Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-13 / 261. szám, csütörtök
HOBBI új szó 2014. november • www.ujszo.com Horgászat Meglepetéscsuka, nem meglepő csalival Bármily elképesztő, egész évben nem horgásztam folyón, pedig ha választhatok, a természetes vizeket részesítem előnyben a tavakkal szemben. Minap aztán belém bújt a kisördög, s gondoltam, kiügetek a Morvára egy jót pergetni. Egész héten a folyó fölé hajló lombok, a surranok, lángok, a köveken megtörő víz és az éhes csukák látványa lebegett előttem. A folyóhoz érve aztán hamar elszállt a varázs. A vízállás szokatlanul magas, a kövezések víz alatt, mindenütt sár és iszap. A part szinte megközelíthetetlen. Ráadásul reggel köd borította a várost, ám mire kiértem, ragyogó napsütés fogadott. Furcsa érzés volt a dévényi várat ködbe burkolózva látni, míg előttem vakítóan vibrált a víztükör. A szél is fújt rendesen, hatalmas víztarajok rohantak a felszínen. Na, ebből sem lesz örömpeca, gondoltam, keserű szájízzel nézdelődve, hol találnék egy alkalmas helyet. Elindultam folyással szemben, hogy a magas part után találjak valami rendes, megközelíthető helyet. Ahogy törtettem előre a bokrok között, egyszer csak azt éreztem, hogy valaki figyel. Megálltam, és tizenöthúsz méternyire magam előtt egy őzet pillantottam meg. Sokáig nézegettük egymást mozdulatlanul. A fényképezőgép természetesen a hátamon a hátizsákban, ha teszek egy mozdulatot, azonnal elugrik. így is tett. Néhány kecses ugrással tovainalt, csak a csörtetését hallottam néhány másodpercig. LECSUSSZANTAM A PARTON a víz közelébe, és egy négyes narancssárga-fekete körforgóval kezdtem dobálni. Aztán rézszínű támolygóval, majd egy felúszó, zöldcsíkos wobbler- rel próbálkoztam. Húztam a part mentén, a meder felől, közel és távol dobva, eredménytelenül. Van úgy, hogy az ember nem bízik a sikerben, és az el is marad. Ma ezt éreztem; minden meggyőződés vagy remény nélkül szűrtem a vizet. Följebb slattyogva elértem egy kőnyelv fölötti öblöt, ahol visszaforog a víz. A bedőlt fák kuszaságában több süllőt sikerült itt megcsípni néhány éve. Most ez a hely is süket volt. Aztán tettem egy óvatlan, hirtelen mozdulatot, és dobtam egy hátast a sárban. Teljesen elment a kedvem az egésztől. Szerencsére volt velem egy rég őrizgetett beffőt- tesüvegnyi harmatgiliszta. Ledobtam a fahalacskát, és elkezdtem fenekezni a girnyóval. Nem túl nagy reményekkel. Volt néhány pöccintésem, de valószínűleg a gébek szórakoztak velem, mert üres bevágáson kívül mást nem produkáltam. Elmajszoltam egy szendvicset, és nyomultam feljebb a folyó mentén. Aztán egyszer csak hallom, hogy „puff!", majd káromkodás. Egy fickót látok feltápászkodni a sárból. Röviden megbeszéljük, kinek jobb az eséstechnikája (ő is észrevette kabátom oldalán a sarat), meg hogy ez a nap nem a miénk. Ő már hazafelé indult, meglehetősen lelombozva, pedig nyáron remek fogásai voltak. Úgymond. Messziről jött ember könnyen lódít. Az újabb helyen csak leszedtem a gilisztás horgot, és ismét villantóra váltottam. Most egy még nagyobbat akasztottam a karabinerbe. Lábam alatt végre kövezés, előttem nem túl mély víz, meglehetősen sodrás. ÉS MÉCIS ITT JÖTT A KAPÁS, teljesen váratlanul, és természetesen a part közelében. Igaz, ekkor már gumihalas körforgóval dobáltam, amely afféle csodafegyver. Ha semmi sem kell a ragadozóknak, ezt megcsípik. Nem értem ugyan, miért, de sokszor tapasztaltam. A méretes csuka nem nagyon tette próbára a szereléket, két-három perc múlva kint vergődött az avaron. Merítőt se hoztam, csak úgy, kézzel nyúltam alá, és nagyot lendítettem rajta. Megpróbáltam kiélvezni kissé a fogás örömét, de hát nem ilyen halról álmodoztam egész héten, hanem valami darabosabb, harcosabb csukáról, süllőről. Lehet, hogy gumihalazni kéne? Az is van nálam, de ez nem az én műfajom. Meg aztán gumihalazni igazán csónakból lehet, nem partról. így maradtam a vasaknál. Ismét feljebb indultam, egy következő öbölfélét célozva meg. Ott is volt egy bedőlt fa, talán most is ott van. A Morva elég intenzív folyó, gyorsan váltogatja az arculatát egy-egy árvíz után. Áfát ott találtam,-a halakat nem. Vagy mégis? Sűrű uszadék ragadt a parthoz, amely egy óvatlan lépésemre szinte felrobbant; hatalmas csuka ugrott meg, szinte a lábam alatt. Majd kiugrott a szívem a helyéről. Istenem, ha lenne csalihalam! Ha óvatosabb lettem volna! A nagy csukák, ha el is ijesztjük őket, hamar visz- szaállnak a búvóhelyükre. Túl sok volt a „ha", a nap pedig túl gyorsan ereszkedett a horizont felé, a fák lombja közül bágyadtan kukucskált a szemembe. Ideje hazamenni. Hanem ezt a helyet legközelebb felkeresem, hátha itt találom a komát. Hozok néhány fürge csalihalat is. Hiába, aranyigazság, hogyha a jó pontyot ki kell seggelni, a jó csukára fel kell készülni. (Kövesdi Károly) A Maveré a Bodrog Kupa Hét csapat 28 versenyzője ideális időjárási körülmények közepette kezdhette meg október 12-én délelőtt 10 órától 4 órás versenyét a Bodrog folyó Berek holtágán, Sárospatak közelében. A nemzetközi horgászverseny tétje a Bodrog Kupa volt. A szeptemberi első fordulóban elért második helyezést követően a Fleischer Bertalan, Magyar Zoltán, Petőcz Károly és Jaroslav Galgan alkotta nagykaposi négyesnek nem hiányzott tehát a kellő önbizalom és az elszántság a végső győzelem megszerzéséhez, valamint a halakkal és a vetélytársakkal szembeni küzdelemhez. Gyengén kezdtek az Ung-vidékiek, és eleinte a szerencse is elkerülte őket. Ezért más technikát választva csalták horogra a fenéklakó halakat, ami utólag helyes döntésnek bizonyult, s igazolta elképzelésüket. A miskolciak után így ők állhatták fel először a képzeletbeli dobogóra, ami azt is jelentette, hogy az ösz- szesített pontverseny alapján az idei kiírásban a legjobbnak bizonyultak. Egyéniben szintén remek teljesítményt nyújtva Magyar Zoltán a harmadik helyet szerezte meg. Ezzel az eredménnyel a nagykaposiak csapatuk erősségét is jelezték, mivel az első fordulóban Jaro Galgan a második legjobbja volt a mezőnynek. A székvárosi Maver sporthorgász egyesület mögött a BSHE Sárospatak, MOSRZ Királyhelmec, Sátoraijújhelyi HE, MOSRZ Bodrogszerda- hely, YOUNG BOYS Nagykapos, Miskoloci HE sorrend alakult ki. Vernárszky Gyula csapatvezető a vándorserleg átvételekor a következőket mondta: „Az idei szezont nem is fejezhettük volna be sikeresebben. Elégedett vagyok idénybeli teljesítményünkkel. Remélem, hogy jövőre is hasonlóan szép eredményekkel büszkélkedhetünk. Ameddig lehet, most már csak kedvtelésből ülünk majd le a folyó- vagy tópartra, ily módon is teret adva a nyugodt beszélgetésnek a jövőbeni tervek megvalósítása érdekében." (panam) I
