Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-21 / 193. szám, csütörtök

www.ujszo.com UJSZO 2014. AUGUSZTUS 21. Gazdaság és fogyasztók 3 A kormánypárt visszautasítja az ellenzék stratégiai vállalatokkal kapcsolatos törvényjavaslatát Pártharc a villamos művekért A Szlovák Villamos Művek székhazáról hamarosan eltűnhet az olasz Énei lógója (SITA-felvéfel) Pozsony. A kormány min­dent megtesz annak érde­kében, hogy növelje befo­lyását a Szlovák Villamos Művekben - jelentette be tegnap Robert Fico kor­mányfő, aki azonban nem ért egyet a Híd és a Sieť stratégiai vállalatokkal kapcsolatos törvényjavas­latával. Ez utóbbi ráadásul az ellenzék egy részének is szúrja a szemét, így kicsi az esélye, hogy a parla­ment rábólint. ÖSSZEFOGLALÓ A Híd és a Sieť parlamenti képviselői, Lucia Žitňanská és Miroslav Beblavý kedden nyúj­tották be a parlamentbe azt a törvényjavaslatot, amellyel a stratégiai vállalatok eladásánál felmerülő nemzetbiztonsági kockázatokat szeretnék kikü­szöbölni. A javaslat - amelyet a törvényhozás szeptemberi ülé­sén vitatnak meg- azzal számol, hogy jelentős biztonsági kocká­zat esetén az állam meghiúsít­hatná a stratégiai jelentőségű tu­lajdon eladását. Ha a kormány nem értene egyet a stratégiai vállalat eladásával, a tulajdon­jog megszerzése érvényét veszí­tené. Hogy mi számít stratégiai tulajdonnak, azt a kormány döntené el. A képviselők szerint ugyan a javaslat nem irányul konkrét ország vagy iparág ellen, köz­vetve azonban Beblavý is elis­merte, hogy a Szlovák Villamos Művek eladása áll a háttérben. „Naiv dolog lenne, ha nem vennénk figyelembe, hogy a stratégiai jelentőségű tulajdon iránt olyan cégek is érdeklőd­nek, amelyek nem is titkolják, hogy a külpolitika eszközeként anyaországuk érdekeit képvi­selik. Olyan országokról lehet szó, amelyek gazdasági ereje messze meghaladja Szlovákia gazdasági erejét” - nyilatkozta Beblavý. Az elmúlt időszakban ilyen veszély csak egy céget fe­nyegetett: a Szlovák Villamos Műveket, amelynek a 66 száza­lékos részvénycsomagjához az olasz Énei még 2006-ban jutott hozzá, és most szeretne túladni rajta. Az előzetes hírek szerint a részvénycsomag iránt a cseh CEZ mellett a száz százalékban orosz állami kézben lévő Ro- szatom érdeklődött, ami jelen­tős nemzetbiztonsági kockáza­tot jelentett volna Szlovákia számára, hiszen ez esetben az oroszok a jövőben a szlovák áramtermelésre is ráfehették volna a kezüket. Nem csoda, hogy a Híd és a Sieť törvényja­vaslatát a sajtó máris Lex Ro- szatomként emlegeti. Hogy a parlament végül ho­gyan szavaz a javaslatról, azt egyelőre nem lehet tudni, Ro­bert Fico kormányfő és az ellen­zék egy részének tegnapi reak­ciójából ítélve, azonban nincs sok esélye. „Azok, akik szó sze­rint elherdálták és külföldi kéz­re játszották az állami tulajdont, most a stratégiai cégek meg- mentőinek a szerepében tetszelegnek” - nyilatkozta Fico, aki azt ajánlja az ellenzéki képvi­selőknek, hogy nézzenek utána, mit is tettek a külföldi részvé­nyesek a Szlovák Gázmüvekkel (SPP) és a villamos művekkel. A kormányfő szerint az állam a jö­vőben növelné a befolyását a Szlovák Villamos Művekben, meg kell várnia azonban az Énei döntését. „Ha az Énei végül az eladás mellett dönt, készek va­gyunk jelentős mértékben nö­velni az állami befolyást, és pon­tosan tudom, mit is teszünk majd. Ezt már részletesen elő­készítettem az embereimmel” - állítja Fico, aki azonban a részle­teket egyelőre nem árulta el. A Híd és a Sieť javaslata azonban az ellenzéki oldalon sem talált megértésre. „Ha a ja­vaslatot elfogadnák, a kormány határozhatná meg, hogy mely cégeket tekint stratégiainak, és durván beavatkozhatna ezek tulajdonjogába” - nyüatkozta Richard Sulik, az SaS elnöke, aki szerint pártja épp ezért nem ért egyet a javaslattal. Sulik sze­rint ez ugyanis több negatí­vummal mint pozitívummal jár­na, ráadásul megszaporodhat­nának a Szlovákia ellen indított nemzetközi perekis. (mi, SITA) Nagyjából 700 millió eurós többletről beszélhetünk az elmúlt programozási időszakhoz képest Az uniós átlagnál is nagyobb az agrártámogatás S1TA-HÍR Pozsony. Szlovákia az uniós átlagon felüli agrár- és vidék- fejlesztési támogatásokban ré­szesülhet a 2014 és 2020 kö­zötti időszakban - állítja Dušan Chrenek, az Európai Bizottság szlovákiai képviseletének veze­tője. Az említett időszakban Szlovákia 4,6 milliárd euróhoz juthat, amiből 3,05 milliárdot tesznek ki a közvetlen agrár- támogatások, 1,54 milliárd eu- rót pedig vidékfejlesztésre költhetünk. „Az uniós tagor­szágok többsége számára az elkövetkező időszakban csök­ken a támogatások összege, Szlovákia esetében azonban 700 millió eurós többletről be­szélhetünk az elmúlt progra­mozási időszakhoz képest” - mondta Chrenek. Szerinte mindezt figyelembe véve el­mondható, hogy míg Szlovákia lakossága az uniós lakosság 1,1 százalékát teszi ki, az uniós ag­rár- és vidékfejlesztési támoga­tások 1,12 százalékában része­sül. „Mivel Szlovákiában az át­lagosnál kevesebb a mezőgaz­dasági termelő, az egy termelő­re jutó átlagos támogatás jóval nagyobb az uniós átlagnál” - állítja Chrenek. Az Oroszországgal szemben életbe léptetett szankcióknak minimális hatása van az olajtermelésre Szlovákiában egyre olcsóbban tankolhatunk ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az egyre kiszámít­hatatlanabb geopolitikai hely­zet ellenére a kőolaj világpiaci ára kitartóan araszol lefelé, aminek köszönhetően Szlová­kiában is egyre olcsóbban tan­kolhatunk. A napokban újabb egy centtel csökkent az üzem­anyagok literenkénti ára, jelen­leg így a szlovákiai töltőállomá­sokon a 95-ös oktánszámú ben­zin literjéhez átlagosan 1,47, a gázolajhoz 1,34 euróért jutha­tunk hozzá. A benzin ára jelen­leg így már 13,5, a gázolajé 15 centtel marad el a 2012-es tör­ténelmi csúcstól. Magyarországon hasonló a helyzet: a benzin literje 416 fo­rint (1,33 euró), a gázolajé 426 forint (1,36 euró) körül ingado­zik - írja heti prognózisában a GKI Energiakutató. Eszerint az elmúlt egy év során a benzin ára (Gabriel Kuchta felvétele) másfél, a gázolaj ára 0,3%-kal csökkent Magyarországon. En­nek köszönhetően 7,5%-kal több benzint és 6%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt. Ha Szlovákiá­ból csak benzinért ruccanunk át Magyarországra, ez abban az esetben éri meg, ha ezért legfel­jebb 30 kilométert kell utaz­nunk, Csehország esetében ez 35, Ausztria esetében pedig 25 kilométer. Gázolajért nem ér­demes Magyarországra utazni, és Csehországba is legfeljebb 14, Ausztriába pedig 20 kilométert érdemes autózni érte. Mi várható az elkövetkező időszakban? Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt években egyre lassabb ütemben, de folyamatosan csökkent a nyersanyag ára. E héten a kőolaj világpiaci ára január óta először esett hordónként 95 dollár alá. A szeptemberi határidős árfolyam 1,93 dolláros, 2%-os esést köve­tően 94,48 dotláron állapodott meg, ami a legalacsonyabb érték január 17-e óta. Csak összeha­sonlításképpen: júniusban még 106 dolláron állt az árfolyam., A geopolitikai feszültségek ellené­re az olaj piacán a kínálati oldal kilátásai megnyugtatóak, a piaci szereplők sokkal jobban aggód­nak a gyenge kereslet miatt, amely az európai helyzet és az ázsiai szezonális visszaesés mi­att továbbra is meghatározó” - mondta el Andrey Kryuchenkov, a VTB Capital stratégája. Az iraki és az ukrán konfliktus szerinte korlátozott hatással van a kiter­melésre és a szállításra, ráadásul az Oroszországgal szemben életbe léptetett szankciók is mi­nimális hatással vannak az orosz kitermelés növekedésére. A Na­tankuj üzemanyagportál előre­jelzése szerint az elkövetkező időszakban így tovább csökken­het a benzin ára, az elemzők számításai szerint literenként akár 3 centes áresésre is lehető­ség lenne. (Nt., MTI, mi) Tegnap a kormány is rábólintott a módosításra Változik a gépkocsiadó ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Jövő januártól je­lentős változások várhatók a vállalkozók által fizetett gépko­csiadó esetében - az erről szóló törvény módosításjavaslatára tegnap a kormány is rábólintott. Eszerint a jövőben alacsonyabb adóra számíthatnak a környe­zetkímélő gépkocsik tulajdono­sai. Az adókedvezmény az ese­tükben az autó korától függne: a három évnél nem öregebb au­tóknál elérné a 25 százalékot, a 3-6 éveseknél 20, a 6-9 éve­seknél pedig 15 százalékos ked­vezménnyel számolnak. A gép­kocsiadó jelenleg a megyei ön- kormányzatok kasszájába fo­lyik be, a megyék határozzák meg a nagyságát és az esetleges kivételeket is. Jövőre a gépko­csiadót azonban elveszik a me­gyéktől, vagyis az adó közvetle­nül az államkassza bevételeit gyarapítja, az adó nagyságát pedig a kormány határozza meg egy erre a célra kiadott rende­letben. Kezdetben az adót a megyék által jelenleg kiszabott legalacsonyabb szinten hatá­roznák meg, vagyis a vállalko­zók többsége kevesebbet fizet­ne, mint jelenleg. A megyék a módosítás miatt jelentős bevé­teltől esnek el, a jövőben ezért kárpótlásul nagyobb részt kap­nak a személyi jövedelemadó­ból. (mi, TASR) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Eltűnt az Electro World Pozsony. Az elektronikai termékekkel kereskedő Elec­tro World áruházlánc négy korábbi szlovákiai üzlete e héttől már a Nay Elektródom nevet viseli. A két pozsonyi és egy-egy kassai és eperjesi üz­lettel együtt a Nay üzleteinek a száma Szlovákiában így mára eléri a 35-öt. A Nay még májusban jelentette be, hogy átveszi az Electro World szlovákiai és cseh üzleteit a tartozásokkal és az alkalma­zottakkal együtt. Csehor­szágban azonban ezek to­vábbra is Electro World né­ven üzemelnek. (TASR) A tönk szélén az ukrán gazdaság London/Kijev. Súlyos re­cesszió lesz idén és jövőre Uk­rajnában az elhúzódó fegyve­res konfliktus és az orosz szankciók miatt - jósolják a londoni pénzügyi elemzők. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport elemző- stábja közölte, hogy felülvizs­gált prognózisa 2014 egészére 7,8%-os, 2015-re 5,2%-os visszaesést valószínűsít az uk­rán gazdaságban. A harcok sújtotta donyecki és luhanszki ipari térség 2012-ben az uk­rán GDP 12 százalékát, tavaly pedig a teljes ukrán export 25 százalékát adta. Acégelemzői kiemelik, hogy tavaly az orosz piac vette fel a teljes ukrán ex­port 25 százalékát, és az Oroszországba irányuló uk­rán kivitel értéke az idei első öt hónapban hozzávetőleg 24 százalékkal zuhant éves összevetésben. (MTI) Méregdrága letelepedés Budapest. Eddig nagyjá­ból 65-70 milliárd forintot zsebelhetett be a magyar bü­dzsé a letelepedési államköt­vényekből. A tavaly tavaszi indulás óta ugyanis összesen 975 ilyen kötvényt jegyeztek idén július végéig - tájékoztat­ta a Figyelőt az Államadósság Kezelő Központ. Kezdetben arról volt szó, hogy ezres nagyságrendben történnek majd a jegyzések, ám egy év elteltével sem érte még el a jegyzés az ezer darabot. A lete­lepedési kötvény 250 ezer eu­ró névértékű, legalább ötéves futamidejű államkötvény. Az államkötvényeket nem köz­vetlenül a természetes szemé­lyek vásárolják meg, hanem a közvetítő cégek, s azoktól vá­sárolhatnak más állam polgá­rai. Ők ezzel ugyan nem vál­nak magyar állampolgárrá, a letelepedéssel azonban meg­nyílik az út számukra az Euró­pai Unió felé. Például kilenc­ven napig tartózkodhatnak megszakítás nélkül más schengeni tagállamban, az engedélyben meghatározott érvényességi időn belül. Az érdeklődők elsősorban a tá­vol-keletről, Kínából, Orosz­országból érkeznek. (F.) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA Angol font 0,7981 Hf Lengyel zloty 4,1828 D Cseh korona 27,928 Pl Magyar forint 313,25 D Horvát kuna 7,6195 Pl Román lej 4,4220 n Japán jen 137,23 1 Svájci frank 1,2106 Kanadai dollár 1,4549 Pl USA-dollár 1,3284 a VÉTEL - ELADAS BANK IBI CSEH KORONA I FORINT I Sberbank 1,37-1,29 28,82-27,14 327,77-299,55 OTP Bank 1,39-1,27 29,21-26,75 327,09-299,52 Postabank 1,38-1,28 28,93-26,98­Szí. Takarékpénztár 1,38-1,29 28,70-27,11 327,48-299,28 Tatra banka 1,37-1,29 28,81-27,13 325,56-300,82 ČSOB 1,37-1,30 28,66-27,24­Általános Hitelbank 1,37-1,29 28,79-27,12 327,41-299,22 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SUA)

Next

/
Thumbnails
Contents