Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-24 / 19. szám, szombat

6 Külföld ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 24. www.ujszo.com ■EDH Névtelen sírban a merénylő Párizs. A párizsi terror- támadások harmadik el­követőjét, Amédy Couli- balyt tegnap reggel elte­mették egy névtelen sírba a Párizshoz közeli Thiais- ben. Coulibaly Montrou- ge-ban egy rendőrnőt, egy párizsi kóser élelmiszer- boltban négy embert ölt meg. A terroristát a francia főváros körzetében talál­ható legnagyobb muzul­mán temetőben hántolták el, mivel Mali - ahonnan a szülei származnak - visz- szautasította, hogy az afri­kai országban temessék el. Coulibaly sírja névtelen, hasonlóan a Charlie Heb- do című francia szatirikus hetilap elleni iszlamista terrortámadást elkövető testvérpár, Chérif és Said Kouachi sírjaihoz - a név­telenség azért indokolt, mert szeretnék elkerülni, hogy a sírok zarándok- hellyé váljanak. (MTI) Kim ír Szén fia Prágában Prága. Kim Pjong II, Kim ír Szénnek, az észak­koreai kommunista rend­szer megalapítójának és több évtizedes vezetőjé­nek a fia lesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság új nagykövete Prágá­ban. Kim Pjong II a hetve­nes évek vége óta külön­böző európai diplomáciai posztokon lényegében egyfajta száműzetésben van, nehogy beavatkoz­hasson az észak-koreai po­litikai életbe. A leendő prágai nagykövet a cseh sajtó szerint Kim ír Szén utódjának, a már elhunyt Kim Dzsong Ilnek a fiata­labb mostohatestvére, te­hát Észak-Korea mai veze­tőjének, Kim Dzsong Un­nak a nagybátyja. Kim Pjong II a 80-as évek végén Észak-Korea budapesti nagykövete volt. (MTI) Horváth András lett a bűnbak Budapest. Pillanatnyi­lag nem vagyok beperelve, de úgy tűnik, miattam van az egész amerikai kitiltási ügy - mondta Horváth András az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában. A volt NAV-dolgozó azt mondta, beperelték, de a bíróság visszadobta, mert nem volt benne megne­vezve, hogy kinek a szemé­lyiségi jogait sértette meg. Becsületének és jó hírne­vének állítólagos megsér­tése miatt fizettetne 3 mil­lió forintot az adóhivatal az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrással és egy korrupciókutatóval is. A pert Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke kezdeményezte. (ATV) Elhunyt Abdallah bin Abdel-Aziz, Szaúd-Arábia Nyugat-barát uralkodója - szélsőséges iszlamisták megünnepelték a halálát Személycsere a szaúdi királyság trónján Abdallah (balra) 10 éven át irányította a szaúdi királyságot, utó­da, Szalmán 79 évesen vette át tegnap a kormányrudat (TASR/AP) Rijád. Csütörtökön éjjel meghalt a szaúd-arábiai uralkodó. A 91 éves Abdal­lah bin Abdel-Aziz 2005 óta állt az olajban gazdag szunnita ország élén. Ab­dallah halálával a trón Szalmán bin Abdel-Aziz hercegre, az uralkodó 79 éves fivérére szállt. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A Szaúd-Arábiában népsze­rűségnek örvendő, óvatos re­former hírében álló Abdallah bin Abdel-Aziz király decem­berben kórházba került tüdő­gyulladás miatt, csak gép segít­ségével tudott lélegezni. Az el­hunyt uralkodót a muszlim ha­gyományoknak megfelelően még tegnap eltemették. Abdal­lah király az Egyesült Államok szövetségese volt, támogatta az al-Kaida nemzetközi terrorhá­lózattal szembeni harcot és az Iszlám Állam nevű terrorszer­vezet elleni koalíciót. Uralko­dása alatt azonban Szaúd-Ará­bia továbbra is ultrakonzerva­tív ország maradt, noha Abdal­lah nevéhez több - szaúdi mér­cével mérve jelentős - reform­kezdeményezés is fűződött. 2011-ben például ígéretet tett arra, hogy a nők is szavazati jo­got kapnak a helyhatósági vá­lasztásokon (az abszolút mo­narchiában csak helyhatósági voksolást szerveznek), jelöltet­hetik magukat különféle posz­tokra és bekerülhetnek a par­lamentet helyettesítő Tanács­kozó Gyűlésbe is. Az uralkodó fontosnak tartotta a fiatalok munkanélküliségének csök­kentését és a felzárkóztatást, többek közt az oktatás terüle­tén. Abdallah több mint két év­tizedig volt meghatározó alakja a szaúdi politikának: trónra lé­pése előtt tíz évig régensként irányította az országot, miután testvére, Fahd király agyvérzést kapott. Fivére 2005-ben bekö­vetkezett halála után lett király. Abdallah az ország története egyik legkedveltebb uralkodója volt, részben a már említett re­formok révén. Népszerűsége hozzájárult ahhoz, hogy a 2011-es arab tavasz idején Sza­úd-Arábiában csak kevés tünte­tés volt, azokkal szemben vi­szont kemény fellépést rendelt el. Abdallah halálával a trón Szalmán bin Abdel-Aziz her­cegre, az elhunyt uralkodó 79 éves fivérére szállt, aki eddig honvédelmi miniszter volt. Szalmán herceg egészségi álla­pota sokakban aggodalmat kelt, nemrég ugyanis agyvérzése volt, ami miatt nem tudja moz­gatni egyik karját. Az új uralko­dó tegnap bejelentette, hogy egyik fivérét, Mukram herceget nevezte ki trónörökösnek. „Tar­tani fogjuk magunkat ahhoz a helyes politikához, amelyet Szaúd-Arábia megalapítása óta követett” - mondta Szalmán. Szélsőséges iszlamisták és híveik ünnepelni kezdték a vi­lágháló több közösségi oldalán a szaúd-arábiai uralkodó halá­lát. Számos dzsihádista azt rója fel az elhunyt uralkodónak, hogy az amerikaiakat szolgálva összeesküvést szőtt a Nyugattal a muzulmánok ellen. Egy isz­lamista szélsőséges Twitter-ol- dalán ezt írta: „Meghalt a két szent mecset (Mekka és Medi­na) tolvaja”. Egy másik szerint Abdalláh király .Amerika szol­gájaként élt és úgy is halt meg”. Nő az olaj ára a király halála miatt New York. A nyugat-európai Brent kőolaj hordónkénti ára 1,79%-kal drágult és 49,39 dollárra nőtt, a texasi WTI olaj hordónkénti ára 1,25%-kal ment feljebb és 46,89 dollárra emelkedett tegnap, miután csütörtökön meghalt Abdalláh bin Abdel-Aziz szaúdi király. Szaúd-Arábia a világ egyik leg­nagyobb kőolaj-kitermelő állama, ezért az országon belüli politikai változások kihatnak az olajpiacra. A napi szaúdi ki­termelés januárban 9,6 millió hordó kőolaj körül alakult. Ez a globális kereslet 11%-ának a kielégítésére elegendő. A kor­látozott árnövekedés azt mutatja, hogy a befektetőket alap­vetően nem rázta meg a király halálhíre. (MTI) Az orosz fegyveres erők hadgyakorlatot kezdtek a Krím félszigeten - harciasak a donyecki lázadók Kijev szerint támadásba kezdtek a szakadárok MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Kijev/Moszkva. Az oroszba­rát, ún. Donyecki Népköztársa­ság vezetője tegnap közölte, semmilyen további kompro­misszumra nem hajlandó az uk­rán erőkkel kötendő tűzszünet ügyében, emellett nagyszabású offenzívát indítanak, hogy a délkelet-ukrajnai megye teljes területét ellenőrzésük alá von­ják. „Előre fogunk nyomulni Donyeck megye adminisztratív határáig” - mondta Olakszandr Zaharcsenko, aki a donyecki re­pülőtér ukrán védőit tette fele­lőssé azért, hogy Donyeckben csütörtökön aknavetővel bele­lőttek egy trolibuszba - a ponto­sított adatok szerint a tragédiá­nak 8 halálos áldozata van. Az offenzíva tényét megerő­sítette a kijevi kormány is, ami­kor tegnap közölte: a tűz­szünetet megszegve támadásba kezdtek a kelet-ukrajnai orosz­barát szakadár fegyveresek, miután az ukrán hadsereg több hónapja tartó harcok után egyes hírek szerint feladta csütörtö­kön a donyecki repülőtér ter­mináljának egy részét. „Az orosz terroristacsoportok meg­sértettek minden megállapo­dást, támadásba kezdtek a front teljes szélességében, Donyeck közelében és délen is” - jelen­tette ki Olekszandr Turcsinov, az ukrán védelmi és nemzetbiz­tonsági tanács titkára. Az ukrán fegyveres erők tü­zérségének sikerült meghátrá­lásra kényszeríteni azokat az orosz katonákat és szakadár alakulatokat, amelyek a héten elfoglalták a 31-es útellenőrző pontot Kelet-Ukrajnában, Lu- hanszktól északra - közölte Szemen Szemencsenko, a Don- bassz ukrán önkéntes zászlóalj parancsnoka. Hozzátette, a tá­madók által elhagyott posztra a katonák nem tértek vissza, mert azt a tüzérségi harcokban telje­sen lerombolták, így nem lenne fedezékük a támadókkal szem­ben. Dmitro Timcsuk katonai szakértő, a kelet-ukrajnai har­cokról adatokat gyűjtő szerve­zet vezetője közben arról szá­molt be, hogy a Luhanszk köze­lében, a megyeszékhelytől északnyugatra fekvő Szloyja- noszerbszk településnél az uk­rán tüzérség tüzet nyitott egy 10 páncélozott járműből álló hadoszlopra. Tengeri és légi hadgyakorla­tot kezdtek a Krím félszigeten állomásozó orosz erők-közölte tegnap a Fekete-tengeri Flotta szóvivője. A SZU-24-es vadász­bombázók bomba- és rakéta- támadásokat gyakorolnak szá­razföldi célpontok ellen. USA-Kuba tárgyalás Kis lépésekkel a nagy célért Havanna. A diplomáciai kapcsolatok helyreállítása Kuba és az USA között hosszú folya­mat lesz, több találkozóra lesz szükség a felek között, de ezek időpontját még ki kell jelölni a következő hetekben - közölte Josefina Vidal Ferreiro, a kubai külügyi tárca USA-val foglalko­zó igazgatóságának vezetője. A havannai tárgyalásról elmond­ta, gyakorlati lépésekről volt szó, amelyek a nagykövetségek kölcsönös megnyitásához szük­ségesek. Ennek dátumában nem állapodtak meg. Az amerikai fél szerint a követségek megnyitása nem túl nehéz dolog. (MTI) John Kény külügyminiszter: megtorpant az Iszlám Állam lendülete - újabb területeket foglaltak vissza a kurdok Kobaniban Az egyik japán túsz édesanyja könyörgött fia életéért MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Tokió/Bejrút/Kobani. Fia életéért könyörgött tegnap reg­gel tokiói sajtótájékoztatón az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihá­dista szervezetnek a kivégzéssel fenyegetett egyik japán férfi anyja, a japán kormányt pedig arra kérte, hogy mentse meg őt. A 47 éves Goto Kendzsi 78 éves anyja, Isido Dzsunko néhány órával azelőtt fordult a sajtó­hoz, hogy lejárt a két japán túsz kivégzésére a terroristák által megszabott határidő, amely ja­pán idő szerint péntek délután 2 óra 50 perc körül volt. Az ulti­mátum szerint a váltságdíj 200 millió dollár. A 72 órás ultimá­tum keddi megadása óta elő­ször történt, hogy az IÁ jelent­kezett a túszokkal kapcsolat­ban: tegnap közölte az NHK ja­pán közmédiummal, hogy ha­marosan közleményt ad ki. Ezt követően hangsúlyozták, hogy tart a visszaszámlálás, azonban a közzétett videón nem a japán túszokat jelenítették meg. Az amerikai külügyminiszter szerint az Iszlám Állam lendüle­tét Irakban lefékezték, egyes he­lyeken vissza is szorították, és az amerikai fegyverek nagyon hamar megérkeznek a kor­mányerőkhöz. John Kerry ezt azon a londoni konferencián mondta, amelyet csütörtökön tartottak 22 állam részvételével az iszlamista szélsőségesek el­leni összefogásról. A politikus szerint az Iszlám Állam nem egyedül Szíria vagy Irak gondja, Lejárt az Iszlám Állam határ­ideje. Isido Dzsunko, az egyik japán túsz anyja tegnap fia életéért könyörgött. (SITA/AP) hanem globális probléma, ezért globális választ is igényel. Kerry szerint az USA vezette katonai koalíció már mintegy 2000 légi csapást hajtott végre Irakban, hogy támogassa a hadsereget, a terrorszervezet több ezer fegy­veresét és vezetőinek 50 száza­lékát megölték. Visszafoglaltak az Iszlám Ál­lam terrorszervezettől a kurd önvédelmi erők néhány utcát és egy piacot a szíriai-török határ­város, Kobani északnyugati ré­szén, és ezzel szinte teljesen ki­szorították a dzsihádistákat a mintegy négy hónapja ostro­molt városból. A legerősebb he­lyi kurd milíciát, a Népvédelmi Egységeket (YPG) az Egyesült Államok és arab szövetségesei­nek légi csapásai segítik az IÁ el­leni küzdelemben. A kurdok egyik szóvivője úgy nyilatko­zott, Kobani védői mára a város területének 85%-át foglalták vissza. Az Irakban és Szíriában is jelentős területeket elfoglaló dzsihádisták tavaly szeptember 16-án kezdték meg előrenyo­mulásukat a török-szíriai hatá­ron fekvő Kobani felé. A váro­sért folyó harc jelképpé vált mindkét oldalon. Iszlamista fegyveresek ro­hamoztak meg tegnap egy északkelet-libanoni katonai hadállást a szíriai határ közelé­ben. A támadásban öt katona megsebesült, a választűzben pedig legalább 3 támadó életét vesztette. A rajtaütés nincs messze Arszaltól, attól a liba­noni várostól, ahova augusz­tusban szunnita iszlamisták tör­tek be és túszul ejtettek több mint két tucat katonát.

Next

/
Thumbnails
Contents