Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-17 / 213. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 17. Régió - szülőföld - hirdetés 13 A sikeres nyár után a métabajnokság ideális kezdete volt a cserkészévnek Háromszázzal növelték Fél lélekszámát a cserkészek Sok cserkész kedveli a magyar eredetű sportot Táncház is volt a kevésbé fáradt cserkészeknek Először rendeztek tésztafesztivált a Csallóközben Közel 50 kiló tésztát kapott a gyermekotthon Fél. A szenei járásbeli Fél község adott otthont szeptember 12-14-én a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Országos Métabajnokságának, amelyet a helyi, Szent László cserkészcsapat rendezett. Pozsonytól Kassáig 310 fiatalt mozgatott meg az esemény. ÖSSZEFOGLALÓ A métát két, tizenkét fős, ütő- és fogócsapat játssza, ez a magyar eredetű sport leginkább a baseballhoz vagy a softballhoz hasonlítható. Az ütőcsapatjátékosai egymás után elütik a feldobó által feldobott labdát, majd a kijelölt pályán, a „várakon” keresztül igyekeznek visszaérni a határvonalra, áhonnan a labdát elütötték. A fogó csapat eközben megpróbálja minél hamarabb elkapni és visszajuttatni a labdát feldobó- jának. A befutó játékos pontot szerez a csapatának. Lépes Lívia főszervező elmondta, mivel a helyi csapat már több országos rendezvénynek adott otthont, nem a háromszáz résztvevő ellátásával és elhelyezésével kapcsolatos logisztikai problémák jelentették a legfőbb nehézséget az előkészületek során, hanem az időjárás. A mérkőzésekre eredetileg a Kis- Duna mellett, a szomszédos Vők község határában került volna sor, azonban a bajnokság előtti napokban folyamatosan esett, így a terület felázott, balesetveszélyessé vált. „Az meg sem fordult a fejünkben, hogy lefújjuk a rendezvényt, egy cserkészt az eső nem állíthat meg, ám a versenyzők testi épségéért pótmegoldásokat kellett keresnünk” mondta Lépes Lívia. Ezért a meccseket a helyi magyar alapiskola udvarán és a focipályán játszották. A Szlovák Hidrometeorológi- ai Intézet által szombatra előre jelzett, tetemes mennyiségű csapadék elkerülte a rendezvényt, a cserkészek napos időben játszhatták le a mérkőzéseket. A döntőben a fiatalabb, Kötök kategóriában a helyi és a szőgyéni, az idősebb, Suhanc kategóriában pedig a bősi és az egyházfai csapat mérkőzhetett meg. Kötök kategóriában a féljek, Suhancban a bősiek diadalmaskodtak. A rendezvény újdonsága volt, hogy idén a 20 év felettiek is megmérkőzhettek, a Kopott Csillagokkategóriában. Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke elmondta, a sikeres nyár után a métabajnokság ideális kezdete volt a cserkészévnek. „Nyáron hazai és nemzetközi táborainkban több mint félezer gyermek fordult meg. A hazai helyszínek mellett a Kül(SZMCS-felvételek) földi Magyar Cserkészszövetség egyesült államokbeli táboraiba és a Vajdasági Magyar Cserkész- szövetség szövetségi nagytáborába is sikerült résztvevőket küldenünk. A bajnokság nagy létszáma a játék szeretete mellett annak is köszönhető, hogy akik a nyári táborokban megismerkedtek, azok szerettek volna találkozni” - mondta az ügy- vezetőelnök.Arendezvénynap- jára szervezte meg idén a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség az Országos Cserkésznapot is. A cserkészek különféle kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, lovasíjász-bemuta- tót nézhettek meg, zumbázhat- tak, este a For You acapella zenekar adott koncertet, utána bűvész varázsolta el a nézősereget. A nap végén a kevésbé fáradt cserkészek néptáncolhattak a táncházban, a fáradtabbak pedig a teaházban pihentették ki a nap fáradalmait. Szeptemberben minden csapatban újra elindult a cserkészmunka. A következő nagy szövetségi rendezvényt, a TramBULIn Országos Sportnapot októberben Érsekújvárban rendezik meg. (szmes-p) SZABÓ CSILLA Dunaszerdahely. Augusztus 31-én rendezték meg először a Csallóközi Tésztafesztivált, a szervezők tegnap adták át a tésztaadományt a dunaszerda- helyi gyermekotthonnak. Antal György, a Csallóközi Tésztafesztivál főszervezője elmondta, Veronika Strapková énekesnő, a Cseh-Szlovákia Hangja tehetségkutató verseny egyik felfedezettje is fellépett a rendezvényen, a honoráriumát felajánlotta jótékonysági célra. A szervezők megegyeztek az énekesnővel, hogy az adományt a dunaszerdahelyi gyermekotthonnak juttatják el. A felajánlott összeghez hozzájárult a dunakeszi tésztagyár is, így összesen 100 euró értékben kapott a gyermekotthon tésztát és kekszet. A tésztaadományt Gabriela Paulenová, a gyermekotthon igazgatónője vette át. A közel 50 kiló tésztának és az édességnek az otthonban nagyon örültek, mivel az állam által meghatározott napi élelmezési díj nagyon alacsony. A gyermekotthon 78 gyereket képes befogadni, egy dunaszerdahelyi és három nagymegyeri csoportjuk van, az otthonban 25 év alatti dolgozó vagy tanulmányokat folytató fiatal felnőttek is lakhatnak. A szervezőktől a kezdetektől nem áll távol a jótékonykodás, a tésztafesztiválon együttműködtek a Ľudia ľuďom karitatív szervezettel, amely a gyereksarok programjairól gondoskodott, az apró kézművestárgyak eladásából származó bevételüket pedig szociálisan hátrányos helyzetű emberek megsegítésére fordították. „Eleget tettünk Veronika Strapková énekesnő felkérésének, és nagyon örülünk, hogy így tudtunk segíteni a dunaszerdahelyi közösségnek” - mondta Antal György főszervező, aki hozzátette, szeretnének továbbra is együttműködni az otthonnal, és segíteni nekik. Gabriela Paumanová, a gyerekotthon igazgatója vette át az adományt Antal György főszervezőtől (Képarchívum) > '<U _ c £. '<u O aj S“ n š 2 + c ^ • £ < . Mit kell tennie? Rendelje meg negyed évre az Új Szót és megajándékozzuk 2 DVD-vel! Ez a lap jár Önnek! mrasi