Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)

2015-04-25 / 95. szám, szombat

20 Szalon ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 25. www.ujszo.com A lengyeleket az is érdekelte, hogy Csehszlovákia felosztása esetén a magyar fél hogyan kívánja megvonni az autonóm szlovák terület határát Magyar-szlovák-lengyel tervek 1938-ban A szlovák politikusok 1938 második felében Szlová­kia államformájával kapcsolatban új elemeket tar­talmazó elképzeléseket és terveket dolgoztak ki arra az esetre, ha a csehszlovák állam szétesne vagy meg­szállás alá kerülne. Ezek a politikai kombinációk ab­ból indultak ki, hogy az európai fejlődés szempont­jából az 1938-as évnek hasonló jelentősége lesz, mint amilyen 1918-nak volt, vagyis jelentős területi változások történhetnek a térségben. Annak a lehe­tősége is felmerült, hogy valamelyik szomszéd ál­lamhoz csatlakozzanak, ezáltal kerülve el a szlovák nemzet megsemmisülését. Józef Beck a harmincas években a lengyel diplomácia vezetője volt. A magyar vezetés az ő közvetítésével igyekezett meggyőzni a szlovák politikai elitet. (Képarchívum) JANEK ISTVÁN 1938 márciusától a magyar diplomácia keresni kezdte a le­hetőséget a tárgyalások meg­kezdésére a szlovák vezetőkkel. Mivel ekkor Csehszlovákia még létezett, az egyeztetéseket csak titokban kezdhették meg, ezért szükségük volt egy közvetítő ál­lamra. Kapóra jött, hogy a len­gyelek 1938 elején már több megbeszélést folytattak a szlo­vákvezetőkkel. A területi igények felmérése Józef Beck lengyel külügy­miniszter 1938. április végén azt üzente a magyar vezetés­nek, hogy a szlovák ügy megol­dásában csak akkor érhetnek el sikereket, ha korrekt és mély kapcsolatot építenek ki a Hlin- ka-féle Szlovák Néppárt vezető­ivel. A lengyelek aktivitása a szlovákkérdésben azt a gyanút keltette a magyar kormányban, hogy a lengyeleknek is lehetnek bizonyos területi igényeik Szlo­vákiával szemben, melyet ők egyértelműen a saját érdekszfé­rájuknak tekintenek. Közben a lengyel sajtóban is terjedni kezdtek olyan hírek, hogy Szlo­vákiát Lengyelországhoz kell csatolni. A lengyel magyaráza­tok szerint ezeknek a felveté­seknek csak az volt a céljuk, hogy Csehszlovákiát belülről bomlasszák, és ők nem tartottak igényt jelentős szlovák terüle­tekre. Á lengyel vezérkar is ér­deklődött a magyar tervekről, azt szerették volna megtudni, ha felosztják Csehszlovákiát, a magyar fél hogyan képzeli el az új magyar határt, hogyan kíván­ja megvonni az autonóm szlo­vák terület határát, továbbá hogy Kárpátaljával mi lenne a szándéka. A magyar diplomácia Kánya Kálmán külügyminiszter 1938. május 15-én küldött leve­lében a lengyelek tudtára adta, hogy Magyarország Csehszlo­vákia felbomlása esetén csak Szlovákia és Kárpátalja bizo­nyos területeire tart igényt, azokra a kis területi nyúlvá­nyokra pedigf nincs szükségük, amelyek az I. világháború után Lengyelországhoz kerültek. Szlovákia vonatkozásában ez­zel tisztázódni látszódtak a len­gyel és a magyar állam között a területi kérdések, bár bizonyta­lansági tényezők továbbra is maradtak. 1938. május közepén a ma­gyar diplomácia ismét a lengye­lek közbenjárását kérte a szlo­vákoknál. Ennek szellemében május 19-én Varsóban Józef Beck lengyel külügyminiszter találkozott Karol Sidorral (ak­kor tárca nélküli miniszter volt Csehszlovákiában), akinek nyíl­tan megmondta, hogy ha Cseh­szlovákia szétesik, Szlová­kiának Magyarországhoz kell kerülnie. Beck 1938. június má­sodik felében kifejtette Hory András varsói magyar követ­nek, hogy a szlovák vezetők bi­zalmatlanok Budapesttel. Ezért azt ajánlotta, hogy a magyar diplomácia mielőbb vegye föl a közvetlen kapcsolatot a szlovák vezetőkkel. A lengyelek egy­értelműen kimondták: nem akarják a szlovákokban azt a benyomást kelteni, mint ha ne­kik terveik lennének velük. Ki­fejtették, hogy „.. .a legnagyobb súlyt helyezik arra, hogy ebben a régióban a nyugalom teljes mértékben biztosíttassák, ami csak abban az esetben érhető el, ha Budapest az önálló nemzeti életre ébredt tótok önkormány­zati igényeit fenntartás nélkül kielégíti”. Legyen édes a magyar propaganda A magyarok a lengyel tervek­ről is információkat akartak szerezni, ezért 1938. június vé­gén tapogatózási céllal Len­gyelországba küldték Andorka Rezső ezredest, a magyar ve­zérkar hírszerző és kémelhárító osztályának egyik vezetőjét, aki ott Waclaw Stachiewicz tábor­nokkal, a lengyel hadsereg ve­zérkari főnökével folytatott tár­gyalásokat. Andorka azt szeret­te volna megtudni, számíthat- nak-e a magyarok Lengyelor­szág fegyveres fellépésére Csehszlovákia ellen, ha azt a németek megtámadnák, és ha igen, milyen hadműveleti célja­ik lennének. Stachiewicz dip­lomatikusan kibújt a válasz alól, és csak annyit mondott: ahogy országa érdekei megkövetelik, úgy cselekednek. A tábornok annyit azért elárult, hogy Szlo­vákia területét két különálló zónának tekintik a lengyelek. Az első Kárpátalja, amely a len­gyeleket semmiféle vonatko­zásban sem érdekelné, legfel­jebb csak annyiban, hogy sze­rinte ezen a részen lenne a legegyszerűbb megvalósítani a lengyel-magyar közös határt. A második zóna a szlováklakta te­rületet takarja. Ennek vonatko­zásában Stachiewicz szerint megkerülhetetlen, hogy a szlo­vák nemzet kívánságait is figye­lembe kell venni, mert csak így lehet tartós és végleges megol­dást elérni. Andorkának az volt a benyomása, hogy a lengye­leknek lehet valamilyen külön megállapodásuk a szlovákok­kal, melynek a részleteit azon­ban nem sikerült felmérnie. Andorka megbeszéléseket folytatott Tadeusz Kobylanski- val, a lengyel külügyminisztéri­um politikai osztályának veze­tőjével is, akinél a lengyel terü­leti követelésekről érdeklődött. Tőle tudta meg, hogy Teschen- re, valamint az Árvában és a Szepességben található né­hány, lengyelek lakta falura tar­tanának igényt Csehszlovákiá­ból. Kobylanski hangsúlyozta, a lengyel külpolitika arra törek­szik, hogy a szlovákokat a ma­gyar megoldás felé terelje. A magyaroktól azt kérte, hogy egy esetleges népszavazás alkalmá­val Csehszlovákiában, de már előtte is, a magyarok propa­gandájuk révén mindenképpen Karol Sidor a Hlinka-féle Szlo­vák Néppárt lengyelbarát szár­nyának befolyásos képviselője volt, Esterházy vele kezdte meg a tárgyalásokat édesgessék magukhoz a szlová­kokat. Andorkának az a be­nyomása alakult ki a lengyelek­ről, hogy nyitottak a Magyaror­szággal való együttműködésre, de nem zárta ki, hogy esetleg hátsó szándékaik lesznek Szlo­vákiával kapcsolatosan, ami nagyobb területi követeléseket is jelenthet. Andorka ezen fé­lelme a későbbi események is­meretében alaptalannak bizo­nyult. Esterházy János a közvetítő szerepében A lengyelekkel folytatott tár­gyalásokba Esterházy János, a szlovákiai magyarok vezére is bekapcsolódott. Esterházy jó kapcsolatokat ápolt magas szlovák és lengyel politikai kö­rökkel is, ezért közvetítői szere­pe igen fontossá vált. Esterházy egy katolikus lengyel-szlovák- magyar közép-európai blokkot akart létrehozni, amely- nézete szerint - jobban ellenállt volna a németek térhódításának. Es­terházy tárgyalásainak célja az volt, hogy kipuhatolja, milyen mértékben támogatnák a len­gyelek a magyar elképzeléseket Szlovákiával kapcsolatban. Ka­rol Sidor a Hlinka-féle Szlovák Néppárt lengyelbarát szárnyá­nak befolyásos képviselője volt, ezért Esterházy vele kezdte meg a tárgyalásokat. Esterházy biz­tosította Sidort arról, hogy Ma­gyarország nem kíván erősza­kot alkalmazni Szlovákiával szemben, és Lengyelországgal kíván egyeztetni a Kárpátalja területén kialakítandó közös határszakasz ügyében. A ké­sőbbiekben Esterházy a szlová­kok érdekeit is védte a magyar kormánynál, kifejtve, hogy csak akkor hajlandó közvetítőként fellépni a szlovákoknál, ha a magyar kormány nem követi el a korábbi hibáit a szlovákokkal szemben. A csatlakozást csak a szlovák nép akaratával egyetér­tésben tartotta kivitelezhető­nek, és elutasított minden erő­szakos fellépést. Esterházy azt javasolta a magyar kormány­nak, hogy a lehető legtöbb ki­sebbségijogot adják meg a szlo­vákoknak, de mindenképpen többet, mint amennyit a csehek korábban adtak. Esterházy János Í938. július 17-én és 18-án Beckkel és he­lyettesével, gróf Jan Szembek külügyi államtitkárral tárgyalt a Szlovákiával kapcsolatos ter­vekről. Beck elmondta Esterhá- zynak, hogy Csehszlovákia szétesése hamarosan várható a belpolitikai felszültségek miatt, és nem külső nyomásra: „Hitler feltétlenül el akarja kerülni a háborút, ezért a belső bomlasz­tó munkát választotta eszközül, amit Konrad Henleinék jól el is végeznek majd.” Beck úgy fo­galmazott, ha Csehszlovákia szétesik, Szlovákiának teljes egészében Magyarországhoz kell visszakerülnie. Beck erről Karol Sidorral is beszélt, akit megnyugtatott, hogy a Ma­gyarországhoz való csatlakozá­sukkor széles körű autonómiát kapnának. Sidor erre azt mond­ta, a felvidéki magyarságtól nem félnek, mert azokkal meg tudják magukat értetni, csak az anyaországi magyarok maga­tartásától tartanak. Esterházy elmondta a lengyel vezetőknek és Sidornak is, hogy Magyaror­szág nem kívánja Szlovákiával kapcsolatban megismételni a korábbi hibáit, így szerinte nem Budapestről irányítanák őket, hanem a helyi szinten te­vékenykedő önkormányzatok­nak és politikusoknak kell je­lentősebb hatalmat adni. Pél­daként az Osztrák-Magyar Monarchián belül Horvátor­szág autonómiáját és helyzetét említette. Véleménye szerint a szlovákok széles körű belső és külső autonómiát kapnának, saját parlamenttel és nagy ha­táskörrel. Közös csak a külpoli­tika, a gazdaság és a pénzügy lenne. A területi kérdéseket il­letően: Magyarországhoz csak Kárpátalját és Szlovákia azon területeit csatolnák, amelyek többségében magyarok által lakottak. Esterházy azt is felve­tette, hogy a lengyel kormány garantálhatná a magyar kor­mány által ígért szlovák alkot­mánybetartását. Szó sem lehet visszatérésről Beck 1938 júniusában azon igyekezetében, hogy a magyar­szlovák közeledést elősegítse, azt is felajánlotta Sidornak és rajta keresztül a többi szlovák vezetőnek, hogy ha a csehek miatt félnének Budapesten tár­gyalni a magyarokkal, akkor azt Varsóban is megtehetik. A len­gyeleknek és Esterházynak sem sikerült Sidort megnyernie a magyar célok támogatásának, s a Slovák című pozsonyi napilap július 31-ei számában a szlovák politikus élesen támadta a ma­gyarokat. Sidor nevetségesnek tartotta azt a feltételezést, hogy Hlinka és a szlovákok Magyar- országhoz - vagy esetleg egy másik országhoz - akarnának csatlakozni.. Hangsúlyozta: „A szlovákok nem akarják a ma­gyarokat, nem hisznek nekik, és szó sincs a hozzájuk való vissza­térésről. [...] Ahogy átéltük e területen a rómaiak, a hunok, a magyarok és mások korát, úgy most is élni fogunk, és élni fo­gunk és kitartunk.” Sidor azt is megemlítette cikkében, hogy Csehszlovákiában csupán a csehek és a zsidók elégedettek a helyzetükkel. A szlovákok nem akarnak cseh-szlovák nemzetet alkotni, csak szlovákot. A cikk­ben kifogásolta, hogy országá­ban a szlovákokat még önálló nemzetként sem ismerik el. A magyar diplomácia komolyan vette Sidor megnyilatkozását, és jobbnak látta a tárgyalásokat Jozef Tisóval folytatni. A magyar-szlovák-lengyel tárgyalások végül eredményte­lenül zárultak. 1938-1939 fo­lyamán a nagyhatalmak, illetve Németország rendezte Cseh­szlovákia ügyét és a szlovák­kérdést is a müncheni és a bécsi döntés révén. A szerző az MTA Bölcsészet­tudományi Kutatóközpont Történettudományi Intéze­tének munkatársa Esterházy János olyan státust ígért a szlovák félnek, amilyet a Osztrák-Magyar Monarchián belül Horvátország élvezett: széle körű belső és külső autonómiát, saját parlamentet

Next

/
Thumbnails
Contents