Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)

2014-12-10 / 283. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. DECEMBER 10. www.ujszo.com Januártól támogatás az angol tankönyvekre is Több óvodai férőhelyet ígér az oktatási miniszter ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Anyagilag is támo­gathatja az újabb óvodai férő­helyek kialakítását az oktatás­ügyi minisztérium. A parla­ment tegnap jóváhagyta a köz­oktatási törvény módosítását, melynek értelmében anyagi segítséget kaphatnak a fenn­tartók, vagyis az önkormányza­tok. „A minisztérium már jövő év elején közzéteszi a felhívást, melynek értelmében a városok Juraj Draxler (SITA-fotó) és a falvak egy 10 milliós keret­re pályázhatnak az óvodák be­fogadóképességének növelése érdekében” - tájékoztatta la­punkat Beáta Dupal’ová Ksen- zsighová. Juraj Draxler oktatásügyi miniszter szerint a támogatást sokféleképpen kihasználhat­ják, átépítésre, újabb osztá­lyok, épületszárnyak vagy eme­letek ldalakítására a helyi igé­nyek szerint. Tavaly 9682 eset­ben nem sikerült az önkor­mányzatoknak óvodai férőhe­lyet biztosítani az igénylőknek. A probléma leginkább Pozsony megyét érinti. A minisztérium a fenti újítástól azt reméli, hogy 2020-ra a 4-6 éves gyerekek 95 százaléka óvodába fog járni. 2015 első fél évében a mi­nisztérium a tankönyvvásárlás közvetlen támogatási módját is szeretné letesztelni. Elsőként az angol tankönyvekre kérhet­nek támogatást az alapiskolák, magyarázta Beáta Dupaľová Ksenzsighová. A későbbiekben a tárca közzéteszi azoknak a tankönyveknek a listáját, ame­lyekre a plusztámogatást igé­nyelni lehet, (vps) Bejutna a parlamentbe az SNS és az MKP is Bugár és Žitňanská a legnépszerűbb ellenzéki ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Parlamenti párt lenne a Híd mellett az MKP is, Bugár Béla pedig a legszavahi­hetőbb ellenzéki politikus. A Polis ügynökség legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a parlamenti választásokat de­cember elején ismét a Smer nyerte volna, kormányt viszont nem tudna egyedül alakítani. 38,3 százalékos eredményük ugyanis mindössze 68 képvise­lői helyet ér, a kormányzáshoz viszont legalább 76 kell. A töb­bi bejutó közül viszont így egy koalíciós partner is elég lenne a Smemek. Rajtuk kívül még hat párt kerülne a törvényhozásba. A Sieť 11,9 százalékkal és 21 képviselővel a második legerő­sebb parlamenti párt lenne, őket követné az OĽaNO 8,4 százalékkal és 15 képviselővel. 14-14 honatyát küldhetné a KDH és a Híd, amelyeket 8,2, il­letve 7,8 százalékra mérte a Po­lis. Bejutna a törvényhozásba két jelenleg parlamenten kívüli erő is: az SNS 5,2, az MKP pe­dig 5,1 százalékkal. Ők 9-9 képviselői helyet kapnának. Az SaS, az SDKÚ és a Nova támo­gatottsága a 4 százalékot sem éri el. Az ellenzéki politikusok sza­vahihetőségi listáját magabiz­tosan Bugár Béla vezeti. A Híd elnökét a válaszadók 17,8 szá­zaléka tartja a legmegbízha­tóbbnak. Második legtöbben (12,5 %) a Sieť elnökét, Rado- slav Procházkát említették, a harmadik helyre pedig szintén egy hidas, Lucia Žitňanská ke­rült 7,4 százalékkal. Őt az OĽaNO elnöke, Igor Matovič A pártok támogatottsága Mandátum I 38,3 68 Sieť 11,9 21 OĽaNO 8,4 15 KDH 8,2 14 Híd 7,8 14 SNS 5,2 9 MKP 5,1 9 SaS 3,9­3,1­Nova 2,8 • Forrás: Polis Melyik politikusnak hiszünk? Kormánypárti Róbert Fico 32,6 Robert Kaliňák 22,2 Peter Pellegrini 18,4 Miroslav Lajčák 14,2 • Forrás: Polis követi 7,2 százalékkal. A kor­mánypártiak közül Robert Fico miniszterelnököt tartják a leg­megbízhatóbbnak: neki 32,6 százalék hisz. Következik Ro­bert Kaliňák belügyminiszter 22,2 százalékkal, majd megle­petésre a fél évvel ezelőtt még alig ismert Peter Pellegrini nemrég kinevezett házelnök 18,4 százalékkal. 30,7 százalék azt felelte, senkinek nem hisz a Smerből. (vps, SITA) A hangulat ismét kellemes volt (TASR-felvétel) Nem kommentálták a szlovák miniszterelnök szavait az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódásáról Orbán megköszönte Ficónak a gázt ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Orbán Viktor ma­gyar kormányfő tegnap kö­szönetét mondott Robert Fico szlovák miniszterelnöknek az idén márciusban átadott közös szlovák-magyar gázvezeték kiépítéséért. „Magyarország­gal szomszédai nem túl kész­ségesek az energiaszállítás szempontjából. Ez alól csak Szlovákia kivétel, amiért sze­retnék köszönetét mondani Robert Ficónak” - mondta Or­bán tegnap Pozsonyban, ahol a V4-es országok kormányfői Didier Burkhalter svájci el­nökkel egyeztettek. Szó volt az energetikai biztonságról, az ukrán helyzetről, és arról, ho­gyan lehetne élénkíteni a sváj­ci befektetéseket a V4-es or­szágokban. Újságírói kérdésre a kor­mányfők nem kívánták kom­mentálni Fico egy hete tett kije­lentését arról, hogy német for­rások szerint 70% az esélye annak, hogy háborúvá szélese­dik az orosz-ukrán konfliktus. Ewa Kopacz lengyel miniszter- elnök a téma kapcsán az Oroszország elleni szankciók harmadik hullámát sürgette. Orbán szerint a geopolitikai fo­lyamatok felértékelték a V4-es országok jelentőségét, Ma­gyarország pedig nem szemlé­lője, hanem alakítója akar lenni a térség további sorsának. Hasonló témák fognak do­minálni Áder János magyar köztársasági elnök mai pozso­nyi látogatásán is. Ädert Andrej Kiska szlovák államfő hívta meg. Ficóval is találkozik, majd a parlament épületében Peter Pellegrini házelnök fogadja. A látogatás záróeseményeként szerda délután a két államfő rövid látogatást tesz Galántán, a Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű, valamint a Janko Matuška Szlovák Tannyelvű Gimnáziumokban, (vps) A képviselők többsége Andrej Kiskának adott igazat: a törvény értelmetlen volt Büfétörvény elutasítva Pozsony. Nem kell korlá­tozni januártól az iskolai büfék kínálatát, a parla­ment ugyanis tegnap el­fogadta Andrej Kiska ál­lamfő javaslatait, és ezeknek megfelelően fo­gadta el az oktatásügyi törvényt. A képviselők törölték azokat a para­grafusokat, amelyek megtiltották volna bizo­nyos élelmiszerek árusí­tását az iskolákban. ÖSSZEFOGLALÓ Az ellenzék szerint győzött a józan ész, a törvényt előterjesz­tő Renáta Zmajkovičová (Smer) a képviselők gyávaságáról be­szél. De nemcsak ellenzéki, ha­nem smeres képviselők is egyetértettek az államfővel, mely szerint Zmajkovičová ja­vaslata értelmetlen. Tiltotta volna ugyanis a gyorséttermi és sok cukrot tartalmazó ételek árusítását, de azt már nem hatá­rozta meg, pontosan mi számít ilyen élelmiszernek. A jogsza­bály olyan élelmiszereket is ki­tiltott volna az iskolákból, ame­lyek egyáltalán nem tekinthe­tők egészségtelennek - például a teljes kiőrlésű gabonából ké­szült péksüteményeket, egyes sajtokat és a mákos kalácsot is. Kiska javaslatait tegnap a parlamentben csak Zmajkovi­čová utasította el, a maradék 130 smeres és ellenzéki képvi­selő viszont egyetértett az ál­lamfővel. Elkezdődött egy nyil­vános vita a gyermekek egész­séges étkeztetéséről. Nemcsak a Csalódott (Šimíček-fotó) Smer, több ellenzéki képviselő is jó ötletnek tartotta a kezde­ményezésemet csak épp a tör­vény kivitelezését nem tudták elképzelni” - mondta a CT-bot- rány miatt néhány hete leváltott parlamenti alelnök. Simon Zsolt, a Híd parla­menti képviselője elégedett volt azzal, hogy a jogszabályra nemet mondtak a honatyák. „Zmajkovičová kezdeménye­zése kezdettől fogva értelmet­len volt, káoszt okozott volna a rendszerben. A törvénnyel meghatároztuk volna, mit ve­het meg és mit nem a gyermek az iskolai büfében, de a legkö­zelebbi élelmiszerboltban azt vehetett volna, amit akart. Örülök, hogy a Smer képvise­lőinek megjött az esze” - mondta Simon. A képviselők tehát a törvényi tiltást elvetették, de arról egyezség született, hogy a kormányt fogják kérni, a lehető legrövidebb időn belül dolgoz­zon ki egy olyan jogi normát, amely a iskolai büfék kínálatát szabályozná, (dem, SITA) A Mit jelent? kategóriában a szcientológia lett az első - Fico ezzel vádolta riválisát, Kiskát Google: idén mire voltunk kíváncsiak? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tavaly Szlovákiá­ban a valóságshow-k szereplői, idén viszont a fő sportesemé­nyek vitték a prímet a Google internetes keresőmotor összesí­tett találatai terén - közölte tegnap Martina Joneková, a Google cseh és szlovák mene­dzsere. Dominika Cibulková teljesítménye révén az ausztrál nyílt teniszbajnokság, Peter Sa­gan révén pedig a Tour de France kerékpáros körverseny ugrott fel a 10 leggyakoribb ta­A legkeresettebbek 1. Tour de France 2. Iveta Bartošová 3. Sochi 2014 4. Halloween 5. Ebola 6. Australian Open 7. Robin Williams 8. FlappyBird 9. Finančná správa 10. MS hokej 2014 A összesített listát eredeti írásformában közöljük. lálat közé, melybe 4 sportese­mény került be - érdekes, a lab­darúgó vb kimaradt. A legtöbbször keresett tulaj­donnevek között főleg az idén elhunyt hírességek találhatók, mint Miroslav Hlinka jégkoron- gozó, vagy Robin Williams és Philip Seymour Hoffman ame­rikai színész, de a nőnek masz­kírozott szakállas Conchita Wurst, az idei eurovíziós dal- fesztivál győztese is nagy érdek­lődést váltott ki (a 4. helyen végzett). Az elnökválasztás sem volt érdektelen a világháló népe számára, ezért nem csoda, hogy a Mit jelent? kategóriában a szcientológia végzett az első he­lyen - mint emlékezetes, Robert Fico kormányfő ezzel vádolta riválisát, Andrej Kiskát. A Ho­gyan? kategóriában a hogyan fogyjunk le, hogyan csajozzunk és hogyan hízzunk meg égető kérdések végeztek a dobogós helyeken. A Google-t használók idén leggyakrabban olyan fo­galmakra kerestek rá, hogy ki számít romantikusnak, filant­rópnak (szintén Kiska hatása) és biszexuálisnak, (shz)

Next

/
Thumbnails
Contents