Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-21 / 67. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁRCIUS 21. ________________________________________Szombati vendég 9 T ordy Géza: „Annyira teljes volt az életem! Igazából semmi nem hiányzik. Őrült szerencsém, hogy elfogyott belőlem a színészet iránti vágy...” Nem játszik, nem rendez, meccseket néz a tévében Elért mindent, amit színész elérhet. A közönség szerette és még ma is szereti, tiszteli, a szakma díjazta, a Nemzet Színészévé választotta. Tordy Géza hetvenhét évesen a film élő klasszikusa. Nem örül, ha dicsérik, de annak sem, ha rosszat mondanak róla. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ebbe is, abba is beleizzad, mondja. Színpadon régen állt, kamera előtt ugyancsak, rendezésre sem kap felkérést mostanában. így aztán dohog és kesereg. Miközben azt is többször hangsúlyozza. „Nem szólhatok semmit. Annyira gyönyörű és teljes volt a pályám, hogy igazából nem hiányzik semmi.” Csak mégis! Egy jó szerep, egy jó darab, egy neki való film. Megérdemelné. Művészi nagyságára való tekintettel mindenképpen. Nem kapucsínót, hanem kappukínót kér tisztelettel kedvenc budai kávézójában, a Csészényiben. Beszélgetésünk elején közli is gyorsan, nehogy később meglepődjek: nem lesz jó interjúalany, mert csak panaszkodni tud, hiszen „amit itt művelnek a kultúrában, az borzasztó!” Most ment a tévében Várko- nyi Zoltán egyik legjobb filmje, A kőszívű ember fiai. Az mindig megy. Baradlay Jenő újra és újra visszaköszön. Érez még valamit vele kapcsolatban? Semmit. Már semmit. Olyan messze van! Egy szép emlék csupán. Életemet meghatározó esemény. Ha azt nem játszom el, a kutya sem tudja, hol vagyok. De már azelőtt is filmeztem, hat éven keresztül. Rengeteget. Ki sem jöttem a filmgyárból. Utána mintha egy késsel elvágták volna a filmezésemet. Fekete gyémántok, 80 huszár... Tizenvalahány évvel később! A 80 huszár is nagy film, mégsem hívtak utána ezek a szar filmesek! Én olyan mélységesen vagyok megsértve a magyar filmgyártástól, hogy nem is nézek magyar filmeket. Egy darabig még néztem, aztán nem. Ma meg már a barátaimnak sem jutok eszébe. Forgatott a Kém, forgatott a Rudolf Peti. Egyikük sem hívott. Vagy volt a Széche- nyi-film kétszáznegyven szereplővel. Ott sem jutottam eszébe a rendezőnek. Ebben csak szándékosság lehet. De milyen? Ha én azt tudnám! Nem perelte be a filmgyárat, a szakmában jó híre van, nem politizál, legalábbis nem hangosan. Akkor mi lehet a baj? Lehet, hogy azt terjeszti, abban, ami most van, nem is akar részt venni? Nem is akarok! Rudolf Peti angyali barátom, Kém Andris dettó. Nekik sem mondom, hogy hívjanak, pedig kereshettem volna egy kis pénzt. Az öreganyjuk valagát! Nem kellettem nekik. Pedig ha csak öt napot dolgoztam volna a filmjükben, fél évre az is kisegített volna mindenből. De még jó, hogy nincsenek anyagi gondjaim, mert el vagyok látva díjakkal. A Nemzet Színésze vagyok, de az árak napról napra emelkednek. Meghalt a Bitskey. Választani kellett helyette új valakit. Mondtam, legyen az Andorai. Az egyik kollégám azt kérdezte: „Él még?” Na, itt tartunk! De ezt sem kellene megírni. Streng verboten! Szigorúan tilos! Én még meg tudok jelenni, le tudok ülni egyenruhában. Nem is értem, miért nem hívnak üyen történelmi filmekbe? Van kollégám, akitől folyamatosan el vannak ájulva. Közben olyan egyforma, hogy nem lehet elviselni. Nem illek én már ebbe a vüágba. Ezt a telefont is hogyan kell kikapcsolni? Pirossal? Ezen nincs is piros. Nézd meg a színházigazgatókat! Ugye, tudod, milyen alapon nevezték ki őket? Ne haragudj! Elvettek minden örömet a színháztól! Mindenki megy el, ha élve akar maradni. Kikerültünk egy diktatúrából, és ott tartunk, hogy ezerszer jobban kell nyalni. Én megvoltam nyalás nélkül. Rendezett is nagyokat A nagybőgőt Darvas Ivánnal, A vágy villamosát Eszenyi Enikővel, az Amerikai Elektrát Ko- váts Adéllal és Alföldi Róbert- tel, a Hosszú út az éjszakábant szintén Kováts Adéllal. Igen, ezek megfelelő előadások voltak. Tisztességesek. A IV. Henrik, a Bűn és bűnhő- dés. Soha nem csúsztam. Sem anyagilag, sem időben. Ez a pár darab a szívügyem volt. Nem végeztem főiskolát, mégis csodák történtek velem. Kaposvár, tizennyolc éves voltam, Németh Antal A mi kis városunkat rendezte, Máriássy Félixék láttak, és felhoztak Pestre. Szegeden Edgárt játszotta egy híres Lear király előadásban. Cordelia Dómján Edit volt Editet jól ismertem. Szerettem is. Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című darabjában is együtt játszottunk. Valóban átütő tehetség volt, vagy a hangja, a személyisége tette érdekessé? Átütő tehetség volt. Különleges. A személyisége volt egészen pazar. A halála tett kérdőjelet az életére. Én üyen csilingelő, gyönyörű nevetést nőnél sohasem hallottam, nem még színésznőnél. Tünemény volt. Mérhetetlen tragédia kísérhette az életét, amiről senkinek sem beszélt. Készült az elmenetelre. Pár nappal az öngyilkossága előtt leinjek- cióztatta kedvenc kutyáját. Aztán mérget vett be, felvágta az ereit, majd felakasztotta magát. Meg akart halni. Nem hisztériából. Eltökélten. Ezt a kutyája története is bizonyítja, és ezer minden, amit mondott. Akkora titok maradt utána! De az is szép. Legyen egy nagy titka. De játszottam Ruttkai Évával is. Ó is hogyan bírta azt a borzalmas rákot! Hogy mit szenvedett, hogy fogyott el! Tőkés Annával filmeztem és Sulyok Máriával. Pécsi Sándoron kívül a múlt század második felében nem volt nagy színész, akivel ne dolgoztam volna. Akkora hatalmas iskolát jártam ki mellettük! Azért nem tudok már létezni, mert nem is értik ezek, hogy miről beszélek. Amikor színházról, színészetről beszélek, esküszöm, nem egy nyelvet beszélünk. Változatlanul mindig azt mondom: a színésznek alapvetően két nagy oskolája, két fajtája van. A bohócok, akik alig várják, hogy színpadra lépjenek, és megnevettessék a közönséget, és vagyunk páran, akik magukat és egymást akarják megismerni, akiknek ez az egész egy nagy utazás. Hetvenhét leszek május elsején, ami ir- galmadan kor. Onnan már csak három év, és nyolcvan. Azután meg nincs semmi, csak hamu. Ne szóljuk még a hamut! A Nemzet Színésze jó erőben van. És jó csapatban. Törőcsik Mari közelében. Semmi közünk nincs már egymáshoz. De volt. Három évet éltünk együtt. Nem ő volt életem első szerelme, de életem egyik nagy szerelme volt. Őrületesen bele voltam esve. Házasságra nem léptünk, csak együtt éltünk. Halálos nagy szerelem volt a részemről, a részéről biztos nem. Ezt tudom. A maga módján persze szeretett. Valamennyire. Mindenki másról olyan szépen tud beszélni, lendülettel. Engem nem emleget. Nem baj. A magánéletem pokolian nem sikerült. Három nőtől három gyerek. Rengeteget dolgoztam. Sodort az élet. Önbizalomból is több kellett volna. Csendes, polgári családban nőtt fel Pesten, tizennyolc évesen kezdte el a pályáját, vidéken. Addig a szüleimmel éltem az Ilka utcában. Egyiküknek sem volt köze a színházhoz. Édesapám a háború után nagyon beteg lett, tüdőkavemája volt, ami azt jelenti, hogy kiszakadt a tüdeje. Szanatóriumba került, ott kapott infarktust. Elmeszesí- tették a tüdőt, a lukakat, az egész szervezetében, megindult az intenzív meszesedési folyamat. Hatvanegy éves korában a negyedik infarktusa után meghalt. En már akkor színész voltam. Apám látott játszani, és elfogultan imádott. Anyai nagyszilleimnek a Nemzetibe, a szüleimnek a Vígszínházba volt bérletük. Színészekről rengeteget hallottam tőlük. A Nemzeti műsorfüzetéből mindent tudtam, pofára ismertem a színészeket, üyen értelemben ismerősök közé zuhantam be később. Máriássy Félixék jöttek főszereplőt keresni a Külvárosi legendához, engem vittek próba- felvételre. Azt már Törőcsik Ma- rivaljátszottam. AKörhintát vagy százszor láttam, ott szerettem bele. Én belső Zuglóban laktam, ő meg a Stefánia út meghosz- szabbításában, a színművészeti kollégiumában. A villamosmegállóban gyakran találkoztunk, de a Sztanyiszlavszkij-stúdióban is, Versényi Idánál, aki mint tanítványát, odahívta Marit. Kitől kapott aztán önbizalmat? Várkonyi Zoltántól. Imádtam őt. Harmincéves koromig tele voltam kétellyel. El akartam menni fogorvosnak. Vonzott az a pálya is, mert egészen más, mint a színészet. Apám is azt akarta, hogy orvos legyek. Az öcsém aztán az lett. Ősszel volt az orvossá avatása, apám meg januárban halt meg. Elaludt. Várkonyival többször is dolgozott. Nekem az volt a mérvadó, amit ő mondott. Azért volt borzasztó, amikor meghalt. Engem mindig kedvelt. Nagyon sokat beszélgettem vele élete végén. Aczél György fújta meg a trombitát, hogy az nem lehet, hogy Várkonyi a Vígszínház igazgatója és a főiskola rektora is. Pedig lehetett. Várkonyi a kisujjával öt színházat és öt főiskolát is vihetett volna. A szinkronban is remek lehetőségeket kapott Marion Brando, Jack Nicholson, Robert De Niro, Anthony Hopkins, Kevin Kline, Gene Hack- man, Jon Voight, Robin Williams magyar hangja volt Gérard Philipe-et is én szinkronizáltam a Királylány a feleségem című francia filmben. Dómján Edit volt LoUobrigida magyar hangja. Igen, tudom, nem szólhatok semmit. Én csak ülök, és kesergek. Nem tudom, miért. Ezeket már csak a pénz érdekű és a hitvány siker. Annyira teljes volt az életem! Igazából semmi nem hiányzik. Eljátszottam, amit el kellett játszanom, és megrendeztem, amit meg kellett rendeznem. Őrült szerencsém, hogy elfogyott belőlem a színészet iránti vágy. Addig élveztem a pályám, amíg élt Várkonyi. Amikor bejelentették, hogy meghalt, megindult alattam a föld. Azt mondtam: na, itt a vége a pályádnak, Tordy! Számomra senkinek a véleménye nem jelentett annyit, mint az övé. Engem senki nem szeretett annyira, mint ó. A rendezéshez mi vezette el? Az, hogy nagyobb perspektívában ismerhettem meg magamat és másokat. Hiszen honnan bányászik az ember? Elsősorban magából. Hogyan reagál bizonyos gondolatokra, történésekre! Sokkal szélesebben lát az ember, ha rendez, s nem pusztán egy szerepen keresztül nézi a vüágot. Én nem vagyok hálátlan. Amíg jól éreztem magam, húztam vidékre is, ott is szívesen dolgoztam. Magamtól mentem ki a színházból. Elegem lett belőlük. Ezt nem lehet elviselni, ami most van. Az unokámat, a pici fiúcskát szeretem. Akkor nem is kérdezem, mivel telnek a napjai. Elmegyegetnek. Zenét nem hallgatok. Olvasok. Rettentő sokat tévézek. Nyomkodom a gombot előre, hátra. A jó focimeccseket szeretem. Szólnak a haverok, hogy melyik csapat játszik és mikor. Jó társaságban csodás meccseket nézni nagyon szeretek. És a természetfilmek! A beszélgetések érdekes emberekkel! Azok is nagyon jók a tévében. Sokszor nem is tudom, milyen nap van. Meg kell kérdeznem. S nyáron? Nem tudom, mit fogok csinálni. Mindenki meghalt körülöttem. Hülyére unom magam. Tihanyban? A nyaralójában? Ott a Balaton! Ott is egyedül vagyok. Nagyon régen teljesen egyedül. Ha nagyon akarná, lenne még valaki, akivel... ... de már nincs kedvem hozzá. Már nem úgy van. Ahhoz kedv is kell. S a főzéshez? Ahhoz is. De azt szívesen csinálom. Hallottam hírét a kovászos uborkájának is. Minden évben csinálok. Nincs titka semmi. Uborka, só, kapor, fokhagyma. Tormaszeletekkel is próbálkoztam. Nem kell. Ötliteres befőttes üvegbe rakom az uborkát. Kiszaszeroltam, hogy mennyi legyen benne a só, a fokhagyma, de a kaprot sem szabad eltúlozni. A lényeg, hogy kemény legyen az uborka, elejét, végét levágni, besliccelni, egy küó hatvan deka fér az üvegbe. Alul kapor, középen kapor, a tetejére kapor. Beledobálom a fokhagymát, és mehet is a só. Két és fél evőkanál. Felmelegített vizet öntök rá. Langyosat. És jó koszos, fekete só kell rá, nem az a finomított, fehér szar. Annak nincs só íze. Én meg szeretem a sót. Veszélyes. Nem egészséges. Ugyan már! Tessék, itt vagyok. Még élek!
