Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-23 / 117. szám, szombat
2015. május 23., szombat SZALON 9. évfolyam, 21. szám A szakmaiatlanság, a pénzek eredmény nélküli eltűnése annak a jelenségnek a következménye, melyet a megélhetési kultúra fogalmával írhatunk le Szlov. magy. kult. - a támogatási rendszer A cikksorozat első részében a szlovákiai magyar kultúra teoretikus megközelítésére vállalkoztam, a második részben a Híd és az MKP kultúraképét elemeztem, a harmadik az intézmény- rendszerrel foglalkozott. Jelen írás témája a támogatási rendszer. BEKE ZSOLT Az intézményrendszer és többségében a megvalósult kulturális rendezvények, termékek provincializmusa mellett a támogatási rendszer működésmódja mutatja meg leginkább a szlovákiai magyar kultúra visszásságait. A továbbiakban a többi támogatási formát figyelmen kívül hagyva a szlovákiai és a magyarországi állami támogatásokról, vagyis a szlovákiai magyar kultúra számára legjelentősebb rendszerekről lesz szó. Hiányzó alapelvek Kezdjük öt olyan elvvel, melyek sajnos nem érvényesülnek a jelenlegi támogatáspolitikában. Az első a regionalitás elvének ésszerű (értsd: nem pusztán az adott területen élő kisebbség matematikai arányait, hanem a projektek minőségét is figyelembe vevő) érvényesítése. A második elv szerint - az érvényes szokásokkal szemben - kevesebb projektet nagyobb összeggel kellene támogatni a minőség növeléséért. A harmadik az 1 + 1 euró elve, melyre nyugati példák alapján Tóth Károly is felhívja a figyelmet: ennek lényege, hogy a más forrásokból megszerzett minden egyes euró után a pályázó szervezet egy eurót kapna állami forrásból egy erre a célra elkülönített összegből. Kétszeresen is motiváltak lehetnének általa a szervezetek, ugyanakkor a jelentős önrészt követelő pályázatok problémáját is megoldaná. A negyedik elv a nemzetközi kapcsolatok kiemelt értékelése: arra ösztönözni a szervezeteket, hogy kilépjenek kisebbségi zárkáikból. Az ötödik pedig a szakmaiság elve, aminek számon kérése igazából abszurd; a továbbiakban mégis főleg ennek hiányáról lesz szó. A cikksorozat korábbi részeiben hangsúlyozott átpolitizáltságon túl a szakmaiatlanság, a támogatások eredmény nélküli eltűnése annak a jelenségnek a következménye, melyet a megélhetési kultúra fogalmával írhatunk le. A szlovákiai nem, a magyar- országi támogatási rendszer viszont már bevezette a „kiemelt szervezetek” modelljét. Ennek lényege, hogy az adott körbe tartozó intézmények nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon kapnak támogatást. Több kutatás folyt már a témában, hogy azok eredményeire épüljenek a kultúrát érintő döntések, így a magyarországi támogatásnak ez az eleme is. Bárdi Nándor és Miso- vicz Tibor - utóbbi egyébként mostanában gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár az Orbán-kormányban - a nemzeti intézmények „akkreditálásáról”, illetve az országos rendezvények szervezésének megpályáztatásáról beszél. Szarka László és Tóth Károly is minőségi és mennyiségi jegyek alapján kategorizált intézményeket említ tanulmányaiban. Egyértelmű, hogy az üyen pozíció eléréséhez vagy pályázni kellene, vagy a lehető legobjektívebb kritériumok alapján elnyerni (ahogy az is világos, hogy a többi mellett a rezsiköltségek problémáját megoldó „kiemelt szervezet” státus Szlovákiában is alkalmazható lenne). A magyar gyakorlat A gyakorlat azt mutatja, a kutatások eredményeit és a szakmaiságot kizárva az ilyen intézmények kiválasztásánál politikai döntés születik. így volt ez 2010-ben, amikor egy személyben Csáky Pál, és 2012-ben is, amikor a Magyar Állandó Értekezlet tagjai javasoltak/jelöl- tek ki „nemzeti jelentőségű”, komoly támogatást elnyerő intézményeket (ez is egyik oka lehet a Híd távoltartásának az MÁERT-tól). Sokat elmond a rendszer átpolitizáltságáról, hogy az MTI hírei szerint Sem- jén Zsolt ezek kapcsán arról beszélt: „akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni”. A MÁÉRT által alkalmazott kritériumok között szintén nem találunk sok szakmaiságot (hogy a kortárs kultúra támogatásának kihagyásáról már ne is beszéljünk). Á megfogalmazott szempontok arra fókuszáltak, egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását, továbbá feltétel volt még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni. A szakmaiatlanság, a politikai inkorrektség a magyarországi támogatások más területeire is jellemző. Nagy Myrtil és Tóth Károly még 2006-ban írta le, hogy a támogatások elosztásában nincs rendszer, átláthatatlan, átpolitizált, s hogy ismerős személyi/intézményi és nem programközpontú - ami azóta sem változott. 2010-ben például Csáky Pál már említett önkényes döntése mellett az MKP-hoz közeli személyek végezték a Szülőföld Alap kuratóriumi munkáit, a Duray Miklóshoz köthető Szövetség a Közös Célokért kapta a státustörvényből adódó elosztási feladatokat és az értük járó százalékokat, valamint a vállalkozásfejlesztéssel foglakozó Corvinus Zrt. partnere is ez a szervezet volt. Az utóbbi öt évben az alább felsorolt szervezetek a magyarországi állami támogatásokat osztó Bethlen Gábor Alap Zrt.-től a kisebb, helyi jellegű pályázataik mellé nem kevés támogatást kaptak minőséget sok esetben nem felmutató tevékenységükre: a Csemadokjóval több mint félmilliárd forintot (mellé a szlovák államtól is alanyi jogon járó támogatást követel), a Szövetség a Közös Célokért több mint 180 milliót, de az MKP-kö- zeli Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetsége is szépen kasszírozott: több mint 215 milliót (az adatok az Alap honlapjáról valók). De hogy friss példákat is említsünk. A Bethlen Gábor Alap Zrt. Hungarikum nevű meghívásos pályázatának célja a külhoni értékek gyűjtése, rendszerezése, az értéktárba való felvétel előkészítése, miközben a pályázó szervezet legfőbb tevékenységének a következőnek kell lennie: „a nemzeti értékgyűjtő, és megőrző mozgalom megismertetése és népszerűsítése; a gyűjtőmunkát segítő szakmai tréningek és rendezvények megszervezése; módszertani segédanyagok megalkotása, szerkesztése és kiadása, információnyújtás a terepmunka végzése során a módszertan mentén”. Szlovákiából az MKP- s Farkas Iván ötlete alapján megalakult Gazda Polgári Társulás az egyetlen meghívott, mely szervezet főcélja gazda tagjainak teljes körű érdekképviselete. Vagy itt egy másik példa, egy kis perverzió a gyerekekkel: a leendő elsősök magyar iskolákba csábítása egy inkább elrettentő, szélsőjobbos mázba csomagolt műsorral, ezen túl pedig a Rákóczi Szövetség által az ovikba küldött csomagok, melyekbe a magyar- országi másodikosoknak (!) készült, a szlovákiai írásképtől eltérő írott betűket használó munkafüzet mellé Elek Sándor (?) felháborítóan gyenge Karácsonyi történet című műve is bekerült az AB-Art kiadótól: „Gondolod, hogy küldetésünk van? / Szól a tehén a szokottnál halkabban. /.../ Mondd csak cirmos, mi a tapasztalat, / te is láttad belülről a sok falat.” Tényleg az a lényeg, hogy a „nemzetstratégia tekintetében partner” kiadók raktárkészlete ürüljön a gyerekek rovására is? így válik - Fábri István szociológus szavait idézve - a „legfontosabb határon túli támogatáspolitikai eszköz”, vagyis a magyarországi pályázati rendszer a szakmaiatlanság, a politikai harcok és a megélhetési kultúra terepévé. A hazai pénzosztás A hazai támogatásokkal ugyanez a helyzet. Sajnos a pártok közvetlenül vagy „fedőszervezetekkel” mindig is részt fognak venni a pénzosztásban, mert ez az érdekük. A pártok mellett más jellegű érdekcsoportok is színre léptek, eredményesen lobbiznak. Ennek bizonyítéka a némely projektre megszavazott kiugróan magas támogatás - ezeknek a kormányhivatal honlapján utána lehet nézni. De hogy egy példát is említsek: a Katedra című, évente tíz számmal jelentkező füzet 35 ezer euró támogatást kapott, mellé 10 ezret az ugyanilyen nevű honlap, amely nem több, mint a nyomtatott verzió rövidített átemelése a világhálóra. De láthatjuk azt is, hogy a három, Hodossy Gyula által vezetett szervezet (SZMÍT, Katedra, Vámbéry PT) a magyar írott kultúrára fordított összeg számításaim szerint több mint 23 százalékát nyerte el tavaly (172 284 eurót), miközben pályázatai 90 százaléka nyert (az átlag az összes pályázatot tekintve kb. 35 százalék, az írott kultúrán belül 70 százalék körül van). Az idei összegek még nem elérhetők, de meglepő lenne, ha arányaiban csökkenne részesedésük a támogatásból. Eközben a fent nevezett három szervezet székhelye ugyanaz, mint egy pályázat- írással és könyveléssel foglalkozó kft-é, amelynek tulajdonosa az „írott kultúra” döntőbizottságának elnöke. Mindezen túl pedig a kormányhivatal - mint legfőbb támogató - pályázati rendszere tele van hibákkal, a bürokrácia egyre nagyobb, az elosztható összeg egyre kisebb, sok a törvények túlértelmezéséből eredő gáncsoskodás, például a kft- k kizárása a pályázásból. A hivatal szakmaiatlanságának tulajdonítható például az is, hogy a Kerekasztal jelölései alapján a 2015-től felálló „írott kultúra” bizottságban egyetlen olyan magyar személy sincs, áld professzionális szinten foglalkozna irodalommal. Mozdulni, de merre? Az ilyen jellegű problémákon túí véleményem szerint több helyen is módosításra szorulna a kormányhivatal pályázati struktúrája. Az ismertetett általános elvek mellett nagyobb hangsúlyt kellene kapnia benne a kortárs magas kultúrának, például a (kis)já- tékfilmet (ennek támogatása most csak az interkulturális dialógus erősítésén és a kisebbség életének bemutatásán belül lehetséges) és képzőművészetet (az alkotási folyamatot nem támogatják) érintő kategóriák létrehozásával. Jelenleg nem lehet a szervezetek működésére, rezsiköltségre, fizetésre pályázni - noha ezek segíthetnének a civil szféra megerősödésében, a munka minőségénekjavulásában. Alapvető lenne, hogy ne csupán a kisebbségekre és a kisebbségi létre fókuszáljon a rendszer, hanem tágabban, nemzetközi szinten is értelmezze a kultúra fogalmát. Hogy ne legyen oda- téve minden ponthoz a korlátozó „kisebbségi” jelző. A könyv- és lapkiadás modelljén mutatom be a változás egy lehetséges irányát. Ebben a kategóriában például most csak véleüenül jut át a rendszeren egy-egy nem szlovákiai magyar szerzőhöz köthető projekt. Ugyanakkor egy erős kiadó felépítéséhez elengedhetetlen, hogy minden elérhető magyar szerzővel számoljon, csak így tud megfelelő pozíciót elfoglalni az összmagyar könyvpiacon - ami előnyösebb az ott megjelenő szlovákiai magyar szerzők számára is, ugyanis a Szlovákián kívüli könyvesboltokba is be tudnak jutni, nem beszélve a szélesebb szakmai-kritikai figyelemről. Érthetetlen, hogy miközben sokszor a Szlovákiában haknizó magyarországi „celeb” támogatáshoz juthat, az irodalmárok ebből ki vannak zárva. Célszerű lenne a támogatás kétféle módjának bevezetése a kommersz kiadványoknál. Az egyik rész származna közvetlen támogatásból, a másik részt pedig úgy kapnák meg, ahogy Haraszti Gyula javasolja: a nem kommerszben utazók pályázhatnának propagációra, amit a kommersz szlovákiai magyar periodikus sajtóban költhetné- nekel. Még mindig a könyv- és lapkiadásnál maradva: jelenleg az az elv működik, hogy sok kiadványt támogatnak, köztük o- lyanokat, melyek minőségükben, jelentőségükben nem állják a versenyt. Sikeresebb volna ugyanekkora keretösszegből a kevesebb támogatott könyv mellett a kiadó működését biztosító, megpályázható kiemelt státus. Ennek alternatívája lehetne a könyvtárprogram. A norvég modell Európa több országában is sikerrel működik, lényege (a legtömörebben ősz-, szefoglalva), hogy állami pénzen támogatásként vennének könyveket a kiadóktól a könyvtárak számára. Összességében érthető, hogy a szavakban „a magyarok megmaradásáért küzdő” politika és a megélhetési kultúrszereplők rátelepedtek a támogatási rendszerre - gyakorlatilag egyre nehezebbé téve a megmaradást. Mondja valaki, hogy nem jó biznisz a kisebbségi kultúra, az újjáéledt Horthy-barokk! Mark Tansey amerikai képzőművész The Innocent Eye Test című alkotása (TASR/AP - illusztóció
