Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)

2014-09-12 / 210. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 12. www.ujszo.com Lengyelországban volt a legtöbb visszaélés Csalások miatt leállt az uniós kárpótlási program ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel/Pozsony. Súlyos visszaélések miatt az Európai Unió leállította az oroszországi embargó által sújtott zöldség- és gyümölcságazat megsegíté­sére még szeptember elején el­különített 125 millió eurós tá­mogatás folyósítását. Dacian Ciolos uniós agrárbiztos szerint a cégek az indokoltnál jóval na­gyobb kárigényt jelentettek be, emiatt pedig felmerült a gyanú, hogy visszaélnek a támogatá­sokkal. „A kárigények egyes gyümölcs- és zöldségfélék ese­tében többszörösen meghalad­ják az Oroszországba irányuló éves kivitel nagyságát. Az alma és körte esetében máris kimerí­tették a keretösszeget, miköz­ben ezekre különítettük el a leg­több pénzt, összesen 82 millió eurót” - mondta Ciolos. A leg­nagyobb visszaélésekre szerin­te Lengyelországban került sor, az ottani cégek egyes zöldség- és gyümölcsfélék esetében öt­ször akkora kárigényt jelentet­tek be, mint amennyi az ország éves kivitele az adott termék­ből. Dacian Ciolos ezért azt ígé­ri, hogy napokon belül egy új, hatékonyabb és célirányosabb támogatási rendszert mutatnak be, amely felváltja az eddigit. Az Oroszország által augusztus 7-én bevezetett, Európai Unióra és más országokra vonatkozó importtilalom kezelésére az Eu­rópai Unió szeptember 1-jén vezette be a rendkívüli intézke­déseket. (TASR, mi) RÖVIDEN Eső és árvízveszély: újabb riasztások Pozsony. Nyugat-Szlovákia járásaira másodfokúra emelte a nagy mennyiségű csapadék miatt kiadott riasz­tást a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet. Délen a Nagy- rőcei járástól a fővárosig mindenhol ez van érvényben. Árvízveszély miatt másodfokú riasztás van érvényben nyolc járásban, köztük a Lévaitól kezdve kelet felé a Ri­maszombatiig mindegyikben. A figyelmeztetések ma délig érvényesek. (TASR) Pellegrini módosítja Čaplovič ígéretét Pozsony. Szeretné, ha a tavalyi és a tavalyelőtti évhez hasonlóan jövőre is 5 százalékkal emelkednének a tanárbé­rek, de nem garantálja, hogy 2016-ig a hazai átlagbér 1,2-szeresét fogják keresni a tanárok. Ezt mondta tegnap Peter Pellegrini oktatási miniszter, miután a tanárszakszer­vezet vezetőivel tárgyalt. Elődje, Dušan Čaplovič ugyanis az oktatásügy helyzetéről és céljairól szóló jelentésben azt ír­ta, 2016-ig a hazai átlagbér 1,2-szeresét kereshetik a taná­rok. Ezt a jelentést viszont a kormány még nem fogadta el, és talán nem is fogja. (SITA) Az oroszok válaszlépéseket helyeztek kilátásba, megtiltanák a használt autók behozatalát Újabb szankciók Moszkva ellen Brüsszel/AAoszkva. Ma életbe lépnek az Orosz­országgal szemben ho­zott szankciók, az Euró­pai Unió azonban szep­tember végén feloldhatja ezeket, ha ez idő alatt az Európai Unió megbizo­nyosodik a tűzszünet tar­tós mivoltáról - jelentet­te be tegnap Herman van Rompuy, az Európai Ta­nács elnöke. ÖSSZEFOGLALÓ A mától életbe lépő új szank­ciós csomag az orosz energia-, illetve védelmi ipar hat nagy- vállalatát, továbbá 24 magán- személyt érint. Az Európai Ta­nács tájékoztatása szerint a szankciók megtiltják az orosz védelmi, illetve energiaszektor 3-3 nagyvállalata adósságának Orosz válasz: nem kérünk nyugati használt kocsit (Képarchívum Lukasevics orosz külügyi szó­vivő. Andrej Belouszov, a Kreml gazdasági tanácsadója az EU szankcióira adandó orosz válaszintézkedésekről szólva azt mondta, hogy ezek egyebek között a használt gép­kocsik importjára és egyéb fo­gyasztási cikkekre, köztük bi­zonyos könnyűipari termékek­re és egyes textíliákra vonat­kozhatnak. „Van egy sor nem mezőgaz­dasági termékünk, amelyek tekintetében partnereink, fő­leg az európaiak, jobban függ­nek Oroszországtól, mint Oroszország tőlük” - mondta Belouszov, aki egyben remé­nyét fejezte ki, hogy Moszkva végül nem fog rákényszerülni válaszintézkedésekre. „Remé­lem, hogy a józan ész felülke­rekedik, és nem kell majd be­vezetnünk ezeket az intézkedéseket” - jelentette ki. (MTI, NapiG., SITA) Vörös kérdésére a szociális ügyi miniszter a Nokia bezárása miatt kialakult helyzetről beszélt Fico leragadt Szerbia bombázásánál ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Robert Fico tegnap kénytelen volt kifejteni az uk­rajnai válsággal kapcsolatos ál­láspontját, mert az SDKÚ-s képviselők elárasztották őt kérdéseikkel. A párt há­rom négy képviselője a szoká­sos parlamenti kérdések és fe­leletek órája alatt több tucat változatban kérdezte meg ugyanazt: valóban úgy gondol- ja-e a miniszterelnök, hogy Uk­rajnában az USA és Oroszor­szág küzd egymással, tehát nyugat-európai partnereink tévednek, amikor azt állítják, hogy Oroszország egyszerűen lerohanta keleti szomszédun­kat. Konkrét választ azonban most sem sikerült kihúzni Fi- cóból, azt azonban megtudhat­tuk tőle, hogy a Krím félszige­tet még mindig Ukrajna részé­nek tartja, legalábbis vissza­utasít minden erőszakos akci­ót, amely egy másik ország te­rületi egységét veszélyezteti. Az ellenzéket azonban kiosz­totta erkölcstanból: szerinte ugyanis nincs joguk arról be­szélni, hogy mi a helyes és mi nem. Ezt azzal magyarázta, hogy 15 évvel ezelőtt, az első Dzu- rinda-kormány idején lehetővé tették a NATO-gépek átrepülé- sét Szlovákia felett, és így hoz­zájárultak Szerbia bombázásá­hoz. Ján Richter szociális ügyi miniszter Vörös Péter (Híd) kérdésére válaszolva igyeke­zett megnyugtatni a Nokia magyarországi, komáromi gyárából elbocsátott szlovákiai munkásokat. Szerinte előké­születben vannak az átképzési tanfolyamok az elbocsátottak számára, és több állásbörzét is előkészítettek. Az egyik állás­börze éppen ma zajlik a komá­romi ipari park területén, ezt a Microsoft szervezi. A miniszter a galántai Samsungot említet­te, mint ahol az elbocsátottak munkát találhatnak, állítólag négy másik vállalattal együtt 500 munkahelyet kínáltak fel a Nokia elbocsátott alkalma­zottainak. Vörös szerint azon­ban csak tűzoltás zajlik Komá­romban, szerinte szisztemati­kus intézkedésekkel kellene csökkenteni a munkanélküli­séget a déli járásokban, Szlo­vákia déli részének szociális és gazdasági problémáit tartósan figyelmen kívül hagyja a kor­mány. (lpj) A tárgyaláson mindenki megkapta a magáét, az elítélten kívül az ügyészséget, a védőügyvédet és a szakértőket is kiosztotta a bíró A bíró szerint Rezešová csak saját magát képes sajnálni ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Akár enyhébb büntetést is kaphatott volna Eva Varholíková Rezešová a négy emberéletet követelő bal­eset okozásáért, ha tettét őszin­tén megbánja. Stubeczky Sa­rolta szerint viszont az elítélt még nem bánta meg őszintén azt a „borzasztó döntést”, ami a balesethez vezetett. „Beisme­réssel nem párosuló megbánást láttunk, és ráadásul miközben a vádlott az utolsó szó jogán beszélt, nem nézett az áldoza­tok rokonaira, bocsánatkérő levelet sem jutott eszébe soha küldeni nekik” - mondta a bíró, aki számára úgy tűnt: Rezešová főként azért a saját helyzetét fájlalja, azon kesereg, hogy őt mekkora baj érte. A bíró szerint a vádlott bűnössége kétséget kizáróan bizonyítást nyert, a szakértők szerint a baleset elkerülhető lett volna még a magas sebes­ség ellenére is, és a sofőr meg tudott volna állni időben, ha nem ittas. Rezešová korábban azt állította: a baleset előtt nem, csak közvetlenül utána ivott. Ezzel kapcsolatban a bíró kifejtette: az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a so­főr alkohol befolyása alatt állt az ütközéskor. Fogház helyett börtön Első fokon fogházbüntetésre ítélte a bíróság Rezešovát, a másodfok azonban súlyosabb fokozatról, börtönbüntetésről döntött. A kilencéves szabad­ságvesztésen kívül közel két­millió forint (6100 euró) per­költséget is ki kell fizetnie, a maradék 255 229 forintot (810 euró) az állam fogja téríteni. Stubeczky szerint ezért a bűncselekményért 5-10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, enyhítő körül­ményként értékelték ki, hogy Rezešovának két kisgyermeke van. Másrészt súlyosbító körül­ményként értékelte a bíróság a halálos áldozatok számát, va­lamint Rezešová vezetési stílu­sát. Utóbbival kapcsolatban a bíró hangsúlyozta: a baleset Vége. Fellebbezésnek nincs helye. korábban is megtörténhetett volna, de hajnalban nem volt nagy a forgalom. Üres kapuba gólt rúgni Az ítélethirdetésen Rezešová ügyvédje is megkapta a magáét a védelmi stratégiájuk miatt. A védekezésük arra épült, hogy az áldozatokra próbálták hárí­tani a felelősséget a balesetért. Ez az áldozatok hozzátartozói­nak érzéseit súlyosan sértette. „Persze, hogy ott a védekezés joga, és a védőnek meg a vád­lottnak kell eldönteni, hogy meddig mennek el, hogyan védekeznek” - mondta Stu­beczky Sarolta, de rögtön meg is állapította: nagyon szélsősé­ges volt az a védekezés, amely tulajdonképpen az áldozatot vádolta bűncselekmény elkö­vetésével, miközben neki már nem volt lehetősége védekezni. A kocsi összes utasa is meghalt. „Ez micsoda, ha nem üres ka­puba próbálni meg gólt rúgni?” -mondta a bíró. Az ügyészségnek is kijutott a kritikából. Ők a közúti veszé­lyeztetés vádpontja miatt ke­rültek terítékre. Ez a vádpont nem magára a végzetes bal­esetre vonatkozott, hanem ar­ra, ami egy tanúvallomás sze­rint valamivel a baleset előtt történt, kilométerekkel arrébb az M3-as autópályán. A tanú szerint Rezešová ott agresszí­van viselkedett a Fiattal szem­ben, vülogtatással elvakította a sofőrt, és megpróbálta leszorí­tani. Ha ezt rábizonyították vol­na, az akár három évvel is meghosszabbíthatta volna a büntetését. A tanúvallomásról a tárgyalásokon kiderült, hogy nem pontos, az illető való­színűleg rosszul emlékezett a helyszínre. Ez alól a vádpont alól végül első fokon felmentet­ték Rezešovát, és ezt a döntést a másodfok sem változtatta meg. Nem volt bizonyíték. A bí­ró most azt mondta: az „ügyészség a kisujját sem mozdította” a baleset után közvetlenül, hogy ezt bizonyí­tani lehessen, akkor, amikor még lett volna lehetőség bizo­nyítékokat begyűjteni. A szakértők nem függetlenek Fülöp Ágnes bíró elsőfokú ítéletének alapvető hibája Stu­beczky Sarolta szerint az volt, hogy olyan szakértőnek, Me­legít Gábornak a véleményén alapult, akit utána ki kellett zárni. Erre vezette vissza, hogy az elsőfokú ítélet tele volt a „nem kizárhatóan” fordulattal, aminek egy ítéletben nem len­ne helye. Azt mondta: Fülöp elég jó nevű közlekedési bíró, ért hozzá, az ítéletében azon­ban mindent figyelembe akart venni, így Melegh szakvélemé­nyét is, amely alapján tulaj­donképpen fel kellett volna menteni Rezešovát, de közben érezte azt is, hogy ezt nem te­heti. (Index, MTI, dem) finanszírozását. Az intézkedés egyebek között a Rosznyeft és a Transznyeft olajipari cégre, il­letve a Gazprom olajipari üzemágára vonatkozik. Oroszország egyenértékű válaszintézkedéseket hoz, ha az Európai Unió újabb büntető- intézkedéseket vezet be ellene - közölte tegnap Alekszandr

Next

/
Thumbnails
Contents