Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-13 / 286. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. DECEMBER 13. www.ujszo.com Novemberben 0,1%-os deflációt mértek Az ingyen vonatjegy húzta le az inflációt ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A diákok és nyugdíjasok számára bevezetett ingyenes vonatozásnak köszönhetően novemberben az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkent az átlagos árszint Szlovákiában - derül ki a statisztikai hivatal tegnap közzétett elemzéséből. Eszerint az elmúlt hónapban stagnáltak az árak az egy évvel korábbiakhoz képest, miközben az idei év első tizenegy hónapjában 0,1 százalékos áresést mértek. „A Fico- kabinet által bevezetett ingyenes vonatozásnak köszönhetően a vasúti szolgáltatások átlagos díja 12 százalékkal csökkent az elmúlt hónapban, ami az inflációs mutatókon is meglátszott” - nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője, aki szerint azonban a csökkenő árszinthez az egyre olcsóbb benzin is hozzájárult. A kőolaj világpiaci ára például csak az elmúlt hónapban 7,7 százalékkal csökkent. Emiatt a közlekedés az egy évvel korábbihoz képest csaknem 3 százalékkal lett olcsóbb, 1,2 százalékkal csökkent azonban az élelmiszerek és fél százalékkal a távközlési szolgáltatások ára is. „Jövőre a növekvő hazai keresletnek köszönhetően már enyhén meglódulhat az infláció, ezt azonban még meghiúsíthatja az üzemanyagok és az élelmiszerek árának a további csökkenése” - nyilatkozta Marek Gábriš, a ČSOB elemzője. Szlovákiában eddig 2010- ben nőttek a legelenyészőbb mértékben az árak, amikor - a gazdasági válság kirobbanását követő durva keresletcsökkenés miatt - alig 1%-os inflációt mértek. Azt követően fokozatosan felgyorsult az árak emelkedése: 2011-ben már 3,9, 2012-ben pedig 3,6%-os volt az infláció. Tavaly azonban újra fordult a helyzet: a lakossági fogyasztás csökkent, az infláció pedig 1,4%-ra esett vissza. Mivel az év idei év nagy részében enyhén csökkentek az árak, a statisztikai hivatal becslése szerint az átlagos árszint a defláció határán fog mozogni, (mi, SITA) RÖVIDEN Indul az új Pozsony-Kassa járat Pozsony. Vasárnaptól már nemcsak a főváros és Komárom, hanem Pozsony és Kassa között is közlekednek a Regio- Jet sárga vonatai. Az út megközelítőleg öt óráig fog tartani. A fővárosból 5.50-kor, 11.50-kor és 17.50-kor indulnak a járatok; ellenirányba pedig 5.17-kor, 11.17-kor és 17.17-kor. Az új járatok a vasárnaptól érvényes vasúti menetrendbe is bekerültek. Egy szerelvény 10 vagonból fog állni, kapacitása 412 fő lesz. (TASR) Börtönben csapott le a NAKA Szucsány. A szucsányi fiatalkorúak börtönében csapott le korrupt alkalmazottakra a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). Az 55 éves Miroslav G., az intézmény polgári alkalmazottja gyógyszereket juttatott be a börtönbe. Az akció során a férfinál 700 tablettát foglaltak le. Valószínűleg szteroidokat. A gyógyszereket megrendelő elítélt és az alkalmazott között egy másik fegyenc, a 29 éves Ján V. közvetített. Mindkettőjük ellen korrupció gyanújával indult eljárás. Kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. (TASR) A javaslatot Jozef Šimko és az MKP megyei képviselői terjesztették elő A parlamentbe küldték Kotlebát Kotleba már a megyeházán van, a parlamentbe is elküldték (TASR-fotó) Pozsony. Nem sok esélye van annak, hogy Marian Kotleba, Besztercebánya megye elnöke a parlamentben szólaljon fel. A szélsőséges, nacionalista politikust erre a megyei közgyűlés kötelezte egy héttel ezelőtt, a december 5-én Rimaszombatban megtartott kihelyezett ülésén. ÚJ SZÓ-HÍR A megyei önkormányzat ezen az ülésén elemezte a Rimaszombati járás gazdasági és szociális helyzetét, Kotlebának erről kellene beszámolót tartania a parlamentben. A javaslatot Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere, megyei képviselő terjesztette elő, három MKP-s képviselő, Auxt Ferenc, Rigó László és Juhász Péter támogatásával, a jelenlévők többsége megszavazta azt. Hogy miért éppen a parlamentben, amely törvényhozói, nem pedig végrehajtó hatáskörrel rendelkezik, arra Auxt nem tudott választ adni. Utólag sajnálta is, hogy egy szélsőséges politikust „küldtek” a parlamentbe. „Nem biztos, hogy tökéletes javaslat volt, a polgármesterünk javasolta és mi szolidaritásból támogattuk - mondta lapunknak Auxt, aki egyben rimaszombati városi képviselő is. - Talán egy kicsit elhamarkodottan döntöttünk, ma már úgy látom, hogy nem volt jó ötlet.” Elismerte, hogy nem a legszerencsésebb megoldás, hogy a romaellenes, kisebbségellenes nézeteiről ismert Kotleba beszéljen a problémákról. Szerinte mindenképpen fel kell hívni a figyelmet a régió nehéz helyzetére, segítség nélkül ezen helyben nem tudnak változtatni. Annak azonban kicsi az esélye, hogy Kotleba felszólalhat a parlamentben. „Az, hogy valaki fel akar szólalni, még nem jelenti, hogy fel is szólalhat” - mondta lapunknak Sólymos László, a Híd parlamenti frakciójának vezetője. Ennek egyrészt ügyrendi akadályai is vannak: a parlament elnökének kell javasolnia, a plénumnak pedig jóvá kell hagynia. Sólymos szerint azonban a politikai okok fontosabbak. ^Csak neves közéleti személyiségek szólalhatnak fel, mint ahogyan szót kapott például Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság korábbi elnöke vagy Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, ebbe a sorba nem illik be a szélsőségesen nacionalista Marian Kotleba” - mondta lapunknak Sólymos. Nem kapott szót például Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke sem, a parlament, ismerve munkáját, nem tartotta erre érdemesnek. Pavel Chovanec, a parlament elnökének szóvivője szerint egyelőre még nem kapták meg Kotleba kérvényét, így nem is akart nyilatkozni arróí, hogy mi lesz erre a nemrég kinevezett házelnök, Peter Pellegrini lépése. (lpj) Újabb parlamenti képviselők léptek ki a pártból,visszakövetelik a mandátumot a távozóktól Kétszemélyes lett az SDKÚ a parlamentben ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tizenegy képviselővel kezdték a ciklust, tegnapra már csak ketten maradtak. Pavol Frešo pártelnökön és Ľudovít Kaník pénztároson kívül mindegyik parlamenti képviselő kilépett az SDKÚ-ból. Tegnap Eugen Jurzyca volt oktatásügyi miniszter, Viliam Novotný. képviselő és Jozef Mikuš volt frakcióvezető is bejelentette távozását. Csatlakozott hozzájuk Stanislav Horník, a besztercebányai szervezet vezetője is. A távozók úgy vélik, az SDKÚ nagyrészt teljesíteni tudta reformígéreteit, amelyek pozitív hatása meg is látszik Szlovákián. A pártnak most új megoldásokat kellene kínálnia a munkanélküliség, az állam- adósság és a korrupció ügyében, vélik a távozók. „A pártban uralkodó belső feszültség viszont ellehetetleníti ezt a munkát” - jelentették ki. Független képviselőként folytatják. Ľudovít Kaník, az SDKÚ parlamenti képviselője, és volt frakcióvezetője azt szeretné, ha a pártból kilépett politikusok visszaadnák mandátumukat. „Erkölcsileg az lenne a helyes, ha szabad teret biztosítanának azoknak, akik az SDKÚ- ban akarnak tevékenykedni, és annak értékeit továbbra is vallják” - mondta. Arról, hogy a mandátumok visszaadását fogják-e kérni, a hétfői elnökség fog dönteni, a mandátumok visszaadására azonban nem kényszerítheti őket. Kaník szerint a távozókat egyéni érdekek vezérelték. Hasonló véleményen van Ján Baránek politikai elemző is. Szerinte is a pártot illeti a mandátum. „Ezzel nem azt akarom mondani, hogy átverik a választóikat, de ez nem tisztességes” - vélekedik a Polis ügynökség elemzője. Egyben emlékeztet, hogy egy örök problémáról van szó, amelyet vélhetően a jövő sem old meg. Ahhoz ugyanis, hogy a pártokból kilépő képviselőket mandátumuk visszaadására kötelezzék, alkotmányt kellene módosítani. „Egy ilyen módosítás viszont soha nem menne át” - véli Baránek. A parlamentnek jelenleg 26 független képviselője van - főleg az SaS, az SDKÚ és az OĽaNO egykori tagjai, (vps, SITA) A pöstyéni kórházban most a régi CT üzemel Ingyen bontott szerződést a Medical Group SK Az ellenzék szerint az üzemanyagkártya-tender szálai a J&T-hez vezetnek, Cipruson át Počiatek 130 milliót takaríthatott volna meg ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Beleegyezett a szerződésbontásba a Medical Group SK, a pöstyéni kórháznak nem kell büntetést fizetnie azért, mert nem kéri a cégtől megrendelt komputertomográfot (CT). A cég tegnap aláírta a szerződés felbontásáról szóló megállapodást, tájékoztatott tegnap a kórház igazgatója, Mária Domčeková. A kórház 1,6 millió eurót fizetett volna a készülékért, de hasonló berendezést korábban már 900 ezer euróért is vehetett volna, azt a pályázatot azonban törölték. Az ügybe belebukott Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter, Pavol Paška, a parlament elnöke és Renáta Zmajkovičová, a parlament al- elnöke is. Ugyan a közbeszerzési eljárás törvényes volt, ezt megerősítette a parlament egészségügyi bizottságának vizsgálata is, de az árat a hasonló berendezések átlagárához képest nagyon magasnak tartották a képviselők. A házelnöknek azért kellett távoznia, mert korábban köze volt a CT szállítását biztosító céghez. A kórház azonban így sem marad CT nélkül, beüzemelték a korábban használt berendezést, így a betegeknek nem kell a szomszéd városokba járniuk kivizsgálásra. (SITA) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az ellenzék állítja, ha Ján Počiatek közlekedés- ügyi miniszter nem úgy állítja be a tender feltételeit, hogy azt csak egy gyanús háttérrel rendelkező Paywell cég nyerhet meg, az államkassza számára 130 mülió eurót takaríthattak volna meg. A minisztériumhoz tartozó Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság tavaly hirdette meg a szóban forgó versenypályázatot. Erre csak két cég jelentkezett, a győztes Paywellt pedig mindössze egy nappal a bejelentkezése előtt jegyezték be. „Ha végigtekintünk a tulajdonosokon, azt látjuk, hogy ennek a cégnek a szálai is a ciprusi Nicosiába vezetnek, ugyanabba az irodába, ahová sok, J&T-hez közeli vállalat tulajdonosi szálai” - jelentette ki Pavol Zajac KDH-s képviselő. A Paywell dolga a tender szerint az lenne, hogy biztosítsa az útdíj beszedését az üzemanyagkártyák segítségével. A következő 13 év során ezért 135 millió eurót kapna. A győztes vállalatért ráadásul a Fleetplay nevű cég vállalt kezességet, amely Szlovákiában 2010-ben verseny nélkül kapta feladatul az útdíj beszedését, ez évi 7,5 millió eu- rós bevételt, 3,4 millió tiszta hasznot jelentett neki. Počiatek szerint viszont a közbeszerzés szabályos volt, az árat pedig a verseny generálta ki. Daniel Lipšic, a Nova elnöke viszont állítja, a tender nem más, mint a Smer mérhetetlen szemtelenségének mintapéldája. „Az új évben azt kívánom ennek az országnak, hogy végre váljon meg attól a kormánytól, melynek fő célja az emberek kizsákmányolása” - zárta le Lipšic. (dem) Csendes éj a parlamentben Pozsony. Az utolsó idei rendes parlamenti ülés tegnap a közlekedésügyi miniszter leváltása miatt összehívott rendkívüli ülés előtt ért véget. Az ülésteremben egy terhelyi (Terchová) kórus elénekelte a Csendes éjt, majd a képviselők békés ünnepeket kívántak egymásnak és a polgároknak, Sólymos László, a Híd frakcióvezetője magyarul is boldog karácsonyt kívánt. Štefan Kuffa azt kívánta az embereknek, hogy útjukon a betlehemi láng kísérje őket, a liberális SaS képviselők pedig azt, hogy az emberek inkább egymáshoz és ne az egymástól vezető utat keressék. Martin Poliačik a homoszexuálisoknak is kellemes karácsonyi ünnepeket kívánt, a KDH képviselői ez ellen azonnal tiltakoztak, (dem)