Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)

2014-12-23 / 294. szám, kedd

KARÁCSONY ■ 2014. DECEMBER 23. [12 www.ujszo.com K édakisága azóta sem szűnt meg, noha szakmai életében alapvető fordulat állt be. A Bárka megszűnésével párhuzamosan már Pozsonyban vendégeskedett az Új Színpad Üzlet a korzón című előadásában, 2015 januárjá­tól pedig szerződtetett tagja lesz a társulatnak. Budapesten a Yehudi Menuhin Nemzetközi Alapítvány felkérésére általános iskolás gyere­keknek tart művészeti nevelés órá­kat, tavasztól pedig Háy János Ne­héz című drámájában lép közönség elé a budapesti Nemzetiben. Nincs hét, hogy ne tenné meg az utat Po­zsony és Budapest között, de így boldog, ezt nevezi megfizetheteden helyzetnek, hiszen a magánélete is a magyar fővároshoz köti. Két színházi közegben közleke­dik teljesen szabadon. A színmű­vészetit Pozsonyban végezte el, pályája első tíz éve Budapesthez köti. Hogyan élte meg azt a na­pot, amikor a Bárka Színház fö­lött besötétedett az ég, s hirtelen légüres térben érezte magáti Ak­kor már tudta, hogy a visszautat választja? Nagy volt a kockázat, arra em­lékszem. Tíz év után nem voltam tisztában azzal, hogy hol tart a szlováktudásom. Egyáltalán nem voltam biztos benne. Pedig volt egy előadás, amely a nyolcadik budapesti évétől fogva folyamatosan hazahívta. De azzal is csak tesztelgetni tud­tam, hol tartok. Megvolt nekem a szlováktudásom, hiszen gyerek­ként tanultam meg a nyelvet, de tíz év az tíz év. És azt sem tudtam, ki maradt Pozsonyban azok kö­zül, akiket közelről ismertem a szakmában. De azt az egy napot, amikor a döntés megszületett bennem, megelőzte a Nová Scéna felkérése, hogy elvállalnám-e Eve­lina szerepét az Üzlet a korzón című előadásban. Én éppen ak­kor kezdtem el dolgozni egy új darabban a Bárkán, amelyből ké­sőbb aztán, az ott történtek miatt nem lett semmi. Végigültem az olvasópróbát, és azt éreztem, már nem tudok sem adni, sem kapni. Valahogy minden besűrűsödött körülöttem. Egyszer csak kívül­állóként hallgattam szeretett kol­légáimat. Nagyon furcsa helyzet volt. Fel is mentem utána az igaz­gatómhoz, és közöltem vele, hogy ebben a színházban már nem tu­dok új feladatot vállalni. A meg­lévő szerepeimet szívesen játszom tovább, nem szeretném kellemet­len helyzetbe hozni a társulatot, de egy induló produkcióban már nem látom értelmét részt venni. Nagyon erős volt bennem az a bizonyos belső hang. Azt súgta hogy gyorsan tovább kell lépnem. S mi történt a pozsonyi bemu­tató után? A visszautat elvágta Budapest felé, konkrét lehetőség híján a zavarosban halászgatha- tott volna. Biztatásként Pozsonyban annyi is elég volt, hogy szerepet kaptam a Hajszálon múló szerelem című szlovák mesefilmben, amelyet most mutat be a Szlovák Televízió. A színházi próbaidőszak ideje arra volt jó, hogy elterjedt a szakmá­ban: újra itt vagyok Pozsonyban. Volt egy beugrásom a GUnaGU Színházban, és vártam, hogy mi lesz. Juraj Durdiak, az Új Színpad igazgatója nagyon kedves volt hoz­zám, de semmi konkrétumot nem ígért. Pedig a kollégáim is meg vol­tak győződve róla, hogy a jól sike­rült bemutató után biztosan szer­ződtet. De nem jött, nem keresett meg. Kezdtem erősen felkészülni arra a helyzetre, hogy ha maradok, nekem kell kitalálnom, hogyan tovább. Van egy monodrámám, amelyet nekem írt Kardos Tünde, de annak még nem jött el az ideje, és le is kellene fordíttatnom szlo­vákra. Kassán és Komáromban is tudják, hogy itt vagyok, de még nem találtak számomra feladatot. A színész egyébként is kiszolgál­tatott. Ki kell várnia, amíg eszébe jut valakinek. Az elmúlt tíz év alatt szerencsére sokat foglalkoztam gye­rekekkel. Tehetséggondozás, alko­tói műhely, Meseladik program... volt sok minden. Színházi előadá­sokat hoztunk létre. Az alapítvány továbbra is számol velem, így több lábon állok. De már beígért szerződéssel. Tavaly, amikor az Új Színpad tár­sulata elutazott Koreába, ott, úgy sejtem, történt valami, mert az igazgató titkárnője felhívott, hogy két szereppel is gondolnak rám. Az Equusban, Peter Shaffer darabjá­ban én leszek az ügyvédnő, a Nyo­morultak című musicalben pedig, amelyet áprilisban kezdünk el pró­bálni, a kocsmárosnő szerepét kap­tam meg. És megálmodtunk már egy interaktív gyerekprogramot is, a Nová Scéničkát, amelyhez történeteket írunk, kosztümöket készítünk, és mi, felnőtt színészek játszunk majd a kicsikkel. Lépjünk még vissza egy kérdés erejéig az Üzlet a korzón című előadáshoz, amelyben két nagy­ágyúval, hol Božidara Turzo- novovával, hol Zuzana Krone- rovával játszik. Milyen a kapcso­lata velük? Zúzával nagy barátnők lettünk. Értjük, tiszteljük és kedveljük egy­mást. Nem hiszem, hogy van még egy szakma, amelyben két ember ennyire közel kerülhet egymás­hoz. Zúzával nagyon egyforma a kémiánk. Mindent meg tudunk Talabér Tamás felvétele Szégyelltem az előállt helyzetet, mi­közben tudtam, és ezt már az Üzlet a korzón próbái során is fokoza­tosan éreztem: nagyon keményen dolgoztunk mi a Bárkában. Nyu­godt szívvel ki merem mondani azt is, hogy szép előadásokat hoztunk létre. Nem lazsáltunk, jó irányba mentünk. Pozsonyban, egy egé­szen más színházi közegben is di- csérően nyilatkoztak arról, ahogy a szerepemhez viszonyultam, ahogy magamévá tettem a figurát. S Horján Viktorral milyen volt a munka? Régóta ismerjük egymást, és ke­restük is a lehetőséget, hogy együtt dolgozhassunk. Most végre sike­rült. Őszintén mondom: nagy találkozás a miénk. A betegsége miatt Viktor megjárta a poklok poklát. Mivel ő sem titkolja, ezért közölhetem, miután sikerült talpra állnia, az értékrendje teljesen meg­változott. Felkészült színész, akivel nagyon jó játszani. Szerepet kapott egy új szlovák, tizenhárom részes tévésorozat­ban és egy bemutatásra váró já­tékfilmben is. Két gyerekét egyedül nevelő anya vagyok a Titkos életek című soro­zatban, amely egy anyaotthonban játszódik. Nehéz közegből érke­zik a nő, senki nem áll mögötte, s mivel ő az otthon legrégebbi lakója, folyamatosan rendezgeti maga körül a többieket. A já­tékfilm Miro Skop rendezése. A címszerepet, Éva Novát Emília Vášáryová játssza. Nem könnyű történet ez sem. Egy színésznőről szól, aki elvonókúráról jön. Fiát a nővére nevelte Kelet-Szlovákiában, ma már nős, én vagyok a felesége. Milan Ondríkkal még a főiskoláról ismerjük egymást. Az én szemem­ben, mivel az elmúlt tíz év alatt nem találkoztunk, ugyanaz a srác maradt, akit annak idején megis­mertem. Most érett színészként állt előttem, s mivel válunk a filmben, nem vagyunk kedvesek egymás­Sokáig nem igazán szerette a karácsonyokat Felsőkálosán élő édesanyjával Budapesten tölti a karácsonyt Varga Anikó. Színészi pályája ugyanis két városhoz köti. Budapesten tíz évig a Bárka tagja volt, miközben Pozsonyban is játszott, a Radosínai Naiv Színház produkciójában. beszélni. Kikéri a véleményemet, amire irtó büszke vagyok. Én is elfogadom a tanácsait. Mindig megnyit előttem egy új nézőpon­tot, amit addig esetleg nem vet­tem figyelembe. Kevesen vannak a szakmában, akik nemcsak a saját dolgaikra figyelnek, hanem rád is, a te utadra, a te választása­idra. Božidara igazi díva. Szalon­színésznő. Ezt ő állítja magáról. Akármit nem tehet meg, mondja. Imádja a magyarságomat, min­dig kérdezi, mi van Budapesten, meséljek neki a városról, az ottani szakmáról, és elmondja azt a pár szót magyarul, ami az évek során ráragadt. Amikor közöltem vele, hogy január elsejétől szerződtetett tagja leszek a társulatnak, nagyon megörült. Szuper, lelkendezett, nagyon jó, hogy felismerték, mek­kora érték a tehetséged. Viliam KUmáček darabjában, az Undergroundban, amely a GUnaGU-hoz köti, csaknem tíz szerepe van. Bravúrosan oldotta meg valamennyit. A kerettörténetben a doktornő va­gyok, aztán a régésznő, profesorka Vargová, mert a saját nevemet használjuk, aminek nagyon örü­lök. És akkor sorolom a többi figu­rát: az anya, az öregasszony, az apá­ca, a testvér, a kutya és az elnöknő. Kinek az ödete, hogy ha már a férfi főszerepet játszó Horján Viktor is magyar, akkor legyen egy szellemes magyar párbeszé­dük is az előadásban? Viliam Klimáček rendkívül rugal­mas szerző. Több helyen módo­sított a megírt szövegen. Szakmai hiúságnak a legapróbb jelét sem tapasztalom nála. Nem féltette a szöveget, hogy mi lesz, ha egy szó kimarad belőle, vagy ha egy mon­dat megváltozik, és azt nem is ő komponálta újjá, hanem Viktor vagy én. Semmiféle csonkításról vagy megszentségtelenítésről nem beszélt. Pedig olyan a nyelvezete, hogy azt kapásból nem lehet utá­nozni. Én mindig Pintér Bélához hasonlítom, akivel nagyon szeret­nék egyszer dolgozni. Remélem, összejön. Mehettem volna hozzá is, ha az a típus lennék, aki csak úgy be tud ajánlkozni. De nem! Főleg azok után, hogy eljöttem a Bárkából. Az a helyzet lélekben annyira lerombolt, annyira elbi­zonytalanított, de nemcsak engem, mindannyiunkat, akik ott játszot­tunk! Megbillentünk, meginog­tunk. Nem tudtam volna oda állni senki elé, hogy itt vagyok, szabad vagyok, szívesen dolgoznék nálad. hoz. Meglett férfiként elég durván kellett hogy viselkedjen velem. Mi­vel igazi ösztönlény, nagyon izgal­massá tette a munkát. És Milka Vášáryová? Minden kollégámnak azt kívá­nom, hogy legalább egyszer megta­pasztalhassa az ő munkamódszerét, a munkához való hozzáállását. Ti­zenkét órán át teljes startállapot­ban várta, hogy kamera elé álljon, és könnyedén, humorral várta ki az átállásokat. Fiatal kollégáim­nál gyakran tapasztalom, hogy mindenki iszonyatosan okos, ha instruálni kell a másikat. Milka maximális érzékenységgel ajánlott megoldásokat. Minden ödetét úgy adta elő, hogy gondolatokat ébresszen bennem. Tisztelettel és szeretettel tudok csak szólni róla. Mivel a menye vagyok a filmben, több közös jelenetünk is volt, de mindegyikben éreztem az erejét, pedig nem egy szépasszonyt, ha­nem egy rossz állapotban levő nőt kellett megformálnia. Valósággal sodort magával a játéka. Ahogy né­zett, ahogy megszólalt, az nem en­gedett nagy gesztusokat, az a legfi­nomabb összjátékra sarkallt. Nem tudom, mit gondol rólam, csak azt érzem, nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk. Talán nem túlzók, ha azt állítom: baráti. A budapesti Nemzeti Színházban márciustól Háy János szociodrá- májában, a Nehézben láthatja majd a közönség. Ez az előadás a Bárkán született, onnan veszi át a Nemzeti. Mucsi Zoltán felesége vagyok a történet­ben, és tőle is válók. Sűrített lét, koncentrált játék kell ehhez is, nem rakhatok rá manírokat. Volt olyan karácsonya az elmúlt tíz év alatt, amelyet nem otthon, Gömörben töltött? Nem volt. A főiskolás éveim alatt fordult elő egyszer, hogy csak a szentestét töltöttem a szüleimmel, Felsőkálosán. Akkor még élt az édesapám. Nehéz anyagi helyze­tünk miatt már karácsony első napján vissza kellett utaznom Po­zsonyba, dolgozni. Elárulom, so­káig nem igazán szerettem a kará­csonyt. Az ünnepekkel járó állandó feszültség miatt. Mivel mindennel csúsztunk az időben, nem voltunk készen semmivel, és rettegtünk, nehogy korábban jöjjön valaki. Az egész család görcsben volt. Főisko­lás koromban pedig, amikor ünne­pekre hazautaztam, állandóan attól féltem, hogy az alatt a néhány nap alatt, amíg otthon vagyok, valami véglegesen megszakad. Negyed- szerre vettek fel a színművészetire, nagyon sokáig nem is tudtam el­hinni, hogy oda járok. Állandóan izgultam, hogy ha nem vagyok Pozsonyban, megszűnik az itteni létem, és nem lesz folytatás. Hogy szertefoszlik az álmom. Én ugyanis nagyon boldog voltam a főiskolán. Ma is az vagyok, hiszen teljesült a vágyam, ez a hivatásom, hálás va­gyok a sorsnak, hogy azt csinálha­tom, amit a legjobban szeretek. És most, ebben a kédaki létben hogyan alakul a karácsonya? Mindent előre megbeszéltünk a párommal. Mivel elváltak a szülei, holnap az édesanyját, holnapután az édesapját, 26-án pedig a nagy­szüleit látogatjuk meg. Az én édes­anyám pedig szentestén ott lesz ve­lünk, Budapesten. A bátyámékhoz majd ünnepek között megyünk el. Ez a legideálisabb megoldás. Ok közel laknak az édesanyám­hoz, így egész évben bármikor együtt lehetnek, nem lesz harag belőle, hogy a szentestét nem otthon tölti. Édesanyám is, én is imádjuk ezt az ünnepi hangulatot. Együtt csámborgunk, nézelődünk, fényképezkedünk a tömegben. A karácsonyi vásárt nekem találták ki, a legszívesebben minden este ott sodródnék az emberekkel. Sze­retem nézni az arcokat, ahogy meg- illetődnek, bár az is lehet, hogy a forralt bortól mosolygunk többet. A szenteste nem szólhat másról, csak a karácsonyfa-díszítésről, az ajándékozásról és a nyugalomról. Nincs fáradtság, stressz, idegesség. Már nem hajszolom bele magam semmibe, nem is vállaljuk túl ma­gunkat a párommal. Karácsonykor a borozgatás, a séta a legkelleme­sebb időtöltés. Előbb a ráhangoló­dás, aztán a teljes beleolvadás. Szabó G. László

Next

/
Thumbnails
Contents