Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-14 / 262. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 14. Vélemény és háttér 7 A jelenlegi engedélyeztetési modell korrupciógyanús, hivatalnoki döntéstől függő Licensz Pavol Frešo megyeelnök beleszaladt egy pofonba. Ő, aki a piaci regulációkat nem kedvelő SDKÚ elnöke, most állítólag kénytelen volt megtagadni a licen- szet a Regio Jet Pozsony és Nyitra közötti, piszkosul olcsó buszjáratától. LOVÁSZ ATTILA Kénytelen volt. Eufemizmus a javából, hiszen a politikai felelősség az övé, ő meg azt állítja, hivatalnokai a hatályos jogszabályok szerint jártak el. A licensz körüli vita rövid összefoglalója akár ez is lehetne: az autóbuszközlekedési vállalat pénzt kap a megyétől, hogy a köz szolgálatában közlekedő járatait üzemeltesse. A licenszért folyamodó társaság nem kér dotációt, de még a dotált árakhoz képest is versenyképes árat kínál. A megye azzal védekezik, hogy a nyereséges útvonalakon szerzett bevételekből a közlekedési vállalatok a dotációt és a nyereséget összeadva képesek megtartani a veszteséges járatokat. Ha konkurencia kerül az útra, megszűnhetnek olyan járatok, amelyeket peremvidékeken üzemeltetnek és nincs alternatívájuk. Mindez a gazdasági teljesítőképesség tekintetében gazdag megyében történik. Ej ha! Visszanyalt a fagyi, merthogy ez jellemző példája annak, miképpen deformálja az egyébként szabad piaci mechanizmusok alapján is működtethető tömegközlekedési szeg- menst a szabályozás. Az a szabályozás, amely a szó legszorosabb értelmében érthetetlen és piaczsugorító. Az rendben van, hogy az állam a polgárok érdekében feltételekhez köti a tömegközlekedési szolgáltatásokat. Senki nem akar olyan buszon utazni, amit amatőr sofőr vezet, akinek egészségi állapotára senki nem figyel. Senki nem akarja, hogy a buszt az első fának vezesse. No de itt a szabályozás véget is ér. Aki igazolni tudja, hogy vannak sofőrjei (szakképzettek, egészségesek, pszichoteszteken jól szerepelnek stb.) és vannak biztonságos járművei (a kötelező műszaki vizsgákat teljesítik stb.), annak semmi szüksége újabb licenszre. Mert mire adja ki a licenszet az állam (megye)? Arra, hogy szállíthat embereket. De ha teljesítenek minden érthető feltételt, minek kell még újabb engedély? Mi a fenének kell eldönteni, hogy a létező alkalmasok közül ki közlekedtessen? Persze, az állam, a megye, az önkormányzat jogszabályok alapján részt vehet, van ahol kötelezően részt vesz, a tömegközlekedés finanszírozásában. A támogatást cégek kapják, bizonyos vélt és nagyjából kimutatható személykilométerek alapján (de szép szó, ugye?). No de ma, a számítógépek világában, ahol már a buszban jegyet kiadó ketyere is amolyan miniszámítógép, miért gond kimutatni, mely szolgáltató hány kilométert tett hány személlyel, közszolgálatként? Diákok, rokkantak, nyugdíjasok, a köz által kiemelten támogatott települések, perifériás régiók, ez mindmind olyan adat, amely a jegy kiadásakor betáplálható, a végén kimutatható, és eszerint a közlekedési vállalat finanszírozható. Mindegy melyik. Amelyik VALÓBAN üzemeltet. Lehet, hogy a ma dömpingárakkal felvonuló RJ egy Uyen modellben az utolsó falut is ellátná, lehet, hogy gyorsan elmenne a piacról. Lehet, hogy a jelenlegi SAD- struktúrák versenyben tudnának maradni, lehet, hogy azonnal bedobnák a törülközőt. A jelen licenszmodell viszont - állítson Frešo bármit - korrupció- gyanús, hivatalnoki döntéstől függő, és mint olyan, soha nem lesz jó és az utas számára megfelelő. A megoldás tehát nem a licensz odaítélésének módjában, hanem a finanszírozási modellben van. Aki nem hiszi, hogy működik, látogasson el Bajorországba. De csakis bajor vonattal vagy busszal utazzon. holnapra intenzív umaközeli élményeket! (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Hogy néz ki egy üstökös? LAMPL ZSUZSANNA Lustán potyognak az elsárgult falevelek a virágzó aranyesőbokorra. Mintha mérlegelnék, hogymaradja- nak-e tovább, hozzánőve faédesanyjukhoz, vagy tegyenek egy merész lépést, egyenesen az enyészetbe. Persze ők nem tudják, hogy ez rossz lépés. Vagy talán az ember tudja rosszul? Valójában en- néljobb lépés nem létezik? Ez attól függ, tudatos lénynek tartjuk-e a fát. Aki azt gondolja, hogy megőrültem, téved, ugyanis létezik egy tudományág, a növények neurobiológiáj a, mely szerint a növényeknek ugyan nincs emberi értelemben vett idegrendszerük, mégis sok mindenre képesek az önmaguk gyártotta vegyi anyagok segítségével. Kommunikálnak egymással (a végén kiderül, hogy a „virágnyelv” nagyon is valós tartalmat takaró kifejezés) . Érzékelik a stresszhatásokat. Van emlékezetük. Például megjegyzik a szárazságot, s ez a tapasztalat arra ösztönzi őket, hogy máskor jobban gazdálkodjanak a vízzel. Bár ők az élővilág jobbágyai, merthogy földhözkötöttek, a neurobiológusok bebizonyították, hogy stabilitásukban is nagyon mozgékonyak. Nemcsak arról van szó, hogy nőnek, virágoznak, ami szemmel látható, hanem a földben élő gyökereik is bonyolult mozgásokat végeznek, attól függően, hogy milyen hatás éri őket. Az ember azt képzeli, hogy a gyökér folyamatosan növekszik, arra kúszik, amerre helyet talál, ezért az ültetésre szánt gödörből gondosan kiszedi a szerinte akadályt képező köveket. Pedig a gyökér maga is megoldja a problémákat. Egyszer itt van, máskor amott. Vagyis nem áll belekövülve a föld porába, hanem mozog. Ha kellemetlen hatás éri, akkor néhány milliméterrel arrébb megy. Aztán ha úgy alakulnak a talajbeli dolgok, akkor visszamegy. De legalább ennyire hihetetlen, hogy a növények varázsolnak. A tudósok persze nem ezt a szót használják, de képzeljük el, hogy vannak orchideák, amelyek úgy csalogatják magukhoz a beporzáshoz szükséges rovarokat, hogy kémiai úton a rovar nőstényének illatát produkálják, sőt, a tudósok szerint a rovar úgy érzékeli ezt a hatást, mintha a nősténye a virág kelyhében lenne, pedig igazából nincs ott semmi. Hát mi ez, ha nem varázslat? Közben a fejünk fölött, valami elképzelhetetlen messzeségben a Rosetta műhold (jé, milyen virágra emlékeztető neve van) Philae nevű leszállóegysége, miután on-line rajongó- táborának bejelentette, hogy készen áll (hát nem aranyos?), landolt a Csuijumov-Geraszi- menko üstökösön. Le is fényképezte. Nem, az üstökösnek nincs farka. A tudósok szerint gumikacsa kinézete van, engem hatalmas gyömbérdarabra emlékeztet. Csodálatos dolog a tudomány. Rákényszerít, hogy változtassunk bevett gondolkodásmódunkon, ráadásul a fantáziánkat is fejleszti. KOMMENTAR Dollárdemokrácia MOLNÁR IVÁN Az EgyesültÁllamok a demokrácia bölcsője, a világ legdemokratikusabb országa, a példakép, amelyet a világ minden államának követnie kell - hangzik a hivatalos propaganda, amely szerint az Egyesült Államoknak épp ezért szíve joga bírálni bármely országot, amely nem az ő normáit követi, és ha kell, ennek érdekében a világ bármely pontján fegyveresen is beavatkozhat. Az Egyesült Államok egyes körökben felváltotta a mennyország szerepét, így aki arra vetemedik, hogy a fent elmondottakat megkérdőjelezi, azt automatikusan bolondnak, a rendszer közveszélyes ellenségének kiáltják ki, ami azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy igazuk is van. Érdekes elemzést közölt az amerikai Forbes magazin: az Egyesült Államokban egyre nagyobb szakadék tátong a felső tízezer és a lakosság tetemes részét kitevő alsóbb osztályok között. Az ország 400 leggazdagabb emberének vagyona eléri a 2,29 billió dollárt, vagyis a lakosság 0,1 százaléka birtokolja az összvagyon 22 százalékát. Csak összehasonlításképpen, L979-ben még „csak” az összvagyon 7 százaléka volt a kezükben. A felmérés azonban azt is kiderítette, hogy a lakosság leggazdagabb tíz százaléka mára ugyanakkora vagyont tudhat magáénak, mint a fennmaradó 90 százalék együttvéve. A neoliberális propaganda erre azt válaszolja, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga, becsületes munkával bárki fel- küzdheti magát a felső tízezerbe. Ezt a tündérmesét persze már egyre kevesebben hiszik el, a gazdagok és a szegények közötti növekvő szakadéknak azonban van egy ennél súlyosabb vonzata is, amire Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász hívta fel a figyelmet a napokban tartott budapesti előadásán. A Columbia Égyetem professzora szerint az Égyesült Államok a fejlett világ legegyenlőtlenebb társadalma, márpedig a társadalmi egyenlőtlenségek nem csak morális problémát jelentenek, a gazdasági különbségek politikai egyenlőtlenségekhez vezetnek, ami a demokrácia stabilitását veszélyezteti. Ajogállamra hivatkozva Stiglitz szerint az elit saját magát kezdte jogi eszközökkel körülbástyázni, ami odavezetett, hogy Amerikában ma olyan demokrácia van, ahol a pénznek aránytalanul nagy a befolyása. A felső tízezer alapvető érdeke persze az, hogy ez így is maradjon, az általa birtokolt médián keresztül így a nap huszonnégy órájában azt sulykolja az emberekbe, hogy ez a világ legtökéletesebb rendszere, ez az igazi demokrácia, és aki mást gondol, az a demokrácia ellensége. Az igazság azonban az, hogy az áldemokratikus elvekre hivatkozva épp ők azok, akik a legnagyobb erőbevetéssel dolgoznak a valódi demokrácia végleges felszámolásán, és elvárják, hogy ehhez még tapsoljunk is nekik. FIGYELŐ „Ennél nagyobb feladat nem lesz” Az Oszama bin Ladent állítólagosán megölő amerikai tengerészgyalogos a Fox News hírtévének adott interjújában elmondta, hogy a CLA csak fokozatosan tárta fel a kommandó számára, kit kell megölniük. Arra, hogy bin Ladenről van szó, maguk jöt- tekrá. Robert O'Neill eredetileg nem lett volna tagja a házba behatoló csapatnak, de elérte, hogy mégis a csapat tagja lett. Csak véletlenül alakult úgy, hogy ő adta le a terroristavezérre az első halálos lövéseket. A SEAL különleges alakulat tagjai először arra gondoltak, hogy Moamer Kadhafi líbiai vezetőt kell megölniük, mert a NATO éppen akkor támadta a líbiai kormányerőket. A CIA elemzői mondtak nekik más neveket is, de mindig arra a következtetésre jutottak a kommandósok, hogy az félrevezetés. O'Neill arról is beszámolt a beszélgetésben, úgy gondolták, nem élik túl az akciót. Az amerikai kormány először többféle módszert latolgatott a terroristavezér likvidálására. Ezek között szerepelt a ház lebombázása kisebb rakétával, továbbá speciális lőszerrel kifejezetten bin Laden célba vétele. A bombázást azért vetették el, mert nem tudták volna bizonyítani a terroristavezér megölését. Obama elnök a kommandós behatolás mellett döntött, annak nagy kockázata ellenére. Közvetlenül az akció előtt már úgy gondolták az osztag tagjai, hogy érdemes akár az életüket is kockáztatni egy ilyen feladat sikerességéért. „Ennél nagyobb feladat nem lesz. Éppen egy ilyen feladatért vállaltuk ezt a hivatást. Emiatt' az ember miatt állunk háborúban, és mi most végezni fogunk vele. Még most is azon szoktam gondolkodni, hogy ez volt-e életem legnagyobb vagy éppen leghitványabb tette” - mondta O'Neill. Utólag több társa nem akarta elhinni neki, hogy az ő lövéseitől halt meg bin Laden, illetve azt mondták, nem tudhatja biztosan, hiszen nem egyedül lőtt. (MTI)
