Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-23 / 294. szám, kedd
www.ujszo.com KARÁCSONY ■ 2014. DECEMBER 23. Fekete István: Roráte O lyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak. Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. Ámbár hiszen sár van mindenütt. Az ég még sötét. A tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattan, kiáltás nincs. A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is meggyűlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok, égi Magasok!” Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalábbis így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához. És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Fél szemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul. Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja - gondolja Illés -, hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés. Azután: csend. Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik. Nem! - ijed meg. - Ezt igazán nem szabad - s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt. Hö-hö-hö. Ez hát a híres? -.mo- solyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté. Uram Isten! Csak nem lett vele valami? Harag ide, harag oda - a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról -, csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.- Hallod-e, te! Máté! Máté felhorkan:- Hő?! Mi? - és néz Illésre, mint a csodára.- Te vagy az, Illés?- Én hát. Hát mondok, megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy;.. És nézi egymást a két öreg. A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.- Kicsit megszédültem - hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. Már elmúlott. ■- Há no! Hál Istennek, akkor menjünk. És egymás mellett kicsoszognak a templomból. Mi volt ez, Szentatyám? - néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre. Két ember kibékült - mondja a főszent. És melegen sóhajt.- Hjaj! Csoda! - suttogja a kis angyal.- Hát bizony. A mai világban...- És most mit csinálnak?- Nézz utánuk, fiam. A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.- Gyere be, Máté, rég voltál nálunk - mondja Illés. - Lángost sütött a lányom... A kis angyal kérdőn néz a fő- szentre:- Mi az a „lángos”, Szentatyám? A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon. Gabriel García Márquez: Búcsúlevél Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fededenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi'mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi kezével az apja ujját, örökre megragadja. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma ládák utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthadak, azt mondanám neked, „szeredek”, és nem tenném hozzá ostobán, hogy „hiszen tudod”. Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóváte- gyiik a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeredek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, „sajnálom”, „bocsáss meg”, „kérlek”, „köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked. (Fotó: fotolia.com) Karácsonykor HÁROM VERS KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Karácsony Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aránylik a kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel. Fenyőszagú a lég és a sarokba ezüst tükörből bókol a rakott fa, a jó barát boros korsóihoz von, És zsong az ének áhítatba zöngve... Csak a havas pusztán a néma csöndbe sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony. PILINSZKY JÁNOS A fényességes angyal is REVICZKY GYULA: Emlékezés egy világháborús karácsonyra Az égbolt elsötétedett. S akár a végítélet zord fellege tört volna ránk, a föld is oly sötét lett. Gyermekszívünk is oly nehéz! A házak és a kertek, az egész törékeny világ, éreztük, velünk reszket. Aztán a roppant csöndön át puhán és észrevétlen, a hangtalan meginduló és puha hóesésben, , akár a fényes pelyhek is vigyázva földet értek, a fényességes angyal.is, ő_ is a földre lépett. A zúgolódás, gúny, harag Rég halva már szívemben. Egy szóval sem panaszkodám, A kis Jézus ellen. Nem vádolnám balgán azért, Hogy engem kifelejtett. • Hogy. nem h#zott ajándékot, Szemem könnyet nem'ejtett. Lelkem nyugodtan, csöndesen ■ Átszáll a nagyvilágon. Imádkozom, hogy Jézusom . Minden szegényt megáldjon. Ágyamra dőlök, s álmodom Egy régi szép, édes álmot: Boldog, ki tűr és megbocsát, - S ki szenved, százszor áldott!
