Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-06 / 103. szám, szerda
KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2015. május 6., szerda 17. oldal A mai színház elődjét 1788-ban kezdték építeni (Németi Róbert felvétele) AKTUÁLIS Felújítják a Kassai Állami Színházat A Kassai Állami Színház vitathatatlanul a Fő utca egyik legszebb és legjellegzetesebb épülete. Nemsokára felújítják az épület egyes részeit, 588 ezer euróból új tetőt, új homlokzatot és új nyílászárókat kap. A renoválást a kisszínpad felújítása után kezdik el, a munkálatok költségeinek 85 százalékát európai uniós támogatásokból finanszírozzák. A kassai színházat 1788-ban kezdték építeni, először csak németül, majd 1816 után magyarul és németül játszottak itt a színészek. A színházban kávézót is nyitottak, a nézőtér akkor 500 ember befogadására volt alkalmas. 1828-ban kaszinót nyitottak itt, majd 1894-ben biztonsági okok miatt bezárták az épületet. A színház mai, Láng Adolf által tervezett épületét 1899-ben nyitották meg. (nr) A környezetvédő akcióhoz a kiskertészek és a diákok is csatlakoztak Sikeresen szerepelt a szlovákiai magyar csapat a St. Louis-i világtalálkozón Illegális szemétlerakatokat számoltak fel Királyhelmecen LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A bodrogközi település városi hivatalának dolgozói a napokban több illegális szemétlerakatot felszámoltak, az akcióhoz a Szlovák Kiskertészek Szövetsége helyi alapszervezete, valamint a településen működő alap- és középiskolák is csatlakoztak. Zdibák Tímea, a Királyhel- meci Városi Hivatal építészeti és fejlesztési osztályának környezetvédelmi szakelőadója lapunknak elmondta, az egykori borüzem környékén több mint 70 zsák szemetet gyűjtöttek össze, a kiskertészek a Mély-árok egy részét tisztították ki, a szakközépiskola diákjai pedig a kertövezet egy részét takarították ki. A szemét elszállításáról a közterület-fenntartó vállalat gondoskodott. A minden évben megtartott akció keretében mindenfajta illeték befizetése nélkül leadhatják a lakosok a közterület-fenntartó vállalat telephelyén a feleslegessé vált háztartási gépeket és elektromos berendezéseket - televíziókat, személyi számítógépeket, porszívókat, rádiókat, hűtő- és mosógépeket - valamint a bútorokat és a maximum 1 köbméternyi apró építési hulladékot. Idén április 16-án gyűjtötték össze a veszélyes hulladékot: az akkumulátorokat, az elemeket, a festékeket, az izzókat, a motor- és a kenőolajokat. Ennek ellenére a város kataszterének határában, de a Mély-árokban, a Dobrai úton és egyéb helyeken is viszonylag sok illegális szemétlerakat van, melyek felszámolása évről évre komoly költségeket ró az önkormányzatra. Ha a hivatal illetékes részlege tetten éri a szemetelőket, 165 eurós büntetést szabhat ki, a rendőrök pedig 33 euró helyszíni bírsággal büntethetik őket. Zdibák Tímea tájékoztatása szerint a város pályázat útján kér állami támogatást a lerakatok felszámolásához, ezért nemrégiben feltérképezték azok pontos helyét, majd a szükséges engedélyek és bizonylatok beszerzése után benyújtják támogatási kérelmüket. Királyhelmecen egyébként akár a megpályázható legnagyobb összegre, 100 ezer eu- róra is szükség volna, hogy a várost évek óta sújtó problémát, legalább részben, megoldhassák. A városi hivatal dolgozói egyetlen nap alatt több mint 70 zsák szemetet gyűjtöttek össze (A városi hivatal felvétele) Harmadik díjat nyertek a kassaiak Amerikában Kassa/St. Louis. Eddigi legjobb eredményüket érték el azok a kassai programozók, akik az egyesült államokbeli St. Louis-i FLL World Festival robotikai világversenyen 105 csapat közül harmadikok lettek. NÉMETI RÓBERT Ismét learatták a babérokat a kassai TalentumSAP programozócsoport tagjai, az USA- ban megrendezett robotikai világfesztiválon 50 amerikai és 55 európai, ázsiai, dél-amerikai, ausztrál és dél-afrikai csapat közül harmadik helyen végeztek. A rendezvényen összesen négy verseny világdöntőjét rendezték meg. A kassai csapat a 12-16 évesek csoportjában, összesen négy kategóriában mérte össze tudását a világ számos fiatal robotépítőjével. ,A Projekt kategóriában az innovatív megoldásért kaptuk a díjat. Egy vívóedzést támogató elektronikus vívópárnát és lábkitörést elemző berendezést szerkesztettek a fiúk, a szerkezetet miniszámítógéppel vezérlik” - nyilatkozta lapunknak Hanesz Angelika, a kassai TalentumSAP programozócsoport mentora és tanára. A magyar srácokból álló csoport minden kategória zsűrijétől részletes elemzést kapott, melyben tudásukat értékelték. „Ilyen értékelést még sohasem kaptunk, ez biztosan sokat fog segíteni a további felkészülésekben. A fiúk folytatni szeretnék a munkát, jövőre már a középiskolás kategóriában szeretnének indulni” <- zárta Hanesz Angelika. A verseny négy napig tartott, a csapat a városnézésre is szakított egy kis időt (A szerző felvétele)