Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-15 / 11. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 15. www.ujszo.com A Charlie Hebdót többször betiltották, például Charles de Gaulle halála után egy mondat miatt - azután vette fel a tábornok becenevét A nevetés emberi jog - a lap mindenkit kigúnyolt és mindenki támadta MTl-HÁTTÉR Az 1970-ben alakult Charlie Hebdo a szabad, elégedetlenkedő és kritikus független sajtó szimbóluma Franciaországban: a reklámoktól és minden külső befolyástól mentes újság soha nem habozott, ugyanúgy kifigurázza a politikusokat, a sztárokat, mint a vallásokat. A lap 1982-től tíz éven át szünetelt, mai változata 1992. július 1-jén született meg. Az akkori főszerkesztő, Philippe Val a lap alapértékeire emlékeztette az olvasókat: „Nevetni emberi jog. Az, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben nem illik nevetni, a Nemzetközi Bíróság hatáskörébe tartozik. A Charlie Hebdo ellenálló lap. Ellenáll a barbarizmusnak és a giccsnek. ” Mindenen nevetni. Ez volt a hitvallása a Charlie Hebdo szemtelen elődjének, a Hara-Ki- rinek, amelyet „ostoba és gonosz újság” alcímmel 1960-ban alapított két újságíró és egy karikaturista. Mindhárman a Mad című amerikai szatirikus lapot tekintették példának. Hozzájuk csatlakozott a mostani merényletben megölt Cabu és Wolinski, valamint Topor, Jacques Lob és Reiser. A lapot 1961-ben, 1966-ban és 1970-ben is betiltotta a belügyminisztérium fél évre. Az utolsó betiltás oka az volt, hogy Charles de Gaulle tábornok, volt államfő halálakor a lap a következő címlappal jelent meg: Tragikus bál Colombey- ban: egy halott. Colombey-ban volt De Gaulle lakhelye. A betiltás után a szerkesztőség nevet váltott és Charlie Hebdóként folytatta. A Charlie volt De Gaulle beceneve, az Hebdo pedig a hetilapot jelent (HetiKarcsika). A továbbra is provokatív újság 1974-ben örömmel búcsúztatta az elhunyt Georges Pompidou államfőt, majd egy évvel később Franco spanyol diktátort. A lap a szélsőjobboldali csoportokról 1977-ben részletes oknyomozó sorozatot közölt, s ekkor volt a legnépszerűbb, 150 ezer példányban kelt el. A baloldal 1981-es hatalomra kerülésével a példányszám visszaesett 30 ezerre, s 1982-ben adósságokkal a háta CANNES. XJIVUXE QUI SU1NTE IX CINEMA 0£6MUB,i mm>! ,<Wr Ä H/WSlÉöt J j (v'iji-, \ ' ■ üt&é!. De Gaulle, Chirac, Le Fenék, mindenki célpont volt mögött megszűnt. „Nem látok a francia piacon (egyébként máshol sem) semmi olyat, ami ehhez hasonló, és önök nem veszik. Bunkók. Dögöljenekmeg!”-írta a búcsúszámban a lapalapító Cavanna főszerkesztő. A karikaturisták fiatal generációja, az akkor húszas éveiben járó Charb (a szerdán meggyilkolt főszerkesztő) a nagy öregekkel 1992-ben újraindította a lapot. Eredetileg át akarták keresztelni Kalasnyikovra, végül megtartották a nevet. A címlapon az akkori államfő, Francois Mitterrand karikatúrája volt látható, aki azon méltatlankodott: És Charlie Hebdo visszatér! Nemsokára már 70 ezres példányszámban jelent meg. A csúcsot 1996-ban döntötte meg 122 ezer példányszámmal, Mitterrand halálakor. A karikaturista Cabu ezúttal a szokásosnál is kíméletesebb volt, a címlapon , Annyira szerettük egymást” felirat alatt a néhai elnök néz szembe önmagával, „öreg reakciósnak” és „szemét balosnak” nevezve két önmagát. A lap Philippe Val megfogalmazása szerint mindig a köztársasági eszméért, a demokráciáért és a pacifizmusért küzdött. Minden héten mások támadták: hol a tábornokok, hol az ultrakatolikus papok, a szélsőjobboldal, a korzikai és baszk nacionalisták. ,A Charlie Hebdónak az ostobaság elleni harc egyik eszközének kell lennie. Ezenkívül semmiben sem értünk egyet” - mondta egy interjúban Luz a szerkesztőségen belüli óriási vitákról. Az elmúlt húsz évben 15 sajtóper indult a lap ellen, 14-et az ultrakatolikus szélsőjobboldal indított, s csak egy volt összefüggésben az iszlámmal. A Muzulmán Vallás Francia Tanácsa2012-ben elítélte „az újfajta iszlámellenességet” az akkor közzétett Mohamed-karika- túrák kapcsán. Majd „patologikus és rögeszmés magatartással” vádolta 2013-ban a lapot, amikor Mohamed élete címmel képregényt közölt. A szerkesztőséget egyre több támadás érte, de sokan a szemtelen, provokatív, antiklerikális hangvétele miatt kedvelték. Mások viszont rasszizmussal, isz- lámellenességgel vádolták, és a szélsőjobboldali Minute-tel állí- tottákpárhuzamba. A gyilkosság után mindent, amit rajzoltak, ünnepelni kell? Csak mert valaki elítéli aljas kivégzésüket, nem kell a lap ideológiáját is átvennie Charlie vagyok vagy nem? - vita a szólásszabadság határairól MTl-HÁTTÉR A válogatás nélkül mindenkit kifigurázó francia lap elleni merénylet vitát gerjesztett a szólás- szabadság és a mások kigúnyolásának határairól. A halálos áldozatokat gyászolókkal közösséget vállalók jelmondatává vált Je suis Charlie (Én vagyok Charlie) kijelentést hamarosan követte ennek ellentéte, a Je ne suis pás Charlie (Nem vagyok Charlie). Nagyon eltérő vélemények törtek a felszínre. „Bizarr módon amikor azt mondom, hogy Je ne suis pás Charli, megsértek másokat, de amikor Charlie megsérti Mohamedet, az szólásszabadságnak minősül” - írta egy felhasználó. Bejárták a világhálót a megölt muszlim rendőr testvérének gyászoló szavai is: „Fivérem muzulmán volt, és olyanok ölték meg, akik muszlimnak tettetik magukat. Ők csupán terroristák, ez a helyzet. ” A felhasználók egy része pedig a megölt muszlim rendőrhöz kapcsolta az éles társadalmi szatíráiról ismert francia író, Voltaire szavait, aki a katolikus egyház kifigurázásától sem riadt vissza: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”. A The New Yorkerben Teju Cole nigériai-amerikai író a magazin karikatúráinak sokszorosításával és az újságnak nyújtott pénzügyi támogatással kapcsolatban így fogalmazott: „Itt már nem csupán az ahhoz való jog a tét, hogy valaki azt rajzoljon, amit akar. A gyilkosságokat követően úgy látszik, hogy amit rajzoltak, azt ünnepelni és terjeszteni is kellene. Csak azért, mert valaki elítéli aljas kivégzésüket, nem kell a lap ideológiáját is átvennie” - írta Cole. Joe Sacco, a brit The Guardian rajzolója A szatíra határai című képregényében azt a kérdést tette fel, vajon a pénzét számoló zsidóról raj zolt kép „ugyanolyan vicces lett volna-e 1933-ban is, mint ma?” Ezzel szemben Art Spiegel- man ismert karikaturista elutasítja az amerikai sajtó többségének álszentségét, amely a sajtó- • szabadság fontosságát hangoztatta, majd megtagadta a Charlie Hebdo rajzainak közzétételét. Spiegelman úgy vélte, a francia magazin teljesítette küldetését azzal, hogy 2006-ban közzétette Cabu vitatott karikatúráját, amely csukott szemmel ábrázolja Mohamed prófétát, amint azt mondja: „Kemény dolog, amikor a hülyék szeretnek.” A rajz nem a prófétát gúnyolja, hanem azokat, akik ölni is készek érte. A Charlie Hebdo munkatársai gyakran emlékeztetnek arra, hogy rajzaik nem kímélték a kereszténységet és a zsidóságot sem, ám elsődleges célpontjuk az intolerancia és a szélsőségességvolt. OLVASÓI LEVEL ben azt jósolja, hogy már 2022-ben iszlám politikus nyeri a francia elnökválasztást. Az idő nekik dolgozik, hiszen a muzulmán populáció kétszer olyan gyorsan nő, mint a nem muzulmán. Negyven éve tanulmányozom az iszlámot. Öt évig Észak-Afrikában olyan miliőben éltem, ahol az emberek viselkedését, életvitelét az iszlám határozta meg. Tanúja voltam mindennapi örömeiknek, bánatuknak, tudom mit jelent számukra a vallás. Mindent. Ez az eszmevilág határozza meg egész életvitelüket. Ezt tiszteletben kell tartani és nem kigúnyolni. Olvasom, hogy a merénylet óta a Charlie Hebdo előfizetőinek száma megkétszereződött. Ez álszent szolidaritás. Vagy biztatás az iszlám elleni gúnyolódás folytatására? Mit akarnak, vallásháborút? Szeretette és toleranciára van szükség, mert minden ember a Mindenható teremtménye. Még akkor is, ha az egyes vallások más és más módon imádják őt. Fóthy János LÖVÉSZÁROK tési feltételeket nyújtson polgárainak. Beszéljünk arról, ki és hogyan akar segíteni a gyengébbeken. Vagy arról, ki mit akar tenni azért, hogy Szlovákia fejlődőképesebb legyen. Összpontosítsunk arra, hogy könnyebbé tegyük az emberek életét a régiókban. Beszéljünk arról, ki müyen ágazatok fejlesztését javasolja a gazdaság és a foglalkoztatás növekedése érdekében. Hogyan tudunk visszatérni az ép gondolkodáshoz, és hogyan tudjuk visszafordítani a helytelen megoldásokat és gondolatmeneteket. Egyszerűen és világosan. Számoljuk fel Szlovákiában a populizmust, a hatalmi arroganciát, hogy visszanyerjük a polgárok politikába vetett bizalmát. Ezt csak tettekkel érhetjük el, nem médiaszerepléssel vagy politikai spekulációkkal. A cél: jobb Szlovákiát, jobb életet. Mert ez lenne a lényeg, de sajnos elveszik a politizálás és a spekulációk között. Ezektől szabadulhatnánk meg az új évben. Bugár Béla, a Híd elnöke Je suis Charlie Tragikus, ami Párizsban történt. A gyilkosok többet ártottak az iszlámnak, mint a karikaturisták, de tegyük fel a kérdést, mi késztet egyeseket arra, hogy egy vallásból gúnyt űzzenek? Hiszen a zsidó és kereszt (y) én (y) vallások mellett az iszlám is egy Istent imádó világvallás. És világhatalom is. Jó, jó, van, aki nevet egyet ezeken a karikatúrákon, de mi más célt szolgálnak? A Charlie Hebdo-karikatúrák az iszlámra nézve sértőek, túlmutatnak a vicc, a szatíra, a paródia műfaján. ADailyNews, aTelegraph, a Washington Post, a New York Times már korábban elhatározta, hogy nem közli többet az iszlámot sértőnek tartott karikatúrákat. A francia kormány is felkérte az említett lapot, ne közöljön olyan rajzokat, amelyek irritálják a muzulmánokat. A szerkesztőség a sajtó- szabadságra hivatkozva nem tett eleget ennek. Ha ezek a rajzok valakit sértenek, akkor közlésüket milyen célból teszik? A sajtószabadság liberális bajnokai nevetségessé teszik egy 1,6 milliárdos vallási közösség vezetőjét, és jön a megdöbbentő válasz. Terror és öldöklés. Ezeket a gúnyrajzokat minden mohamedán elítéli, még akkor is, ha nem ért egyet a brutális megtorlással. A franciák egyszerre akarnak befogadók és kigúnyolók lenni? Eközben a mohamedánok Franciaországban, Nagy- Britanniában és Németországban egymás után építik mecsetjeiket, ahol állítólag iskolák is működnek, ami újabb problémák forrása, hiszen a tanárokat a nyelv ismerete nélkül senki sem képes ellenőrizni. A vallási és a kulturális elismerés ma már nem elegendő az európai muzulmánok „teljes jogúságának” elérésére. Ehhez szerintük az iszlám családjog és örökösödési jog bevezetésére is szükség lenne, ami az európai jogrendben elképzelhetetlen. Michel Houellebecq francia író Behódolás című új regényéTérjünk a lényegre Őszintén szeretnék Szlovákia összes polgárának sikeres, boldog új évet kívánni. Szükségesnek tartom ezt még egyszer hangsúlyozni, mert úgy érzem, a lényeg elveszik a közbeszédben. Az ünnepek alatt talán valamivel többet figyeltem a médiákat, mint máskor, talán aprólékosabban, mélyebben. Mégpedig azzal a céllal, hogy megtudjam, milyen feladatokat szabnak maguknak az új évben az egyes közszereplők. Bevallom, csalódtam. Az interjúk olvasása, végighallgatása után a polgároknak olyan érzésük lehet, hogy a politikusok csak azzal foglalkoznak, hogy ki, mikor és kivel. Ki hova lép át, ki alapít új pártot, ki nem, Id kiről készít hangfelvételt, ki lop és ki az, aki nem. Úgy tűnik, mintha Szlovákia legsúlyosabb problémája a politikai pártok közti jövés-menés lenne, meg az azon való töprengés, hogy egy év múlva ki kivel alakít kormányt. Mintha minden a szervezési kérdések körül forogna, s elveszik az alapvető cél: az ország polgárainak érdeke. Ezt felelőtlenségnek tartom. Szinte Untatnak azok a mindent tudó elemzők, akik már most tudják, mi lesz egy és negyed év múlva, legalábbis ami a következő kormány összetételét illeti. Mintha ez lenne a betegek, munkanélküliek, hátrányos helyzetűek, vállalkozók, nyugdíjasok, vagy a diákok legnagyobb gondja. Úgy gondolom, a polgárokat nem ez érdekli. A lényeg az, hogy az állam azt tegye, ami a feladata - tisztességes életet biztosítson és garantálja a polgárok biztonságát. Örülnék, ha ezek az interjúk inkább olyan témákról szólnának, mit tesznek az egyes politikusok, illetve pártok a jobb megélhetésért, mit tesznek, hogy az új év jobb legyen, mint a tavalyi. És mindezt nemcsak globális szemszögből, hanem a polgárok szemszögéből is. Beszéljünk arról, melyik politikai párt hogyan akarja elérni azt, hogy Szlovákia jobb megélhe-
