Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-23 / 294. szám, kedd
„Idióták gyülekezete lett a Dortmund" 2014. december 23., kedd, X. évfolyam, 48. szám O dajön a fiam, elgondolkozva néz rám. Mint egy mélytengeri búvár a víz alól, kiemelkedem a munkából, mert látom, hogy valami fontosat akar kérdezni.-Apu, Isten szokott focizni? Furcsa képet vághatok, mert egy ijedt kis fintor fitt át az arcán, bólint, mint aki a tekintetemből megértette, hogy süledenséget mondott. Nem is alkalmadankodik tovább, elmegy. Hosszan bámulok utána, a hátán is látom, hogy elszomorodott. Na, mormogom magamban, most megbántottam. Próbálok visszazökkenni a munkába, de a távolodó, szomorú hát emlékképe nem hagy. Persze, mindig ez a hülye foci! Tele van a feje focistanevekkel, gól- passzokkal, cselekkel, bombákkal, hosszú indításokkal. A gólokról nem is beszélve. Betéve tudja a világbajnokság összes gólját... Na, ebből elég! Hol is tartottam? De kicseleznek a betűk, a téren vagyok... Fociznak a srácok a téren, egy rosszul eltalált labda nagy ívben repülne az autók közé, de ott jön egy elegánsan öltözött úr, diplomatatáskával, hopp, egy fantasztikus légstoppal leveszi a lasztit, a jobb lábáról átteszi a balta, dekázik egy kicsit, bámulatos a technikája, az égbe rúgott labda pontosan a vállára esik, vállal veszi le, egy kicsit egyensúlyozza, „fölvállazza” a fejére, pörgeti a homlokán, aztán le a térdére, pattogtatja, dekázik. Nincs mese, ez egy labdaművész. Megindul a labdával a srácok felé, a háta mögé emeli, egy oxforddal maga elé teszi.- Na, vegyétek el - az arcán játékra kész mosoly. A fiúk rárohannak, de a diplomatatáskás habkönnyű cseleivel szemben tehetedenek. Már ott áll a kapu torkában, elfekteti a kapust, lő, gól. A srácok szájtátva állnak, ilyet még nem láttak. Az idegen meg már nincsen sehol. „Mi volt rajta olyan furcsa?” — kérdezi az egyik fiú. „Nem láttad, fénylett az arca!” ... Na tessék, nem vagyok normális! Most aztán ennek vége, koncentrálok és... Tulajdonképpen miért lenne idegen Istentől a játék? Hogy is írta József Attila? Ha a téren játszanak a gyerekek, Isten közöttük őgyeleg. Miért ne? Nagy elhatározással fölállok. Rányitok a fiamra.- Gondolkoztam a dolgon - mondom eltökélten -, Isten igenis szokott focizni. [Lázár Ervin: Foci - részlet] A mi vallásunk a futball - ez volt a címe a 2008-as Európa-bajnokság nem hivatalos dalának. Nem véletlenül - bár a svéd Rednex együttest aligha a labdarúgás történelmi gyökere ihlette, ám a szimpla populizmus is célba talált. Az angol szurkoló a Biblián és a tízparancsolaton nevelkedett, hisz az igazságban, de ebből csak szombat délutánonként jut neki valami: adott egy bíró, két csapat, és a jobbik győz. Az angol szurkoló ott áll a tömegben, és a végső igazságot keresi. Ügy érzi, minden más cserbenhagyta. A kormány? Madárijesztők Isten igenis szokott focizni gyülekezete. A sajtó? Léhűtők hada. Nincs igazság, csak a pályán. Pedig a játék vad, erőszakos, és felforgató jellege miatt századokkal ezelőtt gyakran a törvények is tiltották a futball gyakorlását. A változást a 19. század eleje, a társadalmi elittel szoros kapcsolatot ápoló magániskolák megjelenése, valamint a keresztény férfi világképének megerősödése hozta el. A közgondolkodást áthatotta az egyre erősödő keresztény szellemiség, amelynek értelmében a sportra pozitív erőként tekintettek, amely hozzájárul a diákok erkölcsi épüléséhez. Ez indította be a fejlődés motorját, ami végül a ma ismert formájáig repítette a játékot. Ahogy David Winner írja az angol futball történelmét feldolgozó könyvében (Those Feet - A Sensual History of English Football), a fel- emelkedés a korai viktoriánus időkben jött el, amikor a brit birodalom hanyatlásnak indult, és ezt - ki tudja, milyen oknál fogva - a nemzet morális leziil- lésével hozták összefüggésbe. A helyzet megoldásának kulcsát a csapatsportok támogatásában látták ezek segítségével kívánták háttérbe szorítani az egyéni önzést és a szolipszizmust, amely megengedően viseltetett például az önkielégítés irányába. Márpedig annál semmi sem lehetett emész- tőbb a kor szelleme szerint. Az Uppingham School nagytiszteletű iskolaigazgatója, Edward Thring egyik prédikációjában odáig ment, hogy „korai és becstelen halállal” fenyegette mindazokat, akik nem élnek önmegtartóztató életet. w En valamiképpen mindig vallásos játéknak tekintettem a futballt. A maszturbáció kórságának tökéletes gyógyírját a futballban látták, mert - ahogy azt E. A. C. Thompson írta a The Boys' Champion Story Paper című kiadványban 1901- ben - „a futballnál nincs férfiasabb sport egy igaz angol számára, hiszen az bátorságra, hidegvérre és elszántságra épül.” „En valamiképpen mindig vallásos játéknak tekintettem a futballt” - mondja Danny Blanchflower, a 1960-as évek Tottenham Hotspurjének csapatkapitánya a Hat sivár nap és aztán szombat című írásban. ,Az apa elvitte a fiát a meccsre, az meg az ő fiát. A pálya volt a székesegyház, az öltöző, a szentély. A harmincas években a futball sokkal fontosabb volt, mint a vallás. A futballt igazságosabbnak érezték az emberek. Elmentél a templomba, s mit láttál? Egy aranyos palástba öltözött ember rejtelmes dolgokat művel egymagában, messze mindenkitől. Hát a pályán? Tiszta fehér trikóban vonulnak ki a szentek, egyeden latin szó sem hangzik el, és a hívek mindent azonnal megértenek.” A futball mindig valami istenit, izgalmasat és felemelőt ígért az embereknek. Nem csupán Angliában. Az 1950-60-as évekre a futball tapintható vallássá nőtte ki magát Olaszországban. A meccseket egységesen vasárnap délután 15.00- kor rendezték, mintha valami nagy, közös istentiszteletet tartanának a délelőtti mise után. A játékosok között ekkor terjedt el a szokás, hogy keresztet vessenek pályára lépésük előtt. Az edzők szentelt vízzel szórták be a gól- és oldalvonalakat. Ekkorra a római Corriere dello Sport és a milánói La Gazzetta dello Sport napilapok után megjelent a torinói Tuttosport is. A három kiadvány elérte a többmilliós példányszámot, ezáltal az újságok nyelvhasználata fokozatosan átkerült a köztudatba is. A sport nyelvezete pedig fokozatosan a vallás nyelvezetévé vált. Miracolo - Csoda!- rikoltották az emberek egy hatalmas védés vagy nagy fordítás láttán. A szurkolók megtörheteden kitartása és buzdítása La Fede-ként, vagyis Hit- ként terjedt el - ami persze együtt járt a szenvedéssel, ha éppen vesztett a csapat. Ha valaki kiesett az év végén, az nem a másodosztályba, hanem a purgatóriumba vagy a pokolba került a zsargon szerint, míg aki éppen csak megúszta azt, az üdvözölt (La Salvezza). A hatvanas évek zseniális csapata, a Grande Inter úgy híresült el, mint „a csapat, amelyet megérintett Isten keze”. Ám ha van ország, amelyben vallás és labdarúgás tökéletesen összemosódik, az Brazília. Amikor a válogatott 2002-ben megnyerte a világbajnokságot, a játékosok egy nagy kört alkotva letérdeltek a gyepre. Legtöbbjük a Kaká pólóján már világhírű vált feliratot viselte a meze alatt: I belong to Jesus -Jézushoz tartozom. A 2014-es világbajnokság előtt Carmen Rial szociális antropológus professzor hatvan brazil játékossal beszélgetett. Kivétel nélkül vallásosnak mondták magukat. .Amikor az autójukban ültem, gospelt hallgattak. Amikor a családjuk körében látogattam meg őket, vallási műsorokat néztek a tévében. A feleségeik a misékről meséltek. Biztos vagyok benne, hogy a FIFA tiltása ellenére [A szervezet a 2009-es Konföderációs Kupán szankcionálta Kaká és Lucio vallási témájú aláöltözete miatt a csapatot] minden gólt Istennek ajánlanak majd a játékosaink. Igaz, nem annyira nyilvánvaló módon, mint korábban. Azt is el kell ismerni: a gyors meggazdagodás, a népszerűség és a vagyon következtében néhány sztárjátékosunk Eltévedt Bárány lett... ” - foglalta össze tapasztalatait a BBC-nek a profesz- szor asszony. BrazíliaTakossága a 16. századi portugál gyarmatosítás óta túlnyomó többségben katolikus. Az 1940-es évek felmérései szerint a lakosság 99 százaléka vallotta magát katolikusnak, ám 2014-re ez a szám 63 százalékra csökkent, miközben a teljes népesség 8 százaléka úgy nyilatkozott, hogy elvesztette a hitét. A világbajnokságon aztán mégis úgy tűnt: Isten valóban pályára lépett öt percre. Csak éppen nem abban a csapatban, amelyikben számítottak rá. Hegedűs Henrik
