Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-10 / 33. szám, kedd
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 10. Ha a szlovákiai társadalom nyitottabbá válik, az egyáltalán nem válik kárunkra Melegek és magyarok A népszavazásnak vége, a 21 százalékos részvételi arány és az eredmények értelmezése pedig most kezdődik, miközben lassan talán csillapodnak azok az indulatok, amelyeket a Szövetség a Családért kezdeményezése előhozott és felerősített. TOKÁR GÉZA Szlovákiai magyar viszonylatban is van mit feloldani, hiszen a rengeteg konfliktus között, amelyek megjelentek a népszavazás kapcsán, rendszeresen feltűnt a kisebbségi szolidaritás kérdése is. Vajon mennyire kell egymással megértőnek lennünk kisebbségi alapon és össze lehet egyeztetni a magyarok és melegek problémáit? A népszavazás előtti hetekben felvidéki magyar vonalon kétféleképpen értelmezték a történteket. Az egyik szerint Szlovákiában élő magyarként teljesen át kellene éreznünk az elnyomott kisebbségek helyzetét és szükséges lenne felvállalni a szolidaritást azokban az esetekben is, mikor az egy másik kisebbséget érint, fordított esetben enélkül nem is számíthatnánk a szimpátiájukra. A másik olvasat azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségek egymással szembeni szolidaritása egyáltalán nem magától értetődő, hiszen teljesen mást jelent egy etnikai közösség tagjának lenni, mint mondjuk homoszexuálisnak - mások az igények, specifikusak a problémák, ráadásul a helyzetük javítása és a velük való együttérzés felvállalása a magyarok pozícióit semmilyen módon nem befolyásolja. A két olvasat két tévhitre épít. Az egyik, hogy a szolidaritás az egyes kisebbségek között magától értetődő, adott dolog. Nem az. Egy - hogy a példánál maradjunk - homoszexuális pár egyáltalán nincs tisztában a magyar közösség specifikus gondjaival, ahogy támogatni sem fogja például az önigazgatási törekvéseket. És ugyanez igaz fordítva is, legalábbis problémás elvárni egy etnikumtól, hogy egységesen és közösségileg állást foglaljon az LGBT-közösség mellett, vagy ellen (az már más kérdés, hogy a népszavazáson a magyaroknak sikerült állást foglalni - elutasították az értelmetlen népszavazást). A kisebbségek képviselői nehezen tudnak egymással kollektíván csencselni és csereüzleteket kötni, bár ez a képviselőik szintjén egyáltalán nem lehetetlen, és sajnálatos, hogy a népszavazás előtt nem történt meg. De az is tény, hogy Szlovákiában a kisebbségek problémáinak közös a gyökere, tekintet nélkül arra, hogy etnikai csoportokról, vagy akár a melegekről beszélünk. Szlovákiában ugyanis nem divat felvállalni a különbözőséget. Ugyanúgy a kirekesztéstől és a negatív reakcióktól való félelem motiválja a nemi identitásukat titkoló melegeket, mint azt, aki egy hangos, színtisztán szlovák társaságban nem meri felvállalni a magyar szülőket, identitását, vagy akár csak azt, hogy beszél magyarul. Ezek a korlátok a melegeknek gyakorlati nehézségeket okoznak (gondoljunk itt az élettársi viszonyjogi rendezetlenségére), a magyarság számára pedig a nemzeti identitás eltitkolása és háttérbe kényszerítése egyenesen a megmaradásra jelent veszélyt, hiszen gyakori a nemzetiségváltás. Ebből is következik, hogy az összes kisebbség közös érdeke, hogy ez a helyzet megváltozzon, a társadalom pedig nyíltabban fogadja a másságot. Ha a szlovákiai társadalom nyitottabbá válik, az egyáltalán nem válik kárunkra.- Az első a család! Úgyhogy először igyunk a családra! (Peter Gossónyi rajza) LÖVÉSZÁROK A valódi problémákkal foglalkozzunk! Ugyan a népszavazási kampány véget ért, és már tudjuk, hogy összesen a választók ötödé járult csak az urnákhoz (a magyaroknak még a tizede sem), Szlovákiát nem hagyta érintetlenül a sokszor eldurvuló, a felvetett kérdések megbeszélése helyett sokszor támadásokba, személyeskedésbe, vulgarizmusba, félrevezetésekbe, és úgy általánosságban feszültségkeltésbe átcsapó kampány. Az eredménytől függetlenül igaz, hogy a népszavazás rajta hagyta a nyomát Szlovákia társadalmán, és nem a jó értelemben. De ez csak a kisebb baj. Nagyobb probléma, hogy már most látszik, ez nem az utolsó népszavazási kezdeményezés volt az idén. Legalább két népszavazási kampányt fontolgatnak: Igor Matovič korrupcióellenes, az egyik új párt pedig az állam és az egyház szétválasztásáról szóló referendumot szeretne megvalósítani. Attól tartok, ez még csak a jéghegy csúcsa, nem látjuk, hogy ebben a választások előtti évben hányán akarnak még (vissza)élni a népszavazás eszközével, saját maguk önző politikai érdekeik oltárán lejáratva a népszavazás intézményét. Ez főleg azért aggasztó, mert úgy tűnik, a legtöbb esetben sajnos nem a társadalmi igény generálja a népszavazást, a politika nem arra reagál, ami a választókat foglalkoztatja. Épp ellenkezőleg, a politikusok rángatják bele az embereket különféle kampányokba, hogy pártjukat előnyökhöz juttassák és mobilizálják potenciális táborukat. Erre utalt a mostani népszavazáson a tényleg gyatra, 21 százalékos részvételi arány is. Másodsorban azért is aggasztó ez, mert vannak olyan témák, amelyek legalább annyi figyelmet igényelnének, mint az új népszavazásra bocsájtani kívántak. Ott vannak rögtön az európai szintű témák: a kontinens és az unió gazdasági helyzete még mindig rossz, Görögország a csőd szélén tántorog, a szomszédos Ukrajnában pedig- szinte felfoghatatlan módon- egyre kegyetlenebb háború dúl. De nem kell a „szomszédba menni” a problémákért. Szlovákiában hatalmas a munka- nélküliség, sok olyan ember marad munka nélkül, aki dolgozni akar. Különösen érinti ez a fiatalokat, akiknek az átlagnál is kevesebb munkalehetőség jut. A nyugdíjrendszer rosszul beállított, a második pillér akadozik. Kisebbségi fronton pedig rendezeüen az állampolgárság kérdése, a kulturális támogatásoké, és megannyi más dolog. Ezek a valódi problémák, ezekkel kell foglalkozni, és a Híd párt ezekkel is fog az elkövetkező időszakban. Kampányok, politikai pontszerzés, populizmus helyett továbbra is azokat a témákat kezeljük kiemelten, amelyre valódi társadalmi igény van. Remélem, hogy a többi politikai erő is mérsékletet mutat ez irányban. Sólymos László, a Híd alelnöke KOMMENTAR Túl a népszavazáson NAGY ANDRÁS a Van aki megkönnyebbüléssel, van aki elégedettséggel nyugtázta a hétvégi népszavazás eredményét, hogy mégsem annyira konzervatív, intoleráns ország Szlovákia, mint attól sokan tartottak. Szerintem a kép egyáltalán nem ennyire pozitív. A hétvégi szavazás nem előre, hanem visszafelé vitte volna az országot, az intolerancia és a sötét középkor felé. Amikor Európa értelmesebb felében, de a világ számos más pontján is a melegeknek jogokat adnak, tehát bővülnek az emberi jogok, nálunk szűkíteni akarták. Az emberijogok kiszélesítése mindig pozitív dolog, mert senkitől sem vesz el, hanem bővíti azok csoportját, akiket érint. A mostani népszavazás valójában nem is a melegek jogairól szólt volna, mert nálunk ilyenek nem léteznek. A mostani népszavazás a jelenlegi status quót szerette volna úgy bebetonozni, hogy csak alkotmányos többséggel lehessen azt megváltoztatni, amire meg, tudjuk, szinte semmilyen esély nem lett volna. Most, hogy túl vagyunk a népszavazáson, talán itt lenne az ideje, hogy elkezdjünk beszélni magáról a problémáról is. Mikor fog Szlovákia felzárkózni a modern gondolkozású országokhoz? Mikor fogja bármelyik politikai párt a zászlajára tűzni a melegek jogait - pozitív értelemben. És vajon mikor kezd el bárki aláírásokat gyűjteni egy olyan népszavazásért, amelyen a mostaniakkal ellentétes kérdéseket tesznek fel, pozitív értelemben. A népszavazás előtti kampányban a szlovák pártok nem nagyon vettek részt, nyilván óvatosságból. A legnagyobb gondja talán mégis annak a KDH-nak lesz, mely talán még támogatta is volna a javaslatot, mert ha a Szövetség a Családért mégis létrehozza a KDH szélsőségesebb verzióját, a kereszténydemokraták elbúcsúzhatnak biztos 10 százalék körüli választási eredményüktől. A magyarok lakta területeken az országostól is elmaradó részvételi arányt látva azt kell mondani, hogy azok a magyar politikusok, akik az igenekkel kampányoltak illetve hangosan kiálltak mellettük, eltaktikázták magukat. Szavazatot ezzel nem szereztek, s titkon azt remélem, hogy legbelül nem gondolták komolyan, amit mondtak. Ennél is szomorúbb, hogy alig akadt olyan magyar politikus, talán Sólymos László volt az egyetlen, aki nyíltan kimondta, hogy az egész referendum elhibázott, nem szabad rajta részt venni, mert már a kérdésfeltevés is rossz. Azt vártam volta, hogy egy ilyen kérdésben többen állnak ki nyíltan a melegek jogai mellett. Csak remélni tudom, hogy ha eseüeg a téma pozitív kérdésként vetődik fel, a magyar politikusok már modern, európai módon nyilvánulnak meg, és nem kell nagyítóval keresni a pozitív példát. FIGYELŐ Üzent az új főszerkesztő D. Horváth Gábor a Magyar Nemzet hétfői számában azt üzente az olvasóknak, hogy senki nem kérte tőle, hogy változtasson a lap irányvonalán. Simicska Lajos, a Magyar Nemzet tulajdonosa nem nyilatkozott a napilap hétfői számában, lapja csak más lapoknak adott nyilatkozatainak a szemlézésével követte a lavinaként elszabadult eseményeket. Pénteken Simicska több médiumának a fő- szerkesztője is felállt a székéből, mire a nagyvállalkozó azonnal új stábot nevezett ki, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, Liszkay Gábort pedig kivásárolta a cégből. A hétfői Magyar Nemzet azokat a Simicska-nyilatko- zatokat idézi, amelyben a Fi- desz-közeli pénzember tagadja, hogy mielőtt előző stábja felállt volna, azt kérte, hogy kezdjék el személyesen támadni Orbán Viktort és családját. A frissen kinevezett fő- szerkesztő, D. Horváth Gábor azt írja: „Tisztelt Olvasók! Nem fordult hozzám senki olyan kéréssel, hogy a Magyar Nemzet 180 fokkal változtasson irányvonalán, vagy hogy bármiben is változtasson az értékrendjén. Emellett nem állt és nem áll szándékomban megváltoztatni a lap irányultságát.” (ú) Ukrajna: horvát harcosok Horvát önkéntesek csatlakoztak az ukrán Azov elit zászlóaljhoz, hogy az orosz megszállók ellen harcoljanak- írta a Vecemji List című zágrábi lap. A Sloboda.hr internetes portálnak a csoport vezetője, S. Denis azt mondta: ideológiai megfontolásból döntöttek úgy, hogy az ukránok mellé állnak, mert Oroszország nyíltan agressziót követ el Ukrajna ellen, olyasmit, mint amit Horvátország is átélt 1991-ben. A húszfős csoportot az 1991-1995 közötti délszláv háború tapasztalt horvát veteránjai alkotják, kivéve két húszéves fiatalt. (MTI)
