Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-22 / 243. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 22. www.ujszo.com Rokonból lesz a legjobb polgármester Települések, ahol családi ügy a választás ÖSSZEFOGLALÓ Pöstyén. Testvérek harca a polgármesteri székért. Apáról fiúra szállhat a közfunkció. Három jelölt indul, mind a három Mikuš. A Pöstyéni járásban három olyan falu is van, ahol kuriózumnak számító családi konstellációk színezik a novemberi önkormányzati választást. A 814 lakosú Prasni- kirtványon (Prašník) például két fivér is jelölteti magát a polgármesteri tisztségre. Miroslav és Stanislav Klč félig-med- dig poénként fogják fel a helyzetet, egyikük vélhetően vissza is fog lépni. „Fő célunk ugyanis, hogy tiltakozzunk a jelenlegi polgármester ellen” - nyilatkozta Miroslav, aki 47 éves, és atomenergetikai technikusként dolgozik. A két testvér ráadásul azonos lakcímre van bejelentve, miközben két külön házban laknak. A polgármestert azért bírálják, mert a közelmúltban biogázállomást létesítettek a faluban, nem messze a két testvér házaitól, őket pedig azóta zavarja a zaj és a kellemetlen szag, ami a telepről terjed. Mikušok túlerőben. A szintén Pöstyénhez közeli Nézsna- falván (Nižná) négyen lennének polgármesterek, közülük hárman a Mikuš vezetéknevet viselik. Lenka Mikušová jelenlegi polgármester mellett Jozef és Kamil Mikuš is indul. Ajelöltek elmondásuk szerint ugyan rokonok, de inkább távoli rokonságról van szó. Apáról fiúra szállhat a polgármesteri tisztség egy másik közeli faluban, a SÍňava víztározó melletti Ratnócon (Rat- novce). Martin Adamča több cikluson keresztül volt polgármester, most pedig úgy döntött, nyugdíjba vonul. A falu vezetését fiának adná át, akit szintén Martin Adamčának hívnak. Rajta kívül azonban más is indul, a trónutódlás tehát nem garantált. Az önkormányzati választásokat november 15-én tartják. (SITA) A romák adják az elnököt Pozsony. Tegnap megalakult a Központi Választási Bizottság (ÚVK), amely az önkormányzati választások hitelességéért felel. A 20 tagú testület elnökéről sorsolással döntöttek, František Tanko, a Roma Unió Pártjának jelöltje lett a befutó, az alelnök pedig Éva Kukurová, az Anna Belousovová volt SNS-es politikus által alapított Nemzet és Igazság (NAS) nevű törpepárt küldötte. Tanko kijelentette: transzparens választásokat szeretnének, ezért a testület azt tanácsolja a helyi választási bizottságoknak: tegyék lehetővé, hogy a lakosok is jelen legyenek a szavazatok számlálásánál. (SITA, vps) Pert vesztett a főváros a befektetővel szemben Jogosan bontották a PKO-t összefoglaló Pozsony. Pert vesztett tegnap a főváros a Pozsonyi Kerületi Bíróságon a Henbury Development építési vállalattal szemben a Művelődési és Pihenőpark (PKO) bontása ügyében. A Henbury Development- nek még 2005-ben adták el a PKO alatti telket, az épületeket viszont nem. A befektető le akarta bontani az épületeket, ehhez a főváros által kiadott bontási engedélye is megvolt, amely azonban időközben lejárt. Az adásvétel után hosszadalmas pereskedés vette kezdetét. A Pozsonyi I. Járásbíróság előbb 2011 decemberében döntött a Henbury Development ja(Képarchívum) vára, a másodfokon eljáró Pozsonyi Kerületi Bíróság azonban az ítéletet megsemmisítette, és az ügyet újratárgyalásra visszautalta a járásbíróságra. A testület 2013 márciusában ugyanúgy döntött. A város újra fellebbezett, a ma kihirdetett ítélet azonban már jogerős. A fővárosi önkormányzat már csak a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. A bírónő az ítélet indoklásában elmondta, a telkek eladásával az önkormányzat beleegyezését adta a fejlesztési tervhez, azaz ahhoz, hogy a PKO területén egy multifimk- ciós épület jöjjön létre. Ez pedig csak a jelenlegi épület- együttes lebontásával történhet. A bíróság ugyanakkor azt is kimondta, hogy a PKO épületeinek elbontása nem szerepel az önkormányzati határozatban. A Henbury Development még egy pert folytat az önkormányzat ellen, a meghiúsított befektetés miatt 28 millió eu- rós kártérítést követel. Egy azonban biztos, a cég még a jogerős bírósági ítélet birtokában sem küldheti a buldózereket a Duna partra, ugyanis a bontási határozat érvényessége időközben lejárt, és nem valószínű, hogy az önkormányzat újat adna ki. (TASR) A KDH már-már rutinszerűen segít a Smernek alaptörvényt módosítani Az alkotmány tiltja a víz exportját A Smer helyrehozta a nyáron elkövetett bakit? (TASR-fotó) Pozsony. Tilos lesz exportálni az ivóvizet Szlovákiából. A parlament tegnap alkotmányba iktatta a vízexport tilalmát - az alaptörvény negyedik cikkelye tehát kiegészül egy mondattal, amely arról rendelkezik, hogy tilos az ország határain kívülre vinni a vizet közlekedési eszközökkel vagy csövekkel. ÖSSZEFOGLALÓ A tiltás nem vonatkozik a Szlovákia területén csomagolt ivóvízre, és a személyes használat céljából elszállított vízre, vagyis azért senkit nem büntethetnek meg, ha egy flakon ásványvíz társaságában átsétál Magyarországra vagy Lengyel- országba. Humanitárius céllal pedig továbbra is szállítható külföldre ivóvíz. KDH-s segítség A Smer ellenzéki szavazatok nélkül nem tudta volna megszavaztatni az alkotmánytörvényt, a KDH viszont ismét besegített a kormánypártnak. Tették ezt annak ellenére, hogy nem értettek egyet a módosítással. A Smer ugyanis saját hibáját próbálja helyrehozni a javaslattal, fogalmazott a szavazás előtt Peter Muránsky, a KDH képviselője. „Ez nem egy rendszerszerű megoldás, de támogatjuk. Egyszerűbb lenne viszont, ha a Smer a saját korábbi törvényét vonná vissza, amellyel ezt a helyzetet megteremtette” - magyarázat Muránsky. Végül 102 képviselő támogatta a javaslatot, a kereszténydemokraták mellett olyanok is, mint Igor Matovič, az OLaNO elnöke, vagy Pavol Frešo, az SDKÚ vezetője. A Híd képviselői nagyrészt tartózkodtak. Gumicsont az ellenzéknek Pavol Paška házelnök megköszönte az ellenzékiek támogatását a szavazás után. Ha az ellenzék értelmes javaslatokkal jön, a Smer képes elfogadni azokat, állítja Paška. Ľudovít Kaník (SDKÚ) javaslatát említette példaként, amely szintén bekerült a vízvédelmi passzus mellé az alkotmányba. Kaník az ásványkincsek védelmét akarta hangsúlyozni, amit végül a smeresek is megszavaztak. így bekerül az alkotmányba egy mondat arról, hogy Szlovákia igyekszik takarékosan bánni ásványkincseivel, és megőrzi azokat a következő generációk számára. Robert Fi- co a szlovák parlamentarizmus idei második nagy győzelmének tartja a szavazás eredményét. Az első szerinte az volt, amikor tavasszal a Smer és a KDH alkotmányba iktatták, hogy házasságnak csak férfi és nő egyedi kapcsolata minősül Szlovákiában. Az országban óriási ivóvíztartalékok vannak, ismerte el a kormányfő. „Ez viszont nem jelenti azt, hogy kimeríthetetlenek” - tette hozzá. Az alkotmánymódosítás valódi oka azonban az ellenzék szerint az, hogy Peter Žiga környezetvédelmi miniszternek a víztörvényben nyár elején elfogadott módosításából nem volt vüágos, hogy tiltja a víz exportját, vagy megengedi, (vps, TASR, SITA) A módszertan változásának köszönhetően akár 368 millió euróval többet költhet a kormány Nagy változás előtt áll a költségyetés A pénzügyminiszter kicsit megnyugodhat (TASR-fotó) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Akár több száz millió euróval is emelkedhet a költségvetés kiadási oldala, az Eurostat ugyanis javított a szlovák gazdaság tavalyi teljesítményét tükröző adatokon. Az uniós statisztikai hivatal tavaszi jelentése szerint Szlovákia GDP-arányos államadóssága 2013-ban elérte az 55,4 százalékot, az államháztartás hiánya pedig 2,77 százalék volt. Új rendszer - kisebb adósság Az Eurostat azonban szeptembertől áttért az ESA 2010 statisztikai módszertan alkalmazására, a nemzeti számlák európai rendszere (European System of Accounts) a nemzetek közötti összehasonlíthatóságot szolgálja. Az új szabványok Szlovákiának kedveznek, hiszen az Eurostat tegnap közzétett jelentése szerint az államadósság tavaly csak 54,6 százalék, az államháztartási hiány pedig 2,63 százalék volt. Nem lesz zárolás A különbség ugyan nem tűnik jelentősnek, Szlovákia számára azonban rendkívül fontos. Az adósságfékről szóló jogszabály szerint ugyanis abban az esetben, ha az adósság meghaladja az 53%-ot, a kormánynak takarékossági intézkedéseket kell életbe léptetnie, 55%-nál zárolni kell az állami költségvetésben a kiadásokat, 57%-os szintnél pedig a kabinetnek automatikusan kiegyenlített költségvetést kell készítenie. Vagyis, ha az Eurostat őszi jelentése is 55 százalék felett hagyta volna az adósságot, a jövő évi költségvetés kiadásai nem haladhatták volna meg az ideit, ami súlyos problémákkal járt volna. Akár 368 milliós plusz Mivel a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét még a tavaszi előrejelzés alapján állította össze, a 2015-ös büdzsé a parlamentben jelentős változáson eshet át. Több pénz juthat az iskolaügyre és az egészségügyre, de többet költhetnek az önkormányzatok is. „Az alacsonyabb keresetűek számára csökkenhetnek a járulékok, a tanároknak pedig növelhetik a fizetésüket” - ismerte el Vazil Hudák pénzügyi államtitkár. Emiatt azonban megugrik a költségvetési hiány is. A jövő évi költségvetés kormánytervezete 2015-re eredetileg 1,98 százalékos deficittel számolt, Peter Kažimír pénzügyminiszter azonban már a múlt héten bejelentette: ha a tavalyi államadósság 55 százaléknál alacsonyabb lesz, a jövő évi deficit akár 2,5 százalékra is nőhet. Szlovákia bruttó hazai terméke tavaly elérte a 73,6 milliárd eurót, vagyis a GDP-arányos deficit fél százalékpontos növekedése nagyjából 368 mülió eu- rós pluszt jelent a költségvetésben. Magyarul, ennyivel többet költhet az állam, mint ameny- nyivel a kormány által a múlt héten elfogadott 2015-ös költségvetés-tervezet eredetileg számolt. Azt a kérdést egyelőre hárítja a pénzügyminisztérium, hogy egész pontosan milyen változásokra számíthatunk. ,A döntés most már a parlamentkezében van”-állítjaHudák. (mi)