Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-06 / 255. szám, csütörtök

o N <-r> „Akkor is mosolyogni kell, ha lehánynak" 16. oldal 2014. november 6., csütörtök, 7. évfolyam, 43. szám Úszni és repülni (Fotó: InterContinental Hotels Group) Mintha az égen úszna az ember Az üvegfenekű medence egy kínai szálloda tetején van, 24 emelet magasságból lehet lenézni. Ez a kínai Sanghaj egyik külvárosában található egy négycsillagos szálloda tetején, és attól egyedülálló, hogy túlnyúlik a falon. A medence alja üvegből van, így az úszó a 24. eme­letről nézheti az alatta lévő utca forgalmát, a járókelők meg őt. A Holiday Inn Shanghai Pudong Kangqiao medencéje 30 méter hosszú, 6 méter széles és 1,5 méter mély. Az alját speciális üvegből ké­szítették, hogy ellenálljon a terhelés­nek. A különleges megoldással azt akarták bebizonyítani a tervezők, hogy városi környezetben is lehet egyedi élményt nyújtani. A hatalmas ablakoknak köszönhe­tően a medencén kívül is páradan látványban lehet részük a vendégek­nek, hiszen Lucsiacuj felhőkarcolóit is látni lehet nyugágyakból. A 390 szobás szálloda 22 kilométerre van Sanghaj belvárosától, és 30 kilométerre a Shanghai Pudong Nemzetközi Repülőtértől. A me­dencét a szálloda vendégein kívül még azok is használhatják, akik évi 2400 dollárért (1920 euró) klubtagságit vesznek az egészség- megőrző részleg használatára. A hotelben egy kétágyas szoba 95 euróba kerül egy éjszakára. (MTI) A DB közölte, hogy a sztrájk idejére rendkívüli menetrendet állítanak össze, reményeik szerint minden harmadik járat közlekedik majd (Képarchívum) Minden eddiginél hosszabb vasutassztrájk Németországban Quantum Of the Seas: az első okoshajó (Fotó: Royal Caribbean Cruises Ltd.) A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőit képviselő szakszer­vezet (GDL) min­den eddiginél hosszabb, 109 órás sztrájkot jelentette be kedden, a Németország egészére kiterjedő munkabeszüntetés tegnap kezdő­dött és jövő hétfőig tart. A GDL közleménye szerint a teherszállító vonatok moz­donyvezetői szerdán délután 15 órakor hagytak fel a munkával, a személyszállító vonatokat vezető kollégák pedig csütörtökön haj­nal 2 órakor lépnek sztrájkba. A munkabeszüntetés hétfőn reggel 4 órakor ér véget. A DB közölte, hogy a sztrájk idejére rendkívüli menetren­det állítanak össze, reményeik szerint minden harmadik járat közlekedik majd. A csaknem 200 ezer embert foglalkoztató vasúttársaság 20 ezer dolgozóját képviselő GDL egyebek között 5 százalékos béremelést követel a munkaadótól, és azt akarja elérni, hogy ne csak a mozdonyvezetők, hanem más területeken dolgozó vasutasok, például a jegykeze­lők nevében is tárgyalhasson a bérekről. A GDL törekvését gazdasági érdekképviseletek és pártok is bí­rálták. A német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) helyettes ügyvezető igazgatója, Achim Dereks szerint „ami a vasútnál történik, az méreg a gazdaságnak”, hiszen a vasúti áruszállítás felfüggesztése már néhány napon belül is termelési zavarokhoz vezet. A GDL az utóbbi hónapokban már négyszer szervezett sztrájkot, legutóbb, október közepén 50 órás munkabeszüntetést tartottak, akkor utasok milliói rekedtek a pályaudvarokon, mert a távolsági vonatok kétharmada nem közlekedett. A sztrájk érintheti a szlovákiai menetrendet is, számos nem­zetközi és Eurocity vonat indul Németországból (például a Jan Jessenius és a Hungária EC), illetve érkezik oda. Akik ezeket a vonatokkal szeretnének utazni, figyeljék a vasúttársaság tájékoztatását, illetve az esetleges késéseket a www.vlaky.net vagy a www.zsr.sk honlapon. (MTI, szí) A Quantum of the Seas vasárnap indult első útjára az angliai Southemptonból az amerikai New Jer­sey államban lévő Cape Liberty kikötőjébe. A 2014-15-ös szezont a Karib-tengeren tölti majd, ta­vasszal pedig Sanghajba teszi át a bázisát. Egy nyolcéjszakás karibi út átszámolva fejenként 1100 eurótól kezdődik. A tengerjáró ugyan csak a har­madik legnagyobb utasszállító a világon, ám a legfejlettebb tech­nológiát alkalmazza, emiatt a világ első okoshajójának is neve­zik. Többek között robotok szol­gálják fel a koktélokat, az utasok a karszalagjukkal nyithatják a kabinjuk ajtaját, és gyors wifi lesz mindenhol. Az utasok egy telefonapplikációval szervezhetik szárazföldi kirándulásaikat, és foglalhatják le a helyet az étterem­be vagy a fürdőbe a kezelésekre. A hajónak 16 olyan szintje lesz, amelyet az utasok használhatnak. Ezek közül nyolcon tengerre néző, balkonos kabinok lesznek. Össze­sen 2090 kabin lesz az óceánjárón, amelyekből 1571 balkonnal rendel­kezik. A tengerjárón lesz természe­tesen külső és belső medence, egy csak felnőtteknek fenntartott szo- láriumos medence, pezsgőfürdők, a gyerekeknek pedig vízi park. A szórakoztatásról színház, kaszinó és egy kétemeletes koncertterem gon­doskodik, valamint egy 270 fokos panorámát biztosító, 540 vendéget befogadó lounge is helyet kapott. A fedélzeten lesz szörfszimulátor és mászófal, kosárlabda-, görkor­csolya- és dodzsempálya, trapézis­kola, valamint a tengerjárók közül elsőként egy olyan függőleges szél- csatorna is, ahol az utasok kipróbál­hatják a szabadesés élményét. Újítás lesz az a 7,1 tonnás üveg­kapszula is, amelyben egyszerre 14 vendég emelkedhet fel a 41 méter hosszú daruval a hajó legtetején, így akár 91,5 méter magasból szemlélhetik 360 fokban a környe­ző világot, (turizmus.com) Elindult a világ első okoshajója

Next

/
Thumbnails
Contents