Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-13 / 211. szám, szombat
4 Régió ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 13. www.ujszo.com Szerdán döntött az MKP helyi alapszervezete Hájos Zoltán újra indul a polgármesteri székért ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely jelenlegi polgármesterét indítja újra a polgármesteri székért a Magyar Közösség Pártjának duna- szerdahelyi alapszervezete. A szervezet szeptember 10-én tartotta jelöltállító taggyűlését. Hájos Zoltánt titkos szavazással választották meg, a jelenlevők tagok döntöttek a 25 képviselőjelöltről is. Az MKP dunaszerdahelyi alapszervezete sajtóhírben tájékoztatta lapunkat arról, hogy listájukon több olyan közéleti személyiség is indul, aki nem tagja a pártnak. Tájékoztatásuk szerint célul tűzték ki, hogy a generáció- és szemléletváltás jegyében a közösség érdekében polgári összefogással indulnak az önkormányzati választásokon november 15-én. A gyűlésen Berényi József, az MKP országos elnöke is részt vett, hangsúlyozta Dunaszerdahely stratégiai fontosságát, valamint az itt élő magyarság hiteles képviseletének szükségességét. Hájos Zoltán 2009 áprilisában lett Dunaszerdahely polgármestere, az időközi helyhatósági választásokon szerezte meg a szavazatok többségét, miután az Alkotmánybíróság a 2006-os választási eredményeket érvénytelenné nyilvánította. A döntés szerint 2006-ban törvénytelen módon választották Pázmány Pétert polgármesterré, távoznia kellett posztjáról. 2010-ben a helyhatósági választásokon ismét megválasztották Hájos Zoltánt. A testületben jelenleg 12 MKP-s képviselő van, közülük csak heten indulnak a novemberi választásokon. Öten - id. Hul- kó Gábor, ifj. Hulkó Gábor, Bognár Éva, Keszegh Pál és Andrássy Ferenc - nem pályáznak a városi képviselői posztra, (szcs) Novemberben eldől, kik foglalhatják el a székeket a városháza tanácstermében (A szerző felvétele) Lontón és lpolyszakálloson egy hete küzdenek a vízzel, másodfokú riasztás van érvényben Több dél-szlovákiai járásban kritikus a helyzet az eső miatt Ipolyszakálloson egy hete a tanévnyitó is elmaradt, az iskolát fóldgáttal vették körül (Képarchívum) Lontó/lpolyszakállos. A heves és folyamatos esőzések miatt tegnap a Lévai, az Érsekújvári, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban is több településről riasztották a tűzoltókat. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ ,A- Lévai járásban Lontón és lpolyszakálloson, az Érsekújvári járásban Párkányban kellett vizet szivattyúznunk. Ké- ménden egy kidőlt fa akadályozta a közlekedést” - foglalta össze a nap eseményeit Viliam Pánsky, a tűzoltóság Nyitra megyei szóvivője. Lontón és lpolyszakálloson már egy hete küzdenek a vízzel. „Lontón továbbra is másodfokú készültség van érvényben. A lezúduló eső miatt ugyan több pincéből is szivattyúzni kellett a vizet, de a helyzet nem olyan kritikus, mint egy hete. Az Egerespatak egyelőre nem veszélyezteti a falut. A község útjai járhatók” - tájékoztatta lapunkat Konczi Károly alpolgármester. lpolyszakálloson is másodfokú készültség van érvényben. ,A vízügyi szakemberek az Egeres-patak gátjait megerősítették, az iskola elé földgátat építettek, hogy védjék az épületet. Délelőtt a szántóföldekről lezúduló víz miatt a tűzoltóság segítségét kellett kérnünk” - nyilatkozott Ozs- vald Arnold polgármester. Kora délután a Párkány és Ipolyság közötti útszakasz járható volt. „A Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban a hatalmas mennyiségű csapadékot nem tudta felszívni a föld, a termőföldeken hatalmas tócsákban állt a víz. A csatornák telítettek, sok helyen családi házakat, pincéket öntött el a víz. A tűzoltók ezeken a helyeken folyamatosan szivattyúznak, munkájukat megnehezítette, hogy az eső folyamatosan zuhogott” - tájékoztatta lapunkat Tomáš Bilik, a Nagyszombati Kerületi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője, (guzsu, szcs) Rétén tizenöttel bővítették az óvodai férőhelyek számát, Sárfőn felújították a mellékhelyiségeket A Szenei járás óvodáiba is jutott támogatás ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Szene. A szenei járásbeli óvodák is bekapcsolódtak Pozsony megye A mi óvodánk, a mi megyénk pályázati felhívásába. Egyebek mellett a rétéi, a sárfői (Blatné) és az igrami óvoda kapott támogatást. A megye idén másodszor hirdette meg a támogatási programot. Több mint 402 ezer euró dotációt osztottak szét 76 óvoda között. A Szenei járásba jutott a legtöbb pénz, 23 óvoda volt sikeres a pályázaton. A támogatásból termeket és szociális helyiségeket újítottak fel, Rétén a bővítésre fordították a pénzt, tizenöttel több gyereket tudnak befogadni. Ötezer eu- róból negyven-negyvenkettőről hatvanfősre növelték az óvoda befogadóképességét. „A Szenei járásban is több lett a férőhely, és jobb a felszereltség”- mondta Pavol Frešo megyeelnök. Hozzátette, akad még tennivaló, például az épületek hőszigetelése, az étkezdék modernizálása. A sárfői óvoda 4510 eurót kapott a mellékhelyiségek felújítására. Igramban négyezer euróból kicserélték az óvoda ajtóit és ablakait. A pályázati program második évfolyamában 150 ezerről több mint 400 ezer euróra növelték a támogatás összegét. A támogatást igénylő projektek összköltsége meghaladta a 700 ezer eurót. Tavaly huszonnyolc intézmény kapott megyei dotációt fejlesztésekre, négyszáz új óvodai helyet alakítottak ki. Pozsony megyében tavaly legalább 1500 gyereknek nem jutott hely a megye óvodáiban. A 2012-es adatok szerint átlagosan 95 gyerek jut egy óvodára a megyében, Nagyszombat megyében 54. (béva) Csákánnyal, kalapáccsal esett neki a négy ismeretlen tettes a betonfalnak, pózoltak, fényképeszkedtek, mire a rendőrség kiérkezett, eltűntek Megrongálták a kassai Luník VIII lakótelepre épített falat NÉMETI RÓBERT Kassa. Ismeretlen tettesek megrongálták és ledöntötték a Luník VIII és Luník IX lakótelep között álló betonfal egy részét. Az incidens szerda éjjel történt. Négy ismeretlen tettes elkezdte bontani a betonfalat. „Éjfélkor nagy zajra ébredt a lányom. Kinézett az ablakon, és három fiatal férfit meg egy lányt látott, ahogy csákánnyal és kalapáccsal ütötték a falat, amíg be nem omlott. Aztán ezek a fiatalok büszkén pózoltak és fényképezték egymást a ledöntött fal mellett. Gondolom, a képek felkerülnek az internetre. Azonnal értesítettük a rendőrséget, de mire ideértek, a fiatalok eltűntek” - mondta el lapunknak a közelben lakó Monika Pauliková. Jana Mesarošová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, szerdán, nem sokkal éjfél előtt járőrosztagot küldtek a Mikovíni utcába, miután bejelentést érkezett arról, hogy ismeretlen tettesek elkezdték szétverni a betonfalat. A járőrosztag senkit sem talált a helyszínen, de megállapították, hogy a fal megsérült, körülbelül 150 eurós kár keletkezett. A rendőrség vizsgálatot indított. A fal, amelyet egyébként egyes vélemények szerint azért emeltek, hogy távol tartsa a Luník IX-en lakó romákat a szomszédos lakóteleptől, még tavaly épült. Az építkezés nagy felháborodást váltott ki, ami a nemzetözi sajtó figyelmét is felkeltette. Monika Pauliková szemtanúja volt az esetnek A Luník IX lakótelepet látni a hiányzó falrészen át (A szerző felvételei)