Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)

2014-12-10 / 283. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. DECEMBER 10. Közélet 3 Még több előnyhöz jutnak azok, akik november 17-től ingyen utaznak vonaton, egy vonalon akár több száz jegyárból válogathatunk december 14-től A vasút szerint olcsóbb lesz az utazás Az ingyenjegyek hatására egyre zsúfoltabbak a vonatok (Ján Krošlák felvétele) Pozsony. Több járattal, kedvezményes jegyárak­kal és gyorsabb vonatok­kal próbálja ellensúlyoz­ni a Szlovák Vasúttársa­ság (ZSSK) a konkuren­cia megjelenését. A de­cember 14-től nemcsak a menetrend újul meg, ha­nem az internetes jegy- árusítást is átalakítják. DEMECS PÉTER Bár a vasúttársaság azt ígér­te, figyelni fogja, hányán utaz­nak ingyenjeggyel egy adott já­raton, és szükség esetén bővíti az adott vonalon közlekedő vonat kapacitását, a gyakorlat azt mutatja, hogy a „fizető” utasok gyakran állva utaznak. Az ingyen utazó diákok ugyan­is rájöttek, hogy ha az ingyen­jegy mellé 1 euróért helyjegyet is váltanak, biztos felférnek az adott vonatra, így egyre gyak­rabban érkeznek be az állomá­sokra olyan szerelvények, me­lyeknek már a folyosóin is alig akad állóhely. A ZSSK tagadja, hogy ez komoly problémát je­lentene, az ingyen vonatozás bevezetésétől állítólag csak két, Zsolna és Pozsony között közlekedő járathoz csatoltak több vagont a nagyobb érdek­lődés miatt. Korábban olcsóbb A legjelentősebb változást nem is az új vasúti menetrend jelenti, hanem a ZSSK új árpoli­tikája. Azt is csak azoknak, akik interneten szokták megvásá­rolni vonatjegyüket. Míg a vo­natállomások pénztáraiban ér­demben nem változik a vonat­jegyek ára, addig az online jegyvásárlásnál igen. Pavol Gábor, a ZSSK vezérigazgatója szerint előfordulhat, hogy egy vonalon több száz jegyárból is válogathat majd az utas. Az új rendszerben állítólag könnyű lesz eligazodni. Mivel még nem üzemel, nem tudtuk kipróbálni, így csak a ZSSK ve­zérigazgatójának állítására hi­vatkozhatunk. Gábor szerint az utas első lépésben kiválasztja, mikor és melyik vonalon akar utazni. Ezt követően megjele­nik az adott napon induló összes lehetséges járat, az árakkal együtt, illetve az egy nappal korábbi és későbbi jegykínálat is. „így könnyen ki­derítheti, hogy néhány órával később vagy egy nappal koráb­ban olcsóbban utazhat” - mondta Gábor. Olcsóbban vehetnek jegyet majd azok is, akik korábban vá­sárolnak. Aki például két órá­val a vonat indulása előtt dönti el, hogy hazautazik karácsony­ra, többet fizet majd a vonatje­gyért. Azt, hogy konkrétan mi­lyen árengedményekre szá­míthatnak az utasok, a ZSSK a túl sok variációra és szerteága­zó kínálatra hivatkozva nem árulta el. A Kassa és Pozsony között közlekedő gyorsvonato­kon viszont a jegy különböző árengedmények kihasználásá­val sem lesz olcsóbb 12 euró- nál, a legtöbb utas 20 euró alatt veheti meg árengedmény nél­kül. A RegioJet 9 eurós jegyárát Pavol Gábor szerint nem fogják megközelíteni. „Nem akarjuk azt mondani az utasainknak, hogy 8 euróért is vehetnek majd jegyet erre a vonalra, ha a vona­ton reálisan csak egy-két helyet tudnánk ilyen árért biztosítani. A 12 eurós vonatjegy viszont reális, továbbra is nagyobb ked­vezményben részesítjük majd a hűséges utasokat, akik Klasik vagy Junior kártyákkal utaznak” - mondta Gábor. Kassa-Prága 7,5 óra alatt A ZSSK további engedményt kínál azoknak az utasoknak, akik idén november 17-től in­gyenes vonatjegyre jogosultak. Mivel az InterCity járatokra nekik is kell jegyet venni, ők decembertől ezeken a járato­kon Pozsonyból Kassára min­den eddiginél olcsóbban, 10 euróért juthatnak majd el. További változás, hogy a ZSSK a cseh állami vasúttársa­sággal is összefogott, hogy konkurálni tudjon a Kassa és Prága között közlekedő, ma­gánkézben levő LeoExpress- szel, amely vasárnaptól, az új vasúti menetrend érvénybe lé­pésekor indítja el korszerű sze­relvényeit ezen a vonalon. A két állami vasút összefogásá­nak eredményeként a vonalon az új cseh SuperCity Pendolino közlekedik majd, amely a két város közti távot állítólag 7,5 óra alatt teszi meg, főleg annak köszönhetően, hogy a Csehor­szágban modernizált pályán már 160 km/órás sebességgel is haladhat. „A nehezebb, hegyvidéki terepen az átlagos sebesség 95 km/óra marad, ám a vonat még így is minden ed­diginél gyorsabban teszi meg a Prága és Kassa közti távot” - közölte Michal Štépán, a cseh vasúttársaság vezérigazgatója, (dem, SITA) Az ingyen vonatozás főleg a kisebb autóbusz-közlekedési vállalatokat veszélyezteti Sztrájkra készülnek a buszjáratok üzemeltetői Az utasok számára ingyenes a szolgáltatás Hajléktalanok hordják a koffert a vasútállomáson ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Naponta 15-20 százalékkal több vonatjegyet adnak el azóta, hogy a fiatalok, a diákok és a nyugdíjasok in­gyen vonatozhatnak - ismerte el a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) vezérigazgatója, Pavol Gábor. Az adat természetesen az ingyenjegyeket is tartalmaz­za, hiszen azokat is ki kell válta­ni. Egyre nyilvánvalóbb, hogy erre az intézkedésre ráfáznak a kisebb autóbusz-közlekedési vállalatok, amelyek nem szá­míthatnak a megyék támogatá­sára. Egy ilyen társaság a Kassa melletti Bölzse (Belža) község­ben regisztrált GIM Bus, amely az ingyen vonatozás bevezeté­sétől, november 17-től utasai­nak kétharmadát már elveszí­tette. „Van még némi megtaka­rításunk, jelenleg ebből finan­szírozzuk a cég fenntartását, de sokáig nem bírjuk ki” - mondta a Hospodárske noviny gazda­sági napilapnak a cég társtulaj­donosa, Marek Sala. Ha a társa­ság tönkremegy, akkor a Po­zsony és Kassa közt közlekedő buszok hat sofőrje felmondást kap. Sala jelenleg a buszjáratokat üzemeltető társaságok sztrájk­ját készíti. „Nyugodtan a vonat­sínekre parkolunk a buszokkal, úgy majd talán valaki észrevesz minket” - mondta Sala. Azt, hogy mikor lesz sztrájk, egyelő­re nem tudta megmondani, a többi autóbusz-közlekedési vál­lalat reakciójára vár. Az viszont biztos, hogy a sztrájk napján buszokkal akarja eltorlaszolni a vonatsíneket. Nem ez az egyetlen társaság, amely problémákkal küzd az ingyenes vonatozás bevezetése miatt. Az utasforgalom 20-35 százalékos visszaesését észlelte az MT-Lines társaság is, amely Turócszentmártonból indít já­ratokat Pozsonyba és Eperjes­re. Ivan Lamoš, a cég képviselő­je egyelőre nem tervez elbocsá­tásokat. „Nem rúghatom ki al- kalmazottaimat egyik napról a másikra, nyolc család megélhe­tése forog kockán” - mondta Lamoš. Milan Mučina, a Losonc-Po- zsony közötti buszjáratokat üzemeltető Mučina cég igazga­tója szerint az ingyenes vonat­jegy ugyan nem fogja tönkre­tenni vállalkozását, viszont elő­fordulhat, hogy törli a rendsze­res, naponta induló járatokat. „Egyszerűen a minimumra csökkentjük a járatok számát” - mondta Mučina. Vesztességgel nem akarja üzemeltetni busza­it, azt mondta, hogy az ingyen vonatozás előtt is megélt olyan napokat, amikor 100-200 eu­rós vesztességgel zárt. A Gim Bus képviselője reálisnak tartja a csődöt. „Ha ez így megy to­vább, akkor befejezem a vállal­kozást, mindenkinek felmon­dok és megyünk a munkaügyi hivatalba”-mondta Sala. A közlekedésügyi miniszté­rium nem hiszi, hogy az ingye­nes vonatozás bevezetése in­dokolatlan beavatkozás lett volna a gazdasági versenybe. Martin Koňa, a tárca szóvivője szerint egyelőre egyik autó­busz-közlekedési vállalattól sem kaptak panaszt vagy hiva­talos beadványt, (dem) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hajléktalanok kap­tak munkát a pozsonyi főállo­máson, az utasok poggyászát hordják a vonatokhoz. A szokat­lan hordárok egyenruhát kap­tak, fehér kesztyűben dolgoz­nak hétfőn, szerdán és pénte­ken reggel kilenc órától délután egyig. A szolgáltatás az utasok számára ingyenes, a hajléktala­nok órabért kapnak. A kezde­ményezés az Ar Ellen Polgári Társulástól származik, amely évekkel ezelőtt megalapította a hajléktalanok által árusított No­ta Bene folyóiratot. „Két prob­lémára is megoldást találtunk. A hajléktalanok munkát kaptak, az utasoknak pedig nagy segít­ség, hogy a mozgólépcső nélkü­li állomáson valaki felviszi ne­kik a csomagot a peronra vagy a vonatra” - mondta a polgári tár­sulás vezetője, Sandra Tordová. Azoknak a hajléktalanoknak, aki nem költik el havi keresetü­ket, a hónap végén megdupláz­zák a megmaradt összeget. A hajléktalan hordároknak speciális szabályokat kell betar­taniuk, a koffert mindig csak az utas mellett vihetik, nem me­hetnek előtte, tilos babakocsit felsegíteniük a lépcsőn, ha gyermek ül benne. Több hóna­pig tanították őket különböző kiélezett helyzetek, konfliktu­sok megoldásra. (dem, TASR) Egyenruhás, kesztyűs hajléktalan (Gabriel Kuchta felvétele) Egyre kevesebben szállnak buszra

Next

/
Thumbnails
Contents