Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-08 / 257. szám, szombat
14 ÉVFORDULÓ PRESSZÓ ■ 2014, NOVEMBER 8. www.ujszo.com A magyar nagyipar svájci atyja Napjainkban szinte a mesék világát idézi, hogy nem is olyan régen, a 19. század közepétől négy emberöltőn át Buda, majd Budapest számított a gépipar Mekkájának. Aki korszerű terméket akart vásárolni, annak a Ganz és társával kellett felvennie a kapcsolatot. Azzal a gyárral, amelyet szerény körülmények között a névadó Ganz Ábrahám alapított, aki lerakta a fejlődés alapjait, amelynek eredményeképpen a 20. század elején már négy országban több tízezer munkást foglalkoztatott e hírneves gyáregyüttes. G anz Ábrahám 200 évvel ezelőtt, 1814. november 6-án, a svájci Unter- Embrach kisvárosban látta meg a napvilágot a helyi református kántortanító harmadik gyermekeként. Egyedüli fiú volt a családban, ami a későbbiekben döntő mértékben meghatározta életét. Édesanyját ugyanis 10 éves korában elvesztette, édesapja ismét megházasodott, ebből a frigyből öt gyermek született. Mivel a kántortanítói fizetés kevésnek bizonyult a népes család eltartásához, Ábrahámnak 15 éves korában meg kellett szakítania tanulmányait, szakmát kellett tanulnia. Húszévesen szerezte meg mesterlevelét, amellyel nekivágott a nagyvilágnak. Belekóstolt a németországi, franciaországi, ausztriai és olaszországi gépgyárak Ganz Ábrahám mellszobra Kispesten (Fotók: Wikipedia, oszk.hu, budapest-foto.hu) munkájába, mindenütt igyekezett elsajátítani a legérdekesebb mesterfogásokat. Huszonhét évesen, 1841 augusztusában érkezett meg Pestre. A lehető legjobbkor: Széchenyi István épp ekkor kezdeményezte a József Hengermalom Társulat gőzmalmának a megépítését. A „legnagyobb magyar” - ahogy Kossuth Lajos jellemezte - azt szorgalmazta, hogy a berendezéseket Magyarországon gyártsák le. így lett Ganz Ábrahám a gőzmalom öntödéjének alkalmazottja. Külhoni tapasztalatait kamatoztatva hamarosan vezető öntőmester lett, majd azt követően, hogy az 1842-es Első Magyar Iparmű-kiállításon nagy sikert arattak az általa készített öntvények, kinevezték őt az öntöde és a gépjavító műhely vezetőjévé. Hogy mekkora hévvel tett eleget kötelességének, arra jellemző példa, hogy 1843-ban, amikor a folyékony vas a jobb szemébe fröccsent, kioltva szeme világát, azzal zárta le a balesetet: Az Öntödei Múzeum az 1845-ben alapitól „a fél szem oda, de az öntés sikerült”. A malom vezetősége pontosan tudta, mekkora kincs számára a svájci szakember, ezért az öntöde hasznából részesedést fizetett Ganzahajfestékany-a “FÜT László szülöLos "álomváros" az USA-ban daliás ...T... s zem névmás passant ... Porter gépi forgácsoló helyrag, a -re páqa —r~ literatúra felkészülési mérk. ár— mellékhelyiség rádiusz T“ 1< ilyen lapu is van Schütz K-mezon (=KAON) Öp.-hez közeli városunk lakosa Pan komikus- társa orosz tehergkmártva jókedvű, derűs nulla, zéró tricium —yr~ berlini városrész OF. Ttolatni kezd! 72 hónap- k( ny időszak felfelé— eskenye- dő emlékoszlop szinűltig ► római 500 —írvendéglátó érdek- véd.szerv. ■v— MAGANELETE gépies ismétlődés női név Szűcs Judit slágercíme is) —¥— rT pökhendi, hányaveti a mondás szerint a bátrakéi Metró —yr— szerkesztője volt (Ernő) —V— hf drót rénium —▼— várj-: Szimonov verse karika közepei or város —▼— L szállít zalaegerszegi sportklub Páátalo, finn író jelez növésben elmaradó (tájszó) gyűrűsféreg szeretője rádióbemondó —V— a nép kíván sága nógrádi község a-ve párja sakkparti ► smukk l K Hírfa 1/2 üres gát! —▼— a ma időszaka zalai község cölöpsor része! rajt sütemény páratlanul kikezd! porcukroz Gotovac kópéoperahöse svéd, súrtódva csikorgó hangot adó,nép. sorvég! asztúriai spanyol város csinos ► az itteni a Solans (rója Szabolcst község japán es máltai autöjet kopasz ► BLC. férfinév Janics d. bajnok kajako- zónő-■r vállalkozásba be wttpénzaz ezüst vegyiele —v— tarokk ütőlap am köitö ár d.fociklub ► erbium páratlan naptej I T—' F.Thiess regénye T— felsőfokú tanint. t u hobbi állat tanz, elnök ► a tóid irányába ol.bajnok oolg.súiyeir annál később előtagellentéteskalapjeizö ► hektoősieszk. —»— fr.kártyaszfn —r~ rvapárj; gallyak szövevénye —▼— termelőszövetkezet, röv. előtag: kevés-Gailen —r~ tangens, röv. kötőszó házvég! —Irénnek irányába —*— angol elöljárószó k.csatár gór, oboa igegang. királyi ülőhely —¥— Anna id. alakja amely helyen —írorosz félsziget a-zet képzőpárja hátsó fertály balkezes gramm ENSZ-fő- titkár v. szárított (pl szítva) tisztítóeszköz tiz, ang. magashegyi kérődző fór bőr jele United Kingdom —w— asszony- névképző ▼ karibi állam indián val lási jelkép léi menü! —r üres fal! -T"" .D léggömb, bizalmasan csillapító figyelmeztetés teljesiti az elvárásokat a ne ségii sulás biliárd lökűrúd N H