Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-13 / 36. szám, péntek

Sport 21 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 13. A másodedző vezeti az edzéseket Szepsiben Alakulgat a Bodva kerete UJ SZO-ERTESULES Szepsi. A II. liga keleti cso­portjában 9. helyen álló szepsi labdarúgócsapatnál három he­te kezdődött meg a tavaszi fel­készülés, az edzéseket egyelőre Danko Tamás másodedző ve­zeti. „Én csak az előkészületi meccsekre járok, várom, ho­gyan alakul a klub helyzete - mondta lapunknak Karol Kisel vezetőedző. - Nem rózsás az anyagi helyzetünk, de remé­lem, működni fog a klub. Eh­hez azonban az-is kellene, hogy valaki a vezetőségből egyér­telmű szabályokat fektessen le. Ősszel eleinte minden jól működött, később jöttek a gondok.” Az FK Bodva edzésein jelen­leg 12-14 labdarúgó vesz részt, Sirgely Imre menedzser elmondta, jövő héten szeret­nék véglegesíteni a keretet. „Azok a játékosok, akiknek le­járt a kölcsönjátékuk, már nin­csenek nálunk. Jöttek próbajá­tékra ukrán és szerb légiósok is, a saját nevelésű játékosok közül is tesztelünk néhányat. Amatőr klub vagyunk, a játé­kosaink munka mellett futbal­loznak, de így is sok pénzbe kerül az egyesület működte­tése” - nyilatkozta lapunknak Sirgely. (bt) Technikai bizottságot hoztak létre a Barcánál Segítség Luis Enriquének MT1-JELENTÉS Barcelona. Az FC Barcelona labdarúgóklub úgynevezett technikai bizottságot hozott létre, hogy segítse Luis Enrique vezetőedző munkáját. A testület egyik tagja Ariedo Braida, az AC Milan korábbi sportigazgatója, aki 1986 és 2013 között szolgálta az olasz klubot. Mellette Carles Rexach, a katalánok korábbi játékosa és trénere, Jordi Mestre alelnök és Javier Bordás klubigazgató kapott helyet a testületben, amely szorosan együttmű­ködik majd Enriquével. A bizottságot azután hozták létre, hogy január elején meg­váltak Andoni Zubizarreta sportigazgatótól. A korábbi ka­pusnak azért kellett távoznia, mert a nemzetközi szövetség (FIFA) az utánpótláskorú focis­ták szerződtetésével kapcsola­tos szabálytalanságok miatt egy évre kizárta az átigazolá­sokból a Barcelonát, továbbá az előző idényben nem sikerült megerősítenie a védelmet, s így trófea nélkül maradt a csapat. SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Baden-Badenben rendezik az év újabb szupernagymester- viadalát, a Grenke Chess Clas- sicot. Nagyon nívós az indulók névsora, olyan ászok ültek asz­talhoz, mint Carlsen, Anand, Áronján vagy Caruana. A ver­senyt nagyon jól kezdte a hazai Arkadij Naiditsch, akinek sike­rült izgalmas csatában legyőz­nie a világbajnokot. íme az összecsapás: Modern védelem Vüágos: Naiditsch-Sötét: Carlsen l.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 dó 4.Fe3 a6 5.a4 Hf6 6.h3 0-0 7.g4!? (A német nagymester nagyon ambiciózusan kezeli a megnyitást.) 7...e5 8.d5 c6 9.Hge2 cxd5 10.exd5 Fxg4?! (A világbajnok szintén olajat önt a tűzre, és a játszma kezde­tétől kiélezi a küzdelmet.) Il.hxg4 Hxg4 12.Vd2 Hd7 13.He4 f5 14.Fg5 Vb6 15.Fh3 Hdf6 16.Hxf6+ Hxf6 17.Hc3?! (17.b3 pontosabb lépés lett volna.) 17...Vxb2 18.Bbl Va3 19.Bxb7 Bf7?! 20.Bb3 Vc5 21.Ve3! Vc7 22.Vb6 (Világos­nak sikerül lecserélni a vezére­ket, és ezáltal növeli az előnyét, ugyanis sötét ellenjátéka kiha­lóban van.) 22...e4 23.Vc6 Bc8 24.0-0 Vxc6 25.dxc6 Bxc6 26.Bfbl h6 27.Fxf6 Fxf6 28.Hxe4! Fe5 29.Hd2 Bxc2 30.Hf3 Ba2 31.Fg2 Ff6 32.Hh2 Kg7 33,Fd5 Be7 34.Bb4 Bd2! 35.Fc4 a5 36.Bb7 Bd4 37.Bxe7+ Fxe7 38.Fb5 h5 39.Hf3 Bf4 40.Kg2 h4 (Nagyon úgy tűnik, hogy sötétnek sike­rül megőrizni az állást.) 41.Bdl Bg4+ 42.KÍ1 h3 43.Bd3 Ff6 44.Hh2 Bh4 45.Kgl Fd4 46.BÍ3 Kf6 47-Hfl Fe5 48. He3 Kg5?! (Érthetetlen hi­ba. 48...h2+ 49.Khl Bd4 tar­totta volna az egyensúlyt.) 49. Khl Kf6?! 50.Hc4 g5 51.Hxa5 g4 52.Bd3 f4 53.Hc4 Bh7 54.Hxe5 dxe5 55.a5 (Az a- gyalog rettentő gyors lesz.) 55...Bc7 56.Ba3 Bcl+ 57.Kh2 Bc2 58.a6! Bxf2+ 59.Khl g3 60.a7 Bd2 61.Bal és sötét fel­adta. 2940. fejtörő Világos indul, és két lépés­ben mattot ad. i 2 & ft & 2 i. & É. Ellenőrző jelzés - világos: Kgl, Bc6 és e4, Fg2, gy.: a5, b4, f2 (7 báb). Sötét: Kd5, Hb5, Fc3, gy.:c7 (4 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorso­lunk ki. Beküldési határidő - a 2938., a 2939. és a 2941. fejtörőkkel együtt-2015. március 2. ___ Ed en Hazard (jobbról) 200 ezer fontos heti fizetésével a Chelsea legjobban kereső játékosa lett (TASR/AP-felvétel) Az uruguayi Sergio Makarián lett a görög fociválogatott szakvezetője Hazard hosszabbított A Chelsea hosszabbított sztárjával, az Aston Villa kirúgta az edzőjét, dél­amerikai szakember irá­nyítja a görögöket, Gib­raltár pedig FIFA-tag akar lenni. ÖSSZEÁLLÍTÁS A futballvilág híreiből sze­mezgettünk. Hazard: öt és fél év Eden Hazard hosszú távra, öt és fél évre kötelezte el magát a Chelsea labdarúgócsapatá­hoz. „Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam az új megál­lapodást. Mindig próbálok örömet szerezni a szurkolók­nak a játékommal, és jó tudni, hogy értékelik a munkámat” - mondta a 24 éves belga táma­dó, aki a Daily Mail értesülése szerint heti 200 ezer, összesen pedig 57 millió fontot keres majd a londoniaknál. Hazardot az előző idényben a klub legjobb játékosának vá­lasztották, bár Jósé Mourinho vezetőedző egyszer azt mondta róla, nem csapatember. A por­tugál tréner ugyanakkor az egyik legnagyobb támadó te­hetségnek nevezte Hazardot, aki fantasztikus fejlődésen ment keresztül, és szerinte a vi­lág legjobbja lehet. Az 53-szoros válogatott fut­ballista 2012-ben a Lille-től 32 millió fontért igazolt a Chelsea- hez, melynek színeiben azóta 147 mérkőzésen 43-szor talált a kapuba. A mostani szezonban elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy. a kékek hét pont­tal vezetik az angol bajnoksá­got, veretlenül a nyolcaddön­tőbe jutottak a Bajnokok Ligá­jában és döntősök a Ligakupá­ban, ugyanis 36 meccsen 13-szor volt eredményes. Menesztették Lambertet Menesztették posztjáról Paul Lambertet, az angol baj­nokságban szereplő Aston Villa vezetőedzőjét. A trénernek az­után köszönték meg a munkát, hogy a gárda kedden 2:0-s ve­reséget szenvedett a Hull City vendégeként. Lambert remekül kezdte az idényt a Villával, a szezon ele­jén aratott négy győzelemnek köszönhetően szeptember 17-én négyéves szerződést kö­tött a klubbal. Azóta azonban 21 mérkőzéséből csak kettőt nyert meg a klub, és dobogós helyről a kiesőjelöltek közé csúszott vissza, a 18. helyen áll, legutóbbi tíz mérkőzésén nye­retlen maradt, ráadásul ezek közül hetet elveszített. A Leicester City elleni vasár­napi FA-kupa-mérkőzésre Scott Marshall pályaedző és Andy Marshall kapusedző ké­szíti fel a csapatot. Mágus a görögöknél Az uruguayi Sergio Markari- án lett a magyarokkal azonos Európa-bajnold selejtezőcso­portban szereplő görög váloga­tott új szövetségi kapitánya. A Görög Labdarúgó-szövet­ség decemberig szóló szerző­dést kötött a 70 éves szakem­berrel, a kontraktust pedig 2016 júliusáig meghosszabbít­ják, ha az együttes kiharcolja az Európa-bajnoki szereplést. A dél-amerikai tréner a no­vemberben távozó Claudio Ra- nierit követi a kispadon. Az olasz mestert a feröeriektől ha­zai pályán elszenvedett kínos, l:0-s vereség után menesztet­ték. Markarián - akit Mágusnak (El Mago) becéznek - folyéko­nyan beszél görögül, több évet edzősködött már az országban. Legutóbb a perui válogatottat irányította. Az F-csoportban jelenleg harmadik magyar válogatott éppen a sereghajtó görögökkel játssza következő Eb-selejtező- jét, amelyre március 29-én ke­rül sor Budapesten. Gibraltár fellebbez Gibraltár nem fogadja el a Nemzetközi Labdarúgó-szö­vetség korábbi döntését és a nemzetközi Sportdöntőbíró­sághoz (CAS) fordult elutasí­tott FIFA-tagsági kérelme mi­att. A 28 ezer lakosú, brit fenn­hatóság alatt álló városállam ügyét májusban, egy héttel a FIFA-kongresszus előtt tárgyal­ja majd a.CAS. Ha a beadványt Gibraltár szempontjából ked­vezően és gyorsan bírálja el a testület, akkor a FIFA május 29-én felvehetné tagjai közé, és a világbajnoki selejtező júliusi sorsolásán már érdekelt len- hetne. A FIFA tavaly szeptem­berben azzal az indoldással utasította el a tagfelvételi ké­relmet, hogy a terület nem füg­getlen. Gibraltár - melynek hovatar­tozásáról hosszú ideje vitázik Nagy-Britannia és Spanyolor­szág - 2013 májusában vált az UEFA hivatalos tagjává, így a tavaly szeptemberben kezdő­dött Eb-selejtezősorozatban már szerepel, csoportjában je­lenleg utolsó. (MTI) ■ Labdarúgás ANGLIA, 25. forduló: Manchester United-Burnley 3:1, g.: Smalling (6., 45.), Van Persie 81. (11-esből), ill. Ings (12); Southampton-West Ham 0:0; Chelsea-Everton 1:0, Willian (90); Stoke-Man- chesler City 1:4, g.: Crouch (38), ill. Agüero (33., 70. - az utóbbit 11-esből); Milner (55), Nasri (76); Crystal Palace-Newcastle 1:1, g.: Campbell (71), ill. Cisse (42); West Bromwich-Swansea 2:0, g.: Ideye (60), Berahino (74). OLASZORSZÁG, 22.forduló: Parma-Chievo 0:1, g: Zukanovic (54), SPANYOL KIRÁLY-KUPA, elődöntő. 1. meccsek: Barcelona-Villarreal 3:1, Bilbao-Espanyol 1:1. FIFA-RANGLISTA (zárójelben az előző helyezés): 1 (1.) Németország 1729 pont; 2. (2.) Argentína 1534; 3. (3.) Kolumbia 1456; 4. (4.) Belgium 1430; 5. (5.) Hollandia 1385; 6. (6.) Brazília 1333; ...22.(21.) Szlovákia 903;... 48. (45.) Magyarország 634. ■ Jégkorong NHL: Chicago—Vancouver 4:5 - Hossa (Ch) 2+0, Pittsburgh-Detroit 4:1, San Jose-Washington 4:5. TIPSPORT EXTRALIGA, 48. forduló: Skalica- Trenéín 3:2 (0:1,1:0,2:1), g.: Brendl (31., 60), Zálesák (51), ill. Razingar (18), Melichárek (60); Nitra-Zilina 7:1 (2:0,3:1,2:0), g.: Lelkes (2., 19), H. Ruékay (24), Pupák (28), Mráz (29), L. Novák (4L, 59), ill. Síkela (37); Poprad-Zvolen 3:2 (1:0, 0:1,1:1 - 0:0,1:0), g.: Kurali (4), Paločko (56), sorsdöntő rávezetés: Paločko, ill. Bagin (24), Jurík (59); Košice-Piešťany4:1 (1:0,2:1,1:0), g.: Spilar (9), Lapšanský (22), Bicék (25), Hrnka (46), ill. Kutálek (30); B. Bystrica-Martln 4:2 (1:1,0:1,3:0), g.: Kytnár (16., 59), Matoušek (48), Hudec (55), ill. Važan (19), Jurášek (28). ■ Kézilabda FERFIEXTRALIGA, az 1-6. helyért, 2. forduló: Topoľčany-Prešov 32:36 (17:22). ■ Kosárlabda EUROVIA SBL (térfiextraliga), 32. forduló: Karlovka Bratislava-Komárno 75:101 (48:48), legjobb do­bók: Hoferica 20, ill. Halada 25, Wisseh 23, Alawoya 16; B. Bystrica-Prievidza 56:95 (30:45), Munks 10, ill. Klaric 19, Jašš 16; Handlová-Svil 87:71 (46:39), Drezga, Sztanojevics 16-16, Vido, ill. Black 17. Smaj- lagic 14; Spišská Nová Ves-Levickf Patrioti 89:72 (49:36), Brown 26, Mandics 22, ill. Miljkovics 18, Klár, Story 16-16; Nitra-lnter Bratislava 51:86 (29:47), Novysedlák 17, Hl. Bilik 19, Ward 15. NBA: Orlando-New York Knicks 89:83, Boston-At­lanta 89:88, Detroit-San Antonio 87:104, Toronto- Washington 95:93, Milwaukee-Sacramento 111:103, Minnesota-Golden State 91:94, New Orleans-Indiana 93:106, Oklahoma City-Memphis 105:89, Cleveland-Miami 113:93, Dallas-Utah 87:82, Portland-Los Angeles Lakers 102:86, Los Angeles Clippers-Houston Rockets 110:95 ■ Tenisz PATTAYAI NŐI TORNA - 2. forduló: Hantuchová (szlovák)-Saj Cseng (kínai) 7:6,6:2. ANTWERPENI NŰI TORNA, 2. forduló: Cibulková (szlovák, 6)-De Vroome (holland) 6:3,3:6,6:2. ■ Kerékpár KATARI KÖRVERSENY, 5. szakasz (AI Zubara Fori-Madinat), 153 km: 1. Alexander Kristoff (nor­vég, Katyusa) 3:03:01; 2. Peter Sagan (szlovák, Tin- koff-Saxo) azonos idővel; 3. Nikias Arndt (német, Gi- ant-Alpecin) a. i. Összetettben: 1. Niki Terpstra (holland, Etixx-Quick Step) 15:12:45; 2. Maciej Bodnar (lengyel, Tinkoff- Saxo) +6; 3. Kristoff+11; 6. Peter Sagan +31. ■ Biatlon VILÁGKUPA, Holmenkoilen - női 15 km: 1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 43:54,8 (0 büntetőpere), 2. Darja Domracseva (fehérorosz) +1:18,3 (1); 3. Veronika Vítková (cseh) +1:20,9 (0);... 13. Jana Gereková +4:16,3 (2);... 39. Paulína Fialková +7:12,3 (2);... 67. Terézia Poliaková (szlovákok) +9:59,0 (3). A Világkupa állása: f. Mäkäräinen 810,2. Domra­cseva 777,3. Vítková 600,4. Válj Szemerenko (uk­rán) 579, ...21. Gereková 290,67. P. Fialková 22,75. Terézia Poliaková 13,86. Martina Chrapánová 3. Férti 20 km: 1. Martin Fourcade (francia) 51:26,8 (0 büntetőpere); 2. Jevgenyij Garanyicsev (orosz)+14,2 (0); 3. Szergej Szemjonov (ukrán) +48,8 (0);... 65. Tomáš Hasilla +7:09,9 (3);... 71. Michal Kubaliak (szlovákok)+7:55,5 (2). Á Világkupa állása: 1. M. Fourcade 723,2. Schempp (német) 671,3. Sipulin (orosz) 636,4. Fák (szlovén) 626,5. Bö (norvég) 518, ...48. Kazár 73. ■ Sportfogadás KENŐ: 6,8,10,13,17,20,22,27,37,38,41,43,50, 53,59,62,70,71,72,74. Kenő Plusz-szám: 20. KENŐ JOKER: 803766. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (18); 5. díj: 2,50 euró (123); 6. díj: 0,50 euró (1311). A magyar T0TÚ 7. heti első fordulójának helyes tipposzlopa: 1,1,1,2,1,1, X, 2,1, X, 1,1,1 -X. NYEREMÉNYEK: a telitalálatos szelvények 383 150 forintot érnek. A13 találatosokra 21 805, a 12 talála- tosokra 1025, a 11 találatosokra 150, a 10 találato­sokra 75 forintot fizetnek. GÔLT0TÚ: telitalálatos szelvény nem volt. Az 5 talála- tosok 31 630, a 4 találatosok 2955 forintot érnek.

Next

/
Thumbnails
Contents