Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-20 / 216. szám, szombat
2014. szeptember 20., szombat SZALON 8. évfolyam, 37. szám Az 1707-es egyesülés után a protestantizmus, a Birodalom és a tőke „szentháromságában" összefonódott a brit és a skót identitás Fejezetek az angol-skót házasság történetéből (Képarchívum dia helytartóját, a perszonálu- nió mindkét államának lakói kimondták: a királynak mennie kell. S bár az elűzött Jakab hívei több fegyveres felkelést is kirobbantottak (jakobita felkelések), Vilmos mindkét parlamentjóváhagyásával foglalta el a trónt. A Stuartok uralma alatt Skócia - és értelemszerűen Anglia - függetlensége sértetlen maradt, a két országot csak az uralkodó személye kötötte össze. I. Jakab (ur. 1603-1625), fia, I. Károly (ur. 1625-1649) és unokája, II. Károly (ur. 1660-1685) is párhuzamosan kormányzott Holy- roodból és a Whitehallból. A skót és az angol korona de jure 1603-ban egyesült, mikor Stuart Jakabot Anglia királyává Megközelítőleg 55:45 arányban, tíz százalék- pontos fölénnyel nyertek az elszakadás ellenzői a skóciai népszavazáson, amelyen arról kellett dönteni, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon-e vagy függetlenné váljon. Az eredmény szerint a szavazásra jogosultak többsége nem kíván lemondani brit identitásáról. Összeállításunkban évszázadokat ugrunk vissza a történelembe és megnézzük: hogyanjött létre az az egység, amely egy időre még biztosan megmarad. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Skóciáról tulajdonképpen a 9. századtól beszélhetünk: a hagyományok szerint Kenneth McAlpin tekinthető az első skót királynak, aki a század közepén egyesítette a Brit-sziget északi felén élő törzsek egy részét - igaz, halála után ismét a törzsek közötti küzdelem anarchiájába süllyedtek Skócia népei. Ha a skót nemzet születését vizsgáljuk, jócskán tovább kell lépnünk az időben. Skócia területét sem a kelták 5-6. századi betelepülése előtti, sem az azt követő időszakban nem lakta egységes etnikai csoport, jól körülhatárolható területeken. Nemzetformáló kollektív élmények Az említett kelták (akik a skótok elődei) mellett a régió lakói közé tartoztak a piktek, valamint a walesihez hasonló, illetve northumbriai angol nyelvet beszélő törzsek. Mértékadó történészek azt az álláspontot képviselik, hogy a nemzeti közösség identitásának alapját képező első kollektív élmények a középkor vége felé, a 13-14. század fordulóján következtek be. Ezt a kollektív élményt pedig az angolokkal folytatott, többé-kevésbé rendszeressé váló harcok jelentették. A határviták, a napi valósággá váló határ menti csatározások, rablóhadjáratok, várostromok mellett ekkorra tehetők az angol királyok első határozott próbálkozásai is, hogy a skót uralkodókat saját vazallusukká degradálják. A Skócia ügyei iránti érdeklődés különösen az után erősödött fel az angol királyok politikájában, hogy Anglia a százéves háború után kiszorult a kontinensről. Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy Skócia angol szempontból már ekkor sem számított teljesen „szűz területnek”. Az erőszakos behatolási kísérletek mellett folyamatos civilizációs hatás is érvényesült, amely a skót Alföldet erőteljesen, a Felföldet jóval kevésbé érintette. Már a 12. századi Skócia egyre jobban közeledett Angliához, és egyre inkább példaként tekintett rá. A skótok - királyaik példáját követve - olyan társadalmi, gazdasági és erkölcsi normákat tettek a magukévá, amelyek a határtól délre már elfogadottak voltak. Ezzel párhuzamosan angolok - kereskedők, munkások és szerzetesek - kezdtek ezrével Skóciába költözni, részt vettek új városok vagy olyan új, vallási közösségek megalapításában, amelyek továbbra is közeli kapcsolatot ápoltak AngliáFelföldi klánok hagyományos viselete I. Stuart Jakab, aki megörökölte az angol koronát, de a parlamenttel nem tudott zöld ágra vergődni val. Mindeközben a skót arisztokraták az angol kastélyok mintájára építtették meg saját kastélyaikat és vegyes házasságokat kötöttek angol rangjuk- beliekkel. Ugyanez érvényes volt a királyi családokra is. A Stuartok és a perszonálunió Amikor 1603. március 24-én - negvennégy év uralkodás után - I. Tudor Erzsébet meghalt, nem csak egy páratlanul gazdag korszak fejeződött be, amely világhatalommá emelte Angliát. Egyben egy szövevényes családi dráma és dinasztikus história is furcsa fordulatot vett. Mivel a „szűz királynőnek ” értelemszerűen nem volt egyenes ági leszármazottja, már életében kijelölte utódját-jobb híján Skócia királya, VI. Stuart Jakab személyében. (A vérgőzös rémtörténetek kedvelői bizonyára ismerik a famíliát: Jakab anyja Stuart Mária, a skótok királynője volt, akit Erzsébet végeztetett ki; apja Lord Darn- ley, Mária második férje, akit Mária szeretője - később harmadik férje -, Bothwell grófja gyilkoltatott meg. Jakab „anyja jogán” tarthatott igényt az angol trónra: Stuart Mária VIII. Henrik nővérének az unokája volt, és a Tudorok belharcai következtében megritkult rokonságban Erzsébet legközelebbi élő hozzátartozója lett.) Bár úgy tűnhet, Jakab trónra kerülésével a skótok bevették Angliát, a győzelem erősen megkérdőjelezhető. A Stuart- ház uralma alatt megnyílt az Angliába és a hatalomhoz vezető út a skót elit előtt, ám Jakab gyorsan népszerűtlenné vált, és nem csak a kegyencei miatt. Képtelen volt együttműködni az ellenséges parlamenttel; a politikai abszolutizmusra való hajlama és rossz gazdálkodása nyomán növekvő elégedetlenség mintegy megágyazott az angol polgárháborúnak, melynek során fiát, I. Károlyt letartóztatták és kivégezték. Anélkül, hogy ebben a témában elmélyednénk, egyetlen szempontot ragadjunk ki a sok lehetséges közül. Az „angol polgárháború” meglehetősen félrevezető elnevezés, hiszen az eseménysorozat három külön polgárháborút foglal magába, melyek kölcsönösen hatással voltak egymásra. A Cromwell nevével fémjelzett angliai és az írországi történések mellett a konfliktusok egyik fő gócpontja Skócia volt, ahol a Kirk, azaz a skót presbiteriánus egyház gyújtotta meg a kanócot, amikor ligát szervezett az egyház ügyeibe történő királyi beavatkozás ellen. A skót presbiteriánusok keze abban is benne volt, ahogy a Stuartok másodszor bukták el országaikat. Amikor II. Károly utódja, öccse, a katolikus II. Jakab a trónöröklésről rendelkezve mellőzte lányát, Máriát és férjét, Orániai Vilmost, Hollankoronázták. A de facto egyesítés azonban a 18. századig váratott magára. Pragmatikus alapokon nyugvó egyezség A magasabb szintű egyesítés 1707-ben következett be az Egyesülési törvénnyel (Acts of Union) - a skót parlament 110 tagjából 69 szavazott mellette. A dokumentum a két államot egybeolvasztotta Nagy-Britan- nia néven, ezzel együtt Skócia és Anglia parlamentje Nagy-Bri- tannia parlamentjeként egyesült. Skócia tehát 1707-től megszűnt politikailag független államként létezni, az új közös parlamentben pedig kezdetben igencsak súlytalannak számított a negyvenöt skót képviselő. Skócia fő intézményei - a Kirk (a skót presbiteriánus egyház), a római jogra épülő jogrendszer és az európai viszonylatban is kiemelkedő oktatási rendszer - azonban a skót és az angol parlament egyesülése után is sértetlenek maradtak. A történészek szerint az egyesítés leginkább a skót és az angol politikai elit közötti, pragmatikus alapokon nyugvó egyezségként jellemezhető. Bár az egység angol dominanciája vitán felül áll, az újonnan létrejött gazdasági-politikai térben a Birodalom gyarmatainak irányításában, a kínálkozó gazdasági lehetőségek kihasználásában, a hadseregben a skótok sokszor számarányukat jóval meghaladó mértékben vettek részt. Ennek eredményeként a brit identitástudat a hosszú 18. század során egyre inkább teret nyert a skótok körében. A protestantizmus, a Birodalom és a tőke „szentháromságában” összefonódott a brit és a skót identitás, egy új, kettős nemzeti azonosságtudatot alakítva ki Skóciában. A kialakult új típusú lojalitásnak köszönhetően Skóciát az 1840-es évekbeli nemzeti forradalmak szele sem érte el, ami döntően hozzájárult ahhoz, hogy a kezdetben sérülékeny unió egészen a legutóbbi időkig nemkérdőjeleződöttmeg. (as) Az 1707-es Egyesülési törvény, amely de facto egyesítette az angol és a skót koronát