Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-19 / 65. szám, csütörtök

6 Külföld ÚJ SZÓ 2015. AAÁRC1US 19. www.ujszo.com ■HH Ciános borítéka Fehér Háznak Washington. Valószí­nűleg ciánt tartalmazott egy, a Fehér Háznak kül­dött boríték - közölte teg­nap az amerikai elnök biz­tonságáért felelős szolgá­lat, a Secret Service. A bo­rítékot az eredmény meg­erősítésére további elem­zésnek vetik alá egy bioló­giai laboratóriumban. A küldemény hétfőn érke­zett az elnöki hivatal levél­vizsgáló részlegébe. Az el­ső teszteredmény negatív volt, a második „vélelme­zetten pozitívnak” bizo­nyult. A Secret Service a vizsgálatra hivatkozva el­zárkózott a további nyilat­kozatoktól. Sajtóértesülé­sek szerint senkinek nem esett baja. (MTI) Srebrenica: hét gyanúsított Belgrád. Az 1995-ös srebrenicai vérengzés hét szerb gyanúsítottját fogták el tegnap. A háborús bűnökkel foglalkozó szer­biai ügyészség szerint a gyanúsítottak a boszniai háború idején a Srebreni- cához tartozó Kravicében részesei voltak a civil la­kosság ellen elkövetett há­borús bűncselekmény­eknek. Az ottani tömegsír feltárásakor az áldozatok között több mint ezer muszlim tetemét hántol­ták ki. Szerbia 2011-ben fogta el és adta ki a hágai Nemzetközi Törvényszék­nek a srebrenicai mészár­lás fő felelősének tekintett boszniai szerb tábornokot, Ratko Mladicot. (MTI) Már osztogat a görög kormány Athén. A nemzetközi hitelezőkkel dacolva a gö­rög parlament tegnap el­fogadta a Ciprasz-kor- mány által benyújtott első szociális tárgyú törvényja­vaslatot, amely a válság ál­tal leginkább sújtott polgá­rok támogatását célozza. A jogszabály alapján vissza­kötik az elektromos ára­mot a számlafizetésre kép­telen háztartásokba, és az év végéig 300 kilowattórá­ig ingyen áramot biztosí­tanak számukra. Mintegy 30 ezer háztartás 70-től és 220 euróig terjedő lakha­tási támogatást, további 300 ezer ember pedig élelmiszersegélyt kap. A kormány becslése szerint a törvény végrehajtása 200 millió euró költségvetési kiadást jelent. A szavazás előtt Ciprasz rendkívül támadó hangvételű beszé­dében kijelentette, a kor­mány nem fél a Görögor­szágot célzó fenyegetések­től, „bizonyos technokra­ták ultimátumokkal való ijesztgetéseitől”. (MTI) A jobboldali Likud felborította a papírformát és biztos győzelmet aratott az izraeli előrehozott parlamenti választásokon Netanjahu negyedszer lehet kormányfő Jeruzsálem. Meglepetés­szerű győzelmet aratott kedden a Benjámin Netan­jahu miniszterelnök ve­zette jobbközép Likud párt a balközép Cionista Táborral szemben az izra­eli parlamenti választáso­kon, az adatok szerint a Likud hat mandátummal előzte meg a baloldali el­lenzéki pártszövetséget - a Likud 30, a Cionista Tá­bor 24 mandátumot szer­zett a 120 fős törvényho­zásban, a kneszetben. ÖSSZEFOGLALÓ Izrael alapítása óta huszadik parlamentjét választotta meg kedden a zsidó állam, a részvé­teli arány 71,8% volt. Nemcsak a Likud győzte le az őt kihívó el­lenzéki baloldali tömörülést, hanem a jobboldali pártok tömbje is meghatározó erőfö­lénybe került a knesszetben, bár abszolút többségre nem tett szert. A választás előtt még úgy tűnt, a Cionista Tábor lesz a legnagyobb erő az izraeli tör­vényhozásban, azonban tegnap napközben Jichák Hercog, az el­lenzéki balközép tömörülés ve­zére elismerte az általa vezetett pártszövetség vereségét. A harmadik legnagyobb politikai erő az arab pártok közös listája lett 14 parlamenti hellyel, őket két centrista párt, a Jes Atíd (Van Jövő) és a Kulánu (Mind­annyian) követi 11 és 10 man­dátummal. Naftali Bennet tele­peseket támogató jobboldali pártja, a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) 8 mandátumot szer­zett, a keleti vallásosok Sasz pártja és az askenázi vallásosok Egyesült Tóra pártja hetet, Avigdor Liberman jobboldali Jiszráél Béténu (Izrael a Ha­zánk) nevű pártja pedig hatot. A negyedik miniszterelnöki meg­bízatására készülő Netanjahu már kedd éjszaka kapcsolatba lépett a jobboldali és vallásos pártok vezetőivel. Úgy látszik, az utolsó pillanatban Netanja­hunak sikerült átszabnia a jobboldali tábort, a kis pártok­tól sokan átpártoltak a Likud- hoz, így lett vezető erővé. Az iz­raeli arabok szavazási aktivitá­sa is ok volt arra, hogyjobbolda- li vezér riadót fújjon híveinek. Nabil Abu Rdine, Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivő­je úgy véli, a Palesztin Hatóság bármilyen izraeli kormánnyal fenntartja a kapcsolatot, ame­lyik elkötelezett a nemzetközi megállapodások és határozatok mellett. A Palesztin Hatóság il­letékese azt mondta, a paleszti­nokat nem érdekli, ki az izraeli miniszterelnök, egy olyan izrae­li kabinetet akarnak látni, ame­lyik a kétállami megoldás mel­lett áll, és Kelef-Jeruzsálemet a palesztinok fővárosának ismeri el. Netanjahu a voksolás előtt egy nappal a szavazók megnye­rése érdekében azt ígérte, újra­választása esetén nem jöhet lét­re palesztin állam. Száeb Ere- kat, a Washington közvetítésé­vel lezajlott, majd tavaly ápri­lisban megfeneklett palesztin­izraeli béketárgyalások palesz­\rvnm TVVÜKYl mm\i TYi Leplezetlen öröm, Netanjahu 2009 óta verhetetlen (SITA/AP) tin főtárgyalója úgy vélte, nincs esély arra, hogy folytatódjanak a béketárgyalások a Netanjahu vezetésével megalakuló új ka­binettel. Azonban engedjünk meg egy utalást a történelemre. Izraelben igazi áttörést arabok­kal annak idején a jobboldali Menachem Begin hozott, ami­kor 1978 szeptemberében ké­pes volt megalkudni Anvar Szá­dat egyiptomi elnökkel a Sinai- félsziget visszaadásáról. A Gá­zai övezetből is egy jobboldali kormányfő Ariel Sáron vonult ki egyoldalúan... (MTI, NOL) Az Iszlám Állam decemberben már megfenyegette az országot, tegnap üdvözölte a merényletet Terrortámadás Tunéziában a turisták ellen A rohamrendőrök menekítették a megtámadott turistákat (SITA/AP MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Tunisz. Terroristák tegnap megöltek 19 embert, köztük 17 külföldi turistát Tunézia fővá­rosában egy múzeumban - kö­zölte az észak-afrikai ország miniszterelnöke. Habíb Eszid elmondta, az áldozatok között lengyel, olasz, spanyol és német turisták voltak. A tunéziai áldo­zatok közül az egyik egy múze­umi takarítónő, a másik rendőr volt. Két támadót lelőttek a rendfenntartók a túszszabadító akció során, de másik kettő vagy három még szökésben le­het. Többtucatnyi ember meg­sebesült, köztük olaszok, fran­ciák, dél-afrikaiak, lengyelek és japánok. A múzeumban mint­egy 100-200 turista tartózko­dott a támadás pillanatában. A terroristák először a bu­szukból kiszálló turistákra nyi­tottak tüzet a Bardo Múzeum­nál, majd az épületben is va­dásztak rájuk. A terepszínű ru­hába öltözött támadók géppisz­tollyal voltak felfegyverkezve. A látogatók többségét sikerült kimenekíteni az épületből. A múzeummal szomszédos par­lamentet kiürítették. A környé­ket azonnal elárasztották a rendőrök, akik később megro­hamozták az épületet. Az or­szág kormányfője, belügymi­nisztere és védelmi minisztere válságtanácskozást tartott. A merénylet elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelent­kezett, s egyelőre a tunéziai ha­tóságok sem neveztek meg gya­núsítottat. A15. századi királyi palotában elhelyezett Bardo Múzeum Tunisz egyik fő látvá­nyossága, az ország történetét mutatja be, és ott van a világ egyik legnagyobb római mozaikgyűjteménye. Tunézia a 2011-es januári forradalom óta iszlamista terroristákkal küzd, akik az Iszlám Állam és az al-Ka- ida terrorszervezet szövetsége­sei. Szíriában és Irakban mint­egy 3 ezer tunéziai harcol az Isz­lám Állam oldalán. A merénylet súlyos csapást jelent Tunézia erőfeszítéseire, hogy újjáélessze az idegenfor­galmat, amely a forradalom előtt kimagasló bevételeket ho­zott. A tunéziai terroristák ed­dig főként rendőröket és kato­nákat vettek célba, turistalát­ványosságokat évek óta nem, viszont 2012-ben megrohanták az amerikai nagykövetséget is. Nem tudni, hogy a támadás összefügg-e azzal a keddi beje­lentéssel, hogy Líbiában megöl­ték az Iszlám Állam dzsihádista szervezet egyik parancsnokát, aki Tunéziában a legkereset­tebb bűnözők közé tartozott. Kelet-Ukrajna Hátrább vont nehézfegyverek Kijev. Az ukrán fegyveres erők végrehajtották a nehéz- fegyverek kivonását a kelet-uk­rajnai frontvonal mentén a minszki megállapodásoknak megfelelően - jelentette ki teg­nap Sztepan Poltorak ukrán vé­delmi miniszter. A kormány­erők fegyverzetkivonása az Eu­rópai Biztonsági és Együttmű­ködési Szervezet megfigyelői­nek felügyelete mellett zajlott. A tűzszünet ellenére a térség­ben folyó lövöldözésekben a hét első felében 4 katona vesztette életét és 10 sebesült meg. To­vábbra is feszült a helyzet az Azovi-tenger partján fekvő Ma­riupol kikötő térségében. Közös nyilatkozatban utasí, tották el tegnap az önhatalmú­lag kikiáltott „donyecki és lu- hanszki népköztársaságok” ve­zetői a szakadár területek státu­sáról szóló, a kijevi parlament által kedden elfogadott tör­vénymódosítást. (MTI) Az amerikai légierő egyik veteránja próbált meg csatlakozni a terroristákhoz - erősítést küld Tikrítbe az iraki hadsereg Szíria szerint lelőtt egy amerikai felderítő repülőgépet MTl-ÖSSZEFOG LALÓ Damaszkusz/Washington/ Bagdad. A szíriai hadsereg állí­tólag lelőtt kedden egy ameri­kai felderítő repülőgépet az or­szág északnyugati részében. Egy amerikai illetékes Wa­shingtonban megerősítette, hogy Szíriában lezuhant egy pi­lóta nélküli gép, de azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a drónt valóban találat érte-e. A Sana szíriai állami hírügynök­ség beszámolója szerint „a szí­riai légvédelem lelőtt egy ellen­séges amerikai felderítő repü­lőgépet az észak-szíriai Latakia tartományban”. A pánarab al- Majadín televíziós csatorna azt is közölte, hogy a gép a Földkö­zi-tenger felől jelent meg, majd amikor egy légvédelmi rakéta eltalálta, Latakia város tengeri kikötőjétől északra lezuhant. Az amerikai közlések szerint Washington egyelőre vizsgálja, hogy pontosan mi történt a drónnal. Ha a hír beigazolódik, akkor ez az első ilyen incidens, amióta az USA vezette nemzet­közi koalíció az előző nyáron légi hadjáratot indított az Irak­ban és Szíriában tevékenykedő, Iszlám Állam (IÁ) terrorszerve­zet ellen. Az USA vezette szö­vetséges erők légi csapásaikat Szíriában főképpen Aleppó és Rákká tartományra összponto­sítják, ahol az Iszlám Állam je­lentősebb hadállásai vannak. Vádat emeltek az amerikai légierő egy volt szerelője ellen, amiért megpróbált csatlakozni az IÁ terrorszervezethez - kö­zölték az amerikai hatóságok. Tairod Nathan Webster Pugh el­len hétfőn emelt vádat egy bro- oklyni vádesküdtszék. Az ame­rikai légierő veteránját 2014 decemberéiben, Kuvaitban bo­csátották el a munkahelyéről. Január 10-én Egyiptomból Tö­rökországba repült, hogy onnan átjusson Szíriába és beálljon az IA fegyveresei közé. A török ha­tóságok azonban nem engedték be az országba, visszafordítot­ták Egyiptomba, ahonnan janu­ár 15-én kitoloncolták az USA- ba, mert „gyanús tárgyakat” ta­láltak nála. A férfi 1986 és 1990 között szolgált a légierőnél, ezt követően több, repüléssel fog­lalkozó cég alkalmazásában állt Amerikában és a Közel-Keleten. Laptopjának átkutatása után kiderült, hogy a férfi az IÁ által ellenőrzött határátkelőhelyek után kutatott az interneten, és hogy több, a terrorszervezet ál­tal végrehajtott kivégzést be­mutató videofelvételt rögzített. Erősítést küldtek az iraki biz­tonsági erők Tikrít városába, amelyet több mint két hete pró­bálnak visszafoglalni az IÁ-tól, egyben megindultak az előké­születek az IÁ elleni végső ost­romra. A Bagdadtól 160 km-re, a Tigris folyó partján fekvő Tik­rít visszafoglalására március 2-án indított hadműveletet az iraki hadsereg. A 30 ezer har­cosnak eddig a város felét sike­rült ellenőrzése alá vonnia. Tik­rít az iraki fővárost az Iszlám Ál­lam fellegvárának számító Mo- szullal összekötő stratégiai fon­tosságú útvonalon található.

Next

/
Thumbnails
Contents