Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)

2015-04-28 / 97. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 28. www.ujszo.com Ezúttal az ellenzék sem bírálja a kormányfőt Fico Moszkvában lesz, de csak egy kicsit ünnepel ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Robert Fico mi­niszterelnök elfogadta Vlagyi­mir Putyin orosz államfő meg­hívását, és részt vesz a II. világ­háború végének 70. évforduló­ja alkalmából rendezett orosz állami ünnepségen. Moszkvá­ba eredetileg Andrej Kiskát hív­ták, ám az államfő - hasonlóan a vezető uniós politikusokhoz - nem kívánt részt venni a május 9-i eseményen. A nyugati kormány- és ál­lamfők az orosz-ukrán konflik­tus miatt mondták le sorban részvételüket. Ficót nem zavar­ja, hogy mit fognak róla gon­dolni uniós kollégái. „Senki sem kételkedik abban, hogy a Szovjetuniónak döntő szerepe volt a fasizmus legyőzésében. Az egykori Vörös Hadsereg 63 ezer katonája halt hősi halált Szlovákia területén. Ezek a tör­ténelmi tények, ezért termé­szetesnek tartok egy ilyen lépést” - mondta Fico. A kormányfő igyekszik min­denkit kielégíteni: május 7-én egy uniós megemlékezésen vesz részt Lengyelországban, május 8-án Liptószentmiklóson koszorúz - nálunk ez a II. világ­háború végének ünnepe, mun­kaszüneti nap -, aznap este Ki- jevben az ukránokkal ünnepel, majd május 9-én Putyinékkal Moszkvában. Pontosabban: csak az ünnepség egy részén vesz részt. Fico ugyanis nem megy el a katonai díszparádéra - hagyományosan ez a moszk­vai ünnepségek csúcspontja -, ekkor Miloš Zeman cseh állam­fővel fog megbeszéléseket foly­tatni. így nem kell a dísztribü­nön az észak-koreai Kim Dzsongun és harmadik világbeli diktátorok mellett feszengenie. Az ellenzéki politikusok többsége megértéssel kommen­tálta Fico salamoni döntését. František Šebej (Híd), a parla­ment külügyi bizottságának el­nöke nem tartja hibának a kor­mányfő döntését, de örül, hogy nem vesz részt a katonai pará­dén. „Nem tartozom Fico szur­kolói közé, ám ebben az esetben kiegyensúlyozott döntést ho­zott” - mondta Igor Matovič, az OLaNO elnöke, hasonlóan vé­lekedett Radoslav Procházka, a Sieť vezetője is. (MSz, SITA) Eddig negyedmillió eurót nyert sajtópereken Fico ismét perre megy az újságírókkal ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Két évig tartott a béke a miniszterelnök és a sajtó között. Robert Fico tegnap be­jelentette, hogy ismét peres­kedni fog. Az első célpont Dag Daniš, a Hospodárske noviny című gazdasági napilap kom­mentátora - őt több megnyil­vánulásáért is bíróságra adja -, a második pedig a Plus 7 dní című hetüap. Danist a Smer ál­lítólagos oligarcháiról írt kommentárok miatt pereli be a kormányfő, a bulvárhetilapot pedig a Fico feleségéről és fiá­ról írt cikkek miatt. Fico 2012-es választási győ­zelme után elásta a csatabárdot a sajtóval, egy ideig szinte mindegyik médiának nyilatko­zott. 2013-ban pedig visszavon­ta a kiadónk által megjelente­tett Sme elleni beadványait - a lapot egyebek mellett Shooty karikatúrái miatt perelte. A kormányfő Štefan Harabin egykori főbíró mellett a legsi­keresebben pereskedő politi­kusok közé tartozik - ehhez hozzájárul az is, hogy a hazai bíróságok - az európai gyakor­lattól eltérően - busás kártérí­téseket hagynak jóvá a közéleti szereplőknek. A Denník N szá­mításai szerint Fico 2007-2013 között összesen 235 ezer eurót nyert a sajtóval szembeni perei során. (MSz) RÖVIDEN Lipták: a pácienseimet zaklatják Pozsony. Sorra keresi fel a rendőrség a pácienseimet, és azt kérdezi tőlük, hogy kértem-e tőlük valaha kenőpénzt, vagy adtak-e nekem bármit is - panaszkodott tegnap Peter Lipták általános orvos. A nyomozásról maguk a páciensek szóltak neki. Az orvos rendelőjében március 13-án tartott házkutatást a rendőrség, korrupciógyanú miatt. Lipták a Markíza híradásának kijelentette, rendszeresen fogad el ajándékokat pácienseitől. (TASR) Borec lemondását követelik Pozsony. Az igazságszolgáltatás sanyarú helyzete miatt szólította fel lemondásra Tomáš Borec szakminisztert az Igaz­ságszolgáltatási Tanács egyik tagja, Peter Straka. „A Kagsai II. Járásbíróság épületében, amely 300 főre lett tervezve, jelen­leg 580 ember dolgozik szörnyű körülmények közt” - ecsetel­te Straka, miért tartja felelősnek a minisztert. A tanács alelnö- ke, Jana Bajánková egyetért kollégájával a rossz körülménye­ket illetően, ám úgy véli, hogy nem tartozik a tanács hatáskö­rébe, hogy felelősségre vonják a minisztert. (SITA) 2. szociális csomag: gázár-visszatérítés, üdülési csekk és családi házak szigetelésének támogatása Esik a Smer népszerűsége, jön a második csomag Közpénzen vásárolna népszerűséget (TASR-felvétel Pozsony. A tavalyi szociá­lis csomag népszerűség­stabilizáló hatásán fel­buzdulva a kormány újabb csomaggal készül meglepni a választókat. „Május 23-án mutatjuk be az újabb szociális csomagot” - nyilatkozta tegnap Robert Fico kor­mányfő. ÚJ SZÓ-HÍR A 2014-es csomagnak több- tucatnyi pontja volt - néhányat a mai napig nem teljesített a kabinet -, várhatóan az idei is sokpontos lista lesz. A Smer népszerűsége a leg­utóbbi mérések alapján mély­pontra zuhant, a Poíis szerint 34 százalék közelében van, a közelgő parlamenti választá­sok előtt kell a népszerűség. A csomag néhány eleme pe­dig már most körvonalazódik: Ficóék támogatnák a hazai üdüléseket - feltehetően üdü­lési csekkekkel -, valamint egy­fajta rezsicsökkentésként visszatérítenék a gáz árának egy részét. A második szociális csomag célja a munkahelyte­remtés és a fiatal családok tá­mogatása lesz. Ezt, a tavalyi el­ső csomaghoz hasonlóan, szin­tén a Smer kongresszusán mu­tatná be a kormányfő. Fico tegnap egy újabb elem­ről is beszélt: dotálni szeret­nék a családi házak szigetelé­sét. A részleteken még dol­goznak, így nem tudni, milyen arányban térítenék a költsége­ket. „Ha a kiadások 5%-át fi­zetnénk át, akkor mindenki le­fütyülné, másrészt az állam sem fizethet mindent” - fejtet­te ki tegnap a kormányfő a HNClub nevű rendezvényen. A dotáció a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy az érdeklődő először saját pénzén szigetelné a házát, majd a kiadások egy részét állami támogatásként visszakapná. A miniszterelnök szerint lehet, hogy pár évre visszamenőleg is kérni lehet majd a dotációt, hogy ne érez­zék magukat diszkriminálva azok, akik egy-két évvel ez­előtt újították fel házukat. Fico szerint az intézkedés­nek több célja is lenne: egy­részt motiválni szeretnék az embereket házuk szigetelésé­re, felújítására, másrészt ezál­tal közvetve az építőipari kis­vállalkozóknak is segíteni sze­retnének. Nem utolsósorban pedig az áfafizetési hajlandó­ságon is lendíteni akarnak. Nyílt titok, hogy főként az épít­kezéseknél sokszor számla nél­kül zajlik a fizetés. A támoga­tást viszont csak áfás számla után fizetnék ki, így a kabinet azt várja, hogy többen kérnek majd számlát. (MSz, SITA) Az önkormányzatok a Környezetvédelmi Alapnál pályázhatnak, 10 millió eurót osztanak szét Támogatják a szemétlerakatok eltüntetését ÍBOS EMESE Pozsony. Július 17-ig pá­lyázhatnak az önkormányza­tok az illegális hulladékleraka­tok felszámolására a Környe­zetvédelmi Alapnál. A környe­zetvédelmi minisztérium ösz- szesen 10 millió eurót különí­tett el a zöldövezetek megtisz­títására, az összeg nem fedi az összes illegális lerakat felszá­molásának költségét. Januártól életbe lép a márci­usban jóváhagyott hulladék­gazdálkodási törvény, mely számos módosítást vezet be az illegális hulladéklerakatokkal kapcsolatban. Egyrészt növeli a rendőrség jogkörét, mivel bűncselekménynek minősül a szemetelés, ha az okozott kár meghaladja a 266 eurót. Az ed­digi 160 euróról 1500 euróra nő az illegális lerakatot létesítőkre kiszabható büntetés összege. Cégek, vállalatok esetében az összeg akár 350 ezer euró is le­het. „Hivatalosan 2500-ról tu­dunk, valójában akár a 7000-et is meghaladhatja a lerakatok száma. Tízmillió eurót különí­tettünk el a felszámolásukra” - mondta Peter Žiga tárcavezető. A támogatást a Környezetvé­delmi Alaphoz benyújtott kér­vények alapján osztják szét. Csak önkormányzatok pályáz­hatnak, és a pénzt csak az illegá­lis lerakatok felszámolására (gyűjtés, elszállítás, tárolás, megsemmisítés) fordíthatják. „Ha adottak a körülmények, a hulladékosztályozásra és a kör­nyezet eredeti állapotának helyreállítására is igényelhető támogatás” - mondta a minisz­ter. Az igényléshez egy forma- nyomtatványt kell kitölteni, mely megtalálható az envirofond.sk oldalon, ehhez csatolni kell az illetékes járási hivatal környezetvédelmi osz­tályának álláspontját - a hiva­talnak mindössze igazolnia kell, hogy a település létező il­legális hulladéklerakatot sze­retne felszámolni. Egy-egy ön- kormányzat több lerakat fel­számolására is pályázhat, a tá­mogatás felső határa 100 ezer euró. A szaktárca számításai szerint augusztus végén el­kezdhetik folyósítani a támoga­tást. A hatályos törvény értelmé­ben az önkormányzatok terüle­tén előforduló hulladékleraka- tokat önköltségen a települé­seknek kell felszámolniuk. Ez az új törvényben sem változik, annak ellenére sem, hogy a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) számos al­kalommal tiltakozott a több­éves gyakorlat ellen. A ZMOS azzal érvel, hogy a települé­seknek nincs anyagi fedezete a lerakatok felszámolására. Fülek önkormányzata né­hány hete harcot hirdetett az il­legális lerakatokkal szemben. „Eddig közel ötven tonna hul­ladékot gyűjtöttünk össze, csak a kommunális hulladék elhe­lyezése kétezer euróba került. Közben a zöldhulladékot újra­hasznosítjuk. Három forrásból finanszírozzuk a takarítást, a költségeket még nem összegeztük” - mondta Agócs Attila polgármester. Az államfő csak azért írta alá a lex-Váhostavot, mert tudta, Fico újra elfogadtatná a parlamentben Kiska: ne jussanak közpénzhez az offshore cégek ÍBOS EMESE Pozsony. Andrej Kiska ál­lamfő szerint elfogadhatatlan eseményeknek lehettünk tanúi az elmúlt napokban, hetekben. A kormány feje tetejére állítot­ta a törvényhozási folyamatot egy olyan magáncég megmen­tése érdekében, mely az utóbbi években komoly állami megbí­zásokat kapott. Beszállítóinak viszont az előre megállapodott fizetség helyett csak annak 15 százalékát ajánlotta fel. „Szo­morú képet ad ez a nálunk uralkodó állapotokról” mondta a köztársasági elnök, aki arra is rámutatott, hogy a Váhostavéhoz hasonló esetre a közelmúltban is volt példa, vi­szont akkor a kormány nem lé­pett közbe. Robert Fico kor­mányfő kijelentette, ha Kiska nem írná alá a jogszabályt, ak­kor a parlament gyorsított eljá­rásban, módosítás nélkül ismét jóváhagyja a tervezetet. Az ál­lamfő több fenntartással ugyan, de aláírta a kereske­delmi törvénykönyv módosítá­sát, viszont nincs meggyőződ­ve arról, hogy a módosított jog­szabályt nem egyfajta menekü­lési lehetőségnek fogják hasz­nálni a spekulánsok, akik így akarják majd megvédeni saját vagyonukat. „Törvénymódosí­tásokkal akarunk megoldani bűncselekményeket. Elfogad­hatatlan, hogy offshore cégek sarokba szorítsák az államot, és hogy egyáltalán partnerei le­hetnek az államnak” - mondta az államfő. Hozzátette, mi­előbb olyan törvényt szeretne aláírni, mely kizárja az ilyen cégeket az állami szektorból, ne kezelhessenek közpénzt. Ján Baránek politológus sze­rint, ha az államfőnek fenntar­tása van egy törvénnyel kap­csolatban, akkor azt nem sza­bad aláírnia. Grigorij Mesežnikov, az IVÓ társada­lomkutató intézet igazgatója szerint várható volt az államfő döntése. „Robert Fico kijelen­tésével előre jelezte, hogy Kis­ka egyetlen módosító javasla­tát sem fogják figyelembe venni” - mutatott rá az elemző. Csütörtökön a parlament vé­delmi bizottságát Robert Kaliňák belügyminiszter tájé­koztatja majd a rendőrség ed­digi lépéseiről a Váhostav-ügy vizsgálatával kapcsolatban.

Next

/
Thumbnails
Contents