Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-01 / 176. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUSI. Vélemény és háttér 7 Arról kell nemzetközi egyetértésnek lennie, melyek egy anyaország törvényes jogai és felelősségei Halálos méreg a Putyin-doktrína Végzetes következményei lehetnek annak, amit az orosz államfő Ukrajnában művel honfitársai megvédése címén: a Putyin- doktrína nemcsak Oroszország kelet-európai szomszédaira jelent fenyegetést, hanem az egész 1945 utáni nemzetközi rendre is - mutatott rá Timothy Garton Ash világhírű brit történész. AATl-ÖSSZEFOGLALÓ Timothy Garton Ash brit történész a The New York Times napilapban felidézte azt a 20 évvel ezelőtti szentpétervári ke- rekasztal-beszélgetést, amelyen rajta kívül részt vett mások mellett az akkor még az orosz város helyettes polgármestereként szolgáló Putyin is. Az értekezlet, amelynek teljes átiratát közzétették a német szervezők, Ash szerint akkor vált figyelem- felkeltővé, amikor a zömök és „irritáló” politikus elkezdett beszélni. Moszkva önként hatalmas területekről mondott le a volt szovjet tagköztársaságok javára, beleértve olyan térségeket is, amelyek történelmileg mindig is Oroszországhoz tartoztak - hangoztatta 1994-ben Putyin, aki a Krímre vagy Észak- Kazahsztánra gondolt. Oroszország nem hagyhatja sorsára azt a 25 millió oroszt, aki jelenleg külföldön él. A világnak tisztelnie kellene az orosz állam és az orosz nép, mint nagy nemzet érdekeit - húzta alá felszólalásában a néhány évvel később elnökké avanzsált politikus. A történész szerint kevesen gondolták volna akkor, hogy 20 év elteltével minden orosz „koronázatlan cárja” majd erővel ráteszi a kezét Krímre, titokban erőszakos konfliktust gerjeszt Kelet-Ukrajnában és az „orosz világgal” kapcsolatos 19. századi „népi vízióját” nyíltan egy 21. századi állam politikájaként népszerűsíti. Az eredmény: ma a Kreml a Nyugat által életre hívott és az ENSZ által szentesitett humanitárius elvnek, a „védelmi felelősség” doktrínájának a saját szája íze szerinti, elferdített változatát hirdeti. Putyin ennek alapján ragaszkodik ahhoz a tézishez, hogy Oroszország felelőssége a külföldön élő összes orosz megvédése, és ennek megfelelően el is dönti, kikről van szó. A felvázolt Putyin-doktríná- val kapcsolatban Ash megjegyezte, hogy világszerte számos olyan ország van, amely sajátjának tekint külföldön élő polgárokat. Mi lenne, ha a délkeletázsiai országban élő kínai kisebbségek diszkrimináció és népharag céltáblái lennének, és Kína anyaországként gyakorolná a védelmi felelősség putyini népi változatát? - tette fel a kérdést a történész. A cikkíró szerint ahhoz, hogy világos legyen, miért elfogadhatatlan az orosz államfő krími vagy keletukrajnai fellépése, arról kell egyetértésnek lennie, melyek egy anyaország törvényes jogai és felelősségei. Ash ezzel kapcsolatban példaként említette útlevelét. Ebben még mindig az a régi formula szerepel, hogy „őfelsége a brit királynő” külügyminisztere kéri és elvárja a külföldi hatalmaktól, hogy „akadálytalanul” engedjék át (a határon) a dokumentumban megnevezett személyt. Ez azt is jelenti, hogy ha az illető külföldön bajba kerülne, az anyaország ténylegesen is kérné az útlevélben foglaltak érvényesülését-jegyezte meg a történész. A témában ennél lényegesebb momentumként említette Ash, hogy Lengyelország nemrég aggodalmának adott hangot a Litvániában élő lengyel ajkúak helyzete miatt, Magyarország pedig útlevelet és szavazati jogot ajánlott a szomszédos országokban élő és a magyar nép részét képező polgároknak. A cikkíró kitért a maláj utasszállító repülőgép lelö- vésére. Szerinte éppen a védelmi felelősség Putyin-féle etnikai verziója által teremtett ellentmondások és kétértelműségek vezethetnek ilyen katasztrofális eshetőségekhez.- Édesem, inkább örülj annak, hogy az utazási iroda, mint fakultatív programot nem számlázza ki az égszakadást (Peter Gossónyi) JEGYZET Élet-halál harc LAMPL ZSUZSANNA H Néhány évvel ezelőtt terep- kutatáson voltam a pozsonyi Comenius Egyetem biokémia tanszékén, melynek világhírnevét Ladislav Kováč professzor alapozta mega múlt század hatvanas éveiben, amikor eredményeiért munkatársaival együtt Nobel-díjra jelölték. Napokig figyeltem a tudós férfiak és nők munkálkodását. Több mindent csináltak. Egyesek a tuberkulózist okozó baktérium sejtfalát tanulmányozták. Ez egy különösen ellenálló, áttörhetetlen sejtfal. Ha felfedezik, miből tevődik össze, akkor arra is rájönnek, mivel lehet lerombolni, és ez egy újabb lehetőség a tuberkulózis legyőzéséhez. Egy másik csoport a programozott sejthalállal foglalkozott. Elmagyarázták, hogy ez a sejtek elpusztulásának természetes módja, mert a sejtek, amikor lejár az idejük, tulajdonképpen ön- gyilkosságot követnek el. De ha egy sejtnél valami oknál fogva nem működik ez a program, akkor nem tud leállni, elkezd burjánozni, s a folytatást rák néven ismerjük. A biokémikusok azt kutatták, miért mondja fel a szolgálatot a programozott sejthalál. Mindez olyan egyszerűnek hangzik, pedig szinte felfoghatatlanul bonyolult. Például van a mitokondrium elnevezésű sejtszervecske. Ez termeli az ATP molekulát, amely a sejtek energiaforrása, s az egyik tudós csak azt kutatta, szó szerint éjt nappallá téve, hogy mi köze van az ATP- nek a sejthalál leblokkolásá- hoz. Ez csak egy apró mozaik, de az ilyen felfedezések teszik lehetővé a rák gyógyítását. Nem véletlen, hogy a tanszékről már hárman nyerték el a nagy presztízsű amerikai Howard Hughes biomedicínai kutatói ösztöndíjat (csak úgy mellékesen: erről a Howard Hughesről szól az Aviator c. film Leo di Caprio főszereplésével) . A negyvenes Nősek professzor, akiről kollégái úgy nyilatkoztak, hogy a jövő No- bel-díjasa, kétszer is megkapta. Sokszor eszembe jut, milyen boldog lehet annak a lelke, aki ilyen elhivatottsággal dolgozik az emberi élet meghosszabbításán. Hasonlót éreztem, amikor elkísértem egy barátnőmet az általa terjesztett kozmetikumok nagyraktárába. Sok nő volt ott. A vitrinekben rúzsok, körömlakkok, arc- és testkrémek, a nők önfeledten próbálgatták őket, s közben kivirultak. Akkor arra gondoltam, milyen boldog lehet az, aki kitalálva ezeket a kenceficéket, hozzájárul a szépség és önbizalom megőrzéséhez. Aztán este a híradó lelőtt repülőgépről, gyilkos rakétáról, háborúkról szólt. Akkor arra gondoltam, miféle emberek azok, akik kitalálják és létrehozzák a halál és szenvedés eszközeit. Ők is boldogan, a jól végzett munka örömével térnek nyugovóra? KOMMENTAR Van jobb? Ide vele! LOVÁSZ ATTILA ^ I Á kommunizmus negyven éve alatt lényege- jgMMfe sen kisebb volt a Magyarország szomszédos államaiban élő magyarság fogyása, mint a ■ demokráciában - ezt adatok illusztrálják, a statisztikai hivatalok bármelyikének honlap- jain ellenőrizhető az állítás. De ha valaki azt mondja, hogy a magyarságnak jobb volt a kommunista diktatúrában, véleményem szerint minimum hibás következtetést von le. A rendszerváltást követő időszak néha már sokkoló népszámlálási eredményei azt mutatják, hogy a demokrácia bizony nemzetiségeket megtizedelő rendszer. A következtetés hibás volta nehezen reagálható le, főleg, ha 25 éve lineáris gondolkodásra neveljük gyermekeinket. Ebben a közegben aztán nagyon könnyű elhinteni a gondolatot, hogy a magyarság megmaradása érdekében egyáltalán nem ördögtől való gondolat megkérdőjelezni a liberális demokráciát, mint a jövő számára is megtartható és üdvözítő rendszert. Tisztázzuk: a liberális demokrácia nem a liberalizmus, nem is a liberális, s főleg nem a libertariánus gazdaságpolitika. A liberális demokrácia a közbeszédben és így a publicisztikában is leegyszerűsítő gyűjtőneve a polgári demokráciáknak, amelyek alapismérvei az egyéni szabadság, a szólás és vélemény- nyilvánítás szabadsága, a politikai pártok szabad versenye, a titkos és általános választójog, a hatalom megosztása, az erőszak állami monopóliuma s ebből következően a fegyveres erők civil kontrollja, a magántulajdon védelme és a törvény előtti egyenlőség. Az alapelvek kezelése törvények útján történik közösségekként (készakarva nem a „nemzetenként” fogalmat használom) más-más, de alapértékeket megtartó és védő módon. A „démosz krátó”, a népuralom pedig a polgári demokráciában nem a többség diktatúráját jelenti - ezért nem lehet demokratikus országban alapvető emberi jogokról és szabadságjogokról népszavazást tartani. Aliberális (vagy polgári?) demokrácia az egyén szabadságát, felelősségét és az egyén jogait preferálja, s megint első látásra ez a kollektív jogok ellen szól. Nem. A kollektív jogok kollektíván gyakorolt szabadságjogok, ezért a liberális/polgári demokráciák azok, ahol kollektív jogok hatékony megvalósítását láthatjuk- itt jó példa az autonómia. A liberális/polgári demokráciáktól eltérő berendezkedésekben az emberiség eddigi tapasztalatai szerint nem kollektív jogok, hanem kollektív ideológiák érvényesültek, azok viszont mindig a kizárólagosság elvét alkalmazták. A kizárólagosság elvének egyik szomorú maradványa a szelektív demokrácia, amikor ajogok valakinek járnak, valakinek meg nem. Ha tehát valaki az előbb vázolt rendszeren kívül látja a magyarság kollektív jólétének zálogát, szívesen vennénk egy kis pontosítást. E nélkül az aggodalmak igenis legitimnek látszanak. FIGYELŐ Al-Kaida:jó üzlet a túszejtés Globális üzletággá vált az al-Kaidánál az európai állampolgárok túszul ejtése, mert több kormány - noha ezt tagadja - hajlandó váltságdíjat fizetni a terroristáknak - összegezte tíz országra kiterjedő tényfeltárását a The New York Times című lap. Az iszlamista terrorszervezet a lap számításai szerint 2008 óta legalább 125 millió dolláros bevételre tett szert túszejtésből, amiből 66 milliót tavaly kasszírozott. Az amerikai pénzügyi tárca úgy tudja, hogy az al-Kaida az említett hétéves periódusban 165 millió dollárt gyűjtött össze az általa elrabolt emberekért cserébe - csaknem kizárólag európai kormányoktól. A lap szerint Európa ekként, ha akaratlanul is, de az al-Kaida pénzügyi támogatójává vált. A foglyok elengedésének ára pedig folyamatosan nő: miközben az emberrablók 2003-ban átlagosan még „csak” 200 ezer dollárért engedett el egy-egy embert, addig egy túsz élete ma már 10 millió dollárba kerül. Amíg az al-Kaida a működésének kezdetén gazdag támogatóktól kapta anyagi forrásainak jó részét, addig a terrorszervezet ma alapvetően az európai túszaiért cserébe kapott váltságdíjból finanszírozza a tagtoborzást, a kiképzést és a fegyvervásárlást. A terror- csoportok, hogy minimalizálják veszteségeiket, az emberrablást bűnszervezeteknek szervezték ki, amelyek a váltságdíjból 10%-os jutalékot kapnak. Noha a terroristák minden esetben a túszok kivégzésével fenyegetőznek, az al-Kaida által elfogottaknak az elmúlt öt év során csak a kis hányadát - 2008 óta a 15 százalékukat - ölték meg, főleg sikertelen túszszabadítási akció közben. Ez jelentős változás az egy évtizeddel ezelőtti gyakorlathoz képest, amikor a terrorszervezethez tartozó iraki csoportok rendszeresen videóra vették a túszaik lefejezését. (MTI)
