült a saját kapuja elé, a katalánok védelme nem volt annyira sebezhető a kontrákkal. A képről az is leolvasható, hogy a Juventus 101 -et passzolt a támadóharmadban, ebből 68 átadás volt sikeres - kékkel a sikeres, pirossal a siker­telen passzok láthatók. A Barcelona esetében ugyanez az arány 176:140, tehát a katalánoknak jóval több sikeres passzuk volt a Juventus védőharmadában (140), mint ahányszor az olaszok egyáltalán próbálkoztak a katalánok térfelén (101). 4 A legnagyobb különbség a ■ Guardiola-korszak és a mostani triplázó csapat i között talán az, hogy Luis Enrique már nem retteg Jp* örökösen, hogy elveszíti a labdát, így megengedi játékosainak, hogy egyérintős játék helyett sokat fussanak a labdával és cselezzenek. Guardiola utolsó barcelonai évében (2011/2012) Messi, Pedro és Alexis Sánchez hármasa ádagosan 4,3 cselt mutatott be meccsenként. Luis Enrique alatt Messi, Neymar és Suárez már 12,2-t, amit részben indokolhat a Pedro-Neymar minőségi csere, de a háromszo­ros különbségnek biztosan van taktikai oka is. A BL-döntőben a Juventus mindössze 7, a Barcelona pedig 14 sikeres cselt mutatott be - a képen a csillagok jelzik a cselek helyét (zölddel a sikeres, sárgával a sikertelen próbálkozások). A Juventus nagyobb eséllyel tu­dott volna támadásokat vezetni a letámadás ellen, ha játékosaik többször próbálkoznak egyéni megindulásokkal. Neymar Suárez Rakitie 7 A magasra tolt Juventus-védelem persze komoly kockáza­tokat rejtett magában. A Barcelona villámgyors és egy az ■ egyben is kiválóan cselező támadóinak életveszélyes ilyen nagy támadható területet hagyni, amit a katalánok húsz perc alatt ki is használtak. Suárez gólja előtt jól látszik, hogy négy Barcelona- játékos is sprintben érkezik, szemben a kapuval, és ezt a lehetőséget már nem is hagyták kihasználatlanul. 8 Inkább szimbolikus, mintsem valós jelentőségű pillanatot hozott el a 91. perc, amikor Luis Enrique úgy határozott, ■ hogy bár uralják a mérkőzést az addigra fizikálisán is kicsit széteső Juventus ellen, ő bizony nem szégyell behozni egy középső védőt az utolsó percekre, hogy egészen biztos legyen a győzelem, az előny megtartása. Luis Enrique ebben is különbözik elődeitől: sokkal céltudatosabb, pragmatikusabb edző, aki nem kerget ideákat, és adott esetben nem szívbajos egy középső védővel rövidre zárni a meccset. CHAMPIONS LEAGUE Összeállította: Hegedűs Henrik Barcelona ! 3-1 u luventus (a), 06 jún. 2015 Juventus 1-3 v Barcelona (h), 06 jún. 2015 Attack - Take-ons (1A of 28 successful) Attack - Take-ons (7 of 16 successful) ZONE A Success ★Failed 4 ft ó Barcelona II 3-1 v luventus (a), 06 jún. 201S Juventus 1-3 w Barcelona (h), 06 jún. 2015 Passes - Attacking Third (68 of 101 successful) Passes-Attacking Third (1A0 of 176 successful) ZONE Success Failed Assist Shot Assist Success Failed Assist Shot Assist Whole Match Whole Match

Next

/
Thumbnails
Contents