Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-27 / 120. szám, szerda

2015. május 27., szerda 13. oldal A lovas szobor ötletének egyik fő támogatója Andrzej Przewoznik, a varsói Nemzeti Műemlékvédelmi Tanács elnöke volt (Gulyás Zsuzsanna felvétele) Jöttünk, láttunk, és az Isten győzött! Párkány. A párkányi csata emlékműve Sobieski János lengyel királyt ábrázolja, aki csapatait kivont szablyával ve­zeti rohamra a törökök ellen. Az emlékmű a Limes Anavum Regionális Honismereti Társu­lás kezdeményezésére közada­kozásból készült. A lovas szo­bor egy három méter magas, monolit terméskőtömb tetején áll, amelynek oldalán csataje­leneteket ábrázoló vésetek lát­hatók, és az alábbi négynyelvű (lengyel, szlovák, magyar, né­met) felirat olvasható: „Jöt­tünk, láttunk és az Isten győ­zött! Sobieski Sobieski (III.) János. Lengyelország királya, Európa megmentője. Ezen a helyen, 1683. október 9-én ví­vott győztes csatát, amely elve­zetett Magyarország és a meg­szállt területek török uralom alóli végleges felszabadításá­hoz.” (guzsu) 469 éves múltra tekint vissza a párkányi Simon-Júda napi vásár Gazdag programmal várják a gyerekeket Június végéig várják az árusok jelentkezését GULYAS ZSUZSANNA Párkány. Június 1-től várják az árusok jelentkezését a ha­gyományos párkányi Simon- Júda napi vásárra, amelyet idén október 8. és 11. között rendez­nek meg. Az árusok kizárólag elektronikus formában jelent­kezhetnek. A körhintások és kézművesek személyesen és hagyományos levélben is jelez­hetik részvételi szándékukat. A vásárosok jelentkezését június 1. és 30. között várják. A jarmok@sturovo.sk címre el­küldött kérvényeket beérkezési sorrendben (a napot és az órát is figyelembe véve) listázza a hivatal. Ennek alapján külde­nek értesítést arról, hogy az igénylőnek mikor kell megje­Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból és Erdélyből is jönnek árusok (A szerző felvétele) lennie a hivatalban, ahol kivá­laszthatja a területet, amelyet bérelni szeretne, és befizetheti az illetéket. A lista frissítéseit heti rendszerességgel közzéte­szik a város honlapján, itt is nyomon követhetők lesznek a változások és aktualitások. Azok, akik nem jelennek meg a hivatalban a megadott idő­pontban, elesnek attól a lehe­tőségtől, hogy sorszámuk alap­ján válasszanak helyet. A kézművesek október 11-ig személyesen, hagyo­mányos vagy elektronikus levélben is jelentkezhetnek a vásárra. Nekik az árusokra és körhintásokra is vonatkozó iratok (vállalkozói engedély, cégkivonat, a szlovák adóhi­vatal által regisztrált pénz­tárgép mellé kiadott könyv harmadik oldalának fénymá­solata, a termék eladásáról és a piaci szolgáltatásokról szóló engedély, becsületbeli nyilatkozat azoknak, akik nem kötelesek pénztárgépet használni) mellé csatolniuk kell termékeik fényképes do­kumentációját is. A körhintá­sok a kézművesekhez hason­ló módon augusztus 28-ig je­lentkezhetnek. Pályázati eljá­rás keretében dől el, hogy a vásár idején mely területeket foglalhatják el. A vásárral és a jelentkezéssel kapcsolatos részletes információk Pár­kány hivatalos honlapján ol­vashatók. Vasárnap KomáLom Gyerkőcfesztivál Komárom. A decemberi Mi karácsonyunk ün­nepváró rendezvényso­rozat sikerén felbuzdul­va hagyományteremtő céllal nagyszabású gye­rekfesztivált rendez má­jus 31-én, vasárnap a Villa Camarum Polgári Társulás. ÚJ SZÓ-ELŐZETES A társulást a korábban Ko­máromi Önkéntesek Csoportja néven ismertté vált közösség tagjai hozták létre; eddigi te­vékenységéért, városszépítő munkájáért idén Polgármeste­ri díjban részesült a csoport. ,A polgári társulási forma lehető­vé teszi, hogy pályázati forrás­ból teremtsük elő az egyes rendezvényekhez szükséges pénzt - indokolta a PT létreho­zását Kiss Réka ügyvivő. - Ed­dig valamennyi akciónkat szponzorok, támogatók segít­ségével oldottuk meg, és ter­mészetesen mindenki hozzá­tette a saját munkáját. Hosszú távon azonban nem ez a járha­tó út, ezért döntöttünk a pol­gári társulás megalapítása mellett. Évente legalább két komolyabb rendezvényt sze­retnénk szervezni a városban, mégpedig karácsonykor és Az ezermesterműhelyben jópofa zoknibábok is készülnek, amelyek a Klapka teret fogják díszíteni (Fotó: Villa Camarum) gyereknapkor.” A vasárnapi rendezvény 13 órakor kezdő­dik, helyszíne a Klapka tér, az Anglia park és a városi gyerek­park. A- szervezők számtalan szórakoztató programmal vár­ják az érdeklődőket: lesz ver­senyautó-, mentő-, rendőr- és tűzoltóautó-bemutató, Folk- pódium a Hárompatak zene­karral, mesevár - ahol mások mellett a Jókai Színház művészei olvasnak fel meséket -, fényképezde, játszósziget, gyerekjóga, ügyességi sportjá­tékok sora, ezermesterműhely és zenesarok karaokéval. A Műv”És”zbejáróban az őrsújfa­lui ÉS?! Színház interaktív, improvizációs játékába kap­csolódhatnak be a gyerekek. A szülőket a Szülőmegőrzőben lehet hagyni, ahol a Tandem nonprofit szervezet kalandos ügyességi játékokkal, fejtörők­kel gondoskodik a felnőttek szórakozásáról. Az ezermes­terműhelyben jópofa zoknibá­bok készülnek, amelyeket a Klapka téren állítanak ki, de lehet sógyurmázni, rajzolni, festeni, ragasztani, varrni és sok más kreatív tevékenységet végezni. A nap folyamán meg­választják a gyerekpolgármes­tert, de ennek részleteit a „kampánycsend” miatt csak a helyszínen ismertetik, (vkm)

Next

/
Thumbnails
Contents