Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-15 / 188. szám, péntek
„A tanárt tanítani, a diákot tanulni kell tanítani (Albert Sándor) Albert Sándor könyvbemutatójával egybekötött a Felvidéki oktatás jövője címet viselő fórumon Szigeti László, Pék László és természetesen Albert Sándor mondta el gondolatait a felvidéki magyar oktatás jelenéről és múltjáról. Szó esett a problémákról és az ajánlott haladási irányokról is. Elsőként Szigeti László volt oktatásügyi miniszteré volt a szó. Szerinte az alapvető probléma az, hogy nincs megfelelő kulturális és oktatási önrendelkezése a felvidéki magyarságnak. A kisiskolák válságát az asszimiláción és a gyermekszületés csökkenésén kívül abban látja, hogy a szülők sokszor nem annak a településnek az iskolájába íratják gyermekeiket, ahol születtek. Albert Sándor főleg a módszertani hiányosságokról és azok megoldási irányvonaláról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a tanárt tanítani, a diákot tanulni kell megtanítani. A fórum utolsó hozzászólójától, Pék Lászlótól megtudtuk, hogy a magyarság aránya Felvidék-szerte 10% alá csökkent, a magyar iskolák aránya viszont 12% Szlovákiában. De sajnos fogynak belőlük a.gyerekek. Örömét fejezte ki, hogy a „magyar gyereket magyar iskolába!” kampány már billboardokon is folyik. Imi Kurtasioknya és a török pasa A népzenei színpadon elsőként a kéméndi kurtaszoknyások mutatták be viseletűket és hagyományaikat a MartFeszt közönségének. Először a kisgyermekekből álló Vasvirág Néptáncegyüttes lépett színpadra. Az ízes tájszólásban elmondott mesék után klasszikus gyermekjátékokat láthattunk. Őket követte a Gyöngyös Bokréta Hagyományőrző Csoport kórusa, amely ebben az évben ünnepli huszadik születésnapját. Utolsóként a Kéméndi Bokréta Néptáncegyüttes ifjoncai mutatták be tánctehetségüket. A csapatok vezetője kérdésemre elárulta, hogy a legenda szerint a kurta szoknya a török hódoltság idejéből származik, ugyanis a pasának megtetszettek a kéméndi lányok, és mivel többet akart látni belőlük, így levágatta a szoknyájukat. Imi Felvidéki borP Mindenkor! A kürti, bátorkeszi, garamkövesdi és még sok egyéb borfesztivál után a martosi közönség is egy újabb ékes bizonyítékot kaphatott arról, hogy a Felvidéken igenis minőségi, szép borok is készülnek. Erről ezúttal Geönczeöl Attila, borkalauz, szakújságíró győzte meg a népes és egyben szomjas hallgatóságot, érdekességekben és tartalomban gazdag előadásával. A nagy népszerűségnek örvendő kóstolgatás mellett viszont szó esett olyan fajsúlyos problémákról is, mint a felvidéki borászok összetartásának hiánya, egy speciális borvidék szakmailag kialakított területének behatárolása, vagy éppen a cápatörvényeken alapuló piacra való betörésnek a lehetőségei. Ákos A régi lakodalmaknál a menyasszony és a vőlegény házánál külön buli folyt. Hasonlónak lehettek fültanúi azok is, akik a Muzsikás együttes koncertjét választották csütörtök kora este - ezzel a poénnal ütötte el a nagyszínpad irányából konkuráló hangolás zaját Sipos Mihály, a zenekar prímása. A több helyszínen zajló programok metszésében idén nem tolongott akkora tömeg a színpad előtt, mint tavaly, ám akik ott voltak, az arcukon széles mosollyal hallgatták a kimagasló színvonalú zenét. Az előadást az első perctől az utolsóig élvező zenészek teljesen magukkal ragadták a közönséget, amely énekelte a dalokat, némelyek táncra is perdültek. Laci Csütörtökön nagy érdeklődés kísérte Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének, a Martosi Szabadegyetem fővédnökének Berényi Józseffel, a Magyar Közösség Pártjának elnökével tartott fórumát. A beszélgetést vezető Gubík László, a Via Nova ICS elnöke megemlékezett a napokban elhunyt kiváló újságíróról, Neszméri Sándorról is. Kövér László a magyarországi országgyűlési választások margójára elmondta, folytatódhat a nemzetegyesítés sikeresen megkezdett politikája. A magyar kormány határozottan kiáll a magyar államhatárokon kívül élő magyar közösségek önrendelkezési törekvései mellett. Eredmény csak az adott országban élő értelmiségiekkel (ez nem feltétlenül azonos a politikai elittel) közösen érhető el. Berényi József az elmúlt év szlovákiai választásait értékelve elmondta, ezek az MKP „újralegitimizációját” is jelentették. Ez a magyar közösség fennmaradását tekintve is fontos, hiszen a tavalyi martosi fórumon említett, az asszimilációhoz vezető és eddig 110 ezres népességfogyást eredményező „szlovmagyar vírus-jelenségre” megoldást kell találni. Úgy látja, komoly eredményt úgy érhetünk el, ha élünk azokkal a lehetőségekkel, amikor szlovák részről szükség van a magyarok szavazataira, támogatására. Ilyen esetekben viszonzásul jelentős előrelépést kell kérnünk pl. az önrendelkezés vagy a teljes kétnyelvűség terén. „Akár már 2016-ban új dimenziók nyílhatnak meg" - tette hozzá az MKP elnöke. Norbi