Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-19 / 191. szám, kedd

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2Q14. AUGUSZTUS 19. www.ujszo.com RÖVIDEN Magyar Filmhét: három év termése Budapest. Három év termését mutatja be a Magyar Film­hét, amelyet október 13. és 19. között első alkalommal ren­dez meg a Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Film- akadémia közreműködésével. A seregszemlén a 2012. janu­ár 1. és 2014. december 31. között magyarországi mozifor­galmazásban vagy televízióban vetített, illetve vetítendő, a nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt játékfilmek, tévéfil­mek, dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek, kisjáték­filmek és animációs filmek lesznek láthatók - közölte Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója. A film­hétnek a Művészetek Palotája, a Cinema City MOM Park, a Tabán és a Puskin mozi ad helyet. (MTI) Megalakul a Sopron Balett Sopron. Ma, a negyedszázaddal ezelőtt rendezett páneu­rópai piknik korát felidéző, Végtelen Európa című táncfan­tázia bemutatójával alakul meg hivatalosan is a Sopron Ba­lett - közölte Pataki András, a társulatnak otthont adó Sop­roni Petőfi Színház igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy 2012. májusi kinevezésekor két évet kért ahhoz, hogy tisz­tázza, képesek-e a táncművészetet a legmagasabb művészi szinten beemelni és beépíteni a teátrum munkájába. A tánc­tagozat létrehozásával Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművészt, koreográfust, a Győri Balett örökös tagját, a most bemutatkozó produkció egyik alkotóját bízták meg. A csapatnak jelenleg 14 állandó tagja van, akikhez erre a pro­dukcióra négy vendégművész csatlakozik. Köztük van Willi­am Fomin Harangozó-díjas magántáncos, a Győri Balett örökös tagja, aki egyébként balettmestert alakít a táncjáték­ban -jegyezte meg az igazgató. (MTI) Pozsonyi látkép. Október 19-ig látható Pozsonyban az Esterházy- palotában a Szlovák Nemzeti Galéria idei legnagyobb kiállítása, a Kétarcú táj - Szlovákia képe a 19. századtól napjainkig című tárlat. A kiállítás azt mutatja be, hogyan fejlődött régiónkban a tájábrázolás esztétikája. (Fotó: SNG) Jan és Zdenék Svérák közös filmjükkel, A három fivérrel startolnak a szlovákiai mozikban Most is győzni fog a jó A három fivér: Vojta Dyk, Tomáš Klus és Zdenék Piškula (Fotó: Magic Box Slovakia) Mesefilmekben mindig erősek voltak a csehek. Közép-Európában kétség­telenül a legerősebbek. Tudják ezt a németek is, a müncheni Bavaria Film­studio nemegyszer volt koprodukciós partner az­óta klasszikussá vált me­sefilmeknél. SZABÓ G.IÁSZLÓ Pávaszem, Rigócsőr királyfi, A csodálatos kalocsni. Koráb­ban a Három mogyoró Hamu­pipőkének, A császár pékje, a Volt egyszer egy király. Leg­utóbb az Esőtündér. Grimmtől Andersenig még mindig van miből meríteni, ám születnek mai mesék is, például Zdenék Svérák tollából. Ő írta a legfris­sebbet is, A három fivért, amely a héten kerül a mozikba. A ren­dező: Jan Svérák, az Oscar-dí- jas Kolja alkotója. Mellesleg az is szép „mese” volt, egy Prágá­ban hagyott orosz kisfiúról. Az­tán jött Kuky, szintén a Svérák- duó műhelyéből. Ott már egy hatéves kisfiú plüssmacija vitte a prímet, egy régi, agyonszere­tett, nem rosszindulatból kiha­jított játék, amely megtalálja a visszautat imádott gazdijához. „Ajó mese finom eszközökkel neveli, formálja a gyereket-vé­lekedik Zdenék Svérák -, ezért sem kell lépten-nyomon azzal tömni a fejét, hogy mit szabad és mit nem. Tudja a meséből.” Az Általános iskola, a Kolja, a Sötétkék világ és a Csereüve­gek után apának és fiának az ötödik közös filmje A három fi­vér. De ehhez hasonlót sem ké­szítettek még soha. Zenés me­sefilm - a minioperák műfajá­ból kiindulva. Jan Svérák már az Angliába küldött cseh vadászpilótákról szóló Sötétkék világ óta mesére vágyott. Az akkori helyszínke­resések során olyan romanti­kus helyeken járt, sötét erdő­ben, sziklák közt, csonka szir- teken, hogy lelki szemei előtt folyton menekülő rablókat, tolvajokat, zsiványokat látott. 2011-ben amerikai produkció­ban forgatta volna a Hender- sen, az esőkirály című filmet. A terv végül dugába dőlt. Csak a vágy maradt: olyan mesefilmet forgatni, amely gyerekekhez és felnőttekhez egyformán szól. „Hozzám mindig közel álltak a mesék - mondja Zdenék Svérák. - Én minden történetet igyekszem valami jóval lezárni. A boldog vég engem is meg­nyugtat. Szeretek úgy kijönni a moziból, azzal az érzéssel, hogy ajó valóban győzedelmeskedett a rossz felett. Vagy azzal a tu­dattal, hogy nem halt meg sen­ki. A nézők szeretik, ha a dolgok elsimulnak, elrendeződnek, jó irányt vesznek. Nem véletlen, hogy a klasszikus mesék is úgy végződnek, hogy: Még ma is él­nek, ha meg nem haltak.” Kedves, szellemes, romanti­kus mesefilmet készíteni. Ez volt a célja rendezőnek és for­gatókönyvírónak is. De mi le­gyen az? - töprengtek hosszú hónapokon át. Zdenék Svérák úgy vélekedett, már minden jó mesét filmre vittek, nem ma­radt nekik semmi. Aztán kezé­be került egy CD, minioperák­kal. Ez indította be a fantáziá­jukat. A gomb már megvolt, csak kabát kellett hozzá. A ti­zenöt perces Csipkerózsika ki­lencedik percében három srác azt énekli: „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három fivér, ezek vagyunk mi!” „Ha Csehov írhatott három nővérről, akkor miért ne írhatnék három fivérről?”- kérdezte fiától a leg­jelesebb cseh forgatókönyvíró. „Ha három fivér, akkor legyen három mese - így a fia -, de összefonva!” Ennyi kellett Zdenék Svéráknak, hogy a Csipkerózsikából, a Piroska és a farkasból, valamint a Tizen­két holdacskából összegyúrja a maga meséjét, amelyben Jan tövisbokrokon keresztüljut el a királylányhoz, Matéj, a vadász legyőzi a farkast, Pepa pedig, aki nem ismer lehetetlent, ki­ragadja egy szörnyű helyzetből szeretett Maruškáját. Három hős, három különböző jellem. Pepa, a hebehurgya, Matéj, a világ lustája és Jan, a feledé­keny. Egy falusi házikóból, há­rom irányba indulnak el a vi­lágba, és a végén mindannyian elérik a megálmodott célt. S ahogy az a mesében lenni szo­kott: útjukon rengeteg kaland, jó és rossz éri őket. Tűz, jég, vi­har nehezíti életüket, és sokféle állattal találkoznak, amíg útjuk végére érnek. Az eredeti tervek szerint német és dán verziója is lett volna A három fivérnek, de a koprodukció végül egyik féllel sem jött össze. Pedig a németek továbbra is szeretik a cseh me­sefilmeket. Mindkét oldalon az operabetétektől riadtak meg, ennek ugyanis - a műfaj keretei között - egyik országban sincs hagyománya. A dánok még azt is megjegyezték: Andersen me­séi tizennégy év alatt náluk nem is tartoznak az ajánlott ol­vasmányok közé. Egyelőre tehát marad a csehországi és a szlovákiai be­mutató. A szereposztás min­denesetre parádés. A három fi­vér szerepében három igazán népszerű színész, Vojta Dyk, Tomáš Klus és Zdenék Piškula (ő még csak tizenhat éves!) látható. Apjukat Oldrich Kaiser alakítja, a mostoha: Ivana Chýlková, a jószívű párka Iva Bittová, de remek színészi le­hetőséghez jutott a filmben Jirí Lábus és Bólék Polívka is. S hogy milyen az élet? A há­rom fivér forgatása alatt Jan Svérák nagypapa, Zdenék Svérák pedig dédnagyapa lett. Családon belül is lesz hát kö­zönsége az ősök újabb mese­filmjének. A hatvanhárom éves korában elhunyt színészt nemsokára az Éjszaka a múzeumban című családi vígjáték harmadik részében láthatjuk a moziban Még, jön” Robin Williams! ELŐZETES Furcsa teljesítményeket is eredményez olykor-olykor a színészi alkotómunka. Külö­nös, kivételes „ajándékokat”, új produkciókat képes nyújtani számunkra, rajongók számára a színész még akkor is, amikor fizikai valójában már nincs ve­lünk. A hatvanhárom éves ko­rában elhunyt Robin Williams Oscar-díjas hollywoodi szí­nészt is láthatjuk még be nem mutatott filmekben, vagyis új szerepekben. Elkészült az Éj­szaka a múzeumban című mozi harmadik része, melynek Sec­ret of the Tomb címmel decem­ber 25-ére tervezik amerikai bemutatóját. A történetről egyelőre nem árultak el részle­teket, annyit azonban már le­het tudni, hogy az új családi fantasy vígjátékban Ben Stiller, aki az első részben éjjeliőrt a másodikban vállalkozót ját­szott, a londoni British Muse- umban társaloghat majd az életre kelt múzeumi lényekkel. Robin Williams ezúttal is Teddy Roosevelt amerikai el­nök mezét öltötte magára. És szolgál egy további meg­lepetéssel is Robin Williams: egy karácsonyi jóságos arcával ismerkedhetünk meg a Merry Friggin’ Christmas című komé­diában. E karácsonyi sztoriban egy elveszett ajándék körül bo­nyolódnak majd a dolgok. Robin Williams komoly drámai szerepet is hagyott még ránk, a Boulevard című film­ben, melyet Dito Montiéi ren­dezett. Ebben Nolan Mack sze­repében egy hosszú autóút so­rán fiatal utastársának feltárja élete nagy titkát. A filmnek már megvolt a világpremierje. Nem Robin Williams az egyetlen színész, aki halála után is „nyújtott még újat” a vásznon. A tragikus hirtelenséggel el­hunyt Heath Ledger utolsó befe­jezett szerepének, A sötét lovag Joker figurájának megformálá­sa posztumusz-Oscart eredmé­nyezett. A fiatal ausztrál színész a Doktor Parnassus és a képzelet birodalma című filmet forgatta, amit azonban már nem tudott befejezni. A szerepet, amelyet elkezdett, hárman vittek to­vább: Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrell, (tébé) A hétfő hajnalban véget ért budapesti Sziget Fesztiválon is „jelen volt" Robin Williams. A Before I Die-falat emlékfallá alakították át, amelyre a fesztiválozók üzeneteket írhattak. (TASR/AP-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents