Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-07 / 256. szám, péntek

12- ; ... t ÍZVILÁG ■ 2014. NOVEMBER 7. www.ujszo.com HÉTVÉGI MENÜ .................-_______ Tejszínes, tárkonyos pulykaraguleves Hozzávalók: 30 dkg pulykamell, 1 fej vöröshagyma, 4 db sárgarépa, 30 dkg gomba (laska és csiperke vegyesen), 30 dkg borsó, 3 dl húsleves, 2 dl tejszín, 2 ek liszt, só, tárkony, olaj. Elkészítés: A pulykamellet kockázzuk fel, a sárgarépát karikázzuk fel. A hagymát tisztítsuk meg, kockázzuk fel, majd kevés olajon dinszteljük meg. Adjuk a hagymához a pulykamellet, majd időnként megkevergetve enyhén pirítsuk meg. A karikákra vágott sárgarépát, valamint a borsót adjuk hozzá és pirítsuk tovább az egészet. Öntsük fel a húslevessel, sózzuk, és adjunk hozzá még legalább kétszer annyi vizet is. Ezt követően fedő alatt addig főzzük, amíg puha lesz minden zöldség, valamint a hús is. Ekkor adjuk hozzá a felszeletelt gombát, valamint 2 mk tárkonyt, és további 5 percig főzzük. A lisztet a tejszínnel keverjük ki simára. Öntsük bele a lisztes habarást a levesbe és forraljuk össze. : SLOVAKIA A legjobb hazai élelmiszerek jogát, hogy a hirdetésben előfordulhatnak tévedések, hibák és sajtóhibák. Gyűjtsön a kedvezményre minden bevásárláskor! fogyasztói árak érvényessége alatt vagy a készletek kimerüléséig érvényesek. Egyes árucikkek Az ideiglenesen csökkentett árak érvényessége: Téglasajt, családi csomagolás, 100 g egységár: 3,90 EUR/kg 2014.10.30.-11.12. Párolt vagy trencséni sonka, 100 g egységár: 5,00 EUR/kg Popradská Extra spéciéi őrölt kávé, 3x250 g; 2 +1 INGYEN egységár: 13,18 EUR/kg Študentská pečať, 3 fajta, 180 g egységáré,61 EUR/kg Nescafé Classic instant kávé, 2 x 200 g egységár: 17,48 EUR/kg POTRAVINY «*P SUPERMARKET cap Tempo k mértéke nem tükrözik a regionális különbségeket ezen árucikkek és szolgáltatások arai közt. iy időtartama alatt. Krumplis pogácsa savóval Hozzávalók: 60 dkg liszt, 1,5 dl tejföl, 1 dl tej, 0,5 dl savó, 2 dkg élesztő, 25 dkg maradék burgonyapüré (15 dkg burgonyával helyet­tesíthető, plusz növeljük meg 5 dkg vajjal és 0,5 dl tejjel az előírt mennyiséget), 10 dkg vaj vagy margarin, 2 tojás, 2 mk só, 1 mk cukor, 20 dkg sajt, szezámmag. Elkészítés: Tegyük bele a langyos tejbe a cukrot, és futtassuk fel benne az élesztőt. A lisztet szitáljuk át, adjuk hozzá a tejfölt, a vajat, a savót, a sót, 1 tojást és a bur­gonyapürét. A felfutott élesztőt szintén keverjük hozzá. Géppel vagy kézzel gyúrjunk rugalmas tésztát az egészből. Mikor készen vagyunk, lisztez­zük meg a tésztánk tetejét, és letakarva tegyük langyos helyre megkelni. Miután megkelt a tészta, öntsük ki lisztezett felületre és nyújtsuk ujjnyi vastagságúra. Egy késsel kereszt irányban vagdaljuk be a kinyúj­tott tészta tetejét. 1 tojást kever­jünk ki simára, kenjük meg vele a pogácsatésztát. Szórjunk rá re­szelt sajtot, valamint szezámma- got. Szaggassuk ki a pogácsákat szaggatóval a kívánt nagyságúra. A kiszaggatott pogácsákat helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsibe. Előmelegített 200 fokos sütőben süssük készre. Megjegyzés: ha a pulykaraguval kínáljuk, akár gazdag egytálétel­ként is működik a fogás. Lefedve főzzük félpuhára (kb. egy óra alatt). Vegyük ki a húst a vízből. A fokhagyma másik felét tisztítsuk meg és zúzzuk össze, majd keverjük össze a mustárral. Kenjük be a húsdarabot körbe a fokhagymás-mustáros keverék­kel. Helyezzük egy lefedhető sütőtálba, majd lefedve, 200 fokon süssük készre kb. 1 óra alatt. Szeletelés előtt pihentessük legalább fél órát. Nagyon jól illik hozzá a krumplipüré. Hozzávalók: 1,5 kg sertéstarja, 5 ek mustár, só, 2 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 5 babérlevél. Elkészítés: A tarját tegyük lábasba, öntsük fel hideg vízzel. Adjuk hozzá a megtisztított 2 fej vöröshagymát, fél fej fokhagyma megtisztított gerezdjeit és a babérlevelet. Sózzuk ízlés szerint, és tegyük fel lefedve lassú lángon főni. Cukkínis­fetás kuszkusz Hozzávalók: 10 dkg kuszkusz, 15 dkg feta sajt, 3 közepes cukkini, só, 1 ek vaj, olívaolaj, húsleves (vagy alapié, esetleg víz). Elkészítés: A kuszkuszt öntsük egy tálba. Öntsük fel annyi forró húslevessel/alaplével vagy vízzel, hogy ellepje. Sózzuk meg és keverjük el, majd takarjuk le annyi időre, amíg beszívja a nedvességet (5-10 perc). Közben szeleteljük fel a cukkinit vékony karikákra és kevés olívaolajon pirítsuk meg, közben sózzuk. Keverjük el a vajat a kuszkuszban. Keverjük hozzá a cukkinit. Tálaljuk frissen szeletelt vagy morzsolt feta sajttal. Fogyaszthatjuk köretként, előételnek, de akár főételként is. Hidegen és melegen is tálalhatjuk, mindkét variációban finom. Csirkés káposztasaláta Hozzávalók: egy kisebb fej fehér káposzta fele, egy kisebb fej lila káposzta fele, egy közepes fej lila hagyma, 3-4 ek balzsamecet, 1-2 ek cukor, só, 4 dl tejföl, 50 dkg csirkemell, olívaolaj, szezámmag a tetejére (elhagyható). Elkészítés: A csirkemellet mossuk meg, töröljük szárazra, kockázzuk fel. Öntsünk olívaolajat egy serpenyőbe és forrósítsuk fel. Tegyük bele a húst, majd ízlés szerint sózzuk. Süssük készre, utána hagyjuk kihűlni. A káposztának vágjuk ki a torzsát, majd reszeljük le vékonyra. A hagymát tisztítsuk meg és kockázzuk fel apróra. A káposztát sózzuk be, keverjük össze alaposan, hagyjuk kb. fél órát állni. Ezután nyomkodjuk ki a levét, és keverjük hozzá a hagymát. A tejfölt keverjük ki simára az ecettel és a cukorral. Közben kóstolgassuk, hogy kel­lemes ízű-e. Keverjük a tejfölös szószhoz a zöldségeket, majd hűtsük le. Szedjünk a tányér­ra a káposztából, tegyünk rá csirkedarabokat és szórjuk meg szezámmaggal. RE 140668 Egészben sült mustáros tarja

Next

/
Thumbnails
Contents