Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-28 / 49. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR28. Vélemény És háttér 7 Sokkal többet tehetünk a fejlődő országok sorsának javításáért, mint azt gondolnánk Na minek az éve 2015? Egyházi iskola Kenyában, magyar szemorvos egy kongói faluban, konfliktus utáni traumák pszichológiai kezelése, fairtrade farmok és a nemi erőszak mint háborús eszköz felszámolása. FELEDY BOTOND Mindez valahol azokhoz a nemzetközi fejlesztési projektekhez kapcsolódik, amelyek évének nyilvánította az Európai Unió a 2015-ös esztendőt. Ennek az évnek arról kell szólnia, hogy ismertessék az eddigi eredményeket azok a civil éš állami szervezetek, amelyek harmadik országokban (tehát nem az unión belül) vittek sikeres projekteket. Ezt intézményi szinten az Európai Bizottság, illetve minden tagállam is támogatja. Persze a maga anyagi képességeihez és globális szolidaritásérzéséhez képest teremt elő forrásokat minden tagállam a fejlesztési ügynökségek, pályázatok számára. Ebben a huszonnyolcak ráadásul világelsők: a leghatékonyabb donor az unió, az összes globális hivatalos forrás fele tőlünk származik. A nemzetközi fejlesztés (NEFE) éve azt szeretné elérni, hogy a lakosság egyáltalán a műfajjal magával tisztába jöjjön, tudatában legyen annak, hogy nemcsak unión belüli szolidaritás (kohéziós és strukturális alapok) léteznek, hanem a globális szolidaritás, amely mentén az uniós szintű szegénységnél is sokkalta kiszolgáltatottabb afrikai, ázsiai közösségek megsegítése zajlik. Nem lesz könnyű feladat. A DemNet egy vonatkozó, a magyar NEFE-kultúrát körbejáró elemzése szerint tízből csupán öt ember érdeklődik a külvilág dolgai iránt, ezzel szemben tízből nyolcán a hazai közügyek iránt. Ha ezt a média külpolitikai olvasói táborára szűkítjük, úgy valószínűleg még rosszabb az arány. Emellett a szolidaritás érzését két mentális gát tartja vissza a globális szinttől, nemcsak Magyarországon, hanem a hasonló sorsú kelet-európai országokban is. Egyrészt a hazai szegénységet látva a megkérdezettek 79 százaléka szerint először otthon kell rendet tenni. Másfelől a megkérdezettek kétharmada egyáltalán nem látja, hogy ő maga szerepet játszhatna a világ fejlődő országai sorsának javításában. Ezzel szemben az uniós átlag csupán 45 százalék, tehát jóval kevesebb a közömbös ember. Mindez jól szemlélteti, hogy az egykori világhatalmak lakosságának felfogása, globális tudatú polgárai és a gyarmatokkal soha nem rendelkező, inkább időnként félperifériára szorult országok lakosságának mentalitása között óriási és érthető szakadék húzódik. Ennek meghaladására most a következő lehetőség kopogtat: 2015-tel zárul az ENSZ millenniumi fejlesztési céljainak tizenöt éves időszaka. Ezután az a szándék, hogy a „fenntartható fejlesztés” jegyében már ne különböztessék meg az északdél tengely mentén az országokat. A fejlesztés támogatása mindenkinek a saját otthonában kezdődhet, akár az „el nem fogyasztott” javakkal. Segíteni tehát nem csak Afrika határainál lehet - és erről remélhetőleg az év során még többet hallhatunk. KOMMENTÁR Intoleráns, illiberális, inkorrekt RAVASZ ÁBEL H Ismét megtartotta szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor. Azért nem írom, hogy miniszterelnök, mert bár Orbán 1999-ben miniszterelnökként tette hagyománnyá az évértékelést, azt akkor sem hagyta ki, amikor éppen nem volt hatalmon. így Orbán nem miniszterelnökként, hanem politikusként tartja e beszédeket, nem az ország vezetőjeként, hanem egy politikai oldal vezéreként. A tartalom is ehhez igazodik. Ami számomra érdekes volt: Orbán kijelentette, hogy a magyarok politikailag inkorrektek, mert „van józan eszük”. A politikai korrektség elleni harc ironikus módon nyugati import. Azonban a különbség az, hogy míg Nyugaton valóban létezik politikai korrektség, és van, akinek ez nem tetszik, addig Magyarországon (és a régió többi országában) soha nem is jutottunk el az ilyen korrektséghez. Tehát a magyarok politikai in- korrektsége nem a korrekt beszédmód, józan észből” származó kritikájából adódik, hanem egyszerűen soha nem honosodott meg, hogy az emberek úgy beszéljenek egymásról, ahogyan szeretnék, hogy róluk magukról beszéljenek. Pedig azért ez a gondolat viszonylag könnyen beágyazható lenne az Orbán által oly sokat emlegetett, egyébként csak úgy tizenegy- néhány éve kitalált keresztény világnézetéhez. AFidesz vezetője utalt az illiberális beállítottságára is, ékelődve a liberálisok toleranciáján (vagy pontosabban annak hiányán). Nem maradhatott el a bevándorlás témája sem, amit Orbán és emberei gyakorlatilag az ingujjukból rántottak elő, amikor szükség volt egy új témára a különböző botrányaikról való figyelemelterelés okán. A középpontba az az állítás került, hogy Magyarország sikeresen feladta a multikulti gondolatát még azelőtt, mielőtt „menekülttáborrá vált volna”. Ez megint csak olyan állítás, mint az előbbi: Magyarország sohasem volt multikulturális, ráadásul a menekültek száma az országban most is minimális. Az országba érkező bevándorlók démonizálása politikai célokat szolgál, viszont gyengíti a társadalmi kohéziót, feszültségeket szül. Megint csak nehezen tudom összeegyeztetni a felebaráti szeretettel, a szolidaritás keresztényi gondolataival. Orbán csak minimális korrekciót engedett meg magának Veszprém után: saját tanácsadójától elhatárolódva a polgári kifejezés jelentőségéről és tartalmáról értekezett. Megpróbálva ezzel visszahúzni magához azokat a szavazókat, akik a polgári szó taktikai használatának lelepleződésével átverve érezték magukat. Meglátjuk, lesz-e ennek foganatja. Orbán beszéde ilyenformán maradt az, ami lenni szokott: ideológiai kiskáté, némi aktuálpolitikai üzenetszósszal. Bár a polgári Magyarország ideájának megvédésével a Fidesz elnöke részben reagált Veszprém tanulságaira, a beszéd alapján megy tovább az eddig kijelölt úton, egyre távolabb kerülve a nyugati értékrendtől, egyre jobban belebonyolódva az intoleráns, illiberális, inkorrekt, külpolitikailag lavírozó kényszer- pályába, amibe magát az utóbbi években belemanőverezte. JEGYZET Egy kép kálváriája JUHÁSZ KATALIN Számos sajtóorgánumhoz hasonlóan mi is közöltük tegnap az örömteli hírt, hogy a magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című monumentális alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztustrilógia. Márpedig ebben a hírügynökségi hírben sok minden nem stimmel. Itt van például a múlt idejű állítmány. Nem megvásárolták a képet, hanem „meg szándékoznak vásárolni”, a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében. A vételárat tehát a bank fizeti. Majd. Ha megegyeznek róla. Balog Zoltán szakminiszter vagy elhallgatta ezt a tényt, illetve megelőlegezte a bizalmat a kanadai múzeummal tárgyaló szakembereknek, vagy egyszerűen csak szeretett volna valami pozitívat bejelenteni a debreceni sajtótájékoztatón. A mostani feszült magyar belpolitikai helyzetben ez teljességgel érthető lenne. Persze az is elképzelhető, hogy a magyar állami hírügynökség, az MTI munkatársa volt egy kicsit túlbuzgó, vagy túlságosan optimista, amikor múlt idejű állítmányt használt. Szóval elég az hozzá, hogy a jegybank alelnöke az internetről értesült arról, hogy már meg is vették a képet. Gerhardt Ferenc, becsületére legyen mondva, rendkívül diplomatikusan reagált: a MNB elkötelezett a kép megvásárlása mellett, évtizedek óta szeretné, hogy a Munkácsy-trilógia együtt legyen, az azonban nem igaz, hogy megszületett a megállapodás a kanadai galériával. Árat a miniszterhez hasonlóan Gerhardt sem mondott, és nem is mondhat a kanadai fél beleegyezése nélkül. (A magyar sajtóban korábban kétmilliárd forintról beszéltek.) Tehát nincs aláírt szerződés, talán március végén lesz. Az általunk is közölt hírügynökségi hírből Gerhardt szerint csupán annyi igaz, hogy a kép, ha majd visszakerül Magyar- országra, valóban a debreceni Déri múzeumban lesz kiállítva, hiszen azt a teret kifejezetten a Munkácsy-trilógiának alakították ki. És még egy pontosítás: nem a magyar állam veszi meg a festményt. A bank tulajdona lesz, a debreceni múzeumban helyezi letétbe. Érdekes módon senki sem feszegeti, mekkora pénzkidobás volt a kép Kanadába szállítása tavaly júliusban. Az akkori híreken az állt, hogy levették róla a díszkeretet, a vásznat egy hengerre tekerték, ládába helyezték, majd a Déri Múzeum kupolatermének ablakán keresztül daruval emelték ki és tették kamionba. Ezután speciális repülővel vitték Kanadába. Ráadásul tudjuk, hogy a képet 1881-es születése óta sok helyen kiállították, többször tekerték fel és le, amitől állapota sokat romlott. Szóval több szempontból is jobb lett volna megspórolni a tavalyi elszállítást, azaz hamarabb kezdeni a kanadai féllel az egyezkedést, amelyet egyébként a debreceni önkormányzat kezdett, most meg hirtelen a kormány folytat. Van tippjük, miért? FIGYELŐ Másolatokat törtek-zúztak Szerencsére javarészt csak gipszszobrokat döntögettek nagy hévvel az Iszlám Állam fanatikusai, abban a hiszem- ben, hogy több ezer éves, az iszlámmal ellentétesnek tartott bálványokat semmisítenek meg. A műalkotások legtöbbje nem eredeti volt, csupán másolat. A Kr. e. 2500 és Kr. e. 605 között létezett Asszír Birodalom kincseinek java Bagdadban vagy a világ más pontjain van, nem pedig az Iszlám Állam szalafita híveinek ellenőrzése alatt álló Moszulban. „Több ledöntött szoborban vasrúd látható. Az eredetiekben ilyen nincs” - idézte a ChanneM Mark Al- taweel régészt. Azonban voltak eredeti darabok is a megsemmisített értékek között. Például az a szárnyas bika, amelyik valószínűleg Ninive kapuját díszítette. Az Asszír Birodalom egykori központja a mai Moszul közelében feküdt. Az iszlám előtti múlt kincseinek rombolását a tálibok űzték a leglátványosabban, amikor robbantásokkal megsemmisítették az afganisztáni sziklákba vált óriási Buddha- szobrokat. A Bamiján-völgy 6. századi szobrainak újjáépítését az UNESCO végzi. Az iszlám radikálisok nem állnak egyedül a történelemben vandalizmusukkal. A bálványimádás tilalmára hivatkozva Bizáncban is látványos szentképrombolás folyt a 8. században. Számos szentkép esett áldozatul a reformációnak is, amely tagadta a szentek tiszteletét, így elutasította ábrázolásukat is. (index.hu)
