Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)

2014-09-18 / 214. szám, csütörtök

6 Régió-hirdetés ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 18. www.ujszo.com KÖSZÖNTŐ Szívem virágait nyújtom át itt S kívánom szívből igazán: Az Isten éltesse sokáig Az én jó, kedves jó Apám! (Tóth Árpád) Szívből köszöntjük Édesapánkat, ' DEMECS BÉLÁT, aki ma, szeptember 18-án ünnepli 70. születésnapját. Sok erőt és egészséget kíván felesége Éva, lányai Kati és Éva, fia Peti MR142505 A rendezvény fővédnöke Zdenko Trebula volt Akadálymentesített Hidak - hatodszor LECZO ZOLTÁN Perbenyik. A bodrogközi községben működő Perbenyiki Szakközépiskolában tegnap rendezték meg az Akadálymen­tesített Hidak - az alkotóképes­ség és az együttműködés feszti­válja találkozót. A rendezvény­nek hatodszor adott otthont a Mailáth-kastély. A fogyatékkal élő és az egész­séges közép- és alapiskolás diá­kok részvételével zajló ese­ményt a Kassa Megyei Önkor­mányzat, a Kassai Kerületi Tan­ügyi Hivatal valamint a helyi középiskola szervezte. Gazdag program fogadta az érdeklődő­ket: a Mailáth-kastély kertjében A fesztiválnak tavaly rekord­számú résztvevője volt (A szerző felvétele) felállított színpadon folklór­csoportok, énekkarok és szólis­ták léptek fel, a környező stan­dokon a régió középiskolái va-' lamint a megye területén működő szociális intézmények mutatkoztak be, de ügyességi és sportversenyek, színielőadás, divatbemutató, kiállítások, lo­vaglóiskola és rendőrségi be­mutató is várta a községbe ér­kezőket. Dubík István, a Perbe­nyiki Szakközépiskola igazga­tója lapunknak elmondta, az Akadálymentesített Hidak fesz­tiválhoz hasonló rendezvényt a németországi Xantenben már közel két évtizede rendszeresen szerveznek, évente 30 ezernél is több látogatót vonz. A Bodrog­közben először 2009-ben meg­rendezett akcióra idén is több tucat oktatási intézmény jött el. A tavalyi, jubileumi ötödik évadnak minden eddiginél több résztvevője volt, azt tegnap délután még nem lehetett tud­ni, sikerült-e idén túlszárnyalni a tavalyi rekordot. Kassáról reggel különvonat indult Per- benyikbe, a rendezvény végez­tével ugyanez a szerelvény szál­lította haza a résztvevőket. A fesztivált az egyik tehetségku­tató verseny győztese, Miroslav Sýkora fellépése zárta. A párkányi régió többi településén nincs megegyezés a polgármesterjelölt személyéről Nánán közös jelöltet indít a Híd és az MKP Párkány/Nána. Apárkányi régióban mindössze egy településen - Nánán in­dít közös polgármester­jelöltet az MKP és a Híd. GULYÁS ZSUZSANNA A tárgyalások néhány helyen még nem zárultak le, a telepü­lések nagy részén viszont már eldőlt, hogy saját jelöltet indít vagy független jelöltet támo­gat-e a Híd és az MKP. Az MKP és a Híd közös jelölt­je Nánán Matuska Zsuzsanna jelenlegi polgármester, akinek értesüléseink szerint két kihí­vója lesz. Matuska Zsuzsanna 2002-től tölti be ezt a funkciót. Az előző választási ciklusokban az MKP jelöltjeként indult. „A Híd Bényben, Kicsinden Barton és Ebeden állít saját je­löltet. Több településen - Pár­kányban, Libádon és Bajtán - független jelöltet támogatunk. Az ezzel kapcsolatos tárgya­lások viszont még nem zárultak le” - közölte Vitkó Andrea, a Híd országos elnökségének tagja. Bényben, Kicsinden és Barton is a jelenlegi polgármes­tert támogatják. Az előző cik­lusban Pásztor Rita, Kicsind polgármestere, valamint Hubáé Sándor, Bény polgár- mestere a Híd színeiben, Čákvári Éva, Bény polgármers- tere függetlenként indult. Ebe­den Gora Erika a Híd jelöltje. „Az MKP a párkányi régió te­lepüléseinek többségén saját jelöltet állít” - tájékoztatta la­punkat Szigeti László, az MKP érsekújvári járási elnöke. Ebe­den és Garampáldon korábbi jelöltjeiket, a községek jelenle­gi vezetőit támogatják: Ebeden Nagy Tibort, Garampáldon Go­ra Mónikát. Az MKP Bényben nem indít saját jelöltet, Kicsin­den Geiszler Máriát támogat­ják. Kisújfalun Kiss Róbert je­lenlegi polgármester nem indul az önkormányzati választáso­kon. Az MKP itt Geri Valériát, a köbölkúti Stampay János Alap­iskola igazgatóját indítja a vá­lasztásokon. Kőhídgyarmaton Puss György, Libádon Kürti Róbert, Kéménden Varga Ta­más az MKP jelöltjeként indul a polgármesteri posztért. Köböl- kúton Szőcs Ferenc az MKP tag­jaként, ám független jelöltként indul a választáson. Muzslán Farkas Iván, az MKP országos alelnöke száll ringbe. „Párkányban ma tartjuk je­löltállító taggyűlésünket. Itt dől el, hogy saját jelöltet in- dítunk-e vagy valamelyik független jelöltet támogat­juk” - mondta Szigeti László. A Híd Párkányban a függet­lenként induló Eugen Szabót támogatja. Ismét terítéken volt a járási székhely közbiztonsága és a hajléktalanprobléma Főellenőrt választottak Vágsellyén Titkos szavazással választottak a képviselők (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Vágsellye. Általános érvényű rendeletek módosítá­sával, a köztemető nyitva tartá­sával, a városi rendőrség mun­kájának összegzésével és a köz- biztonsággal is foglalkozott a testület a szeptemberi önkor­mányzati ülésen. A képviselők titkos szavazással választottak főellenőrt. Közgazdász, mun­kanélküli villamosmérnök, a városi hivatal egykori alkalma­zottja is jelentkezett a főellen­őri állásra, melyet tizenkét évig Alžbeta Sedliačiková töltött be. A tizenöt jelentkező közül végül csak heten feleltek meg a pályázati feltételeknek. A szep­temberi önkormányzati ülésen minden pályázónak lehetősége volt bemutatkozni és ismertet­ni a munkakörrel kapcsolatos elképzeléseit. A 19 képviselő­ből 12-en az eddigi főellenőrre szavaztak, így Alžbeta Sedliačiková újabb hat évre ka­pott bizalmat a város vezetésé­től. A főellenőr az ülésen be­számolt az elmúlt időszakban végzett munkájáról. Ezúttal a városháza alkalmazottainak szolgálati útjait, azok elszámo­lását ellenőrizte. Javasolta a város vezetésének, hogy szigo­rítsa a belső előírásokat. A kö­vetkező hónapokban a város tu­lajdonában lévő sportlétesít­mények ellenőrzését tervezi. Az utóbbi időben sok panasz érkezett a lakosoktól a járási székhely közbiztonságára, ezért a képviselők kérték, hogy a szeptemberi ülésig Peter Kro- kavec városi rendőrparancsnok tájékoztassa őket a problémák­ról. Ajelentésből kiderült, hogy komoly gondot okoz a járási székhely területén élő, mintegy 35-40 hajléktalan. A lakosok gyakran panaszkodnak arra, hogy ittas állapotban zaklatják a járókelőket, koldulnak a sé­tányon, és rendszerint a vasút­állomáson éjszakáznak. A 37 tagú városi rendőrségnek nem sok lehetősége van arra, hogy rendre utasítsa a társadalom peremén élő személyeket, és a kiszabott pénzbírságot sem tudják rajtuk behajtani. Á szeptemberi ülésre kérték a képviselők annak az anyag­nak a beteijesztését, melyben a város vezetése részletesen fog­lalkozik a városban nyújtott egészségügyi szolgáltatások­kal. Megtudtuk, hogy a város honlapján hamarosan elérhe­tőek lesznek ezek az informá­ciók, és félévenként aktualizál­ják a listát. A lakosok így tájé­koztatást kapnak arról, milyen orvosi szakrendelők működnek a városban. Szeptember 22-ig tart az Európai Mobilitás Hete; az idei szlogen: A mi utcánk, a mi jövőnk Szombaton átadják a Komárom-Gúta kerékpárutat ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Komárom/Gúta/Dél-Ko- márom. Idén Európa-szerte 32 ország több mint 1100 önkor­mányzata csatlakozott a héten zajló Európai Mobilitás Hét (EMH) kampányhoz, amely­nek része az Autómentes Nap. Az idei évfolyam szlogenje: A mi utcánk, a mi jövőnk. Az EMH-hoz kötődően a hétvégén számtalan településen tarta­nak autómentes napot, amikor arra kérik a polgárokat, ne ül­jenek autóba, inkább pattanja­nak kerékpárra, használják a tömegközlekedési eszközöket, vagy közlekedjenek gyalog. Stílszerűen erre a hétvégére időzítették a Komáromot Gú- tával összekötő új kerékpárút átadását. Az ünnepélyes sza­lagátvágás szombaton 10 óra­kor lesz Komáromban, a ke­rékpárút Kabátfalunál kezdődő szakaszánál. A nap folyamán kisvonat közlekedik az út teljes hosszán, de lesz biciklis bemu­tató és futóverseny is. A 2,5 millió eurós projekt megvalósí­tása elsősorban a Pons Danubii területi együttműködési cso­portosulásnak (EGTC) kö­szönhető, amely sikerrel pályá­zott az Európai Ünió Magyarország-Szlovákia Ha­táron Átnyúló Programjánál. Az összegből Dél-Komáromban Az EMH története és célkitűzései Margot Wallström, az Európai Bizottság korábbi biztosa 2000-ben indította el az Autómentes Napot. A program lehe­tőséget nyújt az önkormányzatoknak, hogy kifejezzék a kör­nyezetvédelmi problémák iránti érzékenységüket, különbö­ző akciókat indítsanak az egyes városrészek autós-motoros forgalmának csökkentésére. 2002 óta pedig, szeptember 16. és 22. között, a fenntartható közlekedési alternatívák népszerűsítése céljából már Európai Mobilitás Hetet tarta­nak a kontinens országaiban. A kampánnyal ösztönözni sze­retnék a polgárokat a tömegközlekedés és az alternatív köz­lekedési lehetőségek minél szélesebb körű használatára, hangsúlyozva, hogy ezzel sokat tehetnek egészségük megőr­zéséért is. (vkm) a Monostori erőd körül 2,2 ki­lométer, a szlovákiai oldalon Guta és Komárom között 17,3 kilométer hosszúságú kerékpárút épült, amely a Vág töltésén halad. A költségek 80 százalékát az unió, 10 százalé­kát a két ország kormánya áll­ta, míg az érintett városoknak 5 százalékkal kellett hozzájárul­niuk a költségekhez. Az EMH kampány kereté­ben a helyi tömegközlekedést működtető érsekújvári Arriva Rt., valamint az egyes városok közti megegyezés alapján jö­vő hétfőig, azaz szeptember 22-ig ingyen használhatják a tömegközlekedést a polgárok Érsekújvárban, Komáromban, Párkányban, Surányban, Vág­sellyén, Léván és Ipolyságon. Az utasok nulla centes jegyet kapnak, hogy a vállalat a hét leteltével ki tudja értékelni az A hétvégén (is) pattanjon bringára, aki csak teheti (A szerző felvétele) akció sikerét és hatékonysá­gát. Szombaton, az Autómentes Napon Dél-Komáromban, a Monostori erődben is gazdag programmal várják az érdeklő­dőket. Lesz kerékpáros kaland­túra az erőd bringaútján, egészségsátor, gyógyteakósto- ló, furcsa bringák tárháza, ját­szóház. Több versenyt is hir­dettek: keresik a város legva­gányabb kerékpárját, a bicikli­vel készült legjobb selfie-t és ügyességi versenyt is rendez­nek. (vkm)

Next

/
Thumbnails
Contents