Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-21 / 242. szám, kedd

8 Külföld ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 21. www.ujszo.com Törökország végre segíti az iraki kurdok eljutását a szíriai Kobaniba, a határvárost már hetek óta ostromolja az Iszlám Állam Végre fegyvereket dobtak le a kurdoknak Kényelmesen fotóznak. A határ török oldaláról figyelik a szíriai Kobani határvárosban zajló harcokat a fotóriporterek. (SITA/AP) WMxmmm London fékezi a bevándorlást London. David Came­ron brit miniszterelnök „még karácsony előtt” in­tézkedéseket jelent be az európai uniós társálla­mokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók be­vándorlásának korlátozá­sára. A Downing Street ve­zető tisztviselőitől szár­mazó információ nem sok­kal azután vált ismertté, hogy Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság távo­zó elnöke londoni beszé­dében bírálta az EU-n belü­li szabad munkaerőmoz­gás korlátozását célzó brit politikát. A BBC-nek nyi­latkozó illetékesek a kilá­tásba helyezett intézkedé­sekről csak annyit mond­tak, hogy több opció is megfontolás alatt áll, de ezekről konkrét döntés még nem született. (MTI) Letartóztatások sora Zágrábban Zágráb. A horvát kor­rupcióellenes hivatal (ÚS­KOK) utasítására gazda­sági bűncselekmény gya­nújával 19 embert vett őri­zetbe a rendőrség, köztük Milan Bandicot, Zágráb polgármesterét és két köz­vetlen munkatársát (egyi­kük a város közműszol­gáltatásaiért felelős) - je­lentette tegnap a Jutamji List napilap. A rendőrség tegnap Bandié hivatalát is átkutatta. Az 58 éves Ban­dicot az elmúlt évtizedben többször is összefüggésbe hozta a sajtó korrupciós ügyekkel, de mindeddig nem vonták felelősségre. A politikus három év meg­szakítással 2000 óta vezeti a horvát fővárost. (MTI) Washington/Ankara. Fegyvereket, muníciót és a sebesültek ellátásához szükséges anyagokat do­bott le az amerikai légierő az Iszlám Állam nevű szél­sőséges szunnita szerve­zet által ostromolt szíriai Kobanit védő kurdoknak. Törökország lépéseket tett annak érdekében, hogy az iraki kurd fegyve­resek török területen ke­resztül eljuthassanak a ha­tárvároshoz, Kobanihoz. MT1-ÖSSZEFOGIALÓ A közel-keleti és a közép­ázsiai térségért felelős amerikai parancsnokság (CENTCOM) arról tájékoztatott, hogy ledob­tak több szállítmányt a részben már a dzsihádista Iszlám Állam (IÁ) által ellenőrzött kurd város közelében. A fegyverek, a mu­níció és a segély az észak-iraki kurd hatóságoktól származik. A kurd önvédelmi erők szóvivői később megerősítették, hogy a „nagy mennyiségű lőszer és a MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Genf/Madrid/Brüsszel. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is Ebolától mentesnek nyilvánította Nigé­riát, az országban hat hete nem volt újabb ebolás eset. Ahhoz, hogy egy országot Ebolától mentesnek nyilvánítsanak, 42 napnak kell eltelnie újabb beteg jelentkezése nélkül. Legyőzte az Ebola-vírust a kórházban ke­zelt spanyol ápolónő szerveze­te, a Teresa Romerón elvégzett fegyverek” megérkeztek Koba­niba. Korábban egy név nélkül nyilatkozó magas rangú ameri­kai tisztségviselő azt mondta, a szállítmány túlnyomó része el­jutott a kurd harcosokhoz. Ez az első alkalom az IÁ elleni műveletekben, hogy fegyverrel látják el a kurdokat. A parancs­nokság szerint három C-130 tí­pusú gép 27 csomagot dobott le, bennük kézifegyverekkel, lőszerekkel és a sebesültek ellá­tásához szükséges anyagokkal. A támogatással az volt a cél, hogy lehetővé tegyék a szélső­séges szunnita szervezet elleni harc folytatását, és így meg­akadályozzák, hogy a dzsihá- disták teljesen bekebelezzék a török-szíriai határon fekvő vá­rost. Barack Obama, az Egye­sült Államok elnöke előzőleg értesítette a fegyverszállítmá­nyokról Recep Tayyip Erdogan török elnököt. Törökország gyanakodva tekint a szíriai kurd fegyveres csapatokra, mert kapcsolatban állnak a tö­rökországi kurdokkal. Törökország lépéseket tett annak érdekében, hogy az iraki kurd fegyveresek török terüle­ten keresztül eljuthassanak az legutóbbi vizsgálat nem mutat­ta ki a kórokozó jelenlétét. A 44 éves ápolónő állapota egyre ja­vul. Ó volt az első, aki nem Nyu- gat-Afrikában, hanem Európá­ban fertőződött meg a vírussal. A brüsszeli Zaventem repülő­téren is megkezdték tegnap az Ebola által leginkább sújtott af­rikai országokból érkező gépek utasainak egészségügyi ellen­őrzését. Elsőként a Brussels Air- linesnak a nyugat-afrikai Gui­nea fővárosából, Conakryból érkező járatának mintegy 200 IÁ terrorszervezet által ostro­molt szíriai kurd városhoz, Ko­banihoz - jelentette be tegnap Mevlüt Cavusoglu külügymi­niszter. „Segítséget nyújtunk a kurd pesmerga erőknek, hogy a határt átlépve Kobaniba jut­hassanak" - tette hozzá a politi­kus, aki szerint sosem akarták, hogy Kobani az iszlamisták ke­zére jusson. Szövetségesei, fő­utasa haladt át a testhőmérsék­letet ellenőrző kapukon. Az eu- TÓpai országok közül Franciaor­szág mellett Belgium tart fenn közvetlen légi járatokat az Ebo­la által leginkább sújtott nyu­gat-afrikai országokkal. Az Európai Unió külügymi­niszterei tegnaptól tárgyalnak arról, hogy az EU hogyan tehet még többet az Ebola terjedésé­nek megfékezéséért - abban máris megállapodtak, hogy kö­zös uniós koordinátor hangolja össze a tagállamok lépéseit. képpen az USA nyomása elle­nére az iszlám-konzervatív be­állítottságú ankarai kormány eddig elutasította, hogy kato­nailag beavatkozzon azoknak a szíriai kurdoknak az oldalán, akik több mint egy hónapja el­lenállnak az IÁ fegyvereseinek. Recep Tayyip Erdogan török ál­lamfő vasárnap elutasította az arra vonatkozó felhívásokat, Kijev. Nagy erejű robbanás történt tegnap Donyeckben, nem messze attól az épülettől, ahol Andrij Purhin, az oroszba­rát szakadárok önhatalmúlag kikiáltott ún. Donyecki Népköz- társaságának miniszterelnök­helyettese tartott éppen érte­kezletet. Információk szerint senki sem sérült meg, de a ta­nácskozást fel kellett függesz­teni. A robbanás akkora erejű volt, hogy a dörejt a harcok súj­totta kelet-ukrajnai nagyváros hogy közvetlenül szállítsanak fegyvereket a szíriai Demokra­tikus Uniópárt fegyveres szár­nyának, a Népvédelmi Egysé­geknek (YPG). Ez utóbbit ugyanis azzal vádolják, hogy terrorszervezet. Erdogan vi­szont jó kapcsolatot ápol az ira­ki kurdisztáni autonóm körzet­tel, amelynek harcosai ugyan­csak hadban állnak az IÁ fegy­vereseivel Irak északi részén. Az USA kiterjesztette légi csapásait Irak szunnita többségű Anbar tartományá­ban, amelyet az Iszlám Állam megpróbál teljes egészében az ellenőrzése alá vonni. Az ame­rikai gépek a fallúdzsai gát kö­zelében leromboltak egy töl­tést, amelyet az IÁ fegyveresei azért építettek, hogy elárasszák Fallúdzsa síiták lakta negyede­it. Az USA szombaton és vasár­nap Irakban 10, Szíriában pedig 13 célpontot támadott. A szíriai műveletekben, amelyek közül kettőt az IÁ által ellenőrzött olajipari létesítmények, a többit pedig a kurd fegyveresek által védett Kobani környékén haj­tottak végre, részt vettek Sza- úd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek harci repülői is. minden pontján hallani lehe­tett. Néhány órával korábban a donyecki Aréna stadion tetejét találta el egy tüzérségi lövedék. Sérültekről, áldozatokról nem érkezett hír. Továbbra is heves harcok folynak a várostól nyu­gatra lévő, az ukrán hadsereg által ellenőrzött nemzetközi re­pülőtérért. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biz­tonsági Tanács szóvivője közöl­te: az ukrán erőknek sikerült megakadályozniuk, hogy a sze­paratista fegyveresek bekerít­sék őket Luhanszk közelében. Legyőzte az Ebola vírusát a kórházban kezelt spanyol ápolónő szervezete Közösen lép fel a kór ellen az unió Továbbra is heves tűzharc folyik a nagyvárosban Robbanás Donyeckben MTl-HÍR Intő jel: a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet eljárást indított annak érdekében, hogy Magyarországot kizárhassák a szervezetből Hat magyar kormányalkalmazott nem utazhat be az USA-ba ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Molnár Zsolt, a magyar parlament nemzetbiz­tonsági bizottságának MSZP-s elnöke tegnap összehívta a nemzetbiztonsági testület ülé­sét, amelyen a magyar tiszt­ségviselők amerikai kitiltását akarták tisztázni. Rogán Antal, a Fidesz frak­cióvezetője arra kérte az ameri­kai hatóságokat, hogy ismertes­sék bizonyítékaikat a korrup­ciógyanúra hivatkozva megho­zott beutazási tilalommal kap­csolatban, ellenkező esetben szerinte provokációra kell gon­dolni az ügyben. Rogán az ATV Szabad szemmel c. műsorában arra a felvetésre, hogy a Fidesz vasárnapi kampányértékelőjén tartott beszédében Orbán Vik­tor miniszterelnök nem reagált az ügyre, azt mondta: való­színűleg azért, mert hozzá ha­sonlóan ő sem tudja eldönteni, „ez most vicc, vagy komoly”. André Goodfriend, az USA ideiglenes budapesti ügyvivője Rogán szavaira reagálva azt mondta: az, hogy kitől tagadják meg a beutazást, ez nem tarto­zik a magyar kormányra, ha­nem kizárólag arra a személyre, akit nem engednek be az Egye­sült Államokba. Az amerikaiak­nak pedig szuverén joguk erről dönteni, nem kell ehhez semmi­lyen bizonyítékot szállítaniuk a magyar kormány vagy a nyilvá­nosság számára. Goodfriend elmondta, hat magyar nem utazhat az USA-ba, mind a hat a kormány alkalmazottja, vagy kapcsolatban áll a kormánnyal. „Úgy gondoljuk, a magyar kor­mány is tudja, hogy vannak olyan kormányzati képviselők, amelyek korrupcióban érintet­tek” - jelentette ki. Példaként említette a trafikügyet és azokat az adócsalásos történeteket, amiket Horváth András egykori adóhivatali vezető (NAV) tálalt ki. Lehet összefüggés a magyar kormányzathoz köthető szemé­lyek USA-ból való kitiltása és a milliárdos áfacsalások között, mondta az áfacsalási botrányt kirobbantó egykori NAV-os Horváth András a Népszavá­nak. Egyik forrása szerint két amerikai multinacionális cég­gel kapcsolatban is korrupciós kísérlet történt, a két vállalat egy „számlagyárat” működtető magyar gabonakereskedelmi cég vásárlója volt. Egy Magyar- országon működő, a Vénusz és a Floriol étolajak amerikai gyár­tója volt az, amely évek óta hiá­ba küzdött az áfacsalók ellen, majd a végén még tőlük akart kenőpénzhez jutni egy szerve­zet - írta az Index.hu. Az étolaj­piacot mérgező áfacsalók ellen hadakozó amerikai cég meg­vesztegetési kísérlete vezethe­tett ahhoz az amerikai döntés­hez, hogy megtiltották magyar magánszemélyek amerikai be­utazását. A francia Le Monde azt írta, a beutazási tilalom „csaknem pél­dátlan” lépés egy uniós, illetve NATO-tagországgal szemben, és az Orbán-kormánynak ko­moly visszalépést jelent a belpo­litikai diadalsorozata után. Az 1980-as évekig kell visszamen­ni, hogy hasonló epizódra buk­kanjunk: Washington akkor Kurt Waldheimet, Ausztria el­nökét nyilvánította nemkívána­tos személynek, eltitkolt wehr- machtos múltja miatt. Orosz­ország, Belorusszia, Venezuela, Észak-Korea, Irán, Mianmar, Szudán - néhány ország azok közül, amelyeknek néhány ki­emelt politikusával, üzletembe­rével szemben beutazási tilal­mat rendelt el korábban az USA. Magyarország, egyedüli­ként az EU és a NATO tagjai kö­zül, ebbe a klubba lépett be, az­zal, hogy korrupció gyanújára hivatkozva több személynek - köztük a NAV elnökének és állí­tólag Orbán Viktor tanácsadó­jának, Habony Árpádnak ­megtiltotta a beutazást. Ma utazik az USA-ba Szijjártó Péter külügyminiszter, akit szokatla­nul csak a washingtoni külügyi tárca negyedik vezetői szintjén lévő, Európáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkára, Victoria Nuland fogad. A Communtiy of Democraci­es (magyarul: Demokráciák Közössége) nevű nemzetközi szervezet eljárást indított an­nak érdekében, hogy Magyar- országot kizárhassák a szerve­zetből. A közösség 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy kor­mányokat, civil szervezeteket és magánszereplőket segítsen a demokratikus szabályok és a demokrácia intézményeinek fejlesztésében. A Demokráciák Közösségének jelentősége nincs egy súlycsoportban a NA- TO-val vagy az EU-val, de ha megtörténne a magyar kizárás, az világos jele lenne annak, a nemzetközi közösség nem tart­ja többé demokráciának Orbán Szijjártó szerint, ha az USA nem teszi közzé bizonyítékait, akkor provokációról van szó (MTI) Viktor államát. Eddig csak Malit kellett kizárni a szervezetből, mert ott katonai puccs volt. Ma­gyarország lehet a következő. (MTI, Index, NOL, 444.hu)

Next

/
Thumbnails
Contents