Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-16 / 288. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ DECEMBER 16. Szín folk 17 áll előttünk. Szent István színes portréját Pintér Zoltán adományozta a templomnak. István pompás királyi palástban látható, fején a magyar Szent Koronával, bal kezében az országalmával. Szent Antal szobra ma a kórus előtti keleti pilléren áll. A szobor a visitatiók szerint már 1912- ben is megvolt. A szemben lévő pilléren Szent Józsefet látjuk. A hajó mennyezetének jelenlegi freskója az újabban boldoggá avatott magyarokat mutatja be. (A festést 2013-ban végezte Švec Marian, Bödör Müan és Bakó Róbert templomfestő mester.) Háttérben egy nagyméretű korpuszos kereszt van. Krisztus töviskoronás feje kissé lehajtva, előre fordulva, körülötte aranyló glóriával. Előtte a boldogok sora, balról jobbra Sheffler János, Batthyány-Strattmann László, Meszlényi Zoltán, Romzsa Tódor, Salkaházi Sára, Sándor István, IV. Károly király és Apor Vilmos. A templomi karzat mennyezeti freskója is 2013-ban készült. Ama hat tiszteletreméltó portréját láthatjuk rajta, akik a boldoggá avatásra „várakoznak”. (Balról jobbra Márton Áron (1896-1980), Brenner János (1931-1957), Bódi Margit, Mindszenty József (1892- 1975), Bogner Mária Margit (1905-1933), Kaszap István (1916-1935) és Bogdánffy Szilárd (1911-1953).) A templom sekrestyéje újabb kori építmény. Az 1761-es visitatióban egy boltíves sekrestyéről írnak, a mai Budai Károly plébános idejében épült. A tágas teremben időnként miséket is tartanak, s itt láthatók a templom további szobrai is. A Jézus Szívé-szobor egykor a diadalív alatti pilléren állt, s valószínűleg a század elején vásárolták. Krisztus fehér ruhában, bordó palástban áll előttünk, átszúrt jobb kezét áldásosztásra emeli, a balt a szíve felett tanja. A másik szobor a gyermek Jézust ábrázolja vállán egy fehér báránnyal. Ugyanitt kapott helyet a régebbi feltámadt Krisztus-szobor. Jézus átszúrt jobb kezét a magasba emeli, a bal kezében pedig egy zászlós keresztet tart. Van itt egy Rosa Mistica-szobor is. Mária fehér palástban van, mellén fehér, A hajó mennyezetének jelenlegi freskója az újabban boldoggá avatott magyarokat mutatja be. piros és sárga rózsa, kezében rózsafüzér. Szent József szobra ugyancsak ide került. Az 1761-es visitatio három fafeszületről írt. Ma a sekrestyében két kereszt látható. A régebbi egy háromkaréjos szárvégű, INR1 feliratos korpuszos fakereszt. A másik fakereszt legömbölyített szárvégű. Említést érdemelnek a templomi zászlók is. Ezek régebben szerves tartozékai voltak a templomhajónak. Ma a torony melletti egyik kis raktárhelyiségben láthatók. Az egyik valószínűleg a Rózsafüzér Társulaté volt. Nyomtatott mintás fehér selyemből készült, közepén egy színes képnyomattal. A képen a Szűzanya látható a gyermek Jézussal. Előtte térdel Szent Domonkos és Szent Margit. A Szűzanya átadja nekik a rózsafüzért. A kép felett ez a felirat olvasható: Rózsafüzér Királynéja, könyörögj érettünk! A lobogó hátulján a Jézus Szíve-képet látjuk. Ä zászlóra ez a felirat került: Jézus Szentséges Szíve, irgalmazz nekünk! Van egy zöld selyemből készült Jézus Szívé-zászló. Egyik oldalon középen egy négyzet alakú színes képnyomat látható, amely Jézust ábrázolja, a másik oldalon egy lángoló szív körül ez a felirat olvasható: Jézus Isteni Szíve / irgalmazz nekünk. A harmadik Jézus Szívé-zászló fehér selyemből készült újabb alkotás. Egyik oldalán színes Jézus Szíve nyomat, ezzel a felirattal: Jézus Szíve / bízom benned. A másik oldalon az Oltáriszent- ség látható búzakalászokkal körülvéve. A zászló alján, amely három részre tagolt, egy-egy keresztnyomat van, szülőfürttel és szőlőlevéllel díszítve. A másik fehér selyemből készített Mária Szívé-zászló egyik oldalán lángoló Mária Szívet látunk, színes virágmintákkal díszítve, belőle pedig sárga sugáráradat tör ki. Felirata: Mária Szíve / légy menedékem. Van zöld selyemből készült Mária Szívé-zászló is. Ennek egyik oldalán tőrrel átszúrt lángoló szívet látunk, az alábbi felirattal: Szűz Mária édes Szíve / Légy a mi menedékünk. A másik oldalon egy téglalap alakú képnyomat, melyen Mária látszik a felhőkön állva fehér fátyolban, piros ruhában és kék palástban. Jobb kezét széttárva lefelé tarja, a ballal lángoló szívére mutat. Van egy kisebb méretű, selyem Mária-zászló is azsúrozott díszítéssel. Fejezetek néptánckutatásunk kezdeti időszakából A hajdani hajdútánc nyomában II. Érdekesebb számunkra a „másik oldal” bekapcsolódása a vitába, pontosabban a szlovák irodalomkritikus, Jozef Škul- téty hozzászólása (Akého pôvodu je hajdúcky tanec (hajdukovanie)?) az általa szerkesztett Slovenské pohľadyban. Škultéty - ismerve a vita eddigi menetét - összefoglalja Réthei és Fabó alapvetéseit és mindkettőhöz kritikai megjegyzéseket fűz, és kiemel bizonyos eddig elhallgatott részleteket. Justus van der Nypoort: Kapronca látképe (előterében hajdútánc), 1686 (Forrás: Pesovár Ernő: A magyar tánctörténet évszázadai) HANUSZ ZSUZSANNA Tudniillik Balassi a híres juhásztáncát valach módra (po valaský) járta, illetve minden bizonnyal Liptóban tanulta, ahogyan Esterházy Pál is, aki pedig szintén Liptóban nevelkedett édesapjától. A hajdútánc szláv szempontból A vitás kérdések megválaszolását azonban Škultéty sem vállalja, inkább további problémapontokra hívja fel a figyelmet: bár a tánc legvirtuózabb formái egyértelműen a szlovák valachokhoz (elsősorban juhval és kecskével foglalkozó pásztorréteg) kapcsolódnak, a hajdukovať kifejezés mégis nem szláv eredetre utal, sőt, a valach életmód egyfajta román elemet is feltételez, továbbá a goralok és a lengyelek nyelvükben ezt a táncot a magyarsághoz kapcsolják. A vita végül az Ethnographia oldalain a bélaudvarnoki születésű Emyey József írásával maradt abba (A hajdútánc szláv szempontból, Ethnographia, 1906), aki - gyógyszerész-történész létére néprajzi, nyelvészeti és történelmi kutatómunkát is végezve - a témát szintén szláv megközelítésből vette górcső alá. A tanulmány sorra véve tárgyalja a hajdútánc és az egyes szláv népek (szlovák, go- rál, morva és lengyel) kapcsolatait. Végül arra a következtetésre jut, hogy a hajdúság a határokon túl éppen olyan tág és változó fogalom volt, mint a magyarságnál, s az mindig más-más jelentést nyert a kor viszonyai szerint. Megállapítja, hogy a tánc erőteljesen az állat- tenyésztő vidékekhez kapcsolódik, illetve hogy ilyen tánca minden pásztorkodó népnek lehetett, a pásztorokból szerveződött hajdúk csak új tartalmat adtak neki. Ugyanakkor elhatárolódik a hajdútánc egységes szláv eredetének feltételezésétől, hiszen ebben az esetben az nem korlátozódna csupán a határszélekre és annak szláv elnevezése lenne. Mindenesetre a felvetett kérdések megválaszolásához elengedhetetlennek tartja a további tárgyi bizoHajdú (Hegyesd, Veszprém m.) 17. századi rézmetszet (Forrás: Magyar néprajzi lexikon) nyítékok és hiteles történelmi források feltárását, amelyek hiányában a kérdés, magyar-e vagy szláv eldönthetetlen, a vita pedig meddő. A hajdútáncvita mai szemmel Ernyey József jól látta, hogy a hajdútáncvita a századfordulón még feloldhatatlan volt. Mai szemmel, pontosabban az előttünk járó nagy tudósoknak (Bartók, Szabolcsi, Martin, Pesovár, Kresánek, Dúžek...) köszönhető tudásra támaszkodva - még ha véleményeik több ponton nem teljesen egyeznek is - már jóval köny- nyebb eligazodnunk ebben a számos útvesztőt rejtő, igen bonyolult kérdéskörben. Mert mi is állt a fentiekben bemutatott hajdútáncvita hátterében? Ahogyan azt Martin György átfogó elemzéséből megtudhatjuk (Ethnographia, 1984), a hajdútánc létéről a 15. századtól egészen a 18. század elejéig szólnak a történelmi források. Táncolói kezdetben pásztorok és hajdúk (fegyveres marhahajcsárok), illetve a belőlük kialakult gyalogos katonarend tagjai lehettek, míg a 16. század végétől a tánc kilépve e pásztori-katonai közegből, mezővárosi polgári, köznemesi, sőt főúri körökben is megjelent, táncolták férfiak és nők egyaránt, és az egész társadalmat átfogó táncstflussá szélesedett, jelképes kifejezőjévé válva a kor legfőbb törekvésének, a török elleni küzdelmeknek. Míg végül a török kiűzésével és a kuruc felkelések leverésével a tánc szerepe és jelentősége fokozatosan megszűnt, és ismét visszaszorult eredeti pásztori-paraszti közegébe. Visszaszorult, de el nem tűnt! Sőt, nyomait egészen napjainkig fellelhetjük, mégpedig a Kárpát-medence népeinek eszközös pásztortáncaiban, melyeket a leginkább elszigetelt rétegek és népcsoportok egészen a 20. századig megőriztek. A táncnak a peremterületeken külön ágon fejlődött regioná- lis-etnikus színezetű változatai alakultak ki: így találkozhatunk a magyaron kívül a szlovák, a gorál, a ruszin, a román és a cigány tánchagyományban is az egykori hajdútánc formai és zenei vonásaival, ami igen szépen mutatja a Kárpát-medencei népek tánckincsének hajdani összefonódását. Mindez a századforduló haj- dútáncvitájának hátterét, illetve a korabeli vélekedések mára már nagyrészt meghaladott mivoltát is megvilágítja. De bármennyire elavultak is ezek a tanulmányok, megérdemlik, hogy ne vesszenek egészen feledésbe, mivel néptánckutatásunk egészen korai szakaszát és gondolkodásmódját ismerhetjük meg általuk. Korai, ám annál izgalmasabb. Hiszen a kor különböző tudományterületekről érkező táncteoretikusai számára még nem volt meg az a tudástár, különösen az a mérhetetlen becsű folklóranyag, melyre napjaink tánctudománya támaszkodhat. Egy egészen ismeretlen terület első felfedezői voltak. Hiányosságaik helyett hangsúlyozzuk hát vitathatatlan érdemeiket, a kérdések felvetését, az irányvonalak megrajzolását, a későbbi tudományosság számára meghatározóvá vált tánctörténeti emlékek összegyűjtését és közzétételét, valamint azt, hogy felhívták a figyelmet - akár erősítve, akár cáfolva - egykori dicső hajdútáncunk szerteágazó rokoni kapcsolataira, illetve arra, hogy a magyarság tánckincse sokkal gazdagabb és összetettebb annál, minthogy az pusztán a verbunkra és csárdásra korlátozódjék.
