Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-13 / 235. szám, hétfő

8 Popkultúra ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 13. www.ujszo.com ■■EininHíi „Új” Velvet Underground Ahogy 2012-ben a Vel­vet Underground & Nico, tavaly pedig a White Light/White Heat, úgy idén a harmadik, cím nél­küli Velvet-album is újra megjelenik hademezes de­luxe kiadásban az eredeti album 45. évfordulójának emlékére, eddig kiadatian felvételekkel. Ez volt az az album, amellyel már a kri­tikusok is elégedettek vol­tak, és nagyközönségsikert aratott. John Cale már nem játszott rajta, és a követke­ző album (Loaded) után Lou Reed is elhagyta a csa­patot. Az újrakiadás elér­hető lesz egy-,két-, és hat­lemezes verzióban is. Az el­ső csak az albumot tartal­mazza, a másodikon helyet kap 12 dal a zenekar egy 1969-es koncertjéből, de a legérdekesebb a hatleme­zes verzió. Az első három CD-n az album különböző mixei találhatók, a negye­diken tíz kiadadan dal, az utolsó kettőn pedig az a koncert, amelybe a kétle- mezes verziót megvásárlók is betekintést kaphatnak. Valamennyi kiadvány no­vember 24-étől lesz elérhe­tő. (recorder) Cél a Dicsőség csarnoka Ismét nagy a tülekedés a Rock and Roll Hall of Fame- be. A dicsőségcsarnokbaje- löltek között vannak visszatérő nevek, akik évek óta várnak a sorukra, de megjelent néhány új jelölt is, például a A Nine Inch Naüs, a Green Day vagy a Spinners. Nekik olyan ne­vekkel kell „megmérkőz­niük”, mint a Kraftwerk, a The Smiths, Lou Reed, Sting, a Chic, a Marvelettes vagy Joan Jett & The Blackhearts. Nagy megle­petésre a Deep Purple ze­nekart idén már nem is je­lölték, tehát úgy tűnik, ki­csúsztak az esélyesek kö­zül. A Rock and Roll Hall of Fame-be olyanokat lehe­tett nevezni, akik legalább 25 évvel ezelőtt jelentették meg első lemezüket. Az ünnepséget jövő tavasszal rendezik, a pontos dátum mégnem ismert, (juk) Michael Stipe, a tanár Az R.E.M. zenekar egy­kori frontembere, Michael Stipe a New York-i egye­tem (NYU) kortárs művészeti karán oktat. Diákjai imádják, kurzusai­ra nehéz bejutni. A tanár úr nemrég néhány diákjá­val közösen egy kis galéri­ában állított ki egy instal­lációt New Sights, New Noise címmel, amely egye­síti a vizuális művészetet és a zenét. (Spinjük) Az idei Pohoda fesztivál nagyszínpada (Képarchívum A trencséni Pohoda, illetve több magyarországi rendezvény is esélyes Fesztiválok versenye A trencséni Pohoda feszti­vál a hazai könnyűzenei rendezvények közül egye­düliként került fel a leg­jobb közepes méretű fesz­tiválok harmincas listájára az UK Festival Awards sza­vazásán. Magyarországról öt fesztivál verseng. JUHÁSZ KATALIN A szervezők, producerek és szakújságírók mellett a máso­dik körben a közönség is vok­solhat a Nagy-Britanniában, il­letve azon kívül rendezett fesz­tiválokra, több alkategóriában. A Pohoda az átlag 15 ezer láto­gatót befogadó fesztiválok me­zőnyében került fel a harmin­cas listára. Michal Kacsák fő szervező már ezt is komoly eredménynek tartja, annak el­lenére, hogy nem először ara­tott sikert a European Festival Awardson a trencséni rendez­vény. Három egymást követő évben is átment az első rostán, sőt 2011-ben az első ötben végzett. Abban az évben egyébként a kontinens hu­szonöt legnagyobb fesztiválja közül a budapesti Sziget kapta az European Festival Awards fődíját, vagyis az előző év leg­jobb nagyfeszitválja lett. Az előzsűrizés során a zenei kínálat mellett a kulturális sokszínűségre, a különböző ki­sebbségek kultúrájának bemu­tatására, a civil törekvések népszerűsítésére, valamint a szolgáltatások változatosságá­ra is nagy hangsúlyt fektetnek az ítészek. A magyar fesztiválok közül az European Festival Awards díjért ismét indul a Sziget (leg­jobb nagy fesztivál, legjobb li- ne-up), a Volt (legjobb közepes méretű fesztivál), a Balaton Sound (legjobb közepes mé­retű fesztivál) és a B.my.Lake (legjobb kis fesztivál) is. A Szi­get Kft. rendezvényein kívül van még egy magyar indulója a a szavazásnak, a Megyer Camp, amely 10 ezer fős napi kapacitás alatti rendezvény, és a kis fesztiválok kategóriában versenyez. A közönség október 27-én kapcsolódhat be az idei szava­zásba a surveymonkey.com honlapon. A TOP tízes listát november 10-én hozzák nyil­vánosságra, a végeredményt pedig immár hagyományosan január 14-én hirdetik ki a hol­landiai Groningenben meg­rendezendő Eurosonic feszti­vál és zenei szakvásár ideje alatt, amely a nemzetközi fesz­tiválszakma egyik legfonto­sabb rendezvénye. Az itt elért helyezés remek reklám a fesz­tiváloknak, mivel a következő évben általában megnő az ér­deklődés irántuk. Az All About That Bass vezeti az amerikai, a brit és a német listát Tarol az ősz világslágere PUHA JÓZSEF Tájainkon a nyár végén hal­lottunk először az ősz legna­gyobb felfedezettjéről. Meghan Trainomak hívják. Odahaza, az USA-ban is csak néhány hó­napja vált ismertté. Az All About That Bass című dala vi­lágszerte listavezető. A Massachusetts államban 1993. december 22-én szüle­tett Meghan Trainomak a hon­lapja szerint már két nagyle­meze is megjelent kis, függet­len kiadó gondozásában: az I’ll Sing with You 2011 februárjá­ban, az Only 17 ugyanazon év szeptemberében került forga­lomba. Ezek visszhang nélkül maradtak. Az All About That Bass az énekesnő az észak-amerikai piacon szeptember 9-én megje­lent négyszámos Title című EP- jén szerepel. A dal ötödik hete listavezető az amerikai Bill­board magazin Hot 100 rang­sorában. Meghan Trainor ezzel két hete zenetörténeti rekordot Meghan Trainor, az ősz nagy felfedezettje (Képarchívum) ért el a dalok brit listáján. A 33. pozícióba jött fel, pedig száma a rangsor zárásáig sem letölt­hető, sem fizikai formátumban nem volt beszerezhető. A he­lyezését a streameléseknek kö­szönheti. Az All About That Bass az első felvétel, amely ki­zárólag a hallgatásoknak kö­szönhetően került be a negy­venes mezőnybe. A szigetor­szágban július 1-től az online hallgatott dalokat is beleszá­mítják a slágerlistás helyezé­sekbe, száz, legalább harminc másodpercig történő hallgatás egy eladásnak felel meg. Az All About That Bass a múlt héten a 33. helyről az elsőre ugrott 143 750 példánnyal. Ez az idei má­sodik legjobb eredmény. A csúcstartó a Clean Bandit, amely a Jess Glynne-nal ké­szült Rather Be című slágerrel február 2-án 162 801 pél­dánnyal foglalta el a rangsor csúcsát. Az All About That Bass a héten is első a brit listán, és a német rangsorban is átvette a vezetést. A nagy siker ellenére úgy tűnik, Meghan Trainorral ko­molyabban nem kell számolnia a zeneiparnak, nem valószínű, hogy gyökeret tud ereszteni az elitmezőnyben. A tökéletesen megkomponált, fülbemászó All About That Bass amolyan egy­nyári slágerként vonul be a ze­netörténetbe. A válogatásalbumon egy új dal is helyet kap David Bowie újabb karrierösszegzése ÖSSZEFOGLALÓ Tony Visconti producer, Da­vid Bowie állandó munkatársa nemrég bejelentette, hogy a sztár rajongói izgalmas ősz előtt állnak, több kiadvány is várható, és új nagylemez is ké­szül. Néhány nappal később új­ra megjelent Bowie négy CD-t és egy hatvannégy oldalas fü­zetet tartalmazó Sound + Visi­on című gyűjteménye, amely eredetileg 1989-ben jött ki, és addig összegzi az énekes pálya­futását ritkaságokkal, demók- kal, koncertfelvételekkel és egyéb - különlegességekkel ki­egészítve. A múlt héten bejelentették: november 17-én érkezik a kö­vetkező kiadvány. Ekkor kerül forgalomba David Bowie új vá­logatásalbuma, a Nothing Has Changed (a cím idézet a sztár Heathen című 2002-es albu­mának nyitódalából, a Sun- dayből), amelyen egy vadona­túj szerzemény, a Sue (Or in a Season of Crime) is helyet kap. A zeneszámot Bowie idén nyá­ron rögzítette a Maria Schnei­der Orchestrával, a producer Az album borítója maga az énekes, és Tony Vis­conti volt segítségére. A hang­szerelő Maria Schneider az USA egyik népszerű nagyzene­karának vezetője, munkássá­gát számos Grammy díjjal ju­talmazták már. A Sue című dalban közreműködik Donny McCaslin tenorszaxofonon és Ryan Keberl harsonán. A Nothing Has Changed című gyűjtemény digitális vál­tozat mellett három különböző formátumban lesz elérhető (két és három CD-s verzióban is), ezeknek különböző borítót tervezett Jonathan Barnbrook. A közös pont, hogy Bowie egy tükörből látható rajtuk. A válo­gatás Bowie rengeteg felvételét kínálja 1964-től 2013-ig, a ko­rai időszakától a tavalyi stúdió­lemezéig. Néhány szerzemény most jelenik meg először CD-n, köztük a Your Turn to Drive, a Let Me Sleep Beside You, az 1971-es Shadow Man 2001-es változata vagy az All the Young Dudes Stereo Mixe. A gyűjtemény megjelenését ■dokumentumfilm kíséri, ame­lyet világszerte bemutatnak a mozik, (puha) (Képarchívum) Alice személyi és szakmai okokra hivatkozik Megszűnt a Crystal Castles JUHASZ KATALIN Ethan Kath és Alice Glass du­ója, a Crystal Castles megszűnt létezni. Az énekesnő személyes és szakmai okokra hivatkozva jelentette be a Facebookon, hogy kilép a torontói szintipunk zenekarból és szólóban folytat­ja. Ethan Kath valószínűleg to­vább viszi a Crystal Castles-t, de még nem tudni, kivel. „ A művészetem, és minden­fajta önkifejezési formám min­dig is őszinteséget, méltányos­ságot és mások felé való empá­tiát volt hivatott jelképezni. Több szakmai és személyes ok­ból kifolyólag úgy érzem, hogy ez már nem lehetséges a CC- ben. Annak ellenére, hogy a zenekarnak ezzel vége, remé­lem, hogy a rajongóim elfo­gadnak majd, mint szólóelő­adót, pont úgy, ahogy elfogad­ták a Crystal Castles-t is” - áll Alice Glass közleményében. A duó három albumot jelen­tetett meg, valamennyit han­gos kritikusi elismerés fogadta, rajongóik száma pedig folya­matosan nőtt. Ebben komoly szerepe volt a duó eksztatikus koncertjeinek. Alice Glass és Ethan Kath immár külön utakon (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents